Álmos képek a filmen
Frédéric Agius fotográfus reflektív munkáinak egyik közös témája az eszképizmus. Egyfajta menekülés a nyers valóság elől. Kivonulás álomszerű, magunk által továbbképzelt világokba. Leginkább szürrealista módon fényképez, többszörös expozícióval. Az analóg fénykép kémiai lehetősége adja a színekkel való játékot a képeihez. Dél-Franciaországban él, ideális hely a fények a tenger képpel való megfestésére.
Agius szereti megfesteni portréit különféle kettős expozíciós technikákkal, szinte mitikus és nimfaszerű lényeket hoz létre a modelljeiből.
Tenger, mint játszótér és földön kívüli táj
„Elsősorban a Földközi-tengerbe vagyok szerelmes. Ez egy hihetetlen művészi játszótér számomra…” – mondta Agius
Frédéric Agius története a fotográfiával való szó szerinti kapcsolatról szól. Analóg fizikai módon, amely az eszközével való érintkezés révén születik meg. Sok fotóshoz hasonlóan Agius is egy korai és egyszerű Canonnal kezdte a fotózást, az őt körülvevő tájat, különösen a dél-franciaországi Földközi-tengert fényképezte. Agius hihetetlen, de csak négy éve foglalkozik komolyabban analóg fotózással.
A művész azzal kezdte pályafutását, hogy megpróbálta megragadni a víz alatti emberi alakok a gravitáció súlyától mentes szabadságának pillanatát, akik mintha egy földönkívüli tájba merülnének el. Az egyre eltérő víziók és nézőpontok létrehozásának lehetőségei miatt Frédéric Agius „játszótérként” írja le a tengert.
A perspektívák furcsa játékát idézi elő ez a vizes lüktető alvilág: az alanyok a nagy sziklafalak mentén lógnak le anélkül, hogy lezuhannának vagy kapcsolódnak a hínárhoz és a homokhoz, mintha maguk is a tengerfenék részei lennének. Meglepő módon az álomszerű álomfotózás tökéletes helyszíne számára mégsem a Mediterráneum lenne. Frédéric álma, hogy víz alatti képeket készíthessen az izlandi Silfra-törésvonal mentén kialakult hasadékban. A helyszín egyébként a világ legtisztábban átlátszó vizei közé tartozik. Mintha nulla gravitációban lebegnénk.
Az analóg film esztétikája
Agius minden interjúban automatikusan, gondolkodás nélkül azt mondja, hogy most már csak a filmes fotózás érdekli. A véletlen szerepe, és a szemcsés kép az alkotási folyamat miatt. Az izgalom a mágia miatt, hogy csak később ismerheti a fényképezési eredményt az előhívott tekercsen.
Amikor filmre fényképez, figyelembe kell vennie, hogy nem tudja kontrollálni, de elsajátítani se a teljes alkotói folyamatot. Szereti a fényszivárgást vagy a filmezési hibákból adódó effektusokat, és ezek szerves részét képezik annak, amit fotókon akar szerepeltetni, ez számára a véletlen által hozzáadott érték.
Néha lejárt szavatosságú tekercseket használ vagy különféle vegyszerekbe áztatva kísérletezik a képekkel. „A filmes többszörös expozíció, és ennek digitális változata, folyamata nem ugyanolyan. Nem lehet ugyanazt a szinergiát a kompozíció különböző részei között létrehozni, amelyeket rá akarok rakni. Filmen nem kell két fotót készíteni ahhoz, hogy dupla expozícióval új képet hozzunk létre, hanem keverni kell az elemeket. Lehet, hogy ezt vágási idő alatt is meg lehet csinálni, de nekem nincs ilyen képességem. Végül csak azt szeretném elmondani, hogy a filmes fotózás személyes döntés. Szeretek pillanatok alatt alkotni, nem utómunkában, és szerelmes vagyok a régi filmes kamerákba.” –vallja Frédéric
A többszörös expozíció egy klasszikus analóg technika, amelybe könnyen összezavarodhat az ember. De Agius pont ezt keresi. „Számomra a munkáim sokszor nem harmonikusak! A felvételeim általában túlexponáltak vagy nem úgy sülnek el, ahogy szerettem volna. Újra és újra meg kell próbálnom, hogy megkapjam azt a képet, ami eszembe jut. De ez a mentálisan felépített séma segít az automatizmusok létrehozásában”
Viccesen rákérdezhetnénk, hogy mennyi tekercset lő el vajon, amíg megkapja, amit szeretne. Pont ez a fegyelmezettség, ami a filmes munkáknál felmerül, hogy nem lehet csak úgy lődözni. Persze jó fotós soha nem a technikától lesz az. A kompozíció, az ötlet, az inspiráció és még ezer dolog adja meg valami sava-borsát. Valószínűleg, ha digitálisan alkotna, akkor is saját szája íze szerint tenné azt.
Szerencsére van humora is, amikor megkérdezték „Mi a legjobb tanács, amit valaha kaptál
a fotózással kapcsolatban?”,azt válaszolta, hogy „Mindig legyen nálam fényképezőgép!”.
Amire pedig a legbüszkébb eredménye eddigi életében, hogy 36 évesen ápoló lett. Szerencsére a mi lelkünket is ápolja a saját világában elmerülő képeivel.
