Mike Brodie avagy „Polaroid Kidd” fotói a modern nomádokról.
A Polaroid Kidd, aki valójában Nikonnal nyomja
Michael Christopher Brodie, más néven „Polaroid Kidd” 1985. április 5-én született Arizonában, Frankie és Gary Brodie fiaként. Édesanyja élete nagy részét házvezetőnőként, valamint bolti pénztárosként töltötte minimálbérért. Apja jelenleg is életfogytiglani börtönbüntetését tölti Arizonában.
Brodie a suli elvégzése után 18 évesen részmunkaidőben élelmiszereket csomagolt a floridai Pensacolában, miközben legbelül mindvégig azt érezte, hogy az élet több kalandot tartogat számára. Egy napon mosogatás közben az ablakon kibámulva szemtanúja volt, amint egy fiatal pár egymás mellett lóg egy elhaladó vasúti teherkocsi oldalán. A látvány hatására fogalmazódott meg benne először, hogy a hobó életmód dokumentaristája lesz. Első barátnője révén mélyebb betekintést nyert a punkrock zenei színtérbe és az ahhoz kapcsolódó életformába, amelynek közössége hasznos tanácsokkal látta el a tehervonatokra való illegális felszállás fortélyairól.
Röviddel ezután Brodie elhagyja a szerény, ámde nyugodt családi fészket, és úgy dönt, hogy átszeli az Államokat. 2004 és 2008 között keresztbe-kasul végigutazta az országot tehervonatokon bliccelve.
Becslése szerint körülbelül 80.000 km-t utazott vonattal, üres tehervagonokba
bújva, miközben elszáguldott a boldog amerikai élet mellett.
Az első vonat, amelyen illegálisan utazott, Floridán keresztül Jacksonville-be vezetett. Ez a háromnapos utazás azonban csupán a kezdete volt egy hosszabb, négy éven át tartó kalandnak, amely végül 2008-ban zárult le. Ekkor Brodie egyik pillanatról a másikra úgy döntött, hogy itt az ideje felnőni és letelepedni.
A megtett mérföldek során 7000 fényképet készített. Ezek közül sokat, főleg a polaroidokat odaajándékozta a képen szereplőknek. Éppen ezért napjainkban is zajlik egy kutatás korai munkáinak összegyűjtésére és digitalizálására.
Első fényképezőgépét, egy Polaroid SX-70-et egy barátjától kapta, ám amikor a Polaroid beszüntette (2005) az SX-70 film gyártását, áttért egy Nikon F3-ra, ezzel pedig a 35 mm-es filmre. Így legtöbb alkotása már ezzel a fényképezőgéppel készült.
2004 és 2008 között Brodie az Egyesült Államokban főleg tehervonaton utazó csavargókat, házfoglaló squattereket, punkokat és hobókat fotózott – olyan embereket, akikkel ritkán találkozhatunk ennyire közvetlen és intim helyzetekben. 2004-ben Polaroid Kidd néven kezdte el publikálni képeit az interneten, amelyek később keménykötésű albumok formájában is megjelentek. Két kiadott fotóalbuma, A Period of Juvenile Prosperity (2013) és Tones of Dirt and Bone (2015), hatalmas sikert aratott. Ennek ellenére Brodie 2008 óta nem készített új fényképeket.
Az egyik kedvenc idézetem is Mike Brodie-hoz köthető: „Az élet sokszor romantikus és szép. Ha nem így lenne, minek is élni.”
Brodie-t gyakran érte az a vád, hogy idealizálja a punkok, trainhopperek és csavargók életét. Ő azonban határozottan elutasította ezt a kritikát, mondván, hogy fotóin csupán azt örökítette meg, amit valóban látott – semmit nem szépített vagy idealizált. Épp ellenkezőleg: úgy vélekedett, hogy a hivatásos fotográfusok azok, akik mesterségesen kreált nyomorábrázolásaikkal giccsessé és hiteltelenné teszik a dokumentarizmust.
„Mindaddig, amíg nem bánod hogy koszos leszel, és nomád
módon élsz, ez egy nagyszerű, szabad élet.” – Mike Brodie.
Brodie képeinek ereje abban rejlik, hogy nem csupán egy-egy pillanat kedvéért jelent meg egy adott helyszínen, hanem valóban együtt élt és utazott azokkal az emberekkel, akiket megörökített. Néha órákon, máskor napokon át osztozott velük az életük apró mozzanatain, így sokkal jobban megnyíltak előtte. Bár Brodie végül felhagyott a fényképezéssel – és döbbenetes belegondolni, hogy mindössze négy éven át fotózott –, munkássága mégis mély nyomot hagyott a dokumentarista fotográfiában. A képei revelatív erővel mutatták meg az elhallgatott Amerikát.
Kis low life töri, avagy a szomszéd kertje nem mindig zöldkártyább
Sokan álmodoznak arról, hogy az Egyesült Államokba költöznek, zöldkártyát szereznek, és részévé válnak a jólét társadalmának. Az amerikai álom azonban sokak számára elérhetetlen marad – vagy még inkább: rémálommá válik.
Európában szeretünk panaszkodni, de bizonyos szempontból sokkal jobb helyzetben vagyunk, mint az Egyesült Államok lakói. Egyetlen beszédes adat: az elmúlt 50 évben az USA majdnem annyit költött fegyverkezésre, mint amennyit az Európai Unió a szociális programokra. Ez már önmagában is árulkodó. Ha az USA-ban öreg vagy, munkaképtelen fiatal, beteg vagy sérült és nincs pénzed, akkor ráfaragtál. Könnyű azt mondani, hogy nagy pénzeket lehet keresni, és alacsony az adó. Ha nincs pénzed, véged van. Az egészségügyi ellátás rendkívül drága, a társadalombiztosítási rendszer kíméletlen, és számtalan módja van annak, hogy valaki kicsússzon a szociális hálóból. Amerikában a szocializmus sokáig szitokszó volt, míg a kapitalizmus kegyetlenül szelektált: akik nem tudtak lépést tartani a rendszerrel, egyszerűen járulékos veszteséggé váltak. Az oktatás problémáit pedig még csak szóba sem hoztuk. A lényeg, hogy a nagy álmok országa könnyen a rémálmok földjévé válhat.
„Sok gyerek, akit ismerek, azóta visszatért a régi életébe, mások örökre eltűntek.”
Brodie fényképein keresztül dokumentálta utazásait és azokat az embereket, akikkel útjai során találkozott – leginkább csavargókat, házfoglalókat, félvilági kisstílű bűnözőket és punkokat. A hobók, vándorok és kitaszítottak életmódja egyesek számára romantikusnak tűnhet, ám ugyanakkor súlyos vádirat az Egyesült Államok társadalmi rendszerével szemben.
A Period of Juvenile Prosperity (A fiatalkori jólét időszaka) cím ironikus felhangot hordoz: a képeken fiatalokat látunk életük tavaszán, ám sorsuk teljességgel bizonytalan. Egy olyan világ tárul elénk, ahol az emberek könnyen kiesnek a rendszerből, és sorsuk mintha senkit sem érdekelne. Ez a kiszolgáltatottság nem csupán tragikus, hanem a társadalom egészére nézve is súlyos veszteség.
A csavargás szabadsága mélyen beágyazódott az amerikai irodalom történetébe: Jack London, Jack Kerouac, Hemingway, de még Mark Twain is sokat írt erről az életformáról, amelyben a vándorlás egyfajta függetlenséget is jelenthet. Brodie maga is rámutatott, hogy bár voltak, akik puszta kalandvágyból vágtak neki az útnak, a többség valójában menekült – leginkább a saját élete elől.
„Utazás közben valahogy nem érzed magad hajléktalannak.”
Hopping
„Ez egy romantikus élet – legalábbis tavasszal és nyáron. Ősszel és télen viszont meglehetősen nehéz.”
A freighthopping vagy trainhopping azt a folyamatot jelenti, amikor valaki titokban, jellemzően illegálisan, felszáll egy teherszállító vonatra. Az Egyesült Államokban ez a közlekedési forma az amerikai polgárháború után terjedt el, különösen a hobók néven ismert vándormunkások körében. A gazdasági világválság idején és a hatvanas évek hippi mozgalmai alatt szintén sokan utaztak így, a társadalom peremére szorultak számára pedig máig élő hagyománynak számít.
Bár napjainkban ez a gyakorlat már kevésbé elterjedt, a tehervonatokon utazó életforma még mindig létezik. Az ilyen utazás rendkívül kockázatos, hiszen a tehervagonok gyakran nem rendelkeznek padlózattal – mindössze keskeny acélgerendák húzódnak alattuk, amelyek között a sínek tátonganak. A hobók és trainhopperek ezt a fajta utazást suicide ride-nak nevezik, utalva annak nyilvánvaló életveszélyére. Különösen veszélyes a catching on the fly, amikor valaki menet közben próbál felugrani egy pályaudvarról kifelé tartó tehervonatra. Az Egyesült Államokban a freighthopping jogi megítélése államonként eltérő: egyes helyeken bűncselekménynek számít, míg máshol a hatóságok valamivel engedékenyebbek a potyautasokkal szemben.
„Nem akarok híres lenni, csak emlékezetes.”
Ha valaki így kezdi a mondatát, sejthető, hogy titkon semmi másra nem vágyik jobban. Mike Brodie esetében azonban ez a kijelentés valóban őszintének tűnik.
2009-től kezdve Brodie hátat fordított a fényképezésnek, és a nashville-i Auto-Diesel College-ban kezdett tanulni, ahol szerelői végzettséget szerzett. Ezt 2015-ben a GUP magazinnak adott interjújában is megerősítette:
„Nem fotózok, új kalandba kezdtem. Elkezdtem építeni a saját műhelyemet, hogy helyet adjon a dízelmotorok újragyártásának.”
2017-re Brodie már dízelmotor-szerelőként dolgozott a Union Pacific Railroadnál, ahol megismerte feleségét is, aki kalauzként tevékenykedett.
„Megpróbáltam lefényképezni, mi történik mostanság az életemben, de nem sikerült különösen érdekesre. Tudom, hogy egyszerre lehetnék fotós és szerelő is – most mégis inkább szerelő vagyok.”
Brodie jelenleg Biloxiban, Mississippi államban él barátnőjével. Emellett testvérével közösen egy teherfuvarozó vállalkozás indításán ügyködnek. Időközben újra energiát fektet művészi karrierjébe. 2023 októberében egy interjúban beszélt arról, hogy több könyv kiadását is tervezi a közeljövőben. Ezek közül az egyik már napvilágot is látott: a Polaroid Kid című boxset, amely Brodie korai Polaroid munkáit gyűjti egybe, és a rangos Stanley/Barker kiadó gondozásában jelent meg.
Vegyes érzéseim vannak azzal kapcsolatban, hogy a fényképeim művészeti kiadványokban vagy galériák falain jelennek meg” – vallja be. – „Tudom, hogy néhány gyerek, akit lefényképeztem, hasonlóképpen érez. Ezt el is mondják, amikor eljönnek a megnyitókra. Sok világ ütközik itt egymással – mégis a legtöbben jól érzik magukat, és örülnek, hogy a képek napvilágot látnak.”
