Barion Pixel

Az ajtókon innen és túl – zenei utazás a The Doors-szal

Radnai Balázs

2023.06.12.

23 perc

Több mint fél évszázada annak, hogy új fejezet nyílt a rockzene történetében a The Dooors „Light My Fire” című szenzációs kislemezének köszönhetően. Mai zenei utazásunk során ennek az alig háromperces slágernek és magának a Doorsnak a születését és korszakát járjuk körbe melyhez a bandatagok, Ray Manzarek, John Densmore és Robby Krieger önéletrajzi írásai illetve Stephen Davis, Jim Morrisonról szóló életrajzi regénye szolgáltatta a zene mellé a tartalmi muníciót.

Egyetemista korában Jim Morrison nagy rajongója volt a Rick & the Ravens surf-rock együttesnek, melynek alapítótagja volt jóbarátja, Ray Manzarek. Rendszeresen járt a koncertjeikre, ahol előszeretettel zavarta meg balhéival a showt. Bár alapvetően mindenki úgy emlékszik rá, mint egy jószívű, kedves emberre, azonban mikor ivott, agresszív, kötekedő kreténné változott. Márpedig a buli és a piálás Morrison esetében kéz a kézben járt, így barátja egyik koncertjén is felóbégatott a színpadra, hogy szar a zene és játsszák inkább el a The Kingsman dalát, a „Louie Louie”-t. A zenekar egyik tagjának ekkor már nagyon elege volt Morrison folyamatos balhéiból és azt mondta, hogy rendben van, eljátsszák, de csak abban az esetben, ha felmegy a színpadra és ő fog énekelni. Jim korábban még soha nem állt színpadon közönség előtt – már csak azért sem mert akkoriban még irtó kövér volt -, de már olyan bátorra itta magát, hogy feltántorgott a pódiumra és elénekelte a számot. Ray pedig teljesen elképedt, hogy milyen jó énekhangja van a merev részeg haverjának, aki olyan tűzzel énekelt, hogy teljesen lázbahozta a közönséget. Sajnos nem készült felvétel erről a koncertről, de a miheztartás végett azért megmutatjuk a szám eredeti, The Kingsman féle verzióját.

The Kingsmen – Louie Louie

A cucc elvitte a felesleget
Az egyetemi évek végeztével Morrison búcsút intett zenész barátjának és közölte, hogy New Yorkba költözik. Ebből azonban nem lett semmi, mert csak tervezgette az utazást, valójában egy haverja kanapéján lakott és reggeltől estig be volt állva a tudatmódosító szerektől. Annyira túltolta az LSD-t, hogy előfordult, hogy egy héten át nem jutott eszébe kajálni, így nagy meglepetést okozott Ray Manzareknek, mikor pár hét múlva összefutottak egy tengerparti buliban és észrevette, hogy a felesleges kilók és zsíros toka nélkül Jim valójában elég jóképű.

Morrison elmesélte cimbijének, hogy a versek mellett elkezdett dalokat is írni, mert nagy hatással volt rá az, hogy az akkori felkapott zenekarok már sokkal komolyabb szövegeket írtak, mint egykoron a „Louie Louie” volt. 1965-ben járunk ekkor, ami igen erős zenei termést hozott, ezáltal olyan slágerek ihlették szövegírásra Morrisont, mint Bob Dylan „Like a Rolling Stone”, a Stones „Satisfaction” vagy a Byrds „Mr. Tambourine Man” című számai. Manzarek kíváncsi volt a hiperművelt barátjának dalszövegeire és megkérte, hogy énekeljen el párat neki. Így emlékszik erre vissza:

„Totál lenyűgöztek a dalszövegei, de azon méginkább ledöbbentem, hogy
milyen jó az énekhangja, amely egyáltalán nem hasonlított a korábbi részeg
ordibálásra, hanem olyan selymes volt, mintha magát Chet Bakert hallanám.”

Kanapéváltás
Manzarek ekkor meglátta az együtt zenélésben rejlő potenciált és meghívta Morrisont, hogy csatlakozzon a Ravenshez énekesként és ha nem ragaszkodik a kanapéhoz, amin lakik, akkor költözzön be hozzá és barátnőjéhez pecózni. Manzarek önéletrajzi könyvében úgy festi le kapcsolatát a legendával, mintha egyfajta mentora és pótapja lett volna az énekesnek, azt azonban a jó ég tudja, hogy Jim vajon miként vélekedett erről. Az első dal, amiben Jim Morrison szövegíróként és énekesként is részt vett a „Moonlight Drive” volt, amelynek munkálatai során csatlakozott a zenekarhoz a jazz dobos John Densmore.

A kiadó nem volt elragadtatva
A Rick and the Ravens ekkor – az új szövegíró Jim Morrisonnal a soraiban – lázas dalgyártásba fogott, melynek költségeit a nem sokkal később csődbement Aura Records finanszírozta. Az első lemezkiadójukat felvásárló Liberty Records fejesei azonban nem voltak elájulva a demóanyagoktól és nem láttak a zenekarban üzleti potenciált, még a „Hello I Love You” című számban sem, amelynek pár évvel később – immár Doors néven – áthangszerelt változata hosszú időn át vezette a toplistákat.

The Doors – Hello, I Love You

A fenti számon még azért erősen érződik, hogy egy kezdő dalszövegíró alkotta, hiszen egy az egyben kivette a The Kings zenekar „All Day and All of the Night” című dalának a riffjét és ugyanarra a ritmusra írta meg saját szövegét:

The Kinks – All Day And All Of The Night

A zenésztársak nem bírták Morrisont
A sorozatos kudarcok után a fél zenekar lelépett, Manzarek tesói mellett Patricia Hansen is távozott miután nem tartották megfelelő frontembernek a piásan balhézó énekest, így a zenekarból trió lett, hiszen Morrison és Manzarek mellett csak John Densmore maradt a bandában. Ekkor fedezte fel a Columbia Records-os Billy James a zenekart, aki ugyan előleget nem volt hajlandó fizetni, de mivel a kiadó akkoriban vásárolta fel a Vox-ot, így egy rakat hangszert és erősítőt adott ingyen a csapatnak, amitől Manzarek irtó boldog lett, hiszen pont ugyanolyan modern Vox orgonája lett, mint amilyet az Animals és a Dave Clark Five is használt akkoriban.

Hangszerek már voltak, de egy gitáros még nagyon hiányzott a bandából. Mivel Densmore olyan jazz dobos, aki jól tud rockzenét is játszani, ezért az elképzelés az volt, hogy olyan rocker gitárost keresnek maguk közé, aki tud jazzt is pengetni.

Aki üvegnyakkal csapott a húrok közé
A nyilvános meghallgatáson mindössze két gitáros jelent meg, Densmore két haverja Robby Krieger és Bill Wolff, akik testvérként nőttek fel. A két elválaszthatatlan srác ugyanabba az állami iskolába járt és olyan bűn rosszak voltak, hogy mindkettőjük szülei úgy döntöttek, hogy elküldik őket bentlakásos intézménybe. Ám mivel a két család nem egyeztetett egymással, így fordult elő, hogy a srácok szobatársak lettek és együtt kezdtek el gitárleckéket venni, mivel mindketten rajongtak a flamenco zenéért.

Bár Bill Wolff technikailag képzettebb gitáros volt, a The Doors tagjai Robby Kriegert választották be a zenekarba, méghozzá két szempont alapján: egyrészt sokkal jobban nézett ki a haja, másrészt tudott üvegnyakkal gitározni, ami egy főként blueszenészek körében népszerű slide technika. ITTegy zenei illusztráció a legendás Elmore Jamestől.

John Densmore és Robby Krieger

Az érzékelés ajtói
Jim Morrison már a Ravens rajongójaként is fikázta a zenekar nevét, most, hogy a frontembere lett meg egyenesen utálta. Mikor sokadszorra mondta, hogy kéne egy jobb név a bandának Ray barátja beletörődve mondta, hogy akkor mondjon egy jobbat. A világirodalmat betéve ismerő Jim elő is állt azonmód a The Doors névvel, amely Aldous Huxley könyvéből a „The Doors of Perception”-ből ered, amiben William Blake brit költő „Menny és Pokol házassága” című lázadó evangéliumából kölcsönzött néhány sort:

When the doors of perception were cleansed

Every thing will appear to man as it is: Infinite”

(Ha az érzékelés ajtói megtisztulnának, minden úgy tűnne fel az ember előtt, amilyen valójában: Végtelennek)

Remek feldolgozások is születtek
Morrison egy idő után marhára unta, hogy egyedül írja a dalszövegeket és elkezdte pusholni a többieket, hogy tegyenek le már valami ötletet az asztalra. Eleinte vonakodtak ettől, így ebben az időszakban a koncerteken a saját dalok mellett több feldolgozást is előadtak koncertjeiken. Feldolgozták többek között Willie Dixon klasszikusát, a „Back Door Man”-t.

Howlin’ Wolf – Back Door Man

Illetve az „Alabama Song”-ot, amit Bertold Brecht és Kurt Weill írtak operájukhoz és épp akkor játszotta el instrumentálisan két legendás jazz zenész, Eric Dolphy és John Lewis.

Eric Dolphy és John Lewis – Alabama Song

A The Doors verziója sem sikerült gyengére.

És akkor megszületett a sikerdal
Manzarek és Densmore nem foglalkozott Morrison pampogásával, Krieger azonban egyszer csak letette az asztalra a „Light My Fire” alapjait mely csupán egyetlen versszakból és egy refrénből állt. Densmore cikinek találta a számot és folk rocknak csúfolta, a többieknek azonban nagyon bejött, mint ahogy a közönségnek is, hiszen ezzel a dallal egycsapásra híresek lettek. Több zenei szám ihlette a The Doors első slágerét, melyekből nemsokára mutatunk majd részleteket, de előbb hallgassuk meg a mai cikkünk témájában központi szerepet játszó dalt.

The Doors – Light My Fire

Dinamika a zombiktól
Bár a zenekar tagjainak életrajzában erről nem találtunk feljegyzéseket, de tagadhatatlan, hogy a „Light My Fire” című számhoz, ha csak tudat alatt is, de a szintén szintetizátorközpontú Zombies „She’s Not There” című száma adta az alap ihletet. Az 1965-ös dal dinamikája egyértelműen visszaköszön a Doors slágerében ahol enyhén jazzes betétek és rockzene váltakozik, a Zombies számában A-moll és F között, míg Morrisonék slágerében A-moll és fisz-moll között.

The Zombies – She’s Not There

Tűz van babám!
Mint említettük Kriegernek egyetlen versszak és a refrénje volt meg, de itt elakadt az alkotásban, ám Jim Morrison ekkor átvette tőle a szövegírást. Bár a zenésztársaknak eleinte nem tetszett, hogy behozta a szövegbe a „halotti máglya” szimbólumát, Morrison úgy vélte, hogy a dalnak jót tesz, ha egy sötétebb mondanivaló árnyalja az első versszak könnyedebb sorait. Végül ez a megoldás annyira megtetszett mindenkinek, hogy nem is készült több versszak, hanem a dal végén inkább újra felcsendül az első kettő csak fordított sorrendben. Krieger alapjában a refrénben háromszor szerepelt egymás után a „Come on Baby, Light my Fire!”, de az énekesnek ez sem tetszett és az utolsó sor helyére beszúrta a „try to set the night on fire” sort. A dal elkészült már csak egy kis instrumentális rész kellett bele, hogy a zenészek is kiélhessék magukat. Ennek a résznek az alapjait John Coltrane „My Favourite Things” című számából emelték ki a The Doors tagjai, akik nem voltak olyan képzett zenészek, mint Coltrane zenekarának tagjai és ezért háromnegyedes helyett négy negyedes ütemben írták meg.

John Coltrane „My Favorite Things”

Klasszikustól sem szégyen nyúlni
Ray Manzarektől jött az ötlet, hogy a klasszikus zenéből is emeljenek be részletet a „Light my Fire” zenei elemei közé és a banda választása Johann Sebastian Bach „Invention No. 8 F-dúr” művére esett ám a billentyűs visszaemlékezéseiben már nem emlékszik pontosan, hogy a kétrészes zenemű melyik részéből merítette az ihletet. Szerintem amit Manzarek az orgonán pötyög annak egyetlen részlete sem fedezhető fel a Bach műben, vélhetően inkább csak egy általános barokk stílust vett ki belőle és nem egy egzakt részletet, de ha valakinek van kedve molyolni vele az hallgassa meg Sir András Schiff előadásában és írja meg kommentben.

A sláger kész, lemezkiadó nincs
A „Light my Fire” végleges verziója annyira tetszett Jim Morrisonnak, hogy elhatározta, hogy személyesen bemegy a Columbia Records igazgatóihoz és szerez a bandának egy lemezszerződést.

Jim részt vett egy vezetői értekezleten, ahonnan úgy jött ki, hogy szerinte „minden
a lehető legjobban alakult, mert képes voltam a telepatikus erőimmel irányítani az
igazgatók elméjét.” Valójában vélhetően rommá volt cuccolva és baromságokat
beszélhetett, mert pár nappal később a Columbia Records kirúgta a zenekart.

Szakadt húrokba csapva
Lemezszerződés hiányában a zenekar a klubok mellett minden privát bulit elvállalt, amin lehetett keresni pár centet ám a céges partikon nem aratott osztatlan sikert a szereplésük.

Krieger faterja, aki repülőmérnök volt egyik fellépést szervezte a másik után, hogy jazz sztenderdeket játszva keressenek egy kis zsebpénzt, de ez a hajó is hamar elment, mivel az utolsó ilyen alkalommal a teljes zenekar totál beállva jelent meg és alig álltak a lábukon, majd zenélés közben az új basszusgitáros elszakította a húrjait, de kicsire nem adunk alapon össze-vissza hamisan cibálta a szakadt húrokat, amíg le nem zavarták a színpadról.

A népszerű rock klubokba nem jutottak be, így egy kicsi szórakozóhelyen a The London Fogban tartották fellépéseiket alig néhány tucatnyi ember előtt. A tulajok már közölték Morrisonékkal, hogy jövő héten már nem kell jönniük, mert a kutya sem kiváncsi a vernyogásukra, amikor a szerencséjükre bekóválygott Ronnie Haran, a népszerű Whisky A-Go-Go zeneszervezője Peter Asher popsztár társaságában. A zenekar tetszett Harannak, a tagoknak pedig rendkívül imponált, hogy egy aktuális sztár is volt a producerrel, akitől hoztunk is egy számot, a „A World Without Love”-ot melynek érdekessége, hogy az énekes hugának az udvarlója írta a szövegét, egy bizonyos Paul McCartney.

Van Morrison glóriája Jim Morrisonnak is jól állt
Ronnie Harran még aznap este szerződtetni akarta a The Doorst, ám Jim Morrison adta a flegma figurát, hogy ezt még át kell gondolniuk, holott semmire sem vágytak jobban. A társai azoban lehurrogták, hogy ne játssza már az idiótát és azonmód igent mondtak.

A klub törzsközönsége hamar megszerette Morrisonékat, akik eleinte nem főműsorszámként szerepeltek, hiszen azt olyan rockzenekarok érdemelték ki, akiknek már volt boltban kapható lemezük. Saját számaik mellett így rendszeresen játszottak feldolgozásokat az utánuk következő bandák számaiból. Az első esték során ráadásul tovább villanyozta a Doors csapatának kedélyét, hogy egyik példaképük, Van Morrison előtt léphettek fel, akinek „Gloria” című slágerét rendszeresen adták elő a korábbiakban is. Két héten keresztül léptek fel a legenda előzenekaraként és a koncertjei után Jim Morrison minden alkalommal végignézte az idol fellépését ellesve tőle előadásmódját és stílusát. A végére ez olyan jól sikerült, hogy az utolsó este mikor együtt zenéltek Van Morisonnal az énekes felhívta maga mellé Jimet a színpadra és duettben énekelték el a slágert, ami életre szóló élmény volt számára.

Them – Gloria (Jim Morrison/Van Morison)

Zavargások a Sunset Stripen
Los Angeles zenei életének a központja volt a Whiskey amelyben a The Doors 1966 során olyan zenekarok előtt lépett színpadra, mint a Mothers of Invention, a The Byrds, Buffalo Springfield, The Turtles és a Captain Beefheart and the Magic Band. Ekkoriban a híres Sunset Strip volt egész Kalifornia zenei centruma mielőtt San Francisco-ba települt volna, és ebben a közegben játszottak Jim Morrisonék estéről estére. Nem volt azonban minden napfényes akkoriban a Sunset Stripen, hiszen ezen a nyáron sorozatos összecsapásokra került sor a környéken a bulizó fiatalok és a nyuggerek által panaszok ezreivel feltüzelt rendőrök között, amelyet az American International Pictures filmklasszikusa, a „Riot on Sunset Trip” című film nyitójelenetében is ábrázolnak, alatta a The Standells azonos című dalával.

The Standells – Riot on Sunset Strip

The End
Úgy éreztük a The Doors szárnypróbálgatásai kapcsán, korának ábrázolásában nem mehetünk el szó nélkül a történtek mellett. A fenti Standells dal említése már csak abból a szempontból sem kerülhető ki, mivel társszerzője a Love formáció eredeti basszusgitárosa John Fleckstein volt, akinek közbenjárásával jutott végre a The Doors lemezszerződéshez. Ez a kontraktus pont kapóra jött a bandának ugyanis a Whiskey a Go Go-ban éppen ekkor bontottak velük szerződést Krieger és Morrison legújabb botránydala, a „The End” miatt, amely jóval később került csak be a halhatatlanok közé, melyet minden évtizedben újabb és újabb generáció fiataljai fedeznek fel maguknak. A „The End” című nótával Kriegernek az volt a terve, hogy Ravi Shankar stílusában készít egy hindu zenei motívumokra épülő raga dalt míg a botrányt okozó szám szövegét Morrison saját szüleivel való terhelt kapcsolatára és Szophoklész „Oidipusz király” drámájára alapozta. Az élő fellépésen ráadásul a dráma cselekményét összefoglaló rövid négybetűs angol szó, a f*ck ismételgetésével zárta a dalt, ami azonnal kiverte a kulturális biztosítékot a Whiskey tulajdonosai között. Na de álljon itt a dal, ami szubjektív véleményem szerint az egyik legjobban sikerült alkotása az együttesnek.

The Doors – The End

Elektra Carmen nélkül
A fenti passzusban említett John Fleck közbenjárásával tehát a The Doors a klubból való kirúgása után azonnal lemezszerződéshez jutott az Elektra kiadónál, amely ugyan nem volt akkora név a szakmában, mint mondjuk a Columbia, de sokan szerették, mert rengeteg feltörekvő zenekart futtattak be. Ráadásul néhány hét múlva a banda tagjait újabb örömhír érte, hiszen az Elektra kinevezte egykori felfedezőjüket, Billy Jamest nyugati parti igazgatójának, így ezzel végleg révbe értek. Ráadásul Jac Holzman és Paul Allen Rotchild párosában egy kiváló producer-duó vette szárnyai alá Morrisonékat. Főleg utóbbi volt fontos személy a zenészek számára, hiszen Rotchild volt a producere Robby Krieger kedvenc együttesének, a Paul Butterfield Blues Band első lemezein.

Egy Rotchildot akkor is nehéz meggyőzni, ha nem bankár
Paul Allen Rotchild elsőre nem volt lenyűgözve a The Doors zenéjétől, így nem akart egykönnyen kötélnek állni, ráadásul New Yorkban dolgozott és csak az Elektra egy másik zenészének, Tim Buckley-nak a lemezfelvételeire érkezett Los Angelesbe. A Buckley albumán közreműködő zenészek azonban ugyanarról a Sunset Stripről indultak, mint a Doors és győzködték a managert, hogy adjon egy esélyt Morrisonéknak. Név szerint Lee Underwood gitáros, a zongorista Van Dyke Parks, a basszuson játszó Jim Fielder, aki a Mothers of Inventionben mutatkozott be és épp úton volt a Buffalo Springfieldbe, illetve Billy Mundi, aki akkoriban lett a Mothers of Invention dobosa. Egyébként Tim Buckleynak hasonlóan kukorékoló hangja volt, mint Jim Morrisonnak, azzal a kis különbséggel, hogy sokkal szélesebb hangterjedelemben tudott énekelni.

Paul A. Rothschild és Jim Morrison, Sunset Blvd. – 1967

A drogcsinálta tűzoltó
Végül elérkezett a lemezfelvétel ideje és Morrison állat módon túlpörgette magát. Az egyik nap végén felkapta a tévét – amit Bruce Botnick hangmérnök hozott, hogy nézhesse munka közben csapata baseball-meccsét – és bevágta a stúdió és a vezérlőterem közötti üvegfalba. Már ekkor sem volt épp magánál, ám útközben hazafelé üthetett be igazán a szer, mert hirtelen úgy emlékezett, hogy lángokban áll a stúdió és megkérte barátnőjét, hogy forduljon vissza, mert meg kell mentenie a hangszereket. Mikor visszaérkezett, átmászott a kerítésen, bemászott az ablakon át a stúdióba és tűznek nézte a pirosan villogó villanykörtéket, amelyek egy felvételt készítő másik zenekarra figyelmeztettek, ezért fogott egy tűzoltó készüléket és mindenki megrökönyödésére mindent telenyomott habbal. Morrison persze másnap nem emlékezett az egészből semmire és próbálta letagadni, de mivel kifelé menet a csizmája beragadt a kerítésbe és anélkül ment haza, így nem nagyon volt értelme cáfolni a történteket.

Mindennek ellenére a lemezfelvételek jól haladtak és a kiadó is elégedett volt a zenekarral, még akkor is, ha a lemezről kiadott első single, a „Break on Through” nem került be a Hot One Hundred slágerlistára. Mellesleg ez volt az a szám, amivel a The Doors először szerepelt az országos tévében.

The Doors – Break On Through

Megáll az FM
1967 januárjában, az első album megjelenésekor az Elektra rengeteg adásidőt vásárolt a hagyományos AM (amplitúdó modulált) rádiócsatornákon, miközben az akkoriban feltörekvő FM adókon (frekvencia modulált) egy fiatal műsorvezető elkezdte rongyosra játszani a „Light my Fire”-t ami ripsz-ropsz number one hit lett a különböző slágerlistákon. Az FM rádióadókon ráadásul a hagyományos csatornákkal ellentétben nem volt három percben megkötve egy-egy zeneszám hossza, így a zenei szerkesztők szabadon válogattak később a banda hosszabb lélegzetvételű felvételei között is. Példának okáért a „Light my Fire” szólókkal teletűzdelt extra verziói is bőven hosszabbak voltak az említett 3 percnél.

Botrány az Ed Sullivan Showban
A bandát övező nagy érdeklődés végett az Ed Sullivan Showba is meghívták őket egy élő fellépésre, igaz, ezt később alaposan megbánták. A producerek megígértették Morisonnal, hogy a slágerükben szereplő „We couldn’t get much higher” sort nem használja, mert az egy igen erős utalás a drogok használatára. Egyes visszamlékezések szerint Morrison annyira be volt állva, hogy elfelejtette, más források azt mesélik, hogy nem felejtette el, csak épp vastagon lesz@rta a kérést és direkt elénekelte az említett sort. Az országos hírnév megvolt, így a The Doors tagjait cseppet sem izgatta, hogy többé nem hívták őket a műsorba.

Amerikai Ima
Mai anyagunkban arra vállalkoztunk, hogy a The Doors és első slágerének a „Light my Fire” születésének körülményeit dolgozzuk fel, de természetesen az együttes és Jim Morrison munkássága itt még korántsem ért véget. Következő albumaikra és Morrisson költeményeire egy későbbi írásban még visszatérünk. A végére azonban méltó lezárásként hoztunk nektek egy idézet részletet a tragikusan fiatalon elhunyt legenda Amerikai Ima című költeményéből, melyet egyik legnagyobb magyar rajongója, Földes László alias Hobo fordított magyarra:

„Tudod, milyen sápadtan és gonoszul

Izgatóan jön majd a halál egy furcsa órában

Bejelentés nélkül és be nem tervezetten

Mint egy félelmetes és túl barátságos vendég

Akit az ágyadba vittél”

Tisztelt Olvasó!
A magazinnak szüksége van a segítségedre, támogass minket, hogy tovább működhessünk!

A 4BRO magazint azért hoztuk létre, hogy olyan egyedi és minőségi tartalmak születhessenek, amelyek értéket képviselnek és amik reményeink szerint benneteket is érdekelnek.

Az ilyen tartalomalkotás azonban időigényes és egyben költséges feladat, így ezen cikkek megszületéséhez rátok, olvasókra is szükség van.
A magazin működtetésére nagylelkű és folyamatos támogatásotok mellett vagyunk csak képesek. Kérjük, szállj be te is a finanszírozásunkba, adj akár egyszeri támogatást, vagy ha megteheted, legyél rendszeres támogatónk.

Amennyiben értékesnek érzed munkánkat, kérlek támogasd a szerkesztőséget a cikkek megosztásával.
Kapcsolódó cikkek

Eddie Vedder belső utazása és a Pearl Jam öröksége

DJ Muggs, a beatek ura

Kérdezz-felelek a festővel és a halottal

Blood of Abraham, a zsidó rap-csapat Eazy-E védőszárnyai alatt

A nagy punkkorszak kisemberei

Jack a Black mögött. A zenész, aki színészként lett híres