Barion Pixel

A 18. századi francia portréfestő, akit Marie Antoinette és a mémkultúra is a keblére ölelt

Kiss Márk

2022.07.11.

6.5 perc

Habár az 1700-as évek közepe-vége táján volt a leginkább aktív, mégis csak a 2010-es évek elején ismerte meg a világ Joseph Ducreux francia portréfestő modern selfiekre hajazó önarcképeit. Na, nem valami csilli-villi kiállításon, mondjuk a Louvre egyik termében jött szembe az emberekkel Ducreux, hanem az interneten szörfözgetve futottak bele, nem is akárki, The Notorious B.I.G. társaságában.

Joseph Ducreux fiatalkori éveiről vajmi’ keveset tudunk. Az biztos, hogy Nancy városában látta meg a napvilágot 1735. június 26-án. Az is valószínűsíthető, hogy otthon, az amúgy főállású festő édesapjának iránymutatásai alapján ismerkedett meg a „szakma” alapjaival. Szerteágazó, verítékes munkáról van szó – ezért is szerepel a szakma kifejezés -, hiszen azon túl, hogy megrendelésre kellett elkészíteni a képeket, a kuncsaftokat előtte még fel is kellett hajtani, ami talán az egész procedúra legmacerásabb része volt. (Már csak a népes konkurencia miatt is.)

Az akkori divat szülte igényeknek megfelelően Ducreux portrékra specializálódott. Amikor pedig 25 éves korában úgy gondolta, hogy végérvényesen kinőtte apja műtermét, Párizsba költözött tanulni. A fővárosban sikeresen rátalált Maurice Quentin de La Tour fizetős festőiskolájára, ahova nyomban beiratkozott.
A portréfestőket képző „intézmény” falai között aztán minden figyelem óhatatlanul rá irányult, már csak azon egyszerű oknál fogva, hogy ő volt de La Tour egyetlen növendéke az Úr 1760-ik évében.

Sok víz lefolyt a Szajnán, mire az élet 1769-ben, egy felkérés formájában nagy lehetőséget kínált Ducreux-nak. Bécsbe kellett utaznia, hogy elkészítse a 13 éves magyar királyi hercegnő és osztrák főhercegnő, Ausztriai Mária Antónia, közismertebb nevén, Marie Antoinette portréját. A kép kiválóan sikerült, a főhercegnő odáig volt tőle – no meg a vásznon szereplő önmagától egyaránt.

Marie Antoinette – 1769

Nem is feledkezett meg a festőről: egy évvel később, midőn Franciaország királynéja lett, egyik legfontosabb dolga volt, hogy Ducreux-t megtegye premier peintre de la reine-nek, azaz a királynő első festőjének. Volt is nagy felzúdulás az udvari művészek körében, tudniillik ezt a búsás jövedelmezéssel járó titulust csak és kizárólag a Festők és Szobrászok Királyi Akadémiájának tagjai kapaprinthatták meg korábban, csakhogy Ducreux pont nem tartozott közéjük. Oda szigorúan „kihalásos” alapon lehetett bekerülni, legalábbis a rossznyelvek szerint. Ja, mindemellett bárói címet is adományozott neki a királyné, de ez különösebben senkit sem hozott lázba. (Egyel több vagy kevesebb, nem nagyon számított az amúgy is túltelített piacon.)

Mint sok más hasonszőrű nemesembernek, a királynő első festőjének is forró lett a talaj a lába alatt a francia forradalom kitörésekor, így hát halált (nem) megvető bátorsággal egészen Londonig menekült. Rövid itt tartózkodása alatt megfestette XVI. Lajos utolsó ismert arcképét, majd 1793-ban visszatért Párizsba. Barátja, a szintén festőként tevékenykedő Jacques-Louis David segítségével próbált elvegyülni a városban, továbbá ő intézett megrendeléseket is neki, hogy fenntarthassa magát és családját az immár köztársaságként működő Franciaországban.

Ducreux végül 67 éves korában, 1802-ben távozott az árnyékvilágból. Rengeteg művet hagyott hátra, melyek létezérésről jóformán senki, vagy csak nagyon kevesen tudtak. VOLNA.

A mémkultúra és The Notorious B.I.G. azonban közbeszólt.
Noha életművének túlnyomó részét portrék alkotják, Ducreux jó pár önarcképet festett. Nem is akármilyeneket. Mégis nagyjából 260 évnek kellet eltelnie hozzá, hogy végre felfigyeljen rájuk a nagyközönség. Ezek a festmények pont azért ilyen figyelemreméltók, mert már ennyi idősek. Az 1700-as években a portrék, helyesebben a rajtuk szereplők érzelemmentesek, szoborszerűek. Merev pózban, fapofával tekintetnek ránk – az ő közönyüknél, esetenként már csak a miénk, szemlélőkké nagyobb. Túl komolyak ahhoz, hogy szórakoztassanak, persze nem is ezzel a szándékkal készültek anno.

Maria Theresa – 1773
Madame Élisabeth – 1768

Manapság viszont mindenki szórakozni, netán szórakoztatni akar. És itt jön be a képbe Ducreux. Mindenféle konvencióval szakítva önarcképeit önkényesen megtöltötte élettel. Túlzottan egysíkúnak tartotta a klasszikus iskolát, ezért feszegetni kezdte annak határait. Úgy gondolta, egy portréfestőnek a modell lényét, valós személyiségét kell visszaadnia, ami arcjáték és gesztikuláció nélkül aligha tehető meg. Éppen ezért saját(os) képein célirányosan ezekre gyúrt rá. Van, hogy csendre inti a nézőt, van, hogy meglepődik, de olyat is találunk, amelyiken reggeli nyújtózkodás közben látható. A kétségtelenül leghíresebb festményén pedig zavarba ejtő, de bájosnak kicsit sem nevezhető mosollyal üdvözöl megint minket, az óvatlan nézőt, miközben a mutatóját felénk szegezi. Interakció – ez a titka a művészetének. Bevonja a szemlélőt is, majdhogynem megszólítva érezzük magunkat általa.

The Silence – 1790
Surprised and Terrorized Man – 1790
Surprise in Terror – 1790
Yawning – 1783

Ducreux első, „publikált” netes megjelenése 2009-re tehető. Ekkor kezdett egy mém formájában cirkulálni a neten a fent említett, 1791-ben készített, Self-portrait of the Artist in the Guise of a Mockingbird című képe. Stílszerűen(?) The Notorious B.I.G. 1995-ös rap-örökzöldjének, a Get Money track egyetlen sorának (“Fuck bitches, get money”) régies, századelős átiratával megspékelve. A poén nyilván az, hogy az ősold school arc évezredes szlenget tol, ami önmagában lehet nem is lenne elég vicces, de Ducreux arckifejezése mindent visz, ezért ez egy amolyan win-win szituáció. Rögtön be is indult a mém cunami – boldog boldogtalan rap-számos vicceket gyártott, természetesen Ducreux főszereplésével. Ahogy a mém kezdett elhasználódni, az internet népe felfedezte a festő többi képét. Szerencsére ezek is tökéletesen illeszkedtek a sorba, így jöhettek a további alkotások. Generálták is őket serényen. Éveken keresztül. Olyannyira nem untak rá az emberek, hogy az egyik, Who let the dogs out?-os változat 2013-ban megnyerte a Reddit által szervezett, Tournaments of Memes éves szavazást.

A mémeken túl is van ugyanakkor élet. Ducreux ásítós, nyújtózkodós festménye megannyi menő ruhamárka reklámjában feltűnt már, próbababaként újrahasznosítva.

Tisztelt Olvasó!
A magazinnak szüksége van a segítségedre, támogass minket, hogy tovább működhessünk!

A 4BRO magazint azért hoztuk létre, hogy olyan egyedi és minőségi tartalmak születhessenek, amelyek értéket képviselnek és amik reményeink szerint benneteket is érdekelnek.

Az ilyen tartalomalkotás azonban időigényes és egyben költséges feladat, így ezen cikkek megszületéséhez rátok, olvasókra is szükség van.
A magazin működtetésére nagylelkű és folyamatos támogatásotok mellett vagyunk csak képesek. Kérjük, szállj be te is a finanszírozásunkba, adj akár egyszeri támogatást, vagy ha megteheted, legyél rendszeres támogatónk.

Amennyiben értékesnek érzed munkánkat, kérlek támogasd a szerkesztőséget a cikkek megosztásával.
Kapcsolódó cikkek

Slinkachu: nagy dolgok a kis világban

Urias az óriások között

Shintaro Kago: a guro manga guru

Szép „fájdalmak” – Aches világa

One in a Milivo: Boogie menni Amerika

Halálcsillag születik – John Berkey, aki megihlette a Star Wars ikonikus képkockáit, de a filmet sosem látta