Létezik egy alternatív magyar nagykövetség Lisszabonban. Kimondottan elfogult véleményem szerint az egyik legeredményesebb Magyarország imázsközpont széles e kontinensen. Ez nem más, mint a csupán 9 négyzetméter nagyságú Este bár. A hely tulajdonosa, és állandó alkalmazottja egyben, Urbancsek Zoltán (mostantól Zoli) egy rendkívül izgalmas életúton ballagó ember. Vele beszélgetek most az Estéről és mindenféle másról. Csillog a szeme és mosolyog. Bármikor találkozom Zolival, mindig ezt látom, ahogy most is a laptopom képernyőjén. Egy egészséges, szakállas arc nevetve válaszol a kérdéseimre, ugyanazt a jó hangulatot árasztva, mint egy lisszaboni esti Estézésen.
Hol vagy éppen?
Lisszabonban, amit lassan már második otthonomnak hívhatok. 9 éve élek itt, a bár ebből 6 éve működik. Egy szakítás és egy Erasmus-ösztöndíj tapasztalata sodort bele ebbe a periódusba, ami mégis egy szempillantásnak tűnik így utólag visszanézve.
Kérlek, mesélj picit az Estéről!
A bár az Alfama negyedben található, amit úgy lehet a legjobban elképzelni, mintha Szentendrét beillesztenénk Budapest belvárosába. Hogy mekkora a bár? Kicsi. Pontosan nem is tudom mekkora, valahol 7 és 9 négyzetméter között lehet. Két hűtő, relatív óriási pult, pár szék, asztal, szőnyeg és mindenféle számomra értékes kacat. Ennyi. Előttem inkább esti kávézóként üzemelt, de a korábbi tulajnak alakulóban volt a család, ami az éjszakai élettel nehezen összeegyeztethető. Tőlük vettem át a helyet. Nem történt nagy átalakítás, a hely méretei nem is adtak erre lehetőséget. Egyszer csak beálltam a sörcsap másik oldalára, engem lepett meg ez a legjobban, de azóta kezdem megszokni
Hogy lehet ennyire sikeres a hely, ha ilyen kicsi?
Ez a bár egy nappali igazából. Itt emberek találkoznak, beszélgetnek egymással, a legjobbat hozzák ki a helyzetből és belőlem is. Ha bejön valaki, muszáj valami kis dolognak történnie, valami interakció kell, hogy legyen. Belépsz a bárba és 2 lépés után előttem állsz, majd két lépés múlva újra az utcára jutsz ki. Nagyon ritka, hogy a rendelésnél, kiszolgálásnál, anyagiaknál megállna a sztori és ne kezdenénk beszélgetni. Velem vagy más vendéggel. Ehhez pedig elég egy „Hogy vagy?” is.
Szeretek beszélgetni és összekötni szerintem összeillő embereket – magyarokat helyiekkel,
helyieket más helyiekkel, barátaimat más nyitott vendégekkel. Szerintem ettől több ez a hely.
Igazán különleges, ahogy a bárban a fizetés zajlik. Hogy is van ez?
Próbálom magát a kiszolgálást, fizetést úgy szervezni, hogy a legkevesebb idő menjen el vele. Ha bejön valaki és egyértelmű, hogy ebből nem csak egy sör lesz, megkérem, hogy inkább tartsa fejben mennyi az annyi és majd a végén rendezzük a számlát. A regularekkel kezdtük el ezt, aztán átragadt mindenre.
Később kialakult a Lista de Cavaleiros is, ami még könnyebbé tette a dolgokat: olyan ez, mint egy fordított bár „tap”: a visszajáró vendégek előre szoktak fizetni, nyitok nekik egy oszlopot a nevükkel a falra kitett listán, ahonnan maguknak húzogatják le a fogyasztásukat. Ez sokat könnyít nekem, próbálom is meghálálni, hogy megbízhatok bennük. A viszonzás az este folyamán néhány nagy sikerű kör a bár számlájára.
Azért ez messze van a megszokott formáktól. Tud ez tartósan és profitábilisan működni?
Működik valahogy. Talán ez is egy olyan elem, ami hozzátesz a „nem-bár” hangulatához.
Ha már profitábilitás, akkor muszáj megkérdezni, hogyan érintette a bárt a COVID?
Portugáliában hasonló volt a helyzet, mint otthon, nem is kell részletezni mennyire hazavágott ez mindenkit. A bár sokáig zárva volt, bevétel kiesett, számlák maradtak. Az Este egy kis hely, kevesebb fix költséggel, de még így is ez a közel egy év nem csak egy fizetés nélküli szabadság volt, hanem havonta körülbelül egy átlagos fizetést kellett letenni az asztalra, hogy ne húzzuk le a rolót végleg. Ez olyan lett volna az én szemszögemből, mintha kirúgtak volna egy munkahelyről, mire én gondolok egyet és kidobom az összes megtakarításom a kukába, és úgy vágok neki az újrakezdéshez. Ezt nem szerettem volna. Törtem a fejem megoldásokon, de mikor már majdnem elfogadtam a sztori végét, egy számomra nehezen elképzelhető dolog húzott ki a bajból.
Az a bizonyos fundraising?
Igen, bár a fundraising volt az utolsó a „Mi a fenét csináljak?” listámon. Úgy gondoltam, hogy a bár közössége már annyit tett ezért a helyért az évek alatt, hogy talán még sértődés is lehet a dologból, amiért ilyen formában is segítséget kérnék tőlük.
Hogyan formálódott át benned ez az érzés?
Egy barátom visz kint egy helyet, ahol minden este kisebb koncerteket szerveznek. Ő elsők között próbálkozott adománygyűjtéssel, ami segítette az ott fellépő zenészeket is. Mivel így én kerültem a másik oldalra, és kértek tőlem is segítséget, rájöttem, hogy ezzel semmi gond nincs. Jól sült el a dolog, egyrészt megoldódott a fix költségek kifizetése még pár hónapra, másrészt ez az egész ráébresztett arra, hogy alaptalan volt az a sok éves félelmem, hogy ez csak egy hely, ahol olcsó sör és ennyi. A visszajelzések megértették velem, hogy az embereknek ennél többet jelent az Este.
Biztos sokan kételkednek ebben a bemondáson alapuló fizetési rendszerben.
Mégis, ha elhisszük, hogy az Este bárban tényleg így zajlik a fizetés, akkor könnyebben
megérthetjük a törzsközönség viszonyát az Estéhez, és a fundraising sikere is érthetőbb.
Mit csináltál a zárva tartott hónapok alatt?
Jobbnak láttam hazajönni és itt csinálni valami olyat, ami amellett, hogy kiszellőzteti a fejem, tanulok is belőle. Napközben egy ismerős farmján segédkeztem Zánkától nem messze a Káli-medencében. Szeretem ezt a környéket, néha nem is értem magam mit keresek kint. Pár év marketinges kísérletezgetés után egyértelműen kiderült: azt a típusú munkát érzem a magaménak, amit úgymond meg is lehet fogni. Legyen az csapolás, a bárpult folyamatos elpakolása, szőlőkötözés, mogyoróválogatás. Kell, hogy lássam, hogy valamiből valami más lesz. Ezt egy email küldése, vagy egy eladási grafikon feljebb kúszása sose adta meg.
Számodra melyek a legjobb élmények, amik a bárral kapcsolatban eszedbe jutnak?
Sok dolog ugrik be, össze is írtam egy listát a fundraiser leírásában azokról a kis mini helyzetekről, amelyek a legjobban hiányoznának, ha a bár nem élte volna túl ezt az időszakot. Ha konkrét dolgot kell mondanom, beugrik például egy random lánykérés, ahol egy magyar pár gyűrűvel zárta az estét, miután véletlen betévedtek hozzánk. A srác fejében gondolom valami sziklás, naplementés forgatókönyv volt, de ezt a tervet pár sör átíratta vele. Egy másik szép nap, amikor az egyik legjobb barátom esküvője volt a bárban, ami tényleg a hivatalos lagzi volt. 9 négyzetméteren tolongó násznép, felejthetetlen.
Ahogy így beszélsz ezekről az eseményekről, olyan, mintha ez számodra tényleg nem munka lenne, hanem szórakozás.
Nehéz is különválasztani. Olyan ez, mint egy házibuli, kávé, vacsora, együttes semmittevés valaki lakásán, csak a házigazda nem várhat sokáig a romok eltakarításával, mert másnap is biztos jönni fognak. Így fogtam fel korábban a közös vacsorákat is, amiket szerveztem Lisszabonban éveken át a bár előtt: elhívsz pár ismerőst, aztán ők is az ő barátaikat. Nem kell több.
Szerencsés vagy. Kilépő kérdésként elmagyaráznád a bár nevét, hiszen sokan nem értik elsőre. Mit jelent?
Este portugálul keletet jelent. A környéken tudták, hogy magyar vagyok, össze tudták tenni a képet. Emellett azt is jelenti, hogy ez/ezt/ide. Ami a „Hova megyünk?” portugál kérdésre szép, értelmetlen választ ad. Ez a két jelentés még nem győzött volna meg az Este névről, de a magyar vonallal és az „Indulunk az Estébe!” felkiáltással eldőlt a kérdés.
ITT találod a linket a fundraiserhez. A gyűjtés már elérte célját (kopogjuk le, hogy innentől lassan már csak jobb lesz a COVID-helyzet), az Este nem zár be. Inkább bővülne. Nem is maga a hely, hanem a közösség, amit a 9 négyzetméter összerántott. Olvasd el az ő összefoglalóját az Este céljairól, értékeiről. Ha úgy gondolod, hogy ezek mögé szeretnél állni, és valamikor talán te is el fogsz hozzánk jutni, támogasd pár ital árával így előre is, hogy ott csak le kelljen fogyasztanod a már említett Lista de Cavaleiros bár-tapet.
