Gabo célja a szobrászatban a látszólag statikus formák titkos, belső ritmusának feltárása volt. Munkásságának legegyedibb jellemzője, hogy nem a természet, hanem az egzakt tudományok fogalmai, mint a matematikai elméletek ihlették. Munkáinak építőelemei az idő és a tér, melyek segítségével az anyagi szerkezet túlvilágian szürreálissá válik. A nemzetközi konstruktivizmus úttörőjeként a 20. század forradalmi eszméire, modern anyagaira és technológiáira reagáló műveket alkotott.
„Amit nem tudunk kifejezni a gondolkodás művészetével, a tudomány, a filozófia vagy a logika
művészetével, azt a költői, vizuális vagy más művészetekkel ki tudjuk és ki is kell tudni fejeznünk.”
Az orosz származású látnok hitt a művészet azon erejében, amely képes kommunikálni társadalmi és kulturális határokon átívelve. A modern szobrászat egyik úttörője volt. Fa, kő vagy bronz helyett új ipari anyagokat használt, mint akrilüveget, műanyagot és nejlonszálakat. Absztrakt térkonstrukcióiban a tömeg és a térfogat – a hagyományos szobrászat sarokkövei – szinte láthatatlannak bizonyultak, jelentős súly mellett is súlytalannak tűntek. Szobrai hidat képeznek a kézzelfogható és a megfoghatatlan dolgok között, a valóságban fellelhető szerkezetek és az intuitív képzelet korlátlan lehetőségei között.
Brjanszkban született 1890-ben egy hatgyermekes orosz zsidó családban. Iskoláit Kurszkban majd Münchenben végezte, ahol egyidejűleg hallgatott orvostudományt, filozófiát, mérnöki tanulmányokat, építészetet és művészettörténetet. Testvére Antoine Pevsner korábban művészi pályára állt Párizsban, hogy ne keverjék össze nevüket felvette a Naum Gabo nevet. Az első világháború kitörésekor Koppenhágába majd Osloba menekült. Csatlakozott hozzá testvére Pevsner is, akivel közösen kidolgozták azt a művészetet, amit konstruktivizmusnak neveztek el.
Itt alkalmazta először a Münchenben tanult háromdimenziós konstrukciók alkalmazását matematikai képletek illusztrálására. Itt készült el első figurális építményeivel, ami jelenleg a Tate gyűjteményében található, a 2. számú fej (Head No.2). 2017-ben, visszaköltözött Moszkvába és kísérletezni kezdett a kinetikus szobrászattal.
Testvérével Pevsnerrel közösen kiadták a Realista kiáltványt, ami a konstruktivizmus alapelveit hirdette. Míg a moszkvai politika viszonylagos szabadságot hagyott a művészeknek, hazájában tevékenykedett, aztán 1922-ben Berlinbe emigrált és 10 évet élt ott, majd három évet Párizsban, ahol megalapították az Abstract Creation csoportot népes követőivel. Függetlenítették ezzel magukat a kor Bauhaus és De Stilj mozgalmaitól.
A náci Németország erősödésével 1935-ben az Egyesült Királyságba tette át székhelyét, előbb Londonba, majd a cornwall-i St.Ives-be. Végül életének utolsó két évtizedét Amerikában töltötte. Konstruktivista szoborkísérleteivel létrehozta a tér, idő, levegő és a mozgás ábrázolását, ami kinetikus művészet elnevezéssel került be a képzőművészet történetébe.
Naum Gabo szerkezetileg összetett, hipnotizáló absztrakt szobrai nagy hatással volt a 20. századi művészet egészére. Élete a lényegi alkotó emigráns élete volt, országról országra költözött, új összefüggéseket keresve munkáinak, a háború és az elnyomás elől menekülve. Gabo fiatalként a forradalom utáni Oroszországban szorosan kötődött a konstruktivizmushoz, amely a kreatív és a funkcionális folyamatok közötti határok elmosására törekedett. A mérnöki és építészeti elveket beépítette kreatív kutatásaiba, szobrait pedig olyan új tudományos fogalmak leírására és bemutatására használta, mint például Einstein tér-idő relativitáselmélete.
„A szobrászat megszemélyesíti és inspirálja minden nagy korszak gondolatait.
Megtestesíti a spirituális ritmust és irányítja azt.”
A Modern fizika vívmányai formát öltenek
Gabo legjellemzőbb újítása a negatív tér és az idő megjelenítése a szobrászatban. Egyik legfontosabb felfedezése az volt, hogy az üres teret, mint negatív teret a szobrászat elemeként használta fel. Ha a szobrait egymásba illeszkedő alkatrészekből építette meg, nem pedig inert masszából faragta vagy formálta őket, akkor könnyebben tudta beilleszteni a teret munkáiba. El akarta érni a tömeg ábrázolása nélküli tér megvalósítását.
Elképzelését a konstruktivista Realista kiáltványban fejtette ki, ebben igyekezett túllépni a kubizmuson és a futurizmuson, lemondva a színek, vonalak, térfogatok és a statikus tömegek használatáról egy új elem javára, amit kinetikus ritmusoknak és a valós idő érzékelésének alapformáinak nevezett.
Gabo térhasználata a szobrászatban a modern geometriából és fizikából származó ötleteket hivatott bemutatni. Az üres tér a szobrászatban úgy van jelen nála, akár a csend a zenében. Egy modern, világi aggodalmat testesít meg az ismeretlen kifejezés kifejezésével valamint azzal, ami ismert: ürességgel és formával is. Mérnöki képzettsége alapján elvetette a hagyományos szobrászati technikákat a faragásban és az öntésben, ehelyett az építészeti konstrukcióhoz közelebb álló folyamatokat alkalmazott, szobrait egymásba illeszkedő alkatrészekből építette fel. Gabo a kortárs tudományos elméletekre reagált, amelyek a szilárd testek és a környező tér szétesését hangsúlyozták.
„A kreatív elme útja mindig pozitív, mindig érvényesül; nem ismeri
a kételyeket, amelyek annyira jellemzőek a tudományos elmére.”
A Szerkesztett fej 2. (Constructed Head). egyike Gabo korai figuratív alkotásainak, ami forradalmasította a szobrászatot. A kubista festészeti technikák zseniális kiterjesztése a szobrászat területére a következő évtizedek absztrakt szobrászatának jelentőségére utalt. Egy mérnök vagy építész technikai precizitásával és új tudományos koncepciók szemléltetésével Gabo előrevetítette a formálódó konstruktivista mozgalom előtérbekerülését, valamint a betonművészet, a kinetikus művészet és más konstruktivista mozgalmak felemelkedését.
Kinetikus szobrászat létrehozója
Azáltal, hogy szobraiba mozgó részeket vagy statikus elemeket épít be, amelyek erőteljesen sugalmazzák a mozgást, Gabo munkái egy egész művészeti hagyomány, a kinetikus művészet élén állnak, amely a művészetet az idő és a tér megjelenítésére használják. Valójában az 1920-as Álló Hullám (Standing Wave) kinetikus konstrukcióját gyakran a kinetikus művészet első alkotásának tekintik. Ettől kezdve Gabo munkája magába foglalta vagy sugallta az általa kinetikus ritmusoknak nevezett gondolatokat, emlékeztetve a nézőt egy alapvetően modern felfedezésre, Albert Einstein elméletére, miszerint az idő és a tér csak egymáshoz viszonyítva létezik.
Gabo bátyjával, Pevsnerrel közösen írt kiáltványában szűkszavúan és pontosan fogalmazzák meg alkotói hitvallásuk lényegét: „Mi azért nevezzük magunkat konstruktivistáknak, mert munkáinkat már nem festik vagy modellezik; e tér felhasználásával a térben épülnek fel.”
Korlátozott színpaletta bevezetésével elkezdte felfedezni a tónusok és a fény mélységeit, hogy irányt és ritmust alakítson ki a felületen. Néhány festményét motorizálta is, forgatva azokat, hogy ritmikus mozgást keltsen a festett formákon belül, és később kísérletező jelleggel kidolgozta ugyanannak a képnek az összes lehetséges aspektusát.
A művészet társadalmi szerepe
Építészmérnök végzettséggel Gabo úgy vélte, hogy a művészetnek kifejezett és funkcionális értékkel kell rendelkeznie a társadalomban. Idealista volt, amikor a művészeknek a társadalomban betöltött szerepéről volt szó, és úgy érezte, hogy a művészet eszközként használható a kultúra és az emberiség fejlődésére, részben a köztéri szobrászat felhasználásával, amely a dolgozó emberek képességeit és eredményeit ünnepli a mai iparosodott világban.
Utópisztikus volt abban a tekintetben, hogy a művészetnek elérhetőnek kell lennie, hogy gazdagítsa a tömegek életét, szemben a kiválasztott és szerencsés kevesekével. A Lineáris Konstrukció a térben című alkotásának (Linear Construction in Space No. 1) lendületét egy, a munkások ügyességének emléket állító, soha el nem készült köztéri szobor adta egy textilgyár területén. Utópisztikusan hitt a szobrászat hatalmában, hogy a modernitással, a társadalmi haladással, valamint a tudomány és a technológia fejlődésével összhangban kifejezze az emberi tapasztalatot és a spiritualitást.
„Abban a meggyőződésben helyezzük el munkáinkat a tereken és az utcákon, hogy a művészet nem maradhat a tétlenek szentélye és a gazdagok vigasztalása…”
Naum Gabo két világháborút és egy forradalmat átélt, zsidó művészként menekült el Oroszországból, a náci Németországból, majd Európából. A zűrzavar és a kétségbeesés évtizedeiben a rendet és a stabilitást kereste művészetében. Gondosan megszerkesztett szobraival a természetben is örök egyensúly és kiegyensúlyozottság elérésére törekedett. Igyekezett felülemelkedni életének romboló sötétségein és finoman hangolt szerkezeteinek segítségével kordában tartani a káoszt és a tudatos harmónia érzetét közvetíteni nekünk.
