Csendéletek, tájképek, életképek.
Ismered azt a kifejezést, hogy jó ránézni. Ez Ryo Takemasa stílusa dióhéjban.
Kortalan képek
Pontos, egyszerű, mégis textúrált műveivel Ryo Takemasa a japán illusztrációk gazdag hagyományának örököse. Akár a Hokuszai-féle klasszikus, stilizált fametszetek aspektusából nézzük, akár a huszadik századi iparművész nagymesterek Ryohei Yanagihara és követői irányából, Takemasa egyszerre hatvanas évek, egyszerre ősi, és egyszerre modern. A szó, amit keresünk: kortalan.
Ezek a nyomatok ritka alkalmat kínálnak arra, hogy ne egy reklámot lássunk, hanem élvezzük magát a rajzok meditatív szépségét, ennek a fiatal mesternek a munkáját, akinek illusztrációi ritkán láthatók Japánon (vagy az interneten) kívül.
Ezeknél a monitornál nagyobb perspektivára szánt printeknél olyan, mintha a néző, vagyis mi, éreznénk a hőmérsékletet, a levegő páratartalmát, az illatokat és a zajokat (és az időnkénti csendet) ezeknek a városoknak az utcáin. Többnyire nincs meghatározva a helyszín, egyszerre lehetne Bécs, New York, de akár Japán is. Aztán persze vannak konkrét kikötők, városok is megrajzolva az örökkévalóságnak. Ezek a foglyul ejtett pillanatok sokszor jobban visszaadják a lényeget, mint egy fotó, ami elvileg a valóságot ábrázolja. Ezeken a képeken átsuhan maga az általános ember, New York-iak névtelenül élnek autóik buborékai között a sötétedő manhattani télben, a vörös őszi nap lenyugszik Tokió felett. Párizsba beszökött a tavasz és a Hold a rózsaszín tóban fürdőzik. Szinte még leírni is egy vers.
Ryo Takemasa
Ryo Takemasa egy egyszerre tokiói és naganói székhelyű illusztrátor.
1981-ben született, 2010-ben szerzett diplomát a Musashino Művészeti Egyetemen. Több mint 11 éve dolgozik grafikusként. A Tokyo Illustrators Society tagja. Illusztrációit számos munkához használják világszerte. Fontos apróság, amit felfedeztem, hogy nagyon sok rajza nem megrendelésre készült, hanem maguk az újságok, magazinok, szerkesztők választottak valami régebbi nyomatot tőle.
Nagyon kevés információt lehet róla tudni. Visszavonultan él, az internetes oldala három mondatot közöl. Beszéljenek a képek. Azt lehet tudni, az egyértelmű hatásain kívül, hogy nagyon szereti a Tintin képregényt, ami azért is érdekes, mert Japánban számos jobb képregény is van, de ő mégis az európai iskolához vonzódik, ez kicsit látszik is a rajzain. Annyit derítettem még ki, hogy szenvedélyes utazó, de kizárólag egyedül szeret utazni, aminek párja érthető okokból egyáltalán nem örül.
Takemasa az utazást magát is egy kontemplatív, meditatív folyamatnak tekinti. Nem ott kezd a helyszínen
rajzolni, hanem az emlékeit, az érzéseit, benyomásait festi meg később. Sokszor a helyszín nem pontos,
csak egy fantázia az adott városról, erdőről, mégis tökéletesen sűríti egybe a lényeget.
Lágy stílusa, színhasználata és a városi életről szóló szellemes megfigyelései miatt nemcsoda, hogy gyakran alkalmazzák. Munkái rendszeresen megjelennek a Squet, a Quarterly Musashino és a NON japán magazinok borítóján. De a The New Yorker vagy a Java is a megrendelői között van. Mint mondtam a magazinokban és reklámokban szereplő képei sok esetben úgy néznek ki, mintha direktbe gyártott anyagok lennének, pedig egyszerűen csak ilyen a stílusa. Minden képe azonnal mehetne képeslapra. A díjait centiben lehet mérni, vagyis ha 20 cm-nél nagyobb a monitorod magassága, tán ráfér a lista, amúgy meg görgetni kell.
Vizuális haiku?
„A hegy gerincét, ezüsttel varrja körbe a távozó tavasz.” – Kato Kóko
„Vajon ásít-e ez a kis pillangó most, amíg a nap delel.” – Kijoszaki Tosio
Azért tartom fontosnak a haikut szóba hozni, mert a figyelmes szemek, főleg akik szeretik a grafikákat, lehet azonnal a hatvanas évek jazzes, szögletes, de színes stílusához társítanák Takemasát. Ez így leegyszerűsítés lenne. Rajzaiban pont a ahaiku lényegét is adó szűkszavú elegancia jelenik meg, amit mi nehezebben értünk. Nekünk a haiku túl keveset mond el, apróságnak, részletnek tűnik csupán.
A japánok esztétikájában pont ez jelenik meg erősen, ahogyan a legapróbb pillanat is a taoval van tele. A zen szerint kell végrehajtsunk mindent, a pillanatban élni, nem elfelejtve, hogy van egy magasabb sinto misztérium is, ami körbevesz minket. A természet kulcsfontosságú.
Takemasa egyedülálló képességgel rendelkezik a hely hangulatának megidézésére: nemcsak egy hely miliőjét, hanem egy bizonyos helyen egy bizonyos időben csak ott elkapható pillanatot festi meg.
A díjnyertes illusztrátor munkáját az 50-es, 60-as évek reklámjainak és rajzfilmjeinek esztétikája is befolyásolja, ami nosztalgikus, de sokkal több van benne. Takemasa keveri a régmúlt japán formanyelvét, hangját és textúráját, miközben távoli helyekre viszi a nézőt, ezáltal valami egészen különleges élményt nyújt. Ryo lenyűgöző munkái egyértelműen mutatják hihetetlen alkotói spektrumát: portfóliója a szerkesztői illusztrációktól a reklámig, sőt a terméktervezésig tart. De van egy közös szál, Takemasa jellegzetes stílusa mindvégig szembetűnően letisztult, minimális formákból meríti a hétköznapiságot, míg illusztrációi finom textúráit egyértelműen a hagyományos japán fatömbnyomatokra emlékeztető stílusban készíti. Most a japán festészetet egy mondatban elintézni lehetetlen, de azt érdemes tudni a japánokról, hogy amikor az 1870-es években betört a nyugati kultúra, teljesen lenyűgözte őket az európai festészet. A reneszánsz, a realizmus, minden. A japán minimalizmus (amit ők nem annak hívtak, hanem a zenből vezették le) pedig a nyugatnak tetszett. Végül is egy tudatos választás volt a japánok részéről, hogy amiben jók, azt ne engedjék el. A kevesebb több alapelve hozzátartozik a szellemiségükhöz.
Takemasa illusztrációira jellemző, hogy szereplői csendesen utaznak magányos ösvényeken, utakon, de még ott is a természet dominál. Látszatra nem történik semmi, de valójában minden megtörténik. A legjobb, hogy te is ott vagy. Takemasa sok munkájában megfigyelhető, hogy a perspektíva szabályaival is játszik, ami gyakran zavaró, de egyben egészen magával ragadó is. Megmozdítja a teret, néha szinte ránk dőlnek a falak. A dinamizmus tapintható.
Illusztrációi alapvetően mégis inkább megnyugtatóak, így leírhatatlan békeérzetet nyújtanak. Ryo Takemasa minden jó képével meghív minket ezekbe az intim pillanatokba, és valahogy jobb lesz a világ is.
