Örkény, ha fotózni tudott volna, Maltête lett volna. René Maltête képei olyanok, mintha bepillantást nyernénk egy szürreális humorú vígjátékba, amit sosem forgattak le. Vagyis de, ez az élet maga. Maltête látásmódjával hozzáteszi a tragihoz a komikumot, így képei kicsit elviselhetőbbé teszik az életet.
René Maltête fotós 1930-ban született Lamballe-ban, Côtes d’Armorban. Ő egy bretagne-i breton. Zűrzavaros tanulmányai után a mozi vált első számú szenvedélyévé, majd 1951-ben úgy döntött Párizsba megy, hogy szerencsét próbáljon a filmes világban.
Maltête filmrendező szeretett volna lenni, azonban nehéz idők jártak a háború utáni fővárosban, ahol többnyire alkalmi munkákból tartotta fenn magát. Idővel aztán sikerült a filmgyártás közelébe férkőznie, rendezőasszisztensként dolgozott Jacques Tati és Claude Barma forgatásain. Lehetőségeivel azonban korántsem volt megelégedve, csalódott volt:
„A forgatáson az én szerepem volt leginkább behatárolt, valójában egy művelt kávéhordó voltam, nem láttam hogyan lesz ebből karrier.”
– nyilatkozta később. Belefáradva, hogy hiába várja dicsőség óráját, vett egy Semflex 6×6-os filmes fényképezőgépet. A „szendvicshordás ideje alatt” úgy döntött, hogy fotózásba kezd.
A téma az utcán hever, néha szó szerint
Utcai fotózás, de hogyan?
A háború utáni időszakot az utcai fotózás fejlődése jellemzi, következésképp sok fotós szerez hírnevet ebben a kategóriában. Robert Doisneau egyik jeles képviselője ennek az időszaknak, aki képeivel szintén a hétköznapi pillanatokat és az átlagembert jelenítette meg. René Maltête ennek a fotós generációnak a tagja, akinek személyes és megható képei tele vannak humorral. Igazából másolhatatlan a stílusa.
Míg a szintén zseniális Lucien Hervé (amúgy hazánk fia, eredeti nevén Elkán László) absztrakt épületfotói valahol tanulhatóak, másolhatóak. Ugyanez igaz a portréfotózásra, a fények beállításaira is. Maltête ezzel szemben az apró kis élethelyzeteket, a lopott pillanatokat vette észre. Ezek megismételhetetlenek, nem taníthatóak. A szem vagy benned van, vagy nincs, nem lehet megvenni. Bár vannak beállított képei, mint az önmagával sakkozó sakkozó, vagy a ruhástul kiteregetett gyerkőc, vagy a pap, aki a füstkarikából képez nimbuszt a feje fölött. De ezek is eredetiek.
A legtöbb fotóját mégis a véletlen szülte, egy zseniális poénra épül, amit felismerni és rögtön lekapni jó szem és ízlés kérdése. Másfelől szinte lehetetlen. A képei lényege egyfajta kedves humanizmus. Ezek a pillanatok most is jelen vannak, csak észre kell venni a szituációt, lehámozni róla a körülötte lévő végtelen hullámzást. Képei szinte egy egész történetet elmesélnek, egy pillanattal.
Maltête életképei
1960-ban jelent meg első könyve, a Paris des rues et des chansons (Az utcák és a sanzonok Párizsa)
A legtöbb kiadó az ismeretlen fotóst elutasította, pedig láthatták a képei finom humorát. Végül az akkor már sztárnak számító sanzonénekes Georges Brassens, valamint a szintén legendás Boris Vian ajánlásai által adják ki. Az első albuma, 35 000 eladott példányával nagy sikernek bizonyult, ami további három kiadást ért meg. A könyv 1969-ben elfogyott, majd egészen 1995-ig kellett várni az új kiadás megjelenéséig. Maltête képei méltán lettek sikeresek, hiszen még ma is átjönnek.
Fontos elmondani vele kapcsolatban, hogy a francia vidék, különösen Bretagne szociofotógrafikus megörökítője is. Maltête erősen ragaszkodik a szűkebb bretoni pátriájához, első portréfotóit is ezeken a területeken készíti. Tehát nem csak egy vidám bohém párizsi dili a pali. Bretagne, mint egy „kikötőhely”, ahová vissza-visszatér, végül öregen újra lehorgonyozza a fotóst. Még mielőtt kifelejteném, Franciaországban költőként is számon tartják. Verseit nem fordították magyarra, a kötetek címe alapján azért lehet sejteni, hogy a szürreálisba hajló humorát itt is megőrizte: „Beavatkozás nyitott szívvel, 1962; Magvak kertnélkülieknek,1980; Száz vers a békéért, 1987; Zsebek tele emberi szemekkel.
Lencséjével egész életében az embert kutatta, megörökítette a számára kedves földmíves és városi embereket, képei egy átalakulóban lévő korszak hiteles lenyomata. Nyugi, a humorát azért vidéken se veszítette el. Híres birkás képén a francia választási plakát szövege: „A többség te vagy”. Ez amúgy nemcsak mint fotó vicces, hanem jól példázza Maltête ötleteit, hisz direkt kivárta, amikor a pásztorok áthajtják a birkákat és akkor lőtte meg a képet. A többi fotótörténelem.
Maltétizmus, izmus, ami nem izmoskodik
Maltête mulatságos helyzeteket örökített meg a hétköznapokban, melyek immáron ünnepnapok a humanizmus számára. Sokkal többek, mint egy egyszerű képek, van benne filozófiai reflexió. Interjúkból kiderül, hogy saját magának nem is a vicces pillanatok vadászása volt a cél, hanem hogy felfedezze és újra felfedezze azt, ami a szeme előtt zajlik.
Ez egy játék volt, akár gép nélkül is, hogy ugyanazt másképp lásd. Maltête azon kevés fotós közé
tartozott, aki képes volt a humort kifinomultan, érzékletesen megjelentetni a képein.
A 2000-ben, 70 évesen elhunyt francia fotográfus munkássága arra késztette az utána következő fotós generációkat is, hogy vegyék észre a hétköznapok abszurditásában rejlő humort. René Maltête egy mérce is arra, hogy igenis el lehet juttatni a gondolatokat mindenkihez. A kép univerzális nyelv, akkor is értjük, ha René nagyon is franciásan látott. „Mert elsősorban ember volt, és csak véletlenül francia.”
