Valószínűleg az égegyadta világon semmi újat nem mondunk azzal, hogy Kínában virágzik a másolóipar. Ez kvázi annyit tesz, ha valami megtetszik nekik odaát, akkor rögtön rávetik magukat és helyben, bármiféle lelkiismeretfurdalás nélkül könyörtelenül lekopizzák azt. Senki és semmi nincs biztonságban, bárki áldozattá válhat, akár még Vincent Van Gogh, vagy Leonardo DaVinci is.
Made in China. A kapitalista nyugati világban egyfajta szitokszóvá degradálódott háromszavas mondat napjainkban szinte bárminemű terméken ott virít a ruházati holmiktól kezdve egészen a legmenőbb elektronikai cuccokig, csúcsszuper autócsodákig. A gond csupán az, hogy ezen árucikkek nem elhanyagolható része valamiféle silány másolat, vagy ha úgy jobban tetszik: arcpirító koppintás. A kínai ipar a Földön fellelhető hamisítványok több mint kétharmadáért felelős, a gyártósorok 0-24 ontják magukból a finoman szólva is kétes minőségű termékeket. Emiatt már csak azért sincs különösebben lelkiismeretfurdalása – mármint a kínai iparnak, mert az utánzatokból rengeteg pénz folyik az állami kasszába, és mert a kínai néplélek teljesen másképp viszonyul az eredetiségre való törekvéshez, mint mondjuk mi, itt Európában.
Vagyis nagyjából sehogy.
Kínában egyáltan nem szégyen kopizni, sőt, tulajdonképpen a társadalmi berendezkedés egyik alappilléreként tekinthetünk a másolásra. A gyerekeket már a konfucianizmus alapjain nyugvó iskolarendszerben úgy „programozzák be”, hogy a csapatszellemet és a feltétlen engedelmességet minden esetben helyezzék az egyénieskedés, illetve a kreatív gondolkodás elébe, hiszen a közösség elsősorban az előbbi értékek mentén tud fennmaradni, vagy tovább fejlődni. Kollektivizmus rulez – legalábbis szerintük.
Ez pedig a művészetben sincs másként, ami már önmagában értelmezhetetlen európai fejjel. A másolás kultúrája itt – helyesebben ott – ugyanúgy tetten érhető, mint mondjuk a hétköznapi elektronikai cikkek körében. Kínában még a művészek sem gondolkodnak szükségszerűen abban, hogy valami újat, valami unikális dolgot hozzanak létre, hiszen, ahogy fentebb említettük, valakit tökéletesen lemásolni majdhogynem ugyanakkora dicsőség számukra, ha nem nagyobb.
A kissé hosszúra nyúlt bevezető után eljött az idő, hogy végre útba ejtsük Dafen városát, ahol a lakosság túlnyomó része festészetből, helyesebben másolásból él.
Dafen Dél-Kínában, az ipari termeléséről messze földön híres Shenzhen tőszomszédságában bújik meg. Nagyjából 8 ezer fős, így mára jócskán kinőtte a romantizáló művésztelep titulust, noha egykor amolyan egyemberes projektnek indult Huang Jiang hongkongi üzletember és festő vezetésével.
Huang a nyolcvanas évek legvégén, egészen pontosan 1989-ben érkezett meg az akkor még meglehetősen gyéren lakott faluba népes kompániája társaságában, mely másodvonalas festőkből, illetve azok tanítványaiból állt. Alig melegedtek meg, rögtön munkához is láttak új állomáshelyükön, ami esetükben csak és kizárólag másolást jelentett.
Vincent Van Gogh, Leonardo Da Vinci, Rembrandt valamint sok más, a művészettörténet
megkerülhetetlen alakjának képeit kezdték el koppintani, mentségükre legyen mondva,
valóban művészi kivitelben. Az üzlet olyannyira sikeressé vált, hogy idővel a földkerekség
festmény-reprodukcióinak 60 százaléka Dafenből származott.
Elsődlegesen az amerikai és az európai piacra gyártották szakmányban a műveket, leginkább hotelek, konferencia központok, illetve különböző galériák megrendeléseinek eleget téve, miközben a csendes falucska nyüzsgő várossá alakult át. Kína minden szegletéből érkeztek Dafenbe önjelölt festők, akik aztán folytatva a megkezdett hagyományokat, másoltak tovább szakadatlan.
A kikötőváros utcái művészekkel teltek meg, majd utánuk nem sokkal befutottak azok a turisták is, akik szerették volna megtapasztalni, hogy milyen a világ olajfestménygyára testközelből. Nos, meglehetősen olcsó. Potom pénzért vehetünk ugyanis tökéletes reprodukciókat, esetleg hamisítványokat. Egy Picasso cirka 30 dollárt kóstál, míg a helyiek legnagyobb kedvencének, Van Goghnak egy-egy kopija valahol 50 és 60 dolcsi között mozog.
Vélhetően így ment volna ez az idők végezetéig, ám a 2008-as gazdasági világválság Dafen városában is éreztette hatását, minek következtében jelentősen visszaesett a külföldi megrendelések száma, a turisták is elmaradoztak. Valami újdonsült bevételi forrás után kellett hát az itt élőknek nézni, mivel megélhetésük közvetlen veszélybe került. Beköszöntött tehát egy merőben új, de annál produktívabb időszak; a befelé fordulásé. Az ecsetet persze nem tették le, csak éppen elkezdtek önállóan, saját indíttatásból alkotni. A legbátrabbak ráléptek az individualizmus útjára, mely busás haszonnal járt, tudniillik a gazdag kínai műgyűjtők nem huszadik Van Goghra vadásztak a sorban, hanem valami eredeti, megismételhetetlen hazai ízre.
Nem ritkán több ezer dollárt kipengetve az egykori hamisítók immár egyedi, friss munkáiért.
