Barion Pixel

„Az élet egy strand” – Szatirikus pillantás a világra egy díjnyertes kukkoló művészi fotóin keresztül

Radnai Balázs

2023.04.12.

7 perc

Talán senki más nem képes a világon olyan egyedülálló módon megörökíteni egy tengerparti strand színpompás káoszát, mint Martin Parr, a díjnyertes brit fotóművész.

Mai kalandunk során a fotográfus bemutatását a – Hieronymus Bosch festményeit megidéző – részletgazdag strandfotóival kezdjük, méghozzá azon prózai okból, hogy már piszok rég volt, hogy utoljára fürdőgatyában tespedve hallgattuk a tengermoraj és a sirályok meditatív duettjét, amitől fényes nappal is bólogatva bealudva pihenjük ki a nyaralás fáradalmait. Azért persze nem fogunk elmenni szó nélkül a többi érdekes fényképészeti, társadalomkritikai és szociológiai projektje mellett sem, hiszen felvételei egytől-egyig bensőséges, szatirikus és antropológiai pillantást vetnek a modern élet különböző aspektusaira, különös tekintettel a nyugati világ gazdagságára és azon belül a különböző társadalmi osztályokra. No de nem szaporítjuk tovább a szót, hiszen az alább bemutatásra kerülő felvételek kellőképpen alátámasztják majd, hogy miért választottuk mai portrénk alanyának a hetvenéves fotográfust, akit nem érdemtelenül került hazájában, művészi teljesítményének elismeréséül, a Brit Birodalom Lovagrendjének tagjai közé.

Autoportrait, Benidorm, Spain – 1997
Nice, France – 2015
Margate Beach, Kent, England – 1986

A figyelő, aki a figyelőket figyelte
A fotós kissrác korában nem járt zsúfolt tengerparti strandokokon. Szülei, akik lelkes madármegfigyelők voltak ehelyett elhagyatott, sziklás partokra cipelték el magukkal. Mivel ezeken a helyszíneken nem voltak játékgépek, fagyiautomaták vagy járókelők, ezért az ikszedik poszáta és bölömbika után a kis Martin jobb foglalatosság híján a madárfigyelő szüleit figyelte miközben a vízbe vágyott a pancsolásra alkalmatlan parton. Elmondása szerint ezek az élmények képezték azt a későbbi csodálatot, amelyet a zsúfolt, ricsajos élettől lüktető strandokon érez és ez a feeling késztette arra, hogy később bejárja a világ tengerpartjait Brazíliától Indiáig.

Grandé Beach, Argentina – 2014
New Brighton, England – 1983
New Brighton, England – 1985
Gucci Campaign – 2019
Sorrento, Italy – 2014
Knokke. Belgium – 2001
St. Ives, Cornwall, England – 2017
New Brighton, England – 1984
The Ocean Dome. Miyazaki, Japan – 1996

Kukkolásért adományozott lovagrend
Jómagam nem vagyok lelkes fotókészítő, a pillanatok megörökítésénél előrébb rangsorolom megélésüket, ezért a vízparton például csak néhány képet kattintok évente, amint fiaim rendszerint egymást és a körülöttük fürdőzőket hajigálják fejbe aktuális gumilasztijukkal. Ugyanakkor egy-egy formás női tomport látva felmerült már bennem a kérdés, hogy jogilag és morálisan vajon mennyire lenne helyes azt megörökíteni bezoomolva az utókor – no és a haverok – számára? Mivel nincs új a nap alatt, a felvetés a BBC riporterében is felmerült, aki egy televíziós interjúban neki is szegezte a személyiségjogi és erkölcsi kérdést a lovagrend fotós tagjának. Martin Parr azonban nem jött zavarba és őszintén felelt:

Előfordul, hogy engedélyt kérek egy képhez, de legtöbbször persze nem ezt teszem. Megesett már, hogy tiltakoztak az emberek, hogy ne fotózzam őket, de ez foglalkozási ártalom a szakmánkban. Elfogadom, hogy a fényképezés egyfajta kukkolás és kizsákmányolás, de nincs törvény arra, hogy ezt nyilvános helyen ne lehetne megtenni és persze arra használom az elkészült képeket, amire csak akarom – a reklámipart nyilvánvalóan leszámítva.”

Az alábbi képen a falatnyi fürdőruhában, széttárt lábakkal tevepatát terpesztő belga hölgy a komikus szettel a fején ezzel a megközelítéssel némiképp nyilván vitába tudna szállna, hiszen sovány vigaszt jelenthetne számára, ha nem reklámplakáton, hanem egy antwerpeni kiállítás óriásposzterén találja magát szembe saját alfelével és röhejes búrájával.

Knokke, Belgium – 2001

A divatfotós, aki utálja a divatot
Martin Parr, akit 1994-ben választottak be az ikonikus Magnum Photos tagjai maguk közé, a divatiparban is nagyot ment, hiszen divatbemutatókról készített egyedi hangvételű felvételeket mind a kifutó mellől, mind a backstage-ben, ahol a modellek készülődtek. Annak ellenére, hogy a legdrágább ruhamárkáktól kap felkéréseket, maga egyáltalán nincs oda a divatos cuccokért. Elmondása szerint egyetlen márkás ruhadarabja van, egy kényelmes Paul Smith pulcsi, de azt is egy kiárusításon vette, mert amúgy soha nem adott volna érte annyi mannát, mint ami az eredeti árcédulán állhatott egykoron. A fotós egyszerű hétköznapi göncökben jár és tök mindegy számára, hogy épp a Dior fashion estjén, vagy az orosz milliárdosok éves moszkvai bálján lövi a felvételeket a megfizethetetlen puccparádéban közlekedő résztvevők között.

Gucci Cruise Campaign – 2019

Játék a szaturációval, vakuzás fényes nappal
Parr hobbifotós nagyapja miatt szeretett bele a fényképek varázslatos világába és sokáig csak fekete-fehér felvételekkel ragadta meg a látványt és a hangulatot, ami megérintette. Már rég bejöttek a színes filmek, de egészen a nyolcvanas évekig nem adta be a derekát, hogy a kortárs művészek zöméhez hasonlóan haladjon a korral és színesben mutassa meg az általa látott világot kiállításainak látogatóival. A színek használatával aztán a reklámok és a divat világában szerzett tapasztalatait átültette a dokumentarista alkotásaiba is és elkezdett fényes nappal is vakut használni és a szaturáció variálásával kísérletezni. A digitális fényképezőgépek térhódításakor sokáig ellenállt a modern technikának, de 2006-ban végül beadta a derekát és lubickolni kezdett a milliónyi új beállítási lehetőség között. Mindez ellenére annak örül legjobban a digitális korban, hogy már nem kell filmtekercset cserélnie, hiszen Canon gépe memóriakártyájára 520 felvétel is elfér még a legnagyobb felbontásban is.

Korábban volt, hogy filmcsere közben lemaradtam egy egyedi és megismételhetetlen képről,
így felszabadító érzés, hogy a digitális gépekkel ez nem fordulhat elő” – írja visszaemlékezéseiben.

Az említett megismételhetetlen képekről záró gondolatként idézném Michelle Richmond, a New York Times szépirodalmi bestseller regény- és esszéírójának elgondolkodtató sorait:

Azért fényképezünk, mert nem tudunk beletörődni, hogy minden elmúlik és lehetetlen megismételni egy korábban átélt pillanatot. Egyhangú háborút vívunk saját halálunk fenyegető réme és az idő ellen, amely másfajta és kevésbé értékes lénnyé: felnőtté változtatja a gyereket. Azért fényképezünk, mert tudjuk magunkról, hogy felejtünk. Elfelejtjük a hetet, a napot, az órát; elfelejtjük azt a pillanatot, amikor a legboldogabbak voltunk.”

Nos, a Martin Parr testében lakozó – egykor madárleseken unatkozó kisfiú – bizony megörökített jónéhány megismételhetetlen pillanatot és visszahozhatatlan korszakot az elmúlt ötven év során…

Margate, Kent, England – 1986
New Brighton, England – 1983
Venice, Italy – 2005
The Grand Canyon, Arizona, USA – 1994
Ramsgate, Kent, England – 1986
Valparaiso, Chile – 2007
Tenby. Wales. GB – 2018
Lake Garda, Italy – 1999
Acropolis, Athens, Greece – 1991
The Leaning Tower of Pisa, Italy – 1990
New Brighton, England – 1983
New Brighton, England – 1983
Amalfi Coast. Italy – 2014
Kleine Scheidegg, Switzerland – 1994
St Michael’s Mount, Cornwall, England – 2017
Tisztelt Olvasó!
A magazinnak szüksége van a segítségedre, támogass minket, hogy tovább működhessünk!

A 4BRO magazint azért hoztuk létre, hogy olyan egyedi és minőségi tartalmak születhessenek, amelyek értéket képviselnek és amik reményeink szerint benneteket is érdekelnek.

Az ilyen tartalomalkotás azonban időigényes és egyben költséges feladat, így ezen cikkek megszületéséhez rátok, olvasókra is szükség van.
A magazin működtetésére nagylelkű és folyamatos támogatásotok mellett vagyunk csak képesek. Kérjük, szállj be te is a finanszírozásunkba, adj akár egyszeri támogatást, vagy ha megteheted, legyél rendszeres támogatónk.

Amennyiben értékesnek érzed munkánkat, kérlek támogasd a szerkesztőséget a cikkek megosztásával.
Kapcsolódó cikkek

Szándékosan véletlen: szürreális Budapest Varga Balázs képein

Vhils, a vakolatvandál

Bicicleta Sem Freio: a fék nélküli brazilok, akik elvarázsolták a világot

Egy darabka Kanada – a jég hátán, horgászkabinba zsúfolva

Aki először kukoricázott a törvénnyel: Cornbread, az első graffitis

Travis Chapman és az amatörizmus dicsérete