Örkény, ha fotózni tudott volna, Maltête lett volna. René Maltête képei olyanok, mintha bepillantást nyernénk egy szürreális humorú vígjátékba, amit sosem forgattak le. Vagyis de, ez az élet maga. Maltête az a fotós, aki a látásmódjával hozzáteszi a tragihoz a komikumot, így kicsit elviselhetőbbé teszik a képei az életet.
René Maltête fotós 1930-ban született Lamballe-ban, Côtes d’Armorban. Ő egy bretagne-i breton. 1951-ben, a háború és zűrzavaros tanulmányok után szenvedélyévé vált a mozi, úgy döntött Párizsba megy, hogy szerencsét próbáljon a filmes világban.
16 évesen kezdett fényképezni, első kamerája egy Pontiac 6×9 volt. Maltête filmrendező szeretett volna lenni, de nehéz idők járnak a háború utáni fővárosban, ahol aztán alkalmi munkákból él. Lassan elhelyezkedett a filmgyártásban, így került munkába Jacques Tati és Claude Barma Le forgatásain, mint rendezőasszisztens. Lehetőségeivel nem volt megelégedve, csalódott volt:
„A forgatáson az én szerepem volt leginkább behatárolt, valójában egy művelt kávéhordó voltam, nem láttam, hogy lesz ebből karrier.”
– nyilatkozta később. Belefáradva, hogy hiába várja dicsőség óráját, vett egy Semflex 6×6-os filmes fényképezőgépet. A „szendvicshordás ideje alatt”, és úgy döntött, hogy fotózásba kezd.
A téma az utcán hever, néha szó szerint
Utcai fotózás, de hogyan?
A háború utáni időszakot az utcai fotózás fejlődése jellemzi, és sok fotós szerez hírnevet ebben a kategóriában. Robert Doisneau egyik jeles képviselője ennek az időszaknak, ő is a képeivel a hétköznapi pillanatokat és az átlagembert jelenítette meg. René Maltête ennek a fotós generációnak a tagja, akiknek személyes és megható képei tele vannak humorral. Igazából másolhatatlan a stílusa.
Míg a szintén zseniális Lucien Hervé (amúgy hazánk fia, eredeti nevén Elkán László) absztrakt épületfotói valahol tanulhatóak, másolhatóak vagy a portréfotózás, fények kezelése is. Ellenben Maltête észrevett apró kis élethelyzeteket, lopott pillanatokat. Ezek megismételhetetlenek, nem taníthatóak. A szem vagy benned van, vagy nincs, nem lehet megvenni. Bár vannak beállított képei, mint az önmagával sakkozó sakkozó, vagy a ruhástul kiteregetett gyerkőc, vagy a pap, aki a füstkarikától szent lesz. De ezek is eredetiek.
A legtöbb képe mégis véletlen, egy zseniális poénra épül, amit felismerni és rögtön lekapni jó szem és ízlés kérdése. Másfelől szinte lehetetlen. A képei lényege egyfajta kedves humanizmus. Ez most is itt van, minden pillanat most is itt van, csak észre kell venni. Észrevenni a szituációt, lehámozni róla a körülötte lévő végtelen hullámzást. Képei szinte egy egész történetet elmesélnek, egy pillanattal.
Maltête életképei
1960-ban jelent meg első könyve, a Paris des rues et des chansons (Az utcák és a sanzonok Párizsa)
A legtöbb kiadó az ismeretlen fotóst mégis elutasította, pedig láthatta a képek finom humorát. Jellemző a világra, hogy végül az akkor már sztárnak számító chanson énekes Brassens, és a szintén legendás Boris Vian ajánlásai miatt adják ki. Az első albuma váratlanul népszerű lett, 35 000 eladott példányával nagy sikernek bizonyult. Még három kiadást ért meg. A könyv 1969-ben elfogyott, majd ritka és nagyon keresett lett. 1995-ig kellett várni az új kiadás megjelenésére. Nem véletlen a sikere a képek ma is átjönnek.
Fontos elmondani vele kapcsolatban, hogy a francia vidék, különösen Bretagne szociofotógrafikus megörökítője is. Nagyon ragaszkodik a szűkebb breton pátriájához, és ezeken a területeken készíti első portréfotóit is. Tehát nem csak egy vidám bohém párizsi dili a pali. Bretagne, mint egy „kikötőhely”, ahová vissza-visszatér, végül öregen újra lehorgonyozza a fotóst. De továbbra is aktív, a mai napig létező fotófesztivált szervezett. 1973-ban Maltête Dreux-ba költözött, ahol barátaival megszervezte az „Art en Dreux”-t; hét évvel később versfesztivált is alapított ott. Ja, nem is mondtam, hogy Franciaországban költőként is számon tartják. Verseit nem fordították magyarra, a kötetek címe alapján azért lehet sejteni, hogy a szürreálisba hajló humorát itt is megőrizte: „Beavatkozás nyitott szívvel, 1962; Magvak kertnélkülieknek,1980; Száz vers a békéért, 1987; Zsebek tele emberi szemekkel.
Lencséjével egész életében az embert kutatta, megörökítette a számára kedves földmíves és városi embereket, képei egy átalakulóban lévő korszak hiteles tanúi. Nyugi, a humorát azért vidéken se veszítette el. Híres birkás képén a francia választási plakát szövege: „A többség te vagy”. Ez amúgy nemcsak mint fotó vicces, hanem jól példázza Maltête ötleteit, hisz direkt kivárta, amikor a pásztorok áthajtják a birkákat és akkor lőtte meg a képet. A többi fotótörténelem.
Maltétizmus, izmus, ami nem izmoskodik
Maltête mulatságos helyzeteket örökített meg a hétköznapokban, amik ünnepnapok lettek a humanizmus számára. Sokkal többek, mint egy egyszerű képek, van benne filozófiai reflexió. Interjúkból kiderül, hogy saját magának nem is a vicces pillanatok vadászása volt a cél, hanem hogy felfedezze és újra felfedezze azt, ami a szeme előtt jelenik meg. Ez egy játék volt, akár gép nélkül is, hogy ugyanazt másképp lásd. Azon kevés fotós közé tartozott, aki képes volt a humort kifinomultan, érzékletesen megjelentetni a képein.
A 2000-ben, 70 évesen elhunyt francia fotográfus munkássága és kíváncsi odafordulása arra késztette az utána következő fotós generációkat is, hogy vegyék észre a hétköznapok abszurditásában rejlő humort. René Maltête egy mérce is arra, hogy igenis el lehet juttatni a gondolatokat mindenkihez. A kép univerzális nyelv, akkor is értjük, ha René nagyon is franciásan látott. „Mert elsősorban ember volt, és csak véletlenül francia.”
