Szürreális játszóterek, betonparkok és azok a régi szép idők.
Játsszunk játszótér törit!
A játszótér ötlete, mint módszer, amellyel a gyerekeket a fair playre és a készségeket fejlesztő játékra ösztönzi, Németországból származik, ahol az iskolákhoz kapcsolva játszótereket is építettek. A humanitáriusok a játszóterekben látták a megoldást a szűk helyiségek, a rossz levegőminőség és a társadalmi elszigeteltség feloldására. Természetesen a poroszoknál létezett akadálypályára hasonlító kis katonai gyerekjátszótér is. Meg eleve mennyire német az a gondolat, hogy a játékot is célracionálisan hasznosítsuk állami szinten. Ennek ellenére jó ötlet volt.
Ez az új koncepció gyorsan elterjedt világszerte. Sokan örültek, hogy ez majd távol tarthatja a gyerekeket a veszélyes utcáktól, és segíthet fejleszteni testi egészségüket, szokásaikat, szocializációs készségeiket és a gyermeki lét örömét.
Az Egyesült Államok első játszóterét a San Francisco-i Golden Gate Parkban építették 1887-ben. 1906-ban megalakult a Playground Association of America, hogy népszerűsítse a közösségek számára a játszóterekkel kapcsolatos előnyöket. Fura lehet elsőre, de népszerűsíteni kellett a „playgroundokat”.
A játszótér a modern nagyváros találmánya, alapvetően 20. századi jelenség. Budapesten az I. világháború előtt csak három volt belőle, néhány létesült a ’30-as években, de igazából csak a Kádár-korszakban lett a városi élet szokványos része.
Beton a fű, acél a fa – alacsonyan repkednek a gyerekek
Az utóbbi évtizedekben eltűntek a játszóterekről a túl magas vagy veszélyesnek ítélt játékszerek. A szülői aggodalmak, állami irányelvek, a gyártók által felállított új biztonsági előírások és – a leggyakrabban említett tényező – a perektől való félelem miatt.
A játékok körül rekortán gumiburkolat van. Fa pallók, gumiborítás, mulcs, homokos és füves területek váltakoznak. De ez nem volt mindig így.
A játszóterek csúcsidőszaka, a korai edzőtermi olimpia szellemű (gyorsabban, erősebben, magasabbra) minimalista funkcionalizmus után élte az igazi szürreális időszakát.
A hetvenes évektől a kilencvenes évekig, elszabadultak a mesék világát idéző, de félrecsúszott
vagy túltolt megvalósítás miatt kialakult rémkertek. A fura lények és szörnyek keltetője,
Dr. Moreau kis szörnyszigetei gyerekeknek.
A leggyakoribb veszélyforrás, Kelet-Közép-Európában mégse az ízlésficam, hanem az igazi ficam lehetősége volt. A játékszerek lelakottságából és elhanyagoltságából adódó veszélyek. Lyukas csúszda, éles fémszélek, betört elemek, éles kiálló részek, ingatag, szétesni készülő hinták. Bár megvolt ennek is a posztapokaliptikus bája.
Betonjátékok vastüdős gyerekeknek – durván a murván
A vas és acél országában (nálunk) 1960-as években az Építésügyi Minisztérium külön bizottságot hozott létre, eredményeként a Városmajorban, a Köztársaság téren és a Diószegi utcában ún. „kísérleti játszóterek” épültek, amelyek messze földön híresek voltak. A fémgörgős csúszda, ha emlékszik rá valaki, az tényleg dizájnos volt, és elég gyors is. A 2000-es évek elején még megvolt a Diószegi úti parkban játszótéri érdekességként is megjelölve, de aztán a 2011-es felújításkor nyoma veszett.
Ezen kívül létezett a betoncsúszda, amin nem lehetett lecsúszni rendesen, de cserébe le lehetett esni róla. Aztán az igazi kaland a minél magasabb fémcsúszda. Sajnos ezekből hírmondó sem maradt. A fémgömbök, fém négyzetmászókák, űrhajók eltüntetésével sokak gyerekkora múlt el.
Ha nem beton volt az alap, akkor gyakran mindent érthetetlen módon kaviccsal szórtak körbe, ami nem praktikus, mert csúszik, ki nem emlékszik hatalmas eltanyálásokra, ráadásul állandóan telemegy a szandál vele. Persze gyerekként ez kit érdekel.
A másik elem, ami elsőre jó eszköznek tűnik, a kerékgumi, kerek és gumi, le lehet festeni színesre. Mi lehet a gond vele? Hát bele tud esni az eső, és kis poshadt szunyoglárva- és dzsuvakeltetők lesznek benne. A másik sajátos elem a mókuskerék, amiről tényleg hatalmasat lehetett esni, mert senki nem kapaszkodott. Amikor meg betört, izgalmas orosz rulett volt átlépni a foghíjat, ha nem sikerült, megpusziltad a fogaiddal a betont. Azok a jó kis fémjátékok azon a jó kis betonon. A tejfogak nagy barátja.
1980-as évek közepétől egyre kevesebb új játszótér épült, a meglévők minimális karbantartási munkának köszönhetően elavulttá és balesetveszélyessé váltak.
A nemzetközi standardoknak, törvényeknek és a személyi sérülésekkel foglalkozó jogászoknak köszönhetően a tipikus játszótér tájképe sokat változott az évek során, biztonságosabb és „oktatási szempontból interaktívabb” környezetté lett változtatva. Ellenben a kaland foka is csökkent.
Ha úgy tűnik, hogy a mai gyerekek „puhábbak” lettek az évtizedekkel ezelőtti gyerekekhez
képest, nem csak a korszellem miatt lehetséges. Néhányan tudományosan is
foglalkoznak azzal, hogy azért mert a játszóterek is puhábbak lettek.
Másrészt, ez nem vicc, régebb abszolút benne volt a játszótérépítésben, hogy feladat, nehézség legyen ezeket megmászni. A világ egy kemény hely, hát a játszóterek is legyenek kihívások. Tudom ez most furcsán hat, de nagyon sok gyereknek volt anno egy-két olyan elem, amire nem mert felmenni, amit napokig figyelt, míg végül meghódított.
Pro és kontra
A múlt izgalmas játszóterei vs. jelen unalmas pepecselése?
A New York Times cikke szerint egyes kutatók megkérdőjelezik a túlzott biztonságot szolgáló játszóterek értékét. „Még ha a gyerekek ritkábban is szenvednek fizikai sérüléseket – és ennek bizonyítékai vitathatóak – a kritikusok szerint ezek a játszóterek meggátolhatják azt az érettséget, érzelmi fejlődést, amit a kihívás ad, és a kutatók szerint…” (bátor kijelentés) „…ezek a puha játszóterek végső soron rosszabbak, mint egy csonttörés”.
„A gyerekeknek szembe kell nézniük a kockázatokkal és le kell győzniük a félelmeket a játszótéren” –mondta Ellen Sandseter, a norvég Queen Maud Egyetem pszichológia professzora. „Szerintem a majomrudak [négyzetekből álló mászó vár – bejegyzés, a cikkíró] és a magas csúszdák nagyszerűek. Néha persze kudarcot vallanak, az esések a játszótéri sérülések gyakori formája. A tapasztalatszerzés jó módja. De ezek ritkán okoznak maradandó károsodást akár fizikailag, akár érzelmileg.”
Ahogy a játszóterek egyre unalmasabbá válnak, szűkül a köre azon kevés funkcióknak, amelyek még mindig izgalmas élményeket nyújthatnak a gyerekeknek a relatíve nagy magasság és a nagy sebesség miatt, állítják a kutatók.
Míg egyes pszichológusok (és sok szülő) attól tartanak, hogy a rosszul érkező, valahonnan kieső, vagy leeső gyerekben kialakul a magasságtól való félelem.
A vizsgálatok ennek ellenkezőjét mutatták ki: az a gyermek, aki 9 éves kora előtt esésekben megsérül, kisebb valószínűséggel fog félni a magasságtól tinédzserként.
Dr. Sandseter és pszichológustársa, Leif Kennair, a Norvég Tudományos és Technológiai Egyetem munkatársa szerint azáltal, hogy a gyerekek fokozatosan egyre több veszélynek teszik ki magukat a játszótéren, ugyanazokat a szoktatási technikákat használják, amelyeket amúgy a terapeuták is felnőtteknél, hogy segítsenek leküzdeni a fóbiákat.
Nincs egyértelmű bizonyíték arra, hogy a játszóterek biztonsági intézkedései csökkentették volna az átlagos kockázatot a játszótereken” – mondta David Ball, a londoni Middlesex Egyetem kockázatkezelést oktató professzora. Megjegyezte, hogy egyes sérülések, például a hosszú kartörések kockázata, valójában pont hogy megnőtt, miután Nagy-Britanniában és Ausztráliában puhább felületeket vezettek be a játszótereken.
„Ez ellentmondásosan hangzik, de ez egy általános jelenség” – mondta Dr. Ball. „Ha a gyerekek és a szülők azt hiszik, hogy biztonságosabb környezetben vannak, mint amilyen valójában, akkor több kockázatot vállalnak.”
A gyerekek sok esetben túlértékelik a védettséget adó, lágyabb felületek puhaságát.
„A játszótéri felszerelések magasságának csökkentése –Dr. Ball szerint– a kisgyermekeknél, de a nagyobb gyerekeknél nemkívánatos következményekkel járhat.”
„Az idősebb gyermekeket nem ösztönzik az egészséges testmozgásra a játszótereken, mert a gyerekek túlzott biztonságát szem előtt tartva tervezték őket” – mondta Dr. Ball. „Ezért előfordulhat, hogy veszélyesebb helyeken játszanak, vagy ami még rosszabb, bemennek számítógépezni vagy egyáltalán nem játszanak.”
Kockázatos játékok pszichológiája
Dr. Ball a kockázatos játék hat kategóriáját azonosította: magasságok felfedezése, nagy sebesség tapasztalása, veszélyes eszközök kezelése, veszélyes elemek (például víz vagy tűz) közelében való tartózkodás, durva játék (mint a birkózás), és egyedül kóborolás felnőtt felügyelete nélkül.
A leggyakoribb a mászási magassággal való kísérletezés.
A kutatási tapasztalat az, hogy a gyerekek fokozatosan közelítik meg az izgalmakat és a kockázatokat, és nagyon kevés gyerek próbál meg feljutni a legmagasabb pontra az első alkalommal, amikor mászik. Dr. Ball szerint „A legjobb dolog az, ha a gyerekeknek már kiskoruktól kezdve megengedjük, hogy szembesüljenek ezekkel a kihívásokkal, és az évek során fokozatosan megtanulják elsajátítani ezeket a kihívásokat.”
„A kockázatos játék a szorongás hatékony kognitív viselkedésterápiáját tükrözi” – írja az Evolutionary Psychology folyóirat is, és arra a következtetésre jutottak, hogy ez az „antifóbiás hatás” segít megmagyarázni a gyerekek izgalmak iránti rajongásának fejlődését. Ez nem feltétlen rossz, hisz a stressz feldolgozását is fejleszti.
Azért a jelen se rossz
A magassági korlátok miatt már senki sem építi a régi majomvárakat, de a gyerekek gyakran felmehetnek kisebb mászófalakra, kötélhálókra és műsziklákra. Újabban ellenőrzött famászás is egyre népszerűbb. Azt se feledjük el, hogy ma már több helyen van érdekes, igényes tematikus játszótér, vagy eleve játszótér, mint régebben, és több úszási és ugrálási lehetősége van a gyerekeknek. A fizetős kalandházak is a választékot színesítik. Személyes tapasztalatom, hogy a kiskölkök imádják a parkokban felnőtteknek kirakott testedzésre alkalmas elemeket megmászni. Amit bár nem rendeltetésszerűen használnak, de mindenképp kreatívan.
Aztán ne feledjük a múlt kis szemétkedéseit, amik a régebbi játszótereken veszélyesebbek voltak.
A mérleghintáról való leugrás, vagy a másik levegőben tartása klasszikus szívatás volt. A forgó körhinta iszonyatos bepörgetése meg főleg. Nem mindegy hogy az aszfaltra vagy valami puhábbra esel. Páran talán még emlékeznek a szilárdvázas hintákra, amivel akár át is lehetett fordulni, na az igazi fejre esős veszélyeket kínált a betonon.
Kordivatok, szellemiségek, metaforák
A koromnál fogva eddig csak két csúszdában ültem, mindkettőről sejtettem, hogy kizuhanás és pocsolya a vége. 1989 előtt (ez akkor nem volt még tudatos, csak később fejtettem meg így) betoncsúszda. Nem lehet rajta lecsúszni, de már, ha csak ráülsz, felsérti a feneked. Túlméretezett, nagy, vörös betoncsúszda, minden homokozó szégyene. Tegyük hozzá, hogy Marx nem volt világos, csak azt mondta, mindenki le tud majd csúszni. A végcél, hogy mind lecsúszunk. Lukács György elmondja, hogy szerinte Marx hogy gondolta, hogy kéne lecsúszni, de többször kijavítja magát. Ez sok ember életébe kerül. Ettől függetlenül lecsúsztunk. Aztán most van a formaöntött szériakapitalista, USA-ban tervezett, de méjdincsájna műanyagcsúszda, amin gyorsan, rémüldözve lehet haladni, minden felelősség rajtad, és folyton úgy érzed, le vagy maradva és nem tudsz a többiekkel együtt suhanni.
Példák és ellenpéldák
