Barion Pixel

Brazília graffiti királynője, aki igazságot szolgáltat egy festékes kannából

Tim Mariann

2022.09.22.

14 perc

A napokban beszélgettünk egy barátommal a nők és a férfiak megnyilvánulási arányairól a művészetekben. Jellemzően a nők akkor nyitják ki művész-készletüket, ha saját védelmük érdekében kell felszólalni a férfiakkal szemben, vagy épp meg akarják győzni őket valamiről. Ez jelentheti azt is, hogy a férfiak megoldanak minden mást, a nőknek elég akkor kinyitniuk a szájukat, mikor magukról van szó. Ezt a teóriát támasztja alá Panmela Castro tevékenysége is.

Panmela Castro A.K.A. Anarkia Boladona 1981-ben született brazil multimédia művész, aktivista, aki graffitit és street art-ot használ a társadalmi változások és tudatosság előmozdítására.

Panmela az Artefeito graffitis csoport művészeti koordinátora és társalapítója, egy olyan szervezeté, amely az utcai művészetet használja a kulturális és társadalmi átalakulás eszközeként.

Az Artefeito egyik legelismertebb projektje a Graffiteiras, amely a graffitiket és a városi kultúrát összekapcsolja a nők elleni erőszak elleni küzdelemmel. Ezen a projekten keresztül az Artefeito kampányt folytatott a hátrányos helyzetű nők felvilágosítására a nemrégiben elfogadott, a nők elleni családon belüli erőszakról szóló Maria da Penha törvényről, amit egy olyan nőről neveztek el, aki ellen a férje kétszeres gyilkossági kísérletet hajtott végre.

Artefeito crew

Graffiti a nők mellett
A projekt előmozdítása érdekében Panmela bemerészkedett Rio de Janeiro nyomornegyedeibe, hogy falfestményeket készítsen, amelyek felhívják a figyelmet a Maria da Penha törvény létezésére, és felvilágosítják a nőket az új jogszabályok szerinti jogaikról. Művészetével mentőövet nyújt azoknak az áldozatoknak vagy tanúknak, akik korábban túlságosan féltek megszólalni. Maria da Penha maga is szerepelt Panmela néhány munkájában.

Maria da Penha – Rio de Janeiro,

Panmela úgy véli, hogy jobb hellyé teheti a világot, ha graffitiket használ
a pozitív társadalmi változások üzeneteinek megjelenítésére.

Szerinte ez a legjobb kommunikációs csatorna, amivel elérheti a közönségét, és megértetheti velük üzenetét, de legalábbis felhívhatja a figyelmet az őket érintő problémákra, és annak megoldási lehetőségére.

A Rio de Janeiro-i Szövetségi Egyetem Művészeti Iskolában folytatott tanulmányai mellett társadalomtudatos művészete Panmelat a brazil graffiti mozgalom egyik meghatározó alakjává tette. Manapság Amerikában, Európában és Afrikában népszerűsíti Artefeito küldetését, előadások, kiállítások és workshopok révén, amelyeket a Untied Nations, az OSA Art Forum, és a német Rosa Luxemburg Alapítvány, valamint a La Familia Ayara szervezet támogat.

„Egykor én is áldozat voltam, bár az már nagyon régen volt.” Panmela Castro visszagondol arra a napra, amikor bántalmazták. Édesanyjához, nagynénjéhez és sok barátjához hasonlóan csupán egy statisztikai adat volt a nők elleni erőszak járványában.
Emlékszik, hogy elment a rendőrségre, de nem volt törvény, amely megvédte volna – abban az időben a családon belüli bántalmazás nem számított bűncselekménynek Brazíliában. Az eset magánügy volt. Ezt közölték Castroval, és nem emeltek vádat.

Sokáig élt ezzel együtt, némán, elfogadva sorsát. De mikor elköltözött a szülői házból és párjával választottak közös lakhelyet, aki szintén agresszívan kezdett bánni vele, pszichés rohamok kezdték gyötörni. „Egy percig sem maradtam tovább. Bár korábban áldozattá váltam, de később képessé váltam kilépni ebből a szerepből. Nem csináltam tovább. Épp ezt üzenem a sorstársaimnak is, hogy megtehetik, hogy kilépjenek és elsétáljanak.”

Ekkor eszmélt rá, hogy a bántalmazás ténye feldolgozatlan és megoldatlan maradt, annyi éven keresztül belülről rombolta őt.

„Rájöttem, hogy segítségre van szükségem, mert a problémámon nem lehet csak úgy túllépni. A gyógyulási folyamat során sok mindenre rájöttem, szinte megvilágosultam és tisztává vált előttem, hogy Braziliában milyen sokan élnek együtt hasonló problémával, némán szenvedve, szégyenkezve.

A Rio de Janeiro Egyetemen tanult képzett művész, Castro a falakat „Anarkia Boladona” névvel jelölte meg, de mostanra egyre többet fest. Ellentétben a kalligráfiával vagy a macsó szimbólumokkal, amelyeket jellemzően Rióban használnak, Castro munkája nőies. Valami lényegi és erőt adó.

Habár kapcsolatának vége szakadt, de Castro ezáltal rátalált a hangjára, és annyi év után önmagára és saját útjára, küldetésére lelt. Most Castro segít a nők nemzedékének megtalálni a sajátjukat.

Számok és törvények tükrében
Az Egészségügyi Világszervezet adatai szerint világszerte a nők 35%-a tapasztalt fizikai és/vagy szexuális erőszakot élete során – és 30%-uk esetében ez a partnere által történt. Brazíliában a probléma különösen akut volt, nemzedékeken keresztül áttétet képezhetett, anélkül, hogy az áldozatok jogorvoslattal élhettek volna.

Maria da Penha esete kellett ahhoz, hogy a politikai döntéshozókat tetten érje. Da Penha férje kétszer próbálta megölni feleségét. Először 1983 májusában álmában lelőtte az asszonyt, aki emiatt lebénult. Két héttel azután, hogy felesége hazajött a kórházból, újra megpróbálta megölni őt a zuhany alatt.
A férjet újra megpróbálták vád alá helyezni és ezúttal bűnösnek találták, de ennek ellenére kétszer sikeresen fellebbezett. Végül 2002-ben da Penha férjét elítélték, és nyolc év börtönre ítélték, azonban a büntetése töredékének letöltése után szabadlábra került.

A da Penha által benyújtott két évtizedig tartó kereset végül mérföldkőnek számító ítéletet hozott, amely a brazil kormányt a családon belüli erőszak elkövetőinek megfelelő mértékű büntetőeljárás alá vonásával sújtotta. 2006 augusztusában Luiz Inácio Lula da Silva kormánya hatályba léptette a „Maria da Penha törvényként” ismert 11.340./06 brazil szövetségi törvényt.

A törvény nem volt csodaszer. Ez 331 000 vádemelést és 110 000 jogerős ítéletet eredményezett az első öt év során a brazil Nemzeti Igazságügyi Tanács szerint az UN Women szerint.

Egy olyan országban, ahol 1997 és 2007 között 41 532 nőt gyilkoltak meg, és naponta 10 nő halt meg családon belüli erőszak miatt, a szisztematikus bántalmazás egyik napról a másikra nem szűnik meg.

Az új törvényhez segítségre volt szükség, hogy elérje a leginkább érintett embereket. Panmela Castro kéznél volt.

Nők az utcán, Nők a falakon
Castro 2005-ben vált hivatásos művésszé, majd egy évre rá együttműködésbe kezdett a Con Causa („Okkal”) szervezettel, melynek keretén belül kampányt folytatott a nők jogaiért. „Könnyű volt számomra, mert ismertem ezeket az utcákat”

Mikor Castro egyre népszerűbb lett a falfestészetben, azt vette észre, hogy szinte egyetlen nőként van jelen az utcákon graffitiskénk. Úgy érezte, hogy a férfi graffitisek elfogadják őt és egyfajta védelmet nyújtanak számára.

„Az egyik ok, amiért elfogadtak, mert jó voltam abban, amit csináltam. Nemzetközileg elismert voltam, kénytelenek voltak elfogadni.”

Megvan az oka annak, hogy Castrót „Brazília graffiti királynőjének” titulálták.
A falfestmények, amelyek nem tartalmaznak szavakat, de súlyos üzenetet hordoznak, gyönyörűek. Gyakran női portrékat ábrázol, amik tökéletes nőiességet sugároznak anélkül, hogy szexualizálnák a női testet. Figurái összefonódó haja gyakran a testvériséget sugallja, miközben olyan mitikus karakterek alkot, mint Liberty istennő, aki szeretettel néz le Rióra utcáira. A bibliai Éva, „az a megbízhatatlan és áruló nő”, ahogy Castro ironikusan jellemzi, szigorú vonásokkal figyeli a várost.

Castro munkája révén Brazíliában nők foglalják el a nyilvános tereket, visszafoglalva az utcákat.

Az egyik Castro-falfestményen egy ősi mítosz jelenik meg, a bizonyos vagina dentata, vagyis a fogakkal ellátott női nemiszerv, ami minden kultúrában megjelenik valamilyen formában, esetleg népmesében. Feltehetően ilyen történetekkel szocializálták és rémísztgették a kislányokat és kisfiúkat a korai szexuális élményektől. Castro üzenete ettől egész biztosan különbözik, mondhatnám, harapós a pipi!

Terjeszteni a graffitit, ismertetni a szót
Egyedül a festéknek van határa, vagyis a festék lehetőségei is csak egy bizonyos határig terjednek, a falig. Ám remekül vonzza a tekintetet, a szó pedig minden falon túl száll. „Az alkotásaim az igazságosságról, az erőszakról és a nők érdekképviseletéről beszélnek” – mondja Castro – „de tisztában vagyok vele, hogy ez nem fog valódi változást elérni önmagában.” Művészete azonban teret adott annak, hogy elindítsa azt, ami végül a fő törekvése lett: vagyis a Rede Nami-t.

A Rede Nami-t Castro indította el 2010-ben, hogy felvilágosítsa a közösségeket a családon belüli erőszakról úgy, hogy 14-19 évesek vegyes csoportjainak, illetve bármilyen korú nők számára szervezett Graffiti workshopokat tartott.
Miután egy órát eltöltöttek a nők jogainak megvitatásával, és néha megosztották a bántalmazással kapcsolatos tapasztalataikat, a csoport a műhely többi részét arra használta fel, hogy egy falfestményt készítsen, amely megjeleníti az adott problémát. Így ez fizikai bizonyságot, mintegy emlékpontot is adott az aznapi téma margójára a nők állásfoglalásáról, a társadalmi problémák csiszolásának igényről.

„Nem igazán lehet rávenni az embereket, hogy csak az eseteikről beszéljenek” – mondja Castro. „A graffiti az, ami miatt meg akarják osztani őket. Ha csak a beszélgetés lenne, az emberek nem jönnének el.” A workshopokon eddig több mint 5000 ember vett részt, néhányuk Brazílián kívül zajlott, míg a kezdeményezést az Amnesty International, a Vital Voices és a Brazil Foundation támogatta.

Rede Nami létrehozta az AfroGrafiteiras nevű programot is, amely jelenleg 180 afro-brazil nőt oktat
a fekete feminizmusról, a nemekről és a saját jogairól, valamint utcai művésznek képezi őket.

A kezdeményezés révén Castro híressé vált Brazíliában, és számos nemzetközi elismerést kapott. A Világgazdasági Fórum olyan nagy nevekkel említi egy lapon, mint Diane Von Furstenberg, Oprah Winfrey és Jessica Alba, valamint Brazília leghíresebb fia: Pelé.

Amerika-szerte és Európában olyan megbízói voltak, mint a Nike, a Hublot és az Avon.

Nemrég New Yorkban az egyik falfestménye kiemelt helyen szerepelt a január 21-i Women’s March tudósításában. Klasszikus Castro-dizájn: két nőt ábrázol, akiket befont haj köt össze. Az üzenet alatta a következő: „A nők jogai emberi jogok”.

A falaktól a színpadon át a vászonig
Egy idő után Castro nem érte be a néma falakkal és az előadóművészet felé nyitott, az elmúlt években.
A jugoszláviai születésű, úgynevezett „performanszművészet nagyasszonya”, Marina Abramovic és mások lángját hordozva az új terület lehetővé tette számára, hogy olyan transzgresszív területekre merészkedjen, ahová a graffiti műhelyei nem képesek.

Például egy 2016-os előadásban a „Por que?” (Miért?) Castro – hivalkodó Von Fustenberg ruhát viselve – a darab címét a testébe véste. Hasonló véres felirattal lepte meg közönségét a „Gentileza Gera Gentileza”-ban (A kedvesség kedvességet generál), amikor ezt a maximát sebészeti szikével a hátába vésték.

Az elmúlt pár évben almát is beépített a munkáiba, olykor szeméremtestet rakva a gyümölcsre,
Évára való utalásként. Éva almája ezután Castro állandó szereplőjévé vált performanszaiban.

A „Ruptura” című darab során élőben tetováltatott egy ilyen almát a karjára, amelyet a Rio de Janeiro-i Scenarium Galériában az „Eva” bemutató részeként adtak elő. Az előadás azzal kezdődött, hogy Castro felkente magára a rúzst, majd kitetoválták, ezután a közönség leborotválta a fejét, majd fekete öltönybe öltözött.

„Amikor a nemekről beszélünk, az emberek szabadságáról beszélünk, hogy lebontsák női státuszukat” – magyarázza Castro. De a nemiség tiltott szó lett Brazília tantermeiben. Ez azt jelenti, hogy világos különbséget kell tenni művészként végzett munkája és Rede Nami számára végzett oktatási munkája között.

„A nők elleni párbeszéd nagy része azért történik, mert az emberek azt gondolják, hogy a nőknek alacsonyabbnak kell lenniük (a férfiaknál). De mi úgy gondoljuk, hogy a nők bármekkorák lehetnek és bármivé válhatnak, amivé csak akarnak.”

Szerencsére a tinédzserek, akiket Castro nevel, egy olyan generációból származnak, amely „nyitott a tanulásra és a nők tiszteletére”. A szórófejjel és a fékezhetetlen személyiséggel felvértezett Castrót nehéz elképzelni máshol, mint a fronton. A művész munkásságát hazai és nemzetközi szinten is elismerték, alkotásai számos gyűjtemény részét képezik szerte a világon. O Globo, a brazil kortárs művészet egyik legkiemelkedőbb művészeként tartja számon.

„Mielőtt harcolni akarsz a jogaidért, előbb harcolj azért, hogy a jog védelmét élvezhesd”

A graffitivel és performanszokkal töltött hosszú időszak után Panmela Castro újra felidézi gyermek- és ifjúkori emlékeit, visszanyeri akadémiai képzettségét, és nekifogott egy olyan festménysorozat elkészítéséhez, amelyen vágyait és dilemmáit tárja fel.

Jelenlegi festményein Panmela a mindennapi életéből fakadó problémákkal foglalkozik, amint az a Tisztítás című sorozatban látható, az emlékekkel, ahogy a Missing Home című sorozatban bemutatásra kerül, sőt az elhanyagoltság, az elfogadás és a strukturális rasszizmus kérdéseivel is foglalkozik, ahogyan azt a Women of Color Don című sorozat bensőségesen feltárja.

Tisztelt Olvasó!
A magazinnak szüksége van a segítségedre, támogass minket, hogy tovább működhessünk!

A 4BRO magazint azért hoztuk létre, hogy olyan egyedi és minőségi tartalmak születhessenek, amelyek értéket képviselnek és amik reményeink szerint benneteket is érdekelnek.

Az ilyen tartalomalkotás azonban időigényes és egyben költséges feladat, így ezen cikkek megszületéséhez rátok, olvasókra is szükség van.
A magazin működtetésére nagylelkű és folyamatos támogatásotok mellett vagyunk csak képesek. Kérjük, szállj be te is a finanszírozásunkba, adj akár egyszeri támogatást, vagy ha megteheted, legyél rendszeres támogatónk.

Amennyiben értékesnek érzed munkánkat, kérlek támogasd a szerkesztőséget a cikkek megosztásával.
Kapcsolódó cikkek

Szándékosan véletlen: szürreális Budapest Varga Balázs képein

Vhils, a vakolatvandál

Bicicleta Sem Freio: a fék nélküli brazilok, akik elvarázsolták a világot

Egy darabka Kanada – a jég hátán, horgászkabinba zsúfolva

Aki először kukoricázott a törvénnyel: Cornbread, az első graffitis

Travis Chapman és az amatörizmus dicsérete