Poliizo mi? Te rágóként ismered, de ne rágódj rajta!
Kőkorszaki ragacs
A rágógumit különböző formákban már körülbelül 6000 évvel ezelőtt, az újkőkorszak idején is ismerték és használták az emberek. A mai értelemben vett legrégebbi, napjainkban is ismert rágógumit a finnországi Yli-Ii településen találták meg 2007 augusztusában. A megtalált darab alapanyaga nyírfakéregből készült kátrány. Hihetetlen, de nyál és fognyomok is maradtak ebből, még az is kiderült, hogy lány volt a tulajdonosa és lisztérzékeny volt. Itt tart ma a tudomány.
Valójában imádunk rágni, mindent rágunk, amit lehet
Chikle, bálnazsír, nyírfakéreg, virics, macskaméz – a klasszikus rágók
Elődeink előszeretettel rágcsáltak szinte bármit, nem tápanyagtartalmukért, hanem a rágásért magáért, illetve pozitív vagy kábító hatásukért.
Az észak-amerikai indiánok a lucfenyő gyantáját hasznosították erre a célra, míg az ókori görögök által kedvelt masztix a mediterrán területen ősidők óta tenyésztett pisztácia gyantája. Ez utóbbit kifejezetten a száj higiéniájának megőrzése miatt rágták – napjainkban pedig balzsamos mézgaként is ismerik, a muszlim konyhák egyik közkedvelt sűrítőanyaga. A székelyek is ismerték, virics volt a neve, fenyőfanedv, természetes fagyanta (a virics nemcsak a nyírfavizet jelenti). De a macskamézet is rágták (a cseresznyefa, meggyfa kérgének repedésein kiszivárgó sárgás, átlátszó, nyúlékony anyag).
Aztán ott van a bételdió, ami pont, hogy nem jó, de legalább függőséget okoz. Az eszkimók bálnazsírt, az ókori kínaiak ginzeng gyökeret, az afrikai kontinensen pedig kóladiót – ám az igazi mű rágógumit, vagyis azt a verziót, ahogy a mai formában ismerjük, az Egyesült Államok adta a világnak.
A legigazibb rágó a szapotilfa tejszerű nedvéből készült biorágógumi. Amit mi rágunk a mesterséges úton előállított poliizobutilén nevű szintetikus gumi.
Mexikó, Guatemala az őshazája a szapotilnak, „rágógumifának”, amelyből a „chicle” (csikle) nevű rágógumit készítik.
Amikor lehántják egy rágógumifa kérgét, a fa tejszerű anyagot termel, amely védőköpenyt von a kéreg fölé. Ezt a szagtalan ragacsot ismerik spanyolul „chicle”-ként, amit Latin-Amerika nagy részén a rágógumi szinonimájaként használnak.
Az azték titokban rágás
Az azték társadalomban csak hajadonok és kisgyerekek rághatták nyilvánosan a chiclét. Ha férjezett vagy özvegyasszony nyilvánosan rágógumizott, prostituáltnak tartották, ha pedig egy férfi tette ezt, homoszexuálisnak tekintették. E negatív bélyeg ellenére a chiclét sok mindenre használták a régi korokban, például rituális célokra, füstölő készítésére, de ragasztó és védőréteg gyártására is.
Az első modern rágók – az igazi műgumi
Hogy ki találta fel a rágógumit az olyan, mint, hogy ki találta fel a kereket, és ez a modern verziójára is igaz. Annyi biztos csak, hogy sokáig ez egy amerikai mánia volt.
John Bacon Curtis még a régi rágóiskolát képviselte, az őslakosok „receptjén” alapuló lucfenyő gyantájából készült anyagból gyártott, és mindezt 1848-ban védte le New Englandben.
Az 1850-es években már a paraffinolajjal is elkezdtek kísérletezni a készítők – amely egyébként a kőolajfinomítás egyik mellékterméke –, ezt kezdetben porcukorral édesítették, hogy az amúgy nem túl kellemes ízű rágó élvezhető legyen. A paraffint lényegesen nagyobb mennyiségben tudták előállítani és megvásárolni, szemben a fenyőgyantával, így a rágók gyártása is egyszerűsödött.
Thomas Adams egy mexikói nagykövet hatására kezdett kísérletekbe az azték chicle ipari felhasználását tesztelendő. 1880-as évek végére az Adams család napi 5 tonna chiklenedv rágógumit állított elő.
Az Államokban 1869. december 28-án kért szabadalmat a rágógumi gyártására William Semple. Az ohiói fogorvos a fogak erősítése céljából fejlesztette ki a maga állkapocsedző rágóját. John Colgan egy 1880-ban kifejlesztett eljárással hosszan tartó ízt is kölcsönözött a rágónak, ekkortól kezdve már nemcsak rágásmazochisták örültek, tényleg lehetett élvezni is.
Aki a rágón mégis a legnagyobbat fogta, az William Wrigley volt. A szappanos Wrigley. A szappan mellé először sütőport adott ajándékba, ami hamar nagyobb siker lett, mint a szappan. Ekkor ő lett a sütőporos Wrigley. Wrigley átállt a sütőporgyártásra, ami mellé viszont rágógumit adott ajándékba, és igen, a rágógumi hamar kelendőbb lett, mint a sütőpor. A remek üzleti érzékkel megáldott Wrigley egy percig sem habozott, és rágógumibizniszbe kezdett. 1932-ben bekövetkezett halálakor ő volt az Egyesült Államok egyik legvagyonosabb embere. Wrigley 1925-ben lett a Chicago Cubs baseballcsapat egyetlen tulajdonosa, amit a fia, Philip Knight Wrigley örökölt. Itt is népszerűsítette a rágózást, és a játékosok rágózhattak meccsek közben is. A második világháború során megalapította a női baseball-ligát. A történetet az 1992-es Micsoda csapat! című film dolgozza fel, amelyben a gyáros alakját P. K. Wrigley-ről mintázták.
A világ rágógumipiacának két vezető vállalata, a Wrigleys és a brit Cadbury a piac több mint 60%-át lefedik.
Rágó fizika és kémia
A modern rágógumi levakarhatatlan. A rághatóságát polimerek, hidrofóbok képezik – így a rágógumi a nedves környezetben sem eszik szét, mint a hagyományos ételek. Ám ezek a polimerek ugyan taszítják a vizet, az olajos, zsíros felületekre kifejezetten remekül ragadnak: bőrre, hajra, cipőre és járdára – illetve bármire, amivel a gyártás során találkoznak. Gyártani sem egyszerű, de eltávolításuk egyenesen rettentő problémás, hiszen ezek az anyagok inkább nyúlnak, mint törnek. Egy megszáradt rágógumi eltávolítása kifejezetten lassú és nehézkes munka. Egy 2011-es cikk szerint Rómában naponta 15000 rágót tudnak levakarni a legkülönbözőbb felületekről, és minden egyes rágó eltávolítása 1 euróba kerül a városnak – azaz nagyjából annyiba, mint egy csomag rágó maga.
A lenyelt rágógumi nem ragad bele a belekbe, hanem áthalad a szervezeten, ugyanis nem lehet megemészteni. A modern rágógumi hivatalosan élelmiszernek minősül, azon belül is édességnek, holott tulajdonképpen ezekhez vajmi kevés köze van.
A manapság használatos fő alapanyagok önmagukban nem fogyaszthatóak, illetve nem emészthetőek. Ilyen a polietilén, a gumik fő alapanyaga, amelyből egyébként nejlonzacskón át a frizbiig sok egyebet is gyártanak, a polivinil-acetát, amely számos ragasztóban is megtalálható, butil gumi, amit főleg tömítésként, illetve az autóabroncs-gyártásban használnak, és a paraffinolaj, ami ugye szintén a kőolajgyártás során keletkező, ámbár hasznos melléktermék. Bónuszként pedig ne felejtsük el megemlíteni, hogy a rágóguminak nagyjából semmilyen, illetve nagyon minimális tápanyagtartalma van.
Kis érdekesség: megfelelő tárolás mellett a rágógumik általában olyan sokáig megőrzik a minőségüket, köszönhetően a fura alapanyagoknak, hogy sok helyen nem is kötelező lejárati dátumot írni a csomagolásra.
Chewing gum vagy bubble gum?
Ez a klassziks suede vagy nubuck kérdéskörhöz vezet vissza, mert arra nálunk is csak a fordított bőr/velúr szó létezik két külön nyersbőrtípusra. A rágható gumi és a „lufigumi” igazából nem ugyanaz. A bubble gum szónak nem igazán van magyar megfelelője.
A rágógumi rugalmas állaga lehetővé teszi azt is, hogy rágás közben buborékot fújjunk belőle – ám az igazi, szó szerinti értelemben vett bubble gum/lufirágó feltalálására 1928-ig kellett várni. Nagy lufikat ugyanis olyan gumialapokból lehet fújni, amelyeknek nagyobb a molekuláris tömege, így nagyobbra tudnak nyúlni.
A lufifújásra használt rágó kevésbé ragadós, mint hagyományos társai. Ezt a remek gumialapot először a Fleer Gum Company és Walter Diemer alkotta meg.
Megkülönböztető és azóta már védjeggyé vált halványrózsaszín színét annak köszönheti a termék, hogy a kísérletezéskor csak piros ételfesték volt a gyárban.
Cola és rágó! Itt van Amerika
Rágó a ragadós nagykövet
Kulturális jelenségként sajátos életútja van a rágóguminak. A második világháborúban az utazó amerikai katonák sokszor ezzel nyerték el a helyiek bizalmát, illetve ezzel folytattak komoly volumenű cserekereskedelmet, így a rágógumi hamar egy nagyon nyugati, nagyon amerikai, ezért nagyon modern dolognak számított a világ többi részén, majdhogynem státuszt, presztízst jelentett a rágása. Sokan a szintén a hadfelszerelésként kapott óvszert is rágóként adták el.
A szovjetek érezték a rágógumi trendiségét. Trockij azt mondta, ha a szovjetek átveszik a hatalmat az Egyesült Államokban, három éven belül nem lesz rágógumi.
Miért volt az amerikai katonáknál rágó?
Azért amiért az európaiaknál drog. Nem viccelek, ma már nyílt titok,
hogy az angolok és a németek amfetaminnal tömték a katonákat.
USA ebben az esetben kicsit jobb taktikát választott.
A rágózással remekül levezethető a stressz, már az I. világháború folyamán is alkalmazták a fronton harcoló katonák feszültségoldására. A folyamatos szájmozgás hatására fokozódik az agy vérellátása, ami segíti a koncentrációt.
A rosszfiúk cigiztek, a rosszlányok rágóztak és mindenki itta a kólát – itt van az ötvenes évek
Nálunk az 1950-es években igen rossz szemmel néztek minden nyugati dolgot, ami az országba érkezett, így a rágót is. Azt írták róla, kokaint és morfiumot csempésznek benne, mérgezett rágóval gyilkolnak vagy épp járványhoz hasonlították a rágózás szokását. Ennek ellenére tévedés a közkeletű vélekedés, hogy hazánkba az amerikai katonák hozták a rágógumit, hiszen az a kezdetektől jelen volt nálunk is, még ha olykor hiánycikknek is számított.
A Budapesti Hírlapban 1902-ben már volt rágógumi-hirdetés. Tetejébe ma is megirigyelhető ízválasztékban. A Ricky chewing gum-ot menta, tutti-frutti, medvecukor, rózsa, ibolya, narancs, kóla ízben forgalmazták. A rágót a szocializmus keményebb időszakában a kapitalista, dekadens, léha élet szimbólumának tartották.
Magyarország a golyórágó nagyhatalom
Magyarországon a Budapesti Édesipari Vállalat kezdte meg a termelést 1968-ban golyórágót formázó gépsorokon. 1970 már a magyar rágógyártás első berobbanó éve volt. A magyar golyórágó-termelés nagy része exportra ment – lényegében az egész világot elláttuk golyórágóval, exportáltunk az amerikai kontinensre, Ausztráliába, Nyugat-Európába, Ázsiába. Annyira ment a rágóbiznisz, hogy itthon időnként hiánycikké vált a rágó a boltokban. Zöld, narancssárga, kék, piros, fehér és citromsárga színekben pompáztak, és sajnos igen hamar elment az ízük.
A Turbo rágó, a Donald kacsás rágó, a golyórágó és a cigirágó volt az igazi rágó. Minden gyerek ezt szerette. Hatalmas csereberék mentek a kocsis papírok között, de a matricákat is sokan gyűjtötték.
A felnőttek leginkább nem rágóztak. A kilencvenes évektől betört a Nyugat és megjelentek a kereskedelemben a legnagyobb cégektől importált klasszikus, amerikai stílusú drazsé- és laprágók, ezek elvitték a trendet a golyóktól. A laprágó most a retroval tér vissza, de a drazsé formátum verhetetlen.
Megjelent a rágózó Michael Jordan. Sokan azt gondolják, hogy a baseballjátékosok rágóztak, de valójában leginkább bagót rágtak. Csupán a Chicago Cubsnál volt kötelező reklámozni a Wrigleyst. Az NBA-ben tilos volt meccsen rágózni, de mondd ezt minden idők legnagyobb játékosának, hogy hogyan is kell kosarazni. Ennek ellenére a mai napig vannak olyan csapatok, ahol tilos rágógumit rágni meccsen.
Szingapúr 1992-ben a ragadós szemét miatt tiltotta be a rágók árusítását. A mini államban nem lehet nyilvános helyen rágóra gyújtani. Orvos írhatja csak fel, cukormentes, gyógyhatású, gyógyszernek nem minősülő készítményként, amit otthon fogyaszthatsz, illetve rághatsz el.
Szingapúr ellentéte a kaliforniai San Luis Obispóban található Bubble Gum Alley, egy nagyjából 20 méter hosszú ragacssikátor, amely tele van odaragasztott, használt rágógumikkal. Ma a Bubble Gum Alley a városka egyik legmegosztóbb pontja, egyesek szerint hányásra ingerlően undorító, mások szerint élő történelem. Mindenesetre ragadós a példa.
