Basil Matsika Zimbabwe-ben született graffiti művész. Mbare utcáin megalkotott színes falfestményeivel reményt akar nyújtani a mélyszegénységben élő zimbabwei emberek számára.
Azokat, a minden helyi lakos által ismert arcokat festi falra, akik egyéniségükkel követendő példát mutathatnak. Olyan tehetséges zenészeket és sportolókat, akik történeteikkel bizonyságot adnak Zimbabwe-nek, hogy van esély felülkerekedni a legnagyobb nyomoron és elkeseredettségen is.
Basil Matsika lakóhelye a főváros, Harare, ami a helyi sona nyelven annyit jelent: aki sosem alszik.
Mbare, Harare külvárosa és Mbare Musika-ról, az ország legnagyobb piacáról híres. Itt gyűlnek össze a helyi termelők, iparosok, mesteremberek. „Bármire van szükséged, legyen az akármilyen bizarr, biztos lehetsz benne, hogy itt megtalálod vagy meg tudod javíttatni.”
Ez egyben kedvelt találkozóhelye a városnegyed lakóinak. Gazdát cserélnek itt portékák és fontos tudnivalók, ahogy a pletykák is. Gyakran itt köttetnek családi szövetségek vagy kelnek viszályok.
A fák árnyas hűvösében férfiak sakkoznak és megteszik tétjeiket egy játszma csocsóra. A piaci zsibongás andalító ritmusát nem ritkán zavarja meg fellobbanó érdekellentétből adódó csetepaté. Hol a helyi rivális busztársaságok sofőrjei csapnak össze, máskor a rendőrség tart razziát vagy drogháború dúlja a békés kereskedők sorait.
A The Economist 2011-es tanulmánya szerint a világ összes városa közül Harare az,
ahol a legrosszabb élni. Szemlátomást azóta ez mitsem változott.
Ahhoz, hogy egy kicsit jobban megértsük Zimbabwe gazdasági helyzetét, fontos elmondani, hogy a hajdani brit gyarmat csupán 1980-ban, 15 év polgárháború után, vívta ki függetlenségét és a korábbi Dél-Rodézia ekkor nyerte el a Zimbabwe nevet.
Ekkor lépett hatalomra Robert Mugabe, akinek számos intézkedésinek egyike az a földreform volt, aminek hatására a korábbi fehér ültetvényes gazdák, telepesek tömegesen hagyták el az országot, nem egészen önszántukból. Így az addig virágzó gazdaság mély zuhanásnak indult, vagy mondjuk úgy, gyakorlatilag összeomlott.
A korábban Afrika kenyeres kosarának hívott gazdag ország bűnözésbe és nyomorba fulladt. Mugabe közel negyven éven keresztül vezette az országot egész a 2017-es puccsig, mikor a 93 éves államfőt békésen elmozdították pozíciójából.
Mostanra az ország lakosainak száma több mint 1 millióval csökkent, a lakosság 70% mély szegénységben él, az ország fele éhezik, a munkanélküliség felbecsülhetetlenül magas, és a népesség negyede HIV fertőzött. Az átlagnyugdíj egy kiló marhahúsra elég. Jellemző a korrupció, a hiperinfláció, a jogállamiság hiánya. Előfordul, hogy a kormány az ország teljes internetszolgáltatás leállítására kötelezi a szolgáltatókat.
Mindennek ellenére a zim emberekre jellemző optimizmust tükrözi a helyi borbély, Fangfare véleménye, akinek elmondása szerint évi több millió dollár cserél gazdát Mbare piacán. A legvirágzóbb üzletek a használtruha boltok és a fodrászatok, borbélyműhelyek.
Mbare jelenleg rengeteg tehetséges és jó képességű embert tömörít, akit a gazdasági válság után a helyi feldolgozóipar nem tudott felszívni és most saját üzletet nyithat. Érdekessége a férfiak által meghatározott társadalomnak, hogy egyre több a női vállalkozó. Azt mondják, minden jelenlegi káosz ellenére Mbare az a hely, ahol a tehetség a legkoncentráltabb egy négyzetméterre leosztva.
Matsika szerint Mbare történelme összefonódik a zenével. A negyed büszke a helyi sajátosságú Zimdancehall-ra, ami világszínvonalú sztárokat nevel ki magából, ezért gyakran fest zenészeket.
„Ezek a mi hőseink, akik felhelyezték Mbare-t a térképre. Cserébe én falfestményeken örökítem meg
őket az utókornak. Így mutatom meg a gyermekeinknek, hogy milyen nagyszerű emberek közt élünk.”
A Zimdancehall 1980-ban indult zenei irányzat, a Jamaicai dancehall példájára. Ennek keretein belül a helyi zenészek esélyt kaphatnak, lehetőséget zenéik színvonalas rögzítésére és megismertetésére a világgal. Ehhez Mbare stúdiója biztosítja a helyet, a technikai feltételeket – értve ez alatt az internetet is – és a megfelelő csatornákat a tehetséges fiatalok számára.
A zene számukra esély kievickélni a szegénység, a kábítószerek és a bűnözés tengeréből. A dalszövegek gyakran saját történeteikről az élet kihívásairól, személyes veszteségeikről, társadalmi problémákról szólnak. Zimbabwe soundtrack- je lehetne bármelyik sláger.
A falfestmények egyikén Soul Jah Love jelenik meg (lásd. nyitó kép), aki a szomszéd utcában nőtt fel, néhai Zimdancehall sztár. Tavalyi halála óta nemzeti hősként tartanak számon. A labdarugóktól a zenészeken át a színészekig Mbare továbbra is dacol a szegénységgel. Nemzeti hősöket állít elő, akik közül néhányukat a sáros-poros Matapi út mentén lévő házakon ábrázolnak.
„Az utcai falfestmények a kultúránk része, reményt sugároz az afrikai embereknek.”
Matsika megvívta saját harcát a hatóságokkal és becsületes megállapodást kötött velük. „Mikor kezdtem, folyton a nyomomban voltak. Azt állították, hogy törvényt sértek a falfirkáimmal, de én elmagyaráztam nekik, hogy amit én itt létrehozok az közösségi projekt és egyben a lakóházak állagmegóvása. Örülök neki, hogy megértettek engem és végül belátták, hogy amit teszek az valóban közös érdekeket szolgál. Mára a járókelők többsége nem mulaszt el szelfiket készíteni a festményeimmel, sőt sokan jönnek el távoli városokból is, hogy megnézzék őket. Azóta jóban vagyok a helyi szervekkel.”
„Én mindezt a művészet szeretetéért teszem. Saját eszközökkel dolgozom, saját alapanyagokból. Minden, amit felhasználok a saját költségem. Soha nem kaptam ezért pénzt, sem fizetséget. Viszont több ajtót megnyitott a további munkák lehetőségeire. Ennek köszönhetően már megrendeléseim vannak üzletközpontokra, stúdiókba, és magán ingatlanokra is.
Általában a trágár falfirkákat váltom fel a látványos falfestményekre, elfedve ezzel a rondaságokat az emberek szeme elől, cserébe valami értékeset adva nekik, amiből táplálkozhatnak. Én a festményeimmel a jó dolgokat szeretném népszerűsíteni, ellentétben azokkal a rossz dolgokkal szemben, amikről eddig Mbare híres volt.
Mbare nekünk az otthonunk, itt azok az emberek vesznek minket körül, akik értik a munkánkat és hisznek bennünk, és abban, hogy amit teszünk annak van értelme.
Munkáink elsődleges célja a közösség építés, a zim emberek összekapcsolása. Műveink mindig az igaz, hiteles történetekről mesélnek, melyeknek fontos részei a színek a formák és a falakon megjelenő lüktető ritmus életereje, ami képviseli a hazánkat és a szívünket.
Forrás: The Guardian
