El tudsz képzelni egy fiatal srácot manapság Los Angelesben, aki hosszú éveken át semmiféle eszközt nem használ, amivel csatlakozni tudna az internethez? Miller Rodriguez a.k.a. Pretty Puke személyében ma egy ilyen csodabogarat mutatunk be nektek, akivel kapcsolatban csak még érdekesebb, hogy ezen idő alatt az egyik legfelkapottabb digitális művészként vált ismertté. Művésznevét is polgárpukkasztásra vette fel, hiszen ahogy az Instagramon és a Tumblr-en ismerik „Pretty Puke” annyit tesz szabadfordításban, hogy „Cuki Hányás”.
Az elszigetelődésének igen prózai oka volt, lévén a fotóművésznek tönkrement a számítógépe és azóta sem vett újat, ugyanis úgy véli, hogy a világhálótól való elszakadása miatt – mióta nem látja mások munkáit – sokkal eredetibb képeket készít.
Egy fiatal tehetség, akinek okádnia kell a szelfikultúrától és a gagyi celebektől
A 90-es években született Miller Rodriguez ugyan már a digitális korban nőtt fel és az internet kulturális hatásai jelentős inspirációt jelentenek a munkásságában, mégis görbe tükröt tart a modern kor fiataljai elé, hiszen rámutat a szelfikultúra felszínességére, továbbá megkérdőjelezi a virtuális identitásuk mögött meghúzódó valódi érzelmeket. Képei a média és a társadalom által felépített önkép-fogalom és szépségideál kritikájára épülnek. Erről ő maga jóval nyersebben fogalmaz, hiszen honlapjára kattintva a következő tipikus Rodriguez-féle ars poetica jön velünk szembe:
„Yo! az embereknek, akiknek tonnányi követői vannak le kellene nyugodniuk a pics*ba. Száljatok le a magas lóról és gyertek vissza a f@szba a földre!… A követők száma nem egyenlő a sikerrel, pénzzel, hínévvel, vagy az elismertséggel. Mit csináltok valójában a szelfiken és a szponzori szerződések kiszolgálásán túl? Kib@szott hangyások!” (Miller Rodriguez)
Első pillantásra Miller képei sem tűnnek többnek egy „hülyegyerek” kreációinál, aki a furcsa haverjait fotózgatja, hiszen munkáinak többsége sötét és depresszív képeken ábrázol – naturális megközelítéssel – festékkel és bankjegyekkel borított fiatalokat. Számára azonban csak a művészet és a pillanat megörökítése számít és a valóság sötét szilánkjait csak arra használja fel, hogy a nézőt kipaszírozza az elkényelmesedett komfortzónájából. Ellentmondásos és vulgáris, intenzív, nyers esztétikájú, de játékos – röviden így jellemezhető a Pretty Puke művészete.
„Miféle művészet ez?” – kérdezheted. De nem kell mindennek annak lennie, aminek látszik. Pretty Puke szereti feszegetni a józan ész határait, és jóformán semmit sem tart tabunak. Nyitott a világra, és mivel a környezete terméke, ahogy ő maga szereti jellemezni magát, tükrözi az őt körülvevő ifjúsági kultúrát.
A lázadás történetmesélője
Miller Rodriguez egyedi hangvétellel tudja prezentálni a fiatalság, a lázadás és a különbözőség témáit. Művészete ugyanakkor erősen személyes és önvallomás jelleget ölt, hiszen munkássága gyakran összefonódik a saját életével és tapasztalataival melyeken keresztül rávilágít az érzelmek és az identitás különböző rétegeire, mindezt alternatív kultúrák bemutatásával. Sajnos a képei jelentős részét a FB cenzúrája végett itt nem tudjuk megjeleníteni, de IDE kattintva kétséget kizáróan a fentebb leírtak értelmet nyernek.
Hírességek is gyakran állnak a kamerája elé
Azt hihetnénk, hogy képei alanyai csupa exhibicionista és dekadens fiatal, ezzel szemben csomó neves zenész és híresség rendel tőle egyedi hangvételű bizarr fotósorozatokat belemenve abba, hogy Rodriguez csak olyan képeket készít, amelyek őt magát is lenyűgözik, így hagyják, hogy összefesse őket vagy vállalhatatlan maskarákat húzzon rájuk. A teljesség igénye nélkül egy rövid lista azokról, akik mostanában kérték fel, hogy készítsen róluk portrékat: Sia, Wiz Khalifa, Amber Rose, Big Sean, a Bring Me The Horizon rockbanda, a Girlpool együttes, de ő készítette például a néhai rapper, Lil Peep ikonikus fotóit is utolsó turnéja során tragikusan fiatalon bekövetkezett halála előtt.
Tabuk nélkül
Rodriguez szülei nudisták voltak, ezért számára tökéletesen értelmezhetetlen ha valaki kiakad azon, ha nemi szervek bukkannak fel a képein. Azt azonban vágja, hogy ezen sokan felbőszülnek így rendszeresen él ezzel az eszközzel olyan apróságokkal megtoldva a képeit, mint egy csillámporral és smiley matricákkal „feldíszitett” kutyaszar, vagy használt tampon, netán egy M&M’s cukordrazséval töltött használt óvszer, vagy egy késekkel agyonszurkált plüssmackó. Az önjelölt troll egy New York Postnak adott interjúban így nyilatkozott erről:
„A célom az, hogy a konvencionális művészet és az abszurd fiatalok életképtelen világnézete közötti vékony vonalon egyensúlyozzak. Trollkodom miközben megpróbálok megmaradni a határvonalon belül, ami még belefér ahhoz, hogy „eladhatóak” legyenek a képeim. „Sokk-fotósként” szoktak emlegetni a művészeti lapokban, ami számomra kicsit úgy hangzik, mintha a képeim beteges, hátsószándékkal készülnének, pedig csak arról van szó, hogy szeretek basz@kodni” a földhözragadt világ unalmas és hétköznapi elképzeléseivel.”
Az internetről a művészeti galériákba
Rodriguez elég hatékonyan használja a digitális médiumokat és a közösségi médiát a munkásságának a terjesztésére. Ezáltal széles körben elismert művész lett, először az Egyesült Államokban, majd világszerte is eljutott a legnevesebb művészeti galériákba és kiállítótermekbe. Képei eleinte heves ellenállást váltottak ki a kritikusok körében, ám végül a szakma is elismerte munkásságát és jelentős elismeréseket kapott a kortárs művészeti szcénában.
Egy matektanárnő (!) fedezte fel
Rodriguez magányos kissrác volt, hiszen úgy költözött családjával Hollywoodba, hogy kizárólag spanyolul tudott. A középiskolában – bár időközben egyre jobban belejött az angolba – azonban ennek köszönhetően már nagyon visszahúzódó gyerek volt, aki miután nem akart az osztály hülyéje lenne, ezért inkább azt választotta, hogy ő lesz a rossz, furcsa srác a suliban. Egy művészeti diplomával is bíró matektanárnő azonban felfedezte bene a tehetséget és segített neki kikeveredni a rossz társaságból és összeállítani a portfólióját, aminek köszönhetően felvételt nyert a California Institute of Arts-ba. Ott végre rájött arra, hogy mit akar az élettől és felvett minden létező művészeti órát.
Járt Tim Burton kísérleti animációs kurzusára, tanult színészmesterséget, rajzolást, divattervezést és fényképezést is többek között. Mindezen időszak alatt szülte meg saját stílusát, amit ő maga „kontrollált káoszként” szokott jellemezni: „Minden képemet húsz évvel ezelőtti 17-éves fejembe bújva találom ki, így a legtöbb fotóm igazi káoszkörülmények között születik. Az egyik utolsó fényképsorozatom során például betörtem egy középiskola könyvárába. A betörést szó szerint kell érteni, ugyanis berúgtam a bezárt ajtót, hogy ott fotózhassak.”
A modern vasálarcos
A művész alapjáraton preferálja az anonimitást és viszonylag ritkán mutatja meg az arcát a nyilvánosság előtt, illetve szégyenlősebb portréalanyaira is előszeretettel ad különböző maszkokat vagy álarcokat. A rejtve maradt arcok azonban csak tovább erősítik művészi identitásának misztikumát, ráadásul így a képei szereplői is sokkal bátrabban és lazábban adják önmagukat.
A zártosztályról vissza a művészeti pályára
A pandémia alatt Pretty Puke teljesen befordult, hátat fordított a művészetnek és végül bekerült egy elmegyógyintézet zárt osztályára. Mikor kiengedték totál össze volt törve, és nem csinált mást, mint a kanapéján meztelenül terpeszkedve videójátékozott, miközben kedvenc zenészeit Chet Bakert, Elvis Costellót illetve a Coheed and Cambriát hallgatta. Barátai azonban nem hagyták cserben és addig piszkálták, míg egyszer csak erőt vett magán: gatyát húzott, hóna alá kapta a fényképezőgépet és elindult újra dolgozni.
Az egészséges testkép védelmezője
Rengeteg fiatalnak okoz szorongást a divatmagazinokban és a tini újságokban prezentált szépségideál, ami távolabb már nem is lehetne az átlagos hétköznapi testalkattól. Rodriguez ez ellen fellépve művészetében erőteljesen foglalkozik a test kérdéseivel és a testi tapasztalatok ábrázolásával ugyanakkor megkérdőjelezi a szépség és a társadalmi normák hagyományos fogalmait. Az általa festett vagy fotózott képek gyakran szándékosan torzultak, elmosódottak vagy szélsőségesen ábrázoltak, ezzel kiemelve a testi valóság és az érzelmi állapotok illetőleg az identitás közötti kapcsolatot.
Folyamatos harcban a depresszióval
Alkotásaiban a testpozitivitás erősítésén túl olyan témákat is felvet, mint például a szexuális orientáció elfogadása és a mentális egészség alapvető fontossága, de munkáiban emellett olyan komoly kérdéseket is feszeget, mint a mentális egészség, a szorongás és a depresszió, melyek témakörében személyesen is érintett. Ezen témákat saját tapasztalataiból ihletődve idézi meg és arra igyekszik ösztönözni a befogadókat, hogy gondolkodjanak el a mentális egészségük fontosságán és fogadják el, hogy az emberek belső világa bizony egyénenként más és más. A magányos, időnként depresszióval küzdő Rodriguez lelki világát és egyben szemlélődő, absztrakt munkamódszerét szerintünk egykor Thomas Mann foglalta össze olyan frappáns módon, hogy nem is kell mára nekünk ennél jobb zárszó:
„A magányban némán szemlélődőnek megfigyelései elmosódottabbak, s mégis élesebbek, mint
a társas emberé. Gondolatai súlyosabbak, különösebbek, és mindig van bennük leheletnyi bú…
Magány termi az eredetiséget, a merészen, meghökkentően szépet, a költeményt.
Ámde a magány termi a fonákot, az aránytalant, az abszurdot és a tilalmast is.”
