Hokuszai lánya-effektus
Lehetetlen a japán művészetről beszélni anélkül, hogy ne említsük az ukijo-e-t vagyis a fatömbnyomatos festészetet. Lehetetlen az ukijo-e ről beszélni Hokuszai nélkül. Lehetetlen Hokuszai-ról beszélni az árnyékában élő lányáról, aki legalább akkora, ha nem nagyobb művész volt a maga jogán. Ezt az apja is elismerte. Hogy miért nem tudunk róla, annak sok oka van. Keresendő a nők elnyomásában, az elégett, elveszett alkotásokban, és persze a legendás apa árnyékéban.
Ōi kimondottan tehetséges művész volt, köszönhetően annak a félelmetes képességének, hogy merész árny-fényjátékkal és színezéssel ragadta meg a néző tekintetét. Újító, formabontó attitűdje, valamint az apja mellett elsajátított hagyományos tudás kombinációjaként új perspektívát hozott az amúgy is nagyon gazdag japán festészet világába. Ez megmagyarázza miért lett mára az egyik első, széles körben idézett női művész Japánban. Munkásságát a mai napig intenzíven kutatják, hátha előkerülnek „megbújó” alkotásai.
Hokuszai rejtett keze
Katsushika Ōi Japán egyik legközvetettebb hatású művésze. Elsősorban a nála sokkal híresebb Hokuszai, a Nagy Hullám alkotójának lányaként forog a köztudatban. Neve kapcsán rendre ott lebeg felette a nagy árnyék, apja munkássága, de az igazi rejtély, hogy az árnyéknak mekkora részét képezi saját maga. Ōi tehetsége abból a néhány megmaradt alkotásból is nyilvánvaló. Rejtélybe burkolózva élt, számtalan megválaszolatlan kérdéssel.
Az öreg Hokuszai se egy egyszerű figura, élete során legalább 30 különböző művésznéven ismerték. Habár nem volt ritka, hogy a japán művészek megváltoztatták a nevüket, Hokuszai gyakrabban tette ezt, mint addig bárki – nagyjából minden évtizedben, informális álneveket vett fel.
Az új nevek iránti szereteténél már csak a költözés iránti szenvedélye volt nagyobb: noha sosem hagyta el ugyanazt a vidéket. Hokuszai és lánya több mint 90 lakásban élt, és ez csak amiről tudunk. Ők ketten köztudottan csakis kizárólag a munkájukra összpontosítottak, minden mást teljesen hanyagoltak. Azt mondják, soha nem főztek vagy takarítottak, ha egy ház túlságosan rendetlen lett, egyszerűen összepakoltak és máshová költöztek.
Hokuszai-t idősebb korában bénulásos betegség támadta meg, amely élete végéig kínozta.
Ōi gondoskodott az apjáról ezekben az időkben, és ez a történészek számára érdekes kérdést vet fel:
a műterem nyitva tartása érdekében Ōi készített-e Hokuszai neve alatt műveket?
Ahogy Katherine Govier, aki számos Ōi-ról szóló esszét és egy életrajzi könyvet írt, azt mondja: „Mit csinált Ōi egész életében a stúdióban, ha nem alkotott? Gondoljuk végig, reális az, hogy az apja teste bénulási fázisban van, de a megrendelőknek le kell szállítani a képet, és Ōi nem fejezi be, mert egy segéd?”
Csak találgatunk, hogy Ōi mely Hokuszai műalkotásokat készítette titokban, de ezekben jelenleg kevés vagy egyáltalán nincs tudományos konszenzus. Az Ōi Hokuszai nélkül című esszéjében Govier a Te-odori zu (Kéztánc) nevű bijin-gára mutat rá, amelynek figurái Ōi apjánál fejlettebb kéz- és ujjábrázolását mutatják be. Ezenkívül az erotikus művészeti képek vagyis a shungák esetében is van változás. Mármint az öreg Hokuszai is festhetett másképp, de gyanúsan megnőttek a leszbikus vagy fura témájú alkotások (lásd a híres Halász feleségének álma a polippal c. képet).
Ezen a lányának a keze munkáját sejthetjük. Mondanom sem kell, hogy abban a korban se a magas művészet, hanem az ilyen jellegű pikáns rajzok eladása volt az, ami Hokuszai műtermét anyagilag a felszínen tartotta.
A japán művészettörténészek se jutottak még konszenzusra ebben a kérdésben. Végső soron, gyakran arra a lakonikus megállapításra jutnak és visszakérdeznek: „Ha… két tehetség, apa, lánya úgy működne együtt, mint két összekulcsolt kéz, szét lehet őket húzni?”
A Hokuszai által írt levelekből úgy tűnik, hogy a kiadók teljes mértékben tisztában voltak azzal, hogy a Hokuszai felé történő megrendelés azzal az eshetőséggel is bírt, hogy a munkát apa vagy lánya végzi el. Néhányan azonban kifejezetten Ōi szolgáltatásait kérték. A végterméket azonban elkerülhetetlenül az írta alá, akinek a nevével fémjelzett „márka” jobban fogyott a piacon: Hokuszai.
A lány, akit úgy hívtak „Hé, te!”
Katsushika Ōi életéről keveset tudunk, azt is másodkézből. Azt mondják, hogy az Ōi név (amelyet néha Oei-ként írnak, és Eijo-ként is emlegetnek) a „Hé, te!” japán megfelelőjéből származik, mert egyes történészek szerint Hokuszai folyton így hívta lányát, de nem sértő hangnemben, inkább viccelődve. Ezt a kortársak is feljegyezték, hogy volt egyfajta játék apa és lány között, történetesen az apa folyton dorgálja, lehordja, mindezt humorral. Ōi kiváló festő volt, aki apja gyártási asszisztenseként is dolgozott.
A festészetben, ukijo-e stílusban tevékenykedő művészek, kortársak körében köztudott volt, hogy Ōi remekelt kalligráfiában is, de ebből szinte semmi nem maradt fenn. Katsushika Ōi festményeiből még mindig nem létezik nagy választék, így nehéz átfogó, vizuális, kronologikus vázlatot alkotni pályafutásáról.
Fiatalabb korában Katsushikát feleségül vette a szintén festő Minamizawa Tomei. Házasságuk mindössze három évig tartott. A pletykák szerint a frigy annak köszönhetően ért véget, mert Ōi bírálta Minamizawa Tomei középszerű munkásságát, és kinevette emiatt. Ōi ezután ismét az apjához költözött, és segített Hokuszai-nak a műalkotásaiban, miközben nekilátott a saját alkotásainak is. Amikor Hokuszai későbbi életszakaszában bénulásos betegségeivel bajlódott – ez idő alatt Ōi szorosan együttműködött édesapjával és segített neki. A rajzolás és festés mellett ningyō babákat is készített, és eladta őket, hogy meg tudjanak élni. Csupán nagyjából 10 képet tulajdonítanak Ōi-nak, de sokan azt feltételezik, hogy a „rejtett keze” sokkal aktívabb szerepet játszott Hokuszai életében, mint amennyi egy segéd dolga lenne. Édesapja halála után Ōi látszólag eltűnt a nyilvánosság elől, ezzel még rejtélyesebbé tette a legendáját.
Apjával ellentétben, ráadásul nő létére piálgatott rendesen, sőt pipázott is: egyszer még egy készülőben lévő festményt is tönkretett azzal, hogy hamut ejtett rá. A művekből valamennyire ki lehet mutatni, hogy nőként nagyon érdekelték a nők. Kétségtelenül olyan területeken is kísérletezett a művészetében, ahol kortársai nem mertek lépni vagy nem törődtek a kérdéssel. Ōi szabadlelkű, korát megelőző nő volt.
Fontosabb képei
Ōi mesteri színhasználatát legjobban a Bemutatóterem Yoshiwarában éjszaka című darabja mutatja be, amely Japán régi bordélynegyedét ábrázolja. A japán kurtizánok életét és karrierjét elhomályosító misztikumra építve Ōi művészien homályos módon festette meg ezeket a nőket. A néző eleget lát ahhoz, hogy tudja, kik ők, de mást nem. A kép ma is több szinten üzen. Külön cikket lehetne írni e kép alapján a korról és a rejtett tartalmakról.
A vastag rácsozat, a kalitkahatás nem véletlen. Ezek a lányok börtönben vannak, ezek a lányok rabszolgák. Sötétben tevékenykedő alakok és kíváncsiskodók bámulják őket. Japán történelmének egyik legsötétebb foltja a kasztrendszer és az abból fakadó emberkereskedelem és rabszolgatartás. Ez legalább 1945-ig eltartott. Érdemes a még megmaradt fotón is megnézni a hátsó sort, szomorú arcok szinte fekete fehérben beleszürkülnek az árnyékba. Erről a jelenségről említést teszünk ebben a cikkünkben kicsit részletesebben.
A három nő hangszereken játszik újabb jó példa Ōi sajátos stílusára, a „szép nőkről készült festményeire”, ahogy apja fogalmazott. A művészi normákhoz nem kötődő Ōi a kompozíció egyik központi figuráját háttal mutatta be a nézőnek, ami akkor egy nagyon szokatlan művészi motívum volt.
A Cseresznyevirágzás éjjel című nyomat megtestesíti Ōi pályafutásán végigvonuló újító szándékot, többek között, hogy a tipikus japán motívumokat más perspektívába, vagy ez esetben szó szerint más megvilágításba helyezi. Ōi a japán művészetben oly gyakran központi helyet foglaló motívumokat (itt a cseresznyevirágokat) az árnyékba rejtette, megkérdőjelezve vajon ennek a képnek az ereje a fizikai képében rejlik-e vagy inkább az általunk hozzárendelt üzenetekben.
Valamikor az 1800-as évek közepén készült az egyik sajátos témaválasztású, és mindmáig fennmaradt képe. Ez a hihetetlenül részletgazdag, élénk darab a Hua Tuo operálja Guan Yu karját címet kapta. Nemcsak most hat modernnek, korában is szokatlan témaválasztásnak és kompozíciónak számított.
Bár állítólag sok projekten dolgoztak együtt, ez az apa-lánya csapat egyetlen megerősített együttműködése csak egy darab kép. Ōi a „keretező virágos részt”, Hokuszai pedig a „vihartigrises” közepét festette.
Hokuszai, az apa, amúgy elismerte, hogy lánya munkássága számos művészeti tevékenységben felülmúlta az
övét. Még a Wikipédia is idézi Hokuszai-t, aki azt mondta: „amikor gyönyörű nőkről készült festményekről van
szó, nem tudok vele versenyezni – nagyon tehetséges és szakértő a festészet technikai vonatkozásaiban.”
Miss Hokuszájról amúgy ma már több film, doksi is elérhető. Japánban újra felfedezték, a világ most kezdi. A japán női festőkről annyit, hogy van legalább 50, aki tényleg nagyon fontos, és alig tudunk róla. Apránként majd csepegtetjük.
Kurara: The Dazzling Life of Hokusai’s Daughter
Miss Hokusai
Utolsó ecsetvonások
1849. május 10-én Hokuszai 88 éves korában meghalt. Ōi ekkor közel 50 éves volt. A következő évtizedben egymásnak ellentmondó és egyre homályosabb történetek láttak napvilágot róla. Richard Lane történész azt állította, hogy egyre egyedibbé vált képeit nem vették. Annyi biztos, hogy még van feljegyzés arról, hogy elindult Edóból Kanazawa tengerparti kikötőjébe, ahol 66 éves kora környékén elhunyt. Kobayashi Tadashi művészettörténész azt állította, hogy „elzárkózó lett, és végül megszakította a rokonaival való kapcsolatát”, elhagyta Hokuszai második fia, Kase Sakejiro házát (akkoriban egy nő csak úgy magában nem élhetett). Azt lehet tudni, hogy vándorművésznek állt és néha váratlanul felbukkant a rokonainál rövidebb időszakokra. A legemlékezetesebb beszámoló azonban Hokuszai tanítványától, Tsuyukitól származik, aki azt írta, hogy „Hokuszai halála után Ōi nem élt gyászban, és nem maradt sokáig egy helyben… Egy nap elment, és nem tudta megmondani, hová megy, és tulajdonképpen senki sem tudta, hová megy.”
Egy biztos, Katsushika Ōi minden kétséget kizáróan egy szabad szellem volt. Kevesen értették, és még kevesebben ismerték el. Saját korában nyilvánvalóan nem tudta teljesen kibontakoztatni önmagát, de mindenképp előőrse volt a modern japán festészetnek. A női előjel ebből a szempontból totál lényegtelen.
A tehetségnek nincsen neme, és tán még apja se.
