Barion Pixel

Interjú a Zimek Pálinka Manufaktúra ügyvezetőjével (X)

BZS – Fotók: Szmodits Balázs

2021.09.16.

15 perc

Noha rengeteg díjat nyert már a cég, azt gondolom, hogy nem mindenki ismeri a Zimek Pálinka termékcsaládot, mesélj kérlek egy kicsit, hogyan kezdődött, mit érdemes tudni rólatok.

Ahogy a pálinkáról, rólunk is reggelig lehetne mesélni és bár öt éve vagyok a cég ügyvezetője, biztos vagyok benne, hogy rengeteg históriát én sem tudok a 2016 előtti időkről.

Röviden összefoglalva, a cég alapítója Zimek Roland volt, aki 2005. december 6-án (Szent Miklós a pálinka védőszentje) nyitotta meg a főzdét itt Zamárdiban. Célja az volt, hogy a Balaton környéki gyümölcsök feldolgozásával egy prémium pálinka termékcsaládot hozzon létre.
Számos pálinkafőzde tulajdonosa, vagy ma már ismert, pálinkához köthető szakember találkozott először prémium pálinkával Zimek úr főzdéjében, amely az eredményeket látva, nem is csoda: három alkalommal volt az Év Pálinkafőzdéje (2006, 2007, 2010) és két alkalommal volt Nemzetgyőztes a nemzetközi Destillata Párlat Európabajnokságon (2007, 2010). Azt azért nem mondjuk, hogy itt van a pálinka Mekkája, de azt gondolom, hogy abban az időben megkerülhetetlen volt a márka.

Hogyan ért véget Zimek Roland úr története a pálinkafőzdével?
Sajnos a pálinkaelőállítás nagyon költséges vállalkozás, drága a friss gyümölcs, az infrastruktúra, speciális szakértelem kell hozzá, rengeteg adó rakódik egy palackra, na meg el is kell tudni adni, hazánkban pedig mindenki nagyon árérzékeny. Így amikor 2008-ban megindult a pénzügyi válság, értelemszerűen a nagyon drága, luxus termékek iránt esett vissza a kereslet első körben, márpedig egy prémium pálinka alapvetően drága termék. Ez a válság elérte a Zimek márkát is, visszaesett a forgalom, ezt pedig a management nem tudta kezelni, így végül Zimek úr 2011-ben eladta a céget

Mi történt 2011 után, hogyan alakultak a dolgok 2016-ig?
Az eladást követően tulajdonosok és ügyvezetők jöttek-mentek, az eredményekből, vagy inkább azok hiányából jól látható, hogy meg sem tudták közelíteni a Zimek úr által letett alapelveket és hitvallást. A márka szép lassan kikopott az éttermekből, majd a köztudatból, és én azt gondolom, hogy a szakma 2016-ra elkönyvelte, hogy ez a márka megszűnt.

Mondhatni, hogy Főnix madárként éledt újjá a cég és a márka?
Nos, ha nagyon patetikus akarok lenni, akkor igen, de azért ez messze nem így történt. 2016 áprilisában került először tisztán magyar tulajdonba a cég, a tulajdonos új managementet nevezett ki és a feladatunk az volt, hogy ahogy Te is fogalmaztál, élesszük újjá a céget és a márkát. Utólag azt gondolom, hogy ennél mélyebbről talán nem is vághattunk volna neki a feladatnak.

Hogyan kezdtétek, mik voltak a tapasztalatok, kiindulópontok?
Nos, én a korábbi eredményeket látva, meg voltam róla győződve, hogy ha egy cég baromi jó pálinkát állít elő, akkor nagy baj nem lehet. Illetve a korábbi eredményekből kiindulva, biztosra vettem, hogy a Balaton körül jók leszünk. De amikor a saját városodban, Zamárdiban azzal szembesülsz, hogy sokan utálattal fordulnak feléd, és a Balaton körül sok vendéglátós szóba sem akar állni velünk, nemhogy tartsa a termékeinket, akkor át kellett értékelni a dolgokat. Hajmeresztő történeteket hallottunk vissza a 2011 és 2015 közötti időszakból, és ezzel mind meg kellett birkózni, miközben egy kiürített raktár fogadott minket, és szépen dőltek ki a csontvázak. 2016. április 27-én történt az átvétel, volt kb. két hónapunk ismerkedni a helyzettel, és már jött is a gyümölcsszezon. Finoman szólva nem volt könnyű dolgunk.

Mi jelentette a kiutat, vagy mi volt a vezérfonal számotokra?
Ebben az egyben nem volt kérdés, mind egyetértettünk abban, hogy csakis a minőség lehet az, ami kiemelhet minket a tömegből. Míg Zimek úr idejében kb. 25-35 főzde volt, 2016-ban már kb. 150 kereskedelmi engedélyes volt (ma már majd’ 200), telített lett a piac, nehéz érvényesülni. De azt láttuk, hogy ha sikerül visszatérni a Zimek úr által kijelölt útra, akkor lehet keresnivalónk. Tehát a célunk az volt, hogy minőségét tekintve visszategyük a brandet oda, ahol 2006 és 2010 között volt.

Gondolom ez nem kevés időt, energiát és pénzt emésztett fel?
Így van, sajnos nagyon leharcolt állapotokat örököltünk, fejlesztenünk kellett, raktárat feltölteni, értékesítőt felvenni, és járni étteremről étteremre. Felmértük, melyek azok a pálinkaversenyek, amelyeken érdemes vagy el kell indulni, és megkezdtük a tapasztalatok szerzését.

Milyenek voltak az első tapasztalatok?
A 2016-os főzési szezon utáni, első komoly megmérettetésünk a 2017 januári ongai Quintessence Pálinkaverseny volt, amelyen akkor kb. 1200 pálinka és párlat indult. Nagy reményekkel vágtunk neki, és hatalmas pofára esés lett a dologból. Ezüst és bronzérmek mellett mindössze 1 aranyérmet tudtunk szerezni és több termékünk még bronzérmet sem kapott. Nagyon csalódott voltam, de, mint aki 10 éves kora óta sportol és sportcsaládban nőtt fel, ez csak további fát rakott arra a bizonyos tűzre, hogy még keményebben és jobban kell dolgoznunk.

Mit változtattatok, hogyan haladtatok tovább?
A versenyt követően az akkori főzőmesterünk, aki velünk együtt érkezett a céghez, felmondott, így újabb problémával találtuk szembe magunkat. Ugyanakkor, ahogy az azóta eltelt 5 évben mindig, minden alkalommal, az összes személyi változás jól sült el. Volt ugyanis egy pincemesterünk, Dávid, aki akkor már 8 éve dolgozott a cégnél és nem csak, hogy rendelkezett OKJ-s gyümölcspálinkafőző végzettséggel, de magától Zimek Rolandtól is sokat tanult az évek alatt. Így házon belül oldottuk meg ezt a kérdést és vele futottunk neki a következő főzési szezonnak, 2017-ben.

Utólag látva az eredményeiteket, mondhatni, hogy ez jó döntés volt?
Kíváncsian vártuk, hogy a 2018-as versenyszezon, ami számunkra Ongán indult és Kecelen ért véget, milyen eredmény hoz. Részünkről mindig is a Pálinka Nemzeti Tanács (PNT) által szervezett Országos Pálinka Verseny (OPV) a fő esemény, ott akarunk a legjobban szerepelni, a többi versenyt jó megmérettetésnek és felkészülésnek tartjuk. Így a 2018-as OPV előtt három versenyen is indítottuk tételeinket és körvonalazódott, hogy melyek szerepelhetnek jól, és melyek kevésbé. Így végül 18 pálinkát neveztünk a 2018-as OPV-re, és 2 Champion díjjal, 7 arany-, 6 ezüst és 4 bronzéremmel sikerült megszereznünk a 3. helyet. Ez volt az első komoly áttörés számunkra és egy jó visszaigazolás volt, hogy jó irányban haladunk.

Hogy éltétek meg az ominózus NETA bevezetését 2018 végén?
Ahogy az egész országban, nálunk is jó néhány partner betárolt, hogy még NETA mentesen tudjon vásárolni, ennek rendje és módja szerint a 2019-es év eleje borzasztóan üres lett, alig volt partner, aki vásárolt volna. Ezt a pangó időszakot arra használtuk, hogy a lehető legjobban felkészüljünk a 2019-es OPV-re. Belső bírálatokat tartottunk, szakembereket hívtunk meg, hogy ők is értékeljék a termékeinket, és komplexebb képet kapjunk saját magunkról. Persze ennek az is része, hogy bírni kell a kritikát, nem pedig megsértődni rajta, de azt gondolom, hogy ezt mindig jól kezeltük, tiszteltük mindenki véleményét.

El is értünk 2019-hez, amikor is egy kiemelkedő eredmény sikerült elérnetek.
Így van, 2019 több szempontból is kiemelkedő volt számunkra, egyrészt akkor csatlakozott hozzánk Attila, aki azóta is a Balatoni értékestésünk kulcsfigurája, és több versenyen is, elsősorban az OPV-n sikerült nagyot dobbantanunk. Az eredmény 2 Champion-díj, 8 arany-, 10 ezüst- és 8 bronzérem, amellyel a II. helyet szereztük meg és, mint utólag kiderült gyakorlatilag 1-2 pont választott el minket az első helytől úgy, hogy egy cég legfeljebb 100 pontot gyűjthet összetettben. Borzasztóan közel voltunk az áhított célhoz, amely egyrészt hatalmas büszkeség volt számunkra, másrészt kis mosolyt csalt az arcomra, hogy a győztes cég 2013-ban még a Zimeknél bérfőzetett és mondhatni, hogy az alapokat ott tanulták meg. Mondtam én, hogy sokan indultak Zamárdiból .

Nagyon büszke voltam a fiatal csapatunkra, kollégáimra, mindenkire, aki kivette a részét ebből a sikerből, és azt gondolom, hogy valahol ezek az eredmények sokat nyomtak a latba, amikor a Gyümölcspálinkafőzők Országos Egyesülete felkért delegáltnak a PNT-be, hogy vegyek részt a tanács munkájában. Hatalmas megtiszteltetésnek éreztem és gondolkodás nélkül igent mondtam.

Mit jelent a Pálinka Nemzeti Tanács tagjának lenni?
Nos, sokan azt gondolják a szakmán belül, hogy ott nem csinálunk semmit és nem történik semmi. Minden bátor, fotelhuszárnak azt üzenem, hogy próbálják ki, jöjjenek el és dolgozzanak. Mert itt mindenki társadalmi munkában végzi a dolgát, a saját cégétől/családjától veszi el az idejét, és teszi mindezt azért, hogy a köznek, tehát az összes, kereskedelmi pálinkával foglalkozó cégnek jó legyen. Az tény, hogy nagyon nehéz komoly eredményeket felmutatni, hiszen bár a PNT egy köztestület, de döntési jogköre nincsen, csak javasolhat a döntéshozók felé. Ezek a javaslatok pedig ritkán találnak meghallgatásra. Összefoglalva számomra nagy megtiszteltetés, majdnem én vagyok a legfiatalabb a tanácsban, olyanokkal dolgozhatok együtt, akik már akkor pálinkával foglalkoztak, amikor én nem is éltem. Nagyon jó impulzusokat kapni nálam sokkal tapasztaltabbaktól és annak is örülök, hogy abszolút nyitottak az általam néha kemény nyelvezettel megfogalmazott javaslataimra. Igyekszem cizellálni, de fiatalként még sokszor elég vehemens vagyok, de egyelőre elviselnek.

Gondolom a koronavírus helyzet nálatok is nagy problémákat okozott, ugye?
Nem csak nálunk, hanem az egész kereskedelmi pálinkát gyártó szektorban. Mivel a pálinkás cégek 70-80%-ban a vendéglátó cégeknek értékesítenek, az éttermek, szállodák bezárása és a külföldi vendégek eltűnése nagyon érzékenyen érintett mindenkit. Egyik napról a másikra elveszett az árbevétel jelentős része, és hatalmas volt a bizonytalanság. A PNT munkájának köszönhetően végül a pálinkás szektor képviselői is megkaptak minden olyan segítséget az első hullámnál, amelyet a vendéglátósok is: járulékkedvezmény, Kurz arbeit, munkahelyteremtési támogatás, stb. Ezek nélkül azt gondolom már a nyár elejére óriási gond lett volna a szektorban, de így mindenki kibírta, a nyár pedig parádésan sikerült, főleg nekünk, hiszen mi nyáron alapvetően is a Balatonból élünk, és ennyi embert régóta nem lehetett látni a magyar tengernél.

Hogy viseltétek a második és harmadik hullámot?
Nos, ez már egy sokkal keményebb dió volt, főleg, hogy sajnos érintette a november-decemberi időszakot, amely minden pálinkás cég számára kiemelt időszak. Épp ekkor jött az újabb lezárás, és ismét hatalmas árbevétel kiesést szenvedtünk el. Ráadásul ekkor már semmilyen segítséget nem kaptunk a költségvetéstől, de a világon semmit. Amikor a harmadik hullám is elindult és ismét kétségessé vált a nyitás, kétségbeejtő volt a helyzet, hiszen a PNT hiába kérte, a kormány nem akart segíteni, árbevétel nélkül pedig egyetlen cég sem tud működni. Ebben az időszakban két kollégától kellett megválnunk, nem bírtuk tovább.

Milyen volt az idei gyümölcstermés?
Sajnos a pálinkafőzdéket leginkább foglalkoztató gyümölcs, a sárgabarack ismét hatalmas károkat szenvedett, országosan 60-70%-os terméskiesés volt, ami az elmúlt 5 évben már a 4. alkalom. Ilyenkor eleve csak kevesebbet tudsz vásárolni, cserébe drágábban. Nem volt ritka, hogy háromszoros árakat mondtak a termelők, ez nyilván kigazdálkodhatatlan. Szokásos módon gond volt és van a málnával, egész egyszerűen a termelők nem találnak embert, aki leszedje, ha pedig igen, csillagos áron lehet venni, még tonnaszámra is. Sajnos a vég nélküli béremelkedés ezt is magával hozta, hogy nincs aki leszedje a málnát (meg mást sem). A többi gyümölccsel nem volt nagy gond, szezon végére a Piros Vilmos körtét azért rengeteg helyen elverte a jég, csak hogy ne unatkozzunk. Ami általánosan elmondható, hogy 25-30%-os áremelkedés volt a gyümölcsöknél, ez biztosan visszaköszön majd a pálinkák árazásában is.

Beszélgetésünk apropója, hogy ismét pletykák és híresztelések keringenek a Zimekről a szakmán belül. Tegyük ezeket tisztába, mi történt veletek, mi változott.
Én magam is olyan történeteket hallok vissza, hogy a cég már megszűnt, vagy most fog csődbe menni, a brandnek vége, kollégák elmentek, stb. Kollégáink köszönik, megvannak – persze van fluktuáció –, a cég megvan, működünk, a management megvan, egyre másra érkeznek az új partnerek, a nyári, balatoni szezon jól sikerült, rengeteg gyümölcsöt vásárolunk, gőzerővel folyik a gyártás és érdeklődve várjuk a 2021-es OPV eredményeit.

Ami változott, az a tulajdonos személye. Ahogy sok más cég esetében a koronavírus időszaka alatt, nálunk is ez történt, az előző tulajdonos eladta a céget, az új tulajdonos átvette, de minden más maradt, ahogy volt.
Az új tulajdonosról csak annyit mondhatok el, hogy a HoReCa szektorban vannak érdekeltségei, így kerültünk képbe nála. Mindenben támogatja a managementet, az elképzeléseinket, és bízunk egy gyümölcsöző, közös munkában.

Így, hogy új a tulajdonos, érzékelhetnek változást a partnerek, betérő vendégek?
A világon semmit nem érzékeltek ebből eddig se, hiszen hibátlanul lenyomtuk a nyarat, a célunk pedig változatlan, továbbra is prémium minőségű pálinkát gyártunk, amelyekkel benn akarunk maradni az Országos Pálinka Versenyen a Top3-ban. Továbbra is első számunkra a partner, a betérő vendég, és alázattal folytatjuk a munkát, hogy népszerűsítsük a márkát és megismertessük az emberekkel az igazi pálinkát, amely nem az alkoholos-technokolrapidos kerítésszaggató, és nem attól jó, hogy 50% feletti és karcol, mar, stb

Terveztek fejlesztéseket, változtatásokat?
Igen, de ezeket egyelőre fedje jótékony homály, amint elkészültünk, úgyis kilépünk a nagyérdemű elé, és mindenki tudni fog róla. Az biztos, hogy a ránk jellemző alkotószellem vezet majd minket a miközben kiemelt figyelmet szentelünk a minőségre, hogy fenntartsuk az alapító Zimek Roland elképzelését és hitvallását.

Ezt a cikket nem a 4Bro.hu szerkesztősége készítette.
Kapcsolódó cikkek