Barion Pixel

Armageddon és zombik Edgar Wright módra

Petke Balázs

2021.11.30.

7.5 perc

Abban az esetben, ha egy romkocsmában a csapos hirtelen neked ront hörgő zombiként, te szilánkosra zúzod a fején a söröskorsót, majd egérutat nyerve kirohansz az utcafrontra hogy segítséget kérj a barátaidtól, de már ők is zombivá válva csoszognak feléd, vagy a haverjaiddal éppen kispályán fociztok és a sátortetőt hirtelen letépi egy monumentális, polipszerű lény – akkor nagy valószínűséggel álmodsz és egy Edgar Wright filmben vagy.

Wright hasonló képsorokról fantáziált már kiskorában is. Tesójával Super 8-assal forgattak plüss állatokkal zuhanásokat, karambolokat – majd azokat lelassítva, gyönyörködtek a végeredményen. Wright szerint semmi sem változott azóta sem, jelenleg is hasonló, „mély tartalommal” bíró jeleneteket rögzít, csak manapság már profi technikával, vállalható trükk megoldásokkal.

Filmjeire nem jellemző a nagyvárosi milliő mint helyszín, inkább ennek ellentéte. A cselekményei unalmas angol kisvárosokban zajlódnak, ahol a legnagyobb történések kimerülnek egy kocsma bezárásával, vagy egy új polgármester színre lépésével. Mivel egy ilyen burokban nőtt fel, automatikusan ebbe a közegbe helyezte el a váratlanul támadó zombijait, vagy az armageddon eljövetelét.

Gyerekkori képzelgései az ódon angol házak között a ködös tájakon kaptak szárnyra hogy végül a filmjeiben köszönjenek vissza.

Bele tudom magam képzelni Wright gyerekkori világába, én is folyamatosan bambultam magam elé a suliban. A matematika rejtelmei helyett sokkal inkább egy szörnyekkel teli szigeten jártak a gondolataim, zombikon, őrült professzorok laboratóriumain, ahonnan mutánsok és pokolbéli fajzatok szabadultak rá a világra.Nekem a képregények rajzolása volt a jótékony önterápiám, Wright-nak a Super 8-as.

Edgar Wright egy menő rendező lett, felnőtt korára egy teljesen kifinomult alkotói stílussal és a rá jellemző világgal. Ebben a világban pedig tipikus Wright karakterek rohangásznak fel alá hogy mentsék az irhájukat. Jelenetek, amiket átsző a rendező védjegyének számító önirónia, a sok popkulturális utalás és a kreatív ötletek sokasága.

Wright fiatalkori képzelgéseivel kéz a kézben járt a filmek szeretete, meghatározó filmélményként
említi az Egy amerikai farkasember Londonban-t, vagy mellette az Evil Dead filmeket

A Sam Raimi féle Evil Dead számomra is a horror filmek legjobb darabja. Ránézésre, csak egy horror a sok közül, amelyek ránk zúdultak a hangalámondásos kalóz VHS dömpingben, a 80-as évek végén- de a látszat csal. Ez a film már akkor is különleges volt. Raimi filmjében a főszereplő Ash (Bruce Campbell) nem egy tipikus hős típus volt, aki halált megvető bátorsággal kaszabolta a zombikat. Kaszabolta őket, de inkább a félelemtől tébolyultan, sikongva, ordítva, nyűszítve gyávaságában.

Ő az antihős volt számunkra, inkább az a fajta tisztes polgár, aki egy nyaralásra előre bekészíti precízen a teljes zokni-alsógatya repertoárt előre minden egyes napra és nagyon nem viseli jól, ha valami nem a tervek szerint alakul. És hát nem tervszerű az, hogy a zombiként visítozó feleségét lefejezi, majd a hulla visszatámad rá két részletben egy fej és egy test formájában, majd kétségbeesve befogja a felesége fejét egy satuba és miszlikbe aprítja egy motorosfűrésszel. Nézőként nem tudtuk biztosan hogy Ash épeszű e még a film felénél, mindenesetre iszonyat szórakoztató volt nézni, elmerülni a bűnös élvezetben és rettegni/nevetni a filmtörténelem legkreatívabb és több jelenetben már paródiába hajló trash vérfürdőjén. Hónapokon keresztül csak az Evil Dead 1-2-ről beszéltünk a suliban és valószínű, hogy kicsit arrébb, Angliában is ez volt a helyzet a fiatal Edgar Wright-éknál. (számára is, a másik meghatározó filmélmény)

Wright felnőtt és megrendezte a saját zombi horrorját a Haláli Hullák Hajnala címmel, amit szintén nem lehet a klisé filmek közé sorolni. Újra értelmezte a műfajt és az Evil Dead-hez hasonlóan megteremtette sajátos ízvilágú horror-humor moziját. Az ő hősei sincsennek köszönőviszonyban sem a bátor harciassággal. Szerencsétlenkedő, de annál szerethetőbb angol kispolgárokat látunk, amint próbálnak túlélni óráról órára, rengeteg abszurd helyzetben amelyeket átjár a finomhangolt, cizellált humor.

A Haláli Hullák Hajnala volt az első film, amelyet alkotótársaival és barátaival hozott tető alá, – Simon Pegg, Nick Frost, Nira Park, – akikkel a mai napig is töretlen lendülettel ontja a filmeket. A zsánert újra értelmező film teljes sikert aratott minden fronton, a zombifilmek atyjának, George A. Romeronak is a kedvenc zombifilmjévé vált, aki meghívta Pegget és Wright-ot a készülő Holtak Földje forgatására, hogy szerepeljenek egy cameo erejéig. Ez volt az ő elismerése és gesztusa a fiatal alkotók felé.

A folytatásban Wright továbblépett a következő filmes zsánerbe, akár egy Stan Kubrick növendék, elkezdett kalandozni több filmes műfaj között. Következett a tipikus zsarufilm újra értelmezése a Vaskabátokkal, majd a világvége filmek Wright módra – a Világvégével. (Kubrickkal egyébként a maximalizmus, az egyes jelenetek végtelenségig tartó újrafelvétele is közös vonás)

A rendező elmondása szerint a filmekben használt karakterek, szituációk mind mind a saját,
személyes tapasztalataiból származnak. Tehát a filmjei erősen önéletrajzi ihletésűek,
csak éppen belehelyezve egy egy filmes zsánerbe.

Az angol hangulattal először a képregényfilmjével szakított, A Scott Pilgrim a világ ellen-el, de ízig vérig amerikai film lett a Nyomd Baby, Nyomd című film is, amire fél Hollywood felkapta a fejét kreatív koncepciója által.

Mindenki ledöbbent az angol rendező tehetségén és újszerű megoldásai láttán. Jött egy angol fickó és újrakeverte a megszokott filmes recepteket. A világ kitárult és azóta dolgozott már Steven Spielberggel és Quentin Tarantinoval is, aki azóta is jó barátja.

Elérkeztünk Wright legfrissebb alkotásához, Az Utolsó éjszaka a Sohoban című filmhez, amely bár egyáltalán nem komikus, mégis minden részletében tipikus Edgar Wright film a szó legpozitívabb értelmében. A film nagyrészt a 60-as évek Londonjára épül, amely az általános gondolatok helyett – hogy mennyire király és romantikus korszak lehetett – rávilágít inkább a kor sötétebb szegmenseire.

A film fő karaktere Eloise, aki divattervezőnek tanul és ebből a célból is érkezik meg Londonba, imádja, rajong a 60-as évek ruháiért, zenei világáért. A sors úgy hozza – hogy hamarosan élőben is megtapaszthatja rajongásig szeretett korszakát. A ház, azaz szoba amelybe beköltözik albérlőként, valójában egy átjáró a 60-as évek Londonjába és a szoba előző bérlőjének életébe. A történet izgalmasnak tűnik, a látvány egyfajta tisztelgést sejtet a 60 -as évek Londonja felé és mindez Edgar Wright rendezőtől, aki a filmográfiáját elnézve – még mindig makulátlan és hibátlan.

Tisztelt Olvasó!
A magazinnak szüksége van a segítségedre, támogass minket, hogy tovább működhessünk!

A 4BRO magazint azért hoztuk létre, hogy olyan egyedi és minőségi tartalmak születhessenek, amelyek értéket képviselnek és amik reményeink szerint benneteket is érdekelnek.

Az ilyen tartalomalkotás azonban időigényes és egyben költséges feladat, így ezen cikkek megszületéséhez rátok, olvasókra is szükség van.
A magazin működtetésére nagylelkű és folyamatos támogatásotok mellett vagyunk csak képesek. Kérjük, szállj be te is a finanszírozásunkba, adj akár egyszeri támogatást, vagy ha megteheted, legyél rendszeres támogatónk.

Amennyiben értékesnek érzed munkánkat, kérlek támogasd a szerkesztőséget a cikkek megosztásával.
Kapcsolódó cikkek

Kölyköd voltam: doksi a Kölykök című filmről

Bad Sport: a sport árnyékos oldala

STAX kiadó, ahol a lélek zenéje született

Primal: a bennünk élő ősember

Urotsukidōji, a tiltott gyümölcs. Csakis elvetemülteknek!

Summer of Soul: a fekete Woodstock