Ha valakire lehet mondani, hogy ránőtt a karaktere, az kétségkívül Ed O’Neill. Noha történelmet, szociológiát, képzőművészetet és színházat tanult, valamint két különböző sportágban is kiemelkedően teljesített, a világ számára ő mindörökre Al Bundy marad – sörrel a kezében, lyukas zokniban, a TV előtt, a kanapén ülve. Pályafutása során négy Screen Actors Guild-díjat, valamint három Primetime Emmy-t kapott, továbbá két Golden Globe-díjra is jelölték, azonban Hollywood sosem engedte, hogy túllépjen ezen a karakteren, ami csak az egyik szerepe volt a sok közül, bár azt tényleg mintha ráöntötték volna.
Edward Leonard O’Neill, ahogy a neve is sugallja, egy ír-amerikai katolikus család sarja. Ohio államban, Youngstownban született 1946-ban. Mindkét felmenője ír bevándorlók leszármazottja, akik az 1850-es években érkeztek az Egyesült Államokba. Anyja, Ruth Ann Quinlan (1924–2017) háztartásbeli és szociális munkás, apja, Edward Phillip O’Neill (1921–2008) acélgyári munkás és teherautó-sofőr volt. O’Neill az Ursuline High School diákjaként már fiatalon kiemelkedett az amerikai futball terén nyújtott teljesítményével. Még mielőtt azonban ebbe jobban belemennénk, érdemes külön kiemelni, hogy Ed igen szerény körülmények között élő munkáscsaládból származott, ezért már 14 évesen nyári munkákat vállalt az építőiparban, majd egy acélgyárban. Elsőre egy klasszik sablon életút, a focival megspékelve. Azonban itt jön a twist a történetbe, ugyanis O’Neill már egészen korán szenvedélyesen érdeklődött az irodalom és a történelem iránt, ami egyben felébresztette benne a színház iránti vágyat is.
És bár gyakran emlegetik sztereotip módon „suttyó ír rendőr” fizimiskáját, valami fontosat érdemes tisztázni O’Neill, illetve Al Bundy karaktere kapcsán. Al Bundy szerepének egyik központi eleme, hogy egy isten háta mögötti kis gimnázium sztárjátékosa volt, aki végül egy cipőboltban kötött ki. Ez a Polk High dolog kissé ráragadt O’Neillre, és nagyban erodálta az amúgy létező sportolói múltját. Amilyen szintén ő (amerikai) focizott, az nem a Polk High, az az elit. Ezt úgy értsd, ahogy mondom. A legmagasabb szinten nyomta. Hogy miért nem lett NFL-karrierje? Ez már egy másik fejezet, de térjünk vissza az egyetemre.
Ez nem a Polk High
„Nagyon vézna és alacsony voltam. Minden barátom a csapat tagja volt, így nem volt más választásom, nekem is be kellett jutnom. Rendkívül agresszíven játszottam, mert a legjobbak közé akartam tartozni. Végül azonban csak a jók közé sikerült beverekednem magam.” – O’Neill.
Nekem, e sorok írójának is van egy emlékezetes pillanatom a gimnáziumból, amikor a cserepadról beállva 30 pontot szórtam zsinórban egy kosármeccsen. Szép erre nosztalgiával visszaemlékezni, de korántsem mindegy, kik ellen játszottunk, és milyen színvonalúak voltak azok a mérkőzések.
Ed már a gimiben sem volt piti, és hogy az Ohio Egyetem elvitte, méghozzá
a híres futballprogramjába, az nem akármi. Ez olyan biankó csekk,
amit csak kevesek, a legtehetségesebbek kapnak meg.
A gimnázium után futballösztöndíjat szerzett az Ohio Egyetemre, továbbá tagja lett a Delta Tau Delta egyetemi társaságnak is. Itt érdemes megállni egy pillanatra: egy átlagos magyar számára nehéz megmagyarázni, mit is jelentenek bizonyos egyetemek az Egyesült Államokban. Mindenképpen többet, mint egy NFL-csapat és sokszor gazdagabbak is. Ed első egyeteméről azért kell pár szót ejtenünk, hogy értsd mennyire nem egy „Polk High”.
Az Ohio State Buckeyes egyetemi focicsapata nemcsak erős brand, hanem komoly gazdagsági potenciával is bír, amely egyes NFL-csapatok, mint például a Cleveland Browns vagyonát is túlszárnyalja. A Buckeyes az amerikai egyetemi futball abszolút elitjéhez tartozik, olyan híres sportegyetemekkel van egy szinten, mint a Texas Longhorns, a Notre Dame vagy a Michigan. Az Ohio State szinte állandó szereplője az első tíz legjobb csapatnak, amióta amerikai futball létezik.
A korai amerikai foci történetéről van egy alapozó cikkünk (ITT), amit mindenkinek ajánlunk, mert sokkal érdekesebb, mint elsőre gondolnád.
Visszatérve az ohiói gesztenyékre (Buckeye), az összes egyetemi futballcsapat közül négy kulcskategóriában is az elsők. A teljes győzelmi százalék, a Heisman Trophy győzelmi arány. Ezen kívül Buckeyes a 2. helyen áll 93 behúzott All-Americannal és a 3. helyen azzal, hogy 485 NFL-játékost adtak a ligának. Egyetemi szinten a 3. legtöbb nyertes meccset vívó csapat és 10x nyerték meg az egyetemi bajnokságot.
Ezek olyan eredmények, melyeket több sportdinasztia hozott létre. 2017-ben az Ohio State futballprogram értékét 1,5–2 milliárd dollárra becsülték, ami messze a legmagasabb az országban minden hasonló program közül. A sportoktatásuk rendkívül magas színvonalú, valódi elitképzés zajlik. A szegény ír munkáscsaládból származó fiúnak ez volt nagy lehetőség, amit sikerült elbaltáznia. Másodéves kora után eltanácsolták az egyetemről. Nem akarták hivatalosan kirúgni, hogy ne okozzanak neki kétes hírnevet, de ezen a szinten ez már egyértelmű bukásnak számított.
Ed saját bevallása szerint több időt töltött sportolással és bulizással, mint a tanulással, de a valódi probléma nem ez volt, hanem az, hogy összetűzésbe került az edzőjével. Itt nem a dékánnal, hanem a fociedzővel kell jóban lenni.
„Sok bajom volt az edzőimmel. Az edzők apafigurák – elvárják, hogy mélyen magadba szívd,
amit mondanak. Nos, a valóság az, hogy ezek csupán üres szólamok. Csak egy darab hús
voltam számukra, egy lépcsőfok a karrierjük építésében.”
Miután Ed ráébredt a valóságra, hogy a kicsapott volt gimnáziumi társai nem a campusok körül flörtölnek a csajokkal, hanem korán kelnek és acélgyárakban dolgoznak, gyorsan megjött az esze. Dolgozott bárpultosként és használtautó-kereskedőként is, de amint lehetősége nyílt rá, visszatért az egyetemre. Ezúttal már egy kisebb helyi intézménybe. Átigazolt a Youngstown State Egyetemre, amely ugyan nem olyan rangos, mint az Ohio State, de itt is volt fociprogram. 1967 és 1968 között a védelemben (defensive lineman) játszott, és olyan emlékezetes pillanatokat élt át, mint amikor egy meccsen Roger Staubach, az NFL legendája ellen lépett pályára, aki akkor a NAVY csapatában játszott. O’Neill elmesélte, hogy a csapata 15 yardos büntetést kapott, amiért ő Staubachot a pályán kívül szerelte.
Bár sokan az Ohio State-hez kötik, Ed valójában a Youngstown State-et tartja igazi alma materének, itt fejezte be tanulmányait, és itt talált rá a nyugalomra. Büszkén vallja magát ennek az egyetemnek az öregdiákjának. Habár filmjei alapján hajlamosak lehetünk suttyónak gondolni, az igazat megvallva népszerű, kedvelt és intelligens személyiség volt. Egyetemistaként felajánlották neki a Delta Sigma Phi tagságot, amit el is fogadott. De ez már nem az egyetemi sztárfocisták aranyélete volt, a főiskola alatt szülővárosában, az ohiói Youngstownban az acélgyárakban dolgozott kazángyáros tanoncként.
Profi NFL-karrier?
A profi NFL-karrier egyáltalán nem egy légből kapott humbug, és ezért is sértő, hogy sokan a sorozatkaraktere alapján azt hiszik Ed csak felnagyítja a gimis évei emlékeit. O’Neillt 1969-ben draftolatlan szabadon igazolható reménységként szerződtette a Pittsburgh Steelers az újonc vezetőedző, Chuck Noll irányítása alá. Itt sajnos jókor volt, de rossz helyen, ugyanis a posztjára két korszakos tehetség is érkezett. Ha egy másik csapathoz megy, lehet jobban jár. Történt ugyanis, hogy a nyári edzőtábor után már az NFL idényre kihagyták, mert a szintén újonc, Joe Greene-nel és L. C. Greenwooddal kellett versenyeznie a posztért. Később mindketten legendás (hall of fame) játékosok lettek, szóval Ed posztjára nem akárkik kerültek.
Az 1969-es NFL-alapszakasz kezdete előtt O’Neillt felmentették a Pittsburgh Steelers csapatából. Ironikus módon, a Steelers az elkövetkező hat évben négyszer is megnyerte a Super Bowl-t. Ha O’Neill bennmaradt volna, talán ma az NFL egyik közepes, cseresoros játékosaként emlegetnénk, akinek négy bajnoki gyűrűje van. Ez a felvetés később visszaköszönt a Bundy-karakter kapcsán is, amikor a Pittsburgh Steelers egykori hátvédje, Terry Bradshaw kétszer is vendégszerepelt a sorozatban. Bradshaw, aki már korábban ismerte O’Neillt, szívességből vállalta el a megjelenést.
A jelenből visszatekintve ez egy szép történet, de akkoriban O’Neillt mélyen megrázta. Egyik nap még az NFL kapujában állt, a következőn pedig már álláslehetőségek után kellett kajtatnia. Miután a Steelers elbocsátotta, újra beiratkozott a Youngstown State Egyetemre, és az egyik első diákja lett az iskola újonnan indított színházi programjának. Ez a döntés terelte végül a színészi pálya felé.
A kis lépések is lépések
O’Neill életére tökéletesen illik az a mondás, miszerint nem az a fontos, hogy kis lépésekkel haladsz, hanem hogy a megfelelő irányba. Lassan, de biztosan indult el a világot jelentő deszkák felé, és apránként vált egyre ismertebbé. Sokszor ugyan együgyű karakterekre kérik fel a sorozatbeli hírneve miatt, Ed O’Neill valójában rendkívül tehetséges színész. A színészi karrierje mellett hét évig társadalomtudományt is tanított volt középiskolájában, hiszen a siker nem azonnal érkezett meg – az évek alatt apránként építette fel magát.
1979-ben már a Broadway-n szerepelt, ahol egy bokszolót alakított Danny Aiello mellett a Knockout című darabban. A The New York Times kritikusa, Richard Eder, már akkor észrevette az akkor még ismeretlen ismert színészt, és „hátborzongatónak” nevezte az előadását. Külön kiemelte O’Neill alakítását:
Paddy Klonski, a brutális fiatal bokszoló Edward O’Neill alakításában kimagasló színvonalú volt. Drabális testalkata, békés mosolya és üres tekintete igazán félelmetes összhatást keltett.
Ezen az előadáson figyelt fel rá William Friedkin, az Ördögűző és a Francia kapcsolat legendás rendezője, aki ezután felajánlotta neki az első filmes szerepét. Ed O’Neill Al Pacino mellett játszott a Cruising (Portyán) című filmben, ahol egy rendőrnyomozót alakított. Ez volt az első komolyabb lépés a filmes karrierje felé, amely megalapozta további sikereit.
1985-ben O’Neill több Red Lobster reklámban is feltűnt, és rövid ideig vendégszerepelt a The Equalizer (magyarul A védelmező) című sorozatban. Kevesen tudják, hogy emellett olyan népszerű sorozatokban is szerepelt mellékszereplőként, mint a Miami Vice és a Simlis és a szende. Életútja sok szempontból hasonlít James Gandolfiniéhez, akit a Maffiózók tette igazán híressé, és utána szinte minden régi filmben és sorozatban felfedezted mellékszereplőként.
1986-ban úgy tűnt, O’Neill végre kiléphet az árnyékából, amikor megkapta Jimmy „Popeye” Doyle nyomozó főszerepét a tervezett Popeye Doyle című televíziós sorozatban. A karakter eredetileg a Francia kapcsolat című mozifilmben tűnt fel, amit Gene Hackman alakított. A kétórás televíziós filmet, amely egyben a pilot epizód is volt, leforgatták és bemutatták. O’Neill remek kritikákat kapott, és a pilot is pozitív értékelésekben részesült, ám a sorozat végül nem került gyártásra.
Azonban, ahogy korábban említettem, az apró lépéseknek is megvan az eredménye. Még 1984-ben, amikor O’Neill Lennie szerepét játszotta Steinbeck Az egerek és emberek című színdarabjában, véletlenül látta őt a Fox televíziós hálózat egyik casting ügynöke. Később, amikor a csatorna elkezdte keresni Al Bundy szerepére a megfelelő színészt, ez az ügynök felidézte O’Neill bumfordi, de mégis karizmatikus alakját. O’Neill tehát nem egy hagyományos castingon vett részt, hanem külön felkérték a szerepre, amely későbbi pályafutásának legikonikusabb alakításává vált.
Rém rendes galád
„Amikor elolvastam a pilotot [a Rém rendes családhoz], egyből Joe nagybátyám jutott eszembe. Hazajött a munkából, és a felesége azt mondta neki síró hangon szipogva, a könnyeivel küszködve: »Képzeld, ma reggel véletlenül elgázoltam a kutyánkat a felhajtón.« És erre Joe bácsi azt mondta: »Rendben, mi a vacsora?«” – Ed O’Neill.
Az Egy rém rendes család (eredeti címe Married…with Children) egy ikonikus szitkom, amely egy rosszul funkcionáló, Chicagóban élő család mindennapjait mutatja be. Az angol remake címe, Életfogytig házas, talán még jobban visszaadja a sorozat lényegét, amely az állandó feszültségekről, megalkuvásokról és a családi élet abszurditásáról szól. Ed O’Neill karrierje során talán sosem volt ennyire közel egy szerephez, mint amikor meghallgatták Al Bundy szerepére – anélkül, hogy tudta volna, az első pillanatban megnyerte a castingot.
A meghallgatáson O’Neill-nek még a jelenet szövege előtt sikerült tökéletesen elkapnia a karakter lényegét: egyszerűen előre hajtotta vállait, fejét kókadtan lehajtotta, és felsóhajtott, miközben otthonába benyitott, mintha épp egy másik, véget nem érő műszakba készült volna belépni munka után.
Ez az apró, de zseniális improvizáció tökéletesen megragadta Al Bundy karakterének esszenciáját – egy fáradt, kiégett férfi, aki az otthona ajtaján belépve sem talál megnyugvást. Ez a gesztus volt az, amely meggyőzte a producereket arról, hogy O’Neill a tökéletes választás Al Bundy szerepére.
A Not the Cosbys munkacímen futó Egy rém rendes család egyfajta válasz volt az 1980-as évek közepén uralkodó, szirupos családi helyzetkomikumokra, mint például a The Cosby Show. Ezek a szitkomok idilli, idealizált képet mutattak a családi életről, míg az Egy rém rendes család pont az amerikai család valósabb, nyers és komikus oldalát ábrázolta. Az irónia pedig az, hogy míg Bill Cosby, a családbarát imázs mintaképe volt a képernyőn, a valóságban kiderült, hogy egy aljas, profi szexuális ragadozóként élt, ami mélyen megrázta a közvéleményt. Ezzel szemben az Egy rém rendes család őszintesége és kifordított humora talán még relevánsabbá tette a sorozatot az évek során.
Az Egy rém rendes család 1987-es indulása nem volt zökkenőmentes. A sorozat igazi „vagy-vagy” jelenség volt: akik szerették, rajongtak érte, míg akik nem, kifejezetten ellenezték. A korai híresztelések szerint a Married…with Children várhatóan az első hat epizód után megszűnik. A Fox vezérigazgatója, Barry Diller, kezdetben maga is kételkedett abban, hogy a sorozat sikeres lesz. Ahogyan gyakran előfordul, a főigazgatók sokszor nem feltétlenül azért vannak a helyükön, mert mély szakmai tudással rendelkeznek a tartalom kapcsán – és ez itt sem volt kivétel.
A sorozat végül óriási siker lett, sőt, az amerikai televízió-történet egyik leghosszabb ideig futó szitkomjává vált. 1987. április 5-én debütált, majd 11 évadon keresztül tartott, egészen 1997. június 9-ig.
Érdekes ellentétet képez, hogy míg Ed O’Neill egy kétkezi munkáscsaládból származott, és így bőven volt honnan merítenie Al Bundy karakterének megformálásához, a sorozat többi főszereplője teljesen más háttérrel rendelkezett. Christina Applegate, David Faustino és Catherine Louise Sagal mind prominens hollywoodi családok sarjai voltak. Faustino apja politikus volt, Applegate anyja, Nancy Priddy, énekesnő és sorozatszínésznő, míg apja, Robert William „Bobby” Applegate, lemezkiadó elnök és producer volt. Sagal édesanyja híres énekesnő, édesapja pedig Boris Sagal, egy elismert horror- és sorozatfilmrendező, aki sajnos túl korán, egy tragikus helikopter-balesetben vesztette életét.
Ez a kontraszt nemcsak a színészek háttérét tekintve érdekes, hanem a sorozat jövője szempontjából is. O’Neill és színésztársai talán jobban el tudták érni, hogy a sorozat legalább egy évadot túléljen, hiszen mindannyian erős hollywoodi kapcsolatokkal rendelkeztek. A Fox kezdetben ugyan kételkedett a Married…with Children sikerében, de hamar felismerte, hogy bár a nézettsége nem volt kiemelkedően magas, a sorozat már az első évad közepén egy hűséges és erős rajongótábort épített ki. Abban az időben főműsoridőben nem volt megszokott az olyan nyers, szarkasztikus humor és „tufa oltáshegyek”, mint amiket ez a sorozat kínált. Amerika is más világ volt akkoriban, és az Egy rém rendes család formabontó stílusa újszerű volt a képernyőkön.
Annak ellenére, hogy az Egy rém rendes család tartós népszerűséget és hűséges rajongótábort épített ki, soha nem aratott kiemelkedő sikert a nézettségi adatok tekintetében. Ez részben betudható annak, hogy a sorozatot sugárzó Fox hálózat akkoriban még egy feltörekvő startup volt, és nem rendelkezett a Big Three (ABC, NBC, CBS) televíziós hálózatokhoz hasonló országos lefedettséggel. Így a sorozat nem érte el az egész Egyesült Államokat.
Hihetetlen, de igaz: sok amerikai nem ismerte a sorozatot, mivel a Fox nem volt jelen minden piacon. Például Ed O’Neill szülővárosában, az ohiói Youngstownban a Fox csak 1998-ban kezdett sugározni – egy évvel a Rém rendes család vége után. Emiatt O’Neill barátai és távolabbi családtagjai közül sokan tévesen azt hitték, hogy a hírnevét csupán a sörreklámjainak köszönheti, mivel a sorozatról nem is hallottak abban az időben. Ez is jól mutatja, hogy a Fox kezdeti infrastrukturális hátránya mennyire befolyásolta a sorozat országos ismertségét és sikerét.
A Rém rendes család eredeti sugárzása idején is vegyes kritikai fogadtatásban részesült, ami különösen érdekes, hiszen azt gondolnánk, hogy csak mostanság lettünk ilyen hópihék. Azonban a sorozat szexuális töltetű humorát már akkoriban is gyakran próbálták cenzúrázni. Különösen a republikánusok vették célkeresztbe a műsort, két politikus is „bomlasztónak” nevezte, és tényleges lépéseket is tettek annak érdekében, hogy a sorozatot ne tűzzék műsorra. A rosszul működő amerikai család ábrázolása éles ellentétben állt a korszak rózsaszínmázas családi komédiaival.
Érdekesség, hogy Amanda Bearse, aki a szomszédasszonyt (Marcy D’Arcy) alakította, tehetségét nemcsak színésznőként, hanem rendezőként is megmutatta. 1991 és 1997 között több mint 30 epizódot rendezett a sorozatból, miközben aktívan szerepelt is benne.
A Rém rendes család globális hatása is lenyűgöző, hiszen kevés sorozat mondhatja el magáról, hogy ennyi remake készült belőle. Örmény, német, bolgár, brazil, argentin, orosz, horvát, magyar és izraeli változatok is születtek, és ezek mind hivatalos engedéllyel készültek. Lengyel verzió is létezik, de ők végül jelentős változtatásokat hajtottak végre az eredetihez képest.
A magyar változat, Egy rém rendes család Budapesten, 2006-ban indult, ám sajnos megbukott. Hát igen, másolni is tudni kell, meg kólázgatás helyett forgatókönyvet sem árt fejleszteni.
Bundy-Jitsu és egyéb fogások
Miután Ed barátja, az író/rendező John Milius bemutatta neki a brazil jiu-jitsut, O’Neill egy új kedvenc sportot talált a foci után. 22 éven át folyamatosan edzett Rorion Gracie keze alatt, mely végül meghozta számára az áhított fekete övet. Ma már taníthatja is, mester lett. A 2012-es I Am Bruce Lee című dokumentumfilmben O’Neill elmondja, hogy a fekete öv megszerzését élete legnagyobb eredményének tartja, a gyerekei után.
Ed O’Neill gyakran alakít hétköznapi, munkásosztálybeli családapákat vagy rendőröket televíziós sorozatokban és filmekben, akik szemlátomást távol állnak a politika világától, így sok rajongó azt feltételezte, hogy O’Neill maga is konzervatív és/vagy republikánus. Ezt a képzetet tovább erősítette az is, hogy a Rém rendes család a FOX csatornán futott.
A valóságban azonban, hogy O’Neill régóta demokrata érzelmű, ráadásul politikailag aktív. 2003-ban nyíltan ellenezte az iraki háborút, és 2008-ban pedig egy kampányvideót készített Barack Obamának, amelyben „Al a cipőkereskedő” nevű karaktert alakította.
2023. november 30-án Ed O’Neill nyíltan kifejezte nemtetszését azzal kapcsolatban, hogy Bill Johnson republikánus kongresszusi képviselőt nevezték ki a Youngstown Állami Egyetem elnökévé. O’Neill, aki maga is az egyetem öregdiákja, az Ideastreamnek adott interjúban kijelentette, hogy visszaadja diplomáját. Indoklásában így fogalmazott: „Nem akarom, hogy Trump-U-nak hívják a régi egyetemem.” Igen, ez az elsőre bárgyú fej nagyon is határozott világképpel rendelkező értelmiségit takar.
„Egyszer voltam Afrikában. Kenyában. Leszálltam a gépről, és arra gondoltam: »Na, végre ez Afrika…« Az első ember, akivel találkoztam, még a reptéren, valami dashiki-s srác ezt mondta: »Mr. Bundy. Ó, istenem, tényleg te vagy az.«” – Oneill.
A helyzet az, hogy O’Neill a többi ismertebb filmjében, a Wayne világában, és a Ford Fairlane-ben is egy suttyót alakít.
Vannak egészen vicces sztorik is vele kapcsolatban, például feltalálta, vagyis ő találta ki a népszerű „Boone” nevű szendvicset a híres Se-Port Deliben, New York-ban, ami a mai napig kapható ott.
Aztán bejárta a világot a sztori, amikor épp egy Hawaiira tartó járat várójában, egy rajongó odament hozzá, és udvariasan kért egy közös képet. Ed vonakodva igent mondott, miközben nem vette észre, hogy a rajongó Britney Spears. Csak amikor Britney megfuttatta a képet a neten, akkor derült ki számára kivel is találkozott.
Egy rém modern család
„Inkább aluljátszom a jeleneteket, mintsem, hogy túldramatizáljam vagy túlzásba vigyem őket. És néha muszáj azt csinálni, amit a rendező kér, ezt látja a néző, de ha rajtam múlik, én a természetesebb stílusokat preferálom.” – Ed O’Neill.
Újságcikkekben gyakran úgy fogalmaznak, hogy „karrierje újjáéledt”, amikor Jay Pritchettet, a család pátriárkáját alakította a díjnyertes Modern Family (2009–2020) című szitkomban. Tényleg nagyot ment ott, de voltak neki egyéb tündöklései is. O’Neill a Hulu minisorozatában, a Clipped-ben is emlékezetes alakítást nyújtott, ahol Donald Sterlinget, a korábbi NBA-tulajdonost alakította. Andrew Lawrence, a The Guardian kritikusa tökéletes pontszámot adott a minisorozatnak, és kiemelte O’Neill tehetségét, mondván: „Negyven évnyi szitkom tapasztalat olyan mély megértést adott O’Neillnek Sterling furcsaságaihoz, kapkodásaihoz és hibáihoz, amelyet csak kevesen tudnának ilyen hitelesen eljátszani.”
Kétségtelen tény, ha a számokat vesszük alapul, a Modern család sokkal nagyobbat ment, mint az Egy rém rendes család, és ez részben annak is köszönhető, hogy sokkal több pénzt fektettek a sorozatba. Ed O’Neill tizenegy évadon keresztül (2009-2020) alakította Jay Pritchettet, ami új szintre emelte a karrierjét. Ken Tucker, az Entertainment Weekly kritikusa szerint O’Neill ebben a szerepben kapta meg a legösszetettebb karakterét, hiszen Jay Pritchett nemcsak a kemény, bunkó apafigurát testesítette meg, hanem egy sokrétű, érzelmileg is bonyolult férfit. Tucker hozzáteszi: „Itt szinte kérték, hogy bunkó is legyen.„
Barry Garron, a The Hollywood Reporter munkatársa szerint O’Neill Al Bundy-ja kétségtelenül a tévétörténet egyik legfeledhetetlenebb karaktere, de Jay Pritchett új megvilágításba helyezte a színészt. Garron így fogalmazott: „A legcsodálatosabb dolog ebben a sorozatban, hogy soha nem fáradt el, nem vált kiszámíthatóvá.”
O’Neill alakítása Jay Pritchett szerepében három Primetime Emmy-díjat hozott számára 2011-ben, 2012-ben és 2013-ban, amely tükrözi a sorozat magas színvonalát, ami a rendezők, forgatókönyvírók és a színészek közös munkájának eredménye volt. A Modern család összesen 22 Emmy-díjat nyert, míg az Egy rém rendes család „csupán” 7-et. A sorozat sikere Ed O’Neill fizetésében is megmutatkozott, hiszen a záró évadban epizódonként 500 000 dollárt keresett.
Mi van az igazi rém rendes családdal?
Ed O’Neill meglehetősen visszafogott és csendes magánéletet él, ami ritkaság Hollywoodban. Elég korán feleségül vette Catherine Rusoff színésznőt, bár később elváltak, néhány évvel később azonban újra összeházasodtak. Jelenleg Los Angelesben élnek két lányukkal, és távol tartják magukat a botrányoktól, amit sok híresség nem mondhat el magáról.
Ed gyakran beszél arról, hogy milyen más világban nőtt fel: apja és nagyapja egész életükben malomban vagy gyárban dolgoztak, és ő maga is kipróbálta ezt a munkát. Így pontosan tudja, milyen ajándék számára Hollywood, amelyet sosem munkaként élt meg, hanem egy nagy játékként. Ahogy ő maga mondta: „Soha nem az volt a célom, hogy díjat nyerjek. Az én szerencsém egy olyan helyre engedett, ahol nem munkának fogtam fel, amivel foglalkoztam. Nem kell semmit csinálnom, amit nem akarok. Ezt kimondottan nagy szerencsének érzem.”
O’Neill tényleg az, aminek látszik: egy szerethető, közvetlen figura, aki nem szupersztár akart lenni, hanem egyszerűen csak élvezni az életet. Ő az a típusú ember, akivel szívesen meginnál egy sört, és erre valóban van esély, mert nem a fancy helyeket kedveli, hanem a kiskocsmákat. Hogy pontosan hova jár, az titok, de ha véletlenül találkozol vele, és rácsapsz a vállára, vigyázz, nehogy egy jiu-jitsu fogással földre vigyen!
