Úgy akartam kezdeni a cikket, hogy Cousteau-t senkinek nem kell bemutatni. Viszont Belmondo halála kapcsán rá kellet jönnöm, hogy felnőtt egy generáció, akiknek ezek a nevek már nem mondanak sokat.
Ijesztő, hiszen azt nem mondom ki, hogy megöregedtem, mert egyfelől nem is, másfelől Cousteu halhatatlan. Nekem már egybefolynak az évek, de hát nemrég mutatták be a Wes Anderson Cousteau-paródiáját. (Aquatic Life with Steve Zissou). Ja, az 2004-ben volt! Hoppá!
Liz Garbus ezt vette észre nagyon jól.
Cousteau-ról valahogy elfeledkeztünk, pedig Attenborough mellett a másik ember, akinek a neve egybeforrt a természetfilmekkel. Ő a sósvizes verzió.
Ne feledjük azt se, hogy régebb természetfilmek is alig voltak. Cousteau-ék legalább három téren voltak úttörők, maga a téma, a felszerelések és a filmezés egymás mellett fejlődött. A cél megismerni a világot.
Le commandant Cousteau, a francia békaember
Ilyen volt Jacques-Yves Cousteau kapitány, természetbúvár és feltaláló, aki haditengerészből és víz alatti vadászból lett oceanográfus és környezetvédő. Személyisége és filmjeinek költőisége mítosz és tudomány, a tények és a fantasztikum világa között lebeg a békalábakon. Filmjei, tévésorozatai (leghíresebbek talán A csend világa; Jacques Cousteau víz alatti világa – nálunk A tenger titkai címmel mutatták be) híradások és vádiratok is egyben, nemcsak felvillantják a hetedik földrész csodáit, de azt is bemutatják, hogyan pusztítjuk el azt, amit még meg sem ismertünk igazán.
FOC you, vízitüdő, nitrogénnarkózis, és merülő csészealjak.
A kapitány nem véletlenül kapitány, mert külön cikket lehetne írni Jacques katonai időszakáról és baleseteiről. Szerencsére sokkal érdekesebb, amikor nem Hitler és Sztálin szervezi a főmenüt, hanem a tudós búvár.
Katonai tanulmányainak befejezése után Toulonban megszervezte a haditengerészet víz alatti tanulmányokkal foglalkozó kutatócsoportját. A katonai célú fejlesztések eredményeként nevéhez kötődik a könnyűbúvár-légzőkészülék kifejlesztése. Leszerelése után egy korábbi aknaszedő hajót átalakított oceanográfiai kutatóhajóvá, amelyet Calypso néven ismert meg a világ. Saját magán végzett oxigénmérgezéses és nitrogénnarkózisos kísérleteivel igyekezett meghatározni a biztonságos merülés határát is. Émile Gagnan mérnök segítségével egy sűrített levegőjű búvárkészüléket tervezett, amellyel merülési rekordot állított fel.
1943-ban a „vízi tüdő” néven is ismert készülékkel Cousteau 60 méter mélyre merült le anélkül, hogy bármilyen káros utóhatást tapasztalt volna. 1950-ben megalapította a Francia Oceanográfiai Mozgalmat (FOC), és Denise néven „merülő csészealjat” fejlesztett ki Jean Mollard fejlesztőmérnökkel közösen. Ez volt az első víz alatti jármű, amelyet kifejezetten a tudományos kutatás céljára létesítettek. 1959-től kezdték meg a merüléseket 350 méteres mélységig, és a berendezés négy vagy öt óra tartózkodást tett lehetővé. Az 1953-ban megjelent A csend világa című könyvében elsőként írta le a delfinek ultrahangos tájékozódási képességét.
Magyar vonatkozású esemény vele kapcsolatban, hogy 1991-ben ökológiai
expedíció keretében végighajózta a Dunát az élővilágát kutatva.
A filmes felfedezések kora
Az ember a XIX. századra „felfedezett” mindent. Járt már mindenhol vízszintben. A XX. századra jutott két darab vérzivatar és elindult a felfedezés függőlegesen. Vertikálisan kezdtük el meghódítani a világot: lefele és felfele.
A két űr egyik ura bizony a mi kis franciánk. Ő nem fölfele, hanem lefele indult meg, ahol szintén lebegsz és maszkon át veszed az oxigént.
A természetfilmek gyerekkora
A természetfilmek ekkor még tényleg a gyerekkorukat élték. Romantikusak voltak és költőiek.
A tengermélyi filmek azt mutatják, hogy a tengerek izgalmas, titkos világát, és költői képeit, miként azt regényeiben Victor Hugo vagy Verne Gyula megírja, most végre láthatjuk is.
A paradicsom visszahódítása
Kilenc hónapig vizet lélegzünk, a születés után azonban nincs visszatérés. Lehet, hogy a paradicsom maga a tenger volt? „Isten Lelke lebegett a vizek felett” (1Mózes 1,2.) – meglehet a kiűzetés sokkal inkább a partra való kikecmergés volt. A föld 70%-a víz, és nagyrészt rejtett előlünk. Ennek a titkos paradicsomnak a felfedezésére vitt el minket Cousteau kapitány.
A vizes globalizáció – Az óceánok kolonizálása
Sok felfedezőhöz hasonlóan Cousteau is úgy tekintett erre az újonnan feltérképezett világra, mint valami kiaknázandó, sőt gyarmatosítandó dologra. Várta a tenger alatti emberi települések létrejöttét, és a „homo aquaticus” megjelenését, egy újfajta embert, amely a vízben való élethez szokott.
Ebben a gyermeki szakaszban még robbantgatnak a víz alatt a felfedezők is, és nevetnek rajta. Tegyük hozzá, hogy ekkor még csak ők itt az első emberek.
A paradicsom még ártatlan. Még nem erőszakolta meg a pénz iránti mohó vágy.
Liz Garbus története, ahogy elmeséli (a Cousteau kollégáival és gyermekeivel készült interjúkból származó narrációval, valamint magától a férfitól származó hanganyaggal segítve) a lelkiismerete felébredéséről szól, arról, hogy a Föld óceánjai iránti rajongása hogyan alakult át keresztes hadjárattá annak megmentésére.
A jelen perspektívájából természetesnek tűnik, hogy valaki, aki elkötelezett az óceánok feltárásában, szintén elkötelezett az eredeti állapot megőrzése mellett. A Becoming Cousteau ennek az ellenkezőjét sugallja. Az emberi felfedezés évkönyveiben a kíváncsiság gyakran a hódítás előjátéka, és eleinte így volt ez Cousteau-val is. Azt kell itt észrevenni, hogy ők akkor úgy gondolkodtak, hogy olyan hatalmas az óceán, lehet itt egy kicsit kitermelni is. Belefér.
Pénzt és jutalékot fogadott el a kőolajipartól, amely alig várta, hogy tengeri olajforrásokat találjon. Sajnos talált is. Cousteau későbbi aktivizmusának nagy része őszinte vezeklés volt ezért a munkáért, és az óceánok elszennyeződésének meggyorsításában játszott szerepéért. Ökológiai figyelmeztetései előrelátóak voltak és pontosak.
Az amerikai televíziók vezetői beszüntették dokumentumfilmjei sugárzását, és túlságosan „sötétnek”, „kirívónak” és „cinikusnak” találták azokat. Egészen furcsa érzés lehetett, hogy szakmailag akkor volt a csúcson és akkor kapta a legtöbb díjat, amikor emberileg a legkevesebbet tudott tenni. Úgy is mondhatnák, hogy amikor a színes, izgalmas játékos világát mutatta meg a tengernek, arra kíváncsiak voltak, de amikor a környezetszennyezést, az ökokatasztrófa előszelét, arra nem. Ebben a bűnben amúgy az akkori médiaértelmiség is saras, hiszen nem adtak teret az öregnek.
A film október 22-én kerül ki a nemzetközi porondra. Arról még nincs semmilyen információ, hogy a Becoming Cousteau felkerül e a hazai mozik vetítési listájára.
