„A művészet idézi fel azt a misztériumot, ami nélkül nem lehetne a világ.” – René Magritte
Magritte zseniális mondata nem pusztán a szürrealista iskolára utal, noha ő ennek a mozgalomnak az egyik legnevesebb képviselője volt. A 4BRO ART rovatában a fotóművészet mellett többnyire a graffitit és a street artot helyezzük fókuszba, de úgy tűnik, tudat alatt szép lassan mégiscsak rácsúsztunk a szürrealistákra.
Aligha találsz olyan hazai oldalt, ahol egy helyen olvashatsz olyan festőkről, mint az olasz Bruno Pontiroli, Enrico Robusti vagy Sicioldr, a lengyel Yerka, Metafablés, Pascal Blanché, a japán Tiger Tateishi és Kiyoshi Awazu, a mexikói Pedro Friedberg, Travis Chapman, Matt Crabe, Luis Toledo, a cseh Švankmajer, Erik Thor Sandberg, Vadim Szolovjov, Beto Val, Max Löfler – és még hosszan sorolhatnánk. A spanyol Mendezmendez tökéletesen illeszkedik ebbe a sorba. Bár az AI térnyerése lassan megöli a digitális művészetet, mégis jól látható, milyen hatalmas különbség van emberi alkotás és a gép által generálát között.
Mi is valójában a művészet, és mit nevezhetünk szürreális művészetnek? Ha Magritte gondolatával indítottuk a bevezetőt, zárjuk Dalíval: „Csodálok mindent, ami haszontalan, fájdalmas és szeszélyes.”
Ilyen mondat sosem hagyná el egy gépi logikára és funkciókra épülő rendszer „száját”. Következzék hát az ember egyik utolsó titkos mentsvára: a szabad asszociáció játéka.
Merre tart a szürrealizmus?
Korunkban, meglepő módon, egyre nagyobb jelentőséggel bír ez a látszólag céltalan irányzat, amely minden apolitikussága és komolytalansága mellett valójában markáns véleményeket fogalmaz meg – mintha önmagának is ellentmondana. Olyan ez, mint valamiféle európai zen: miközben nem akar mondani semmit, mégis határozottan kijelenti, hogy mit nem akar. A szürrealisták üzenete nem csupán a képeikben rejlik.
„Az értelem hatalomra került, és igazi diktátorrá vált. A harc tehát az emberiség felszabadításáért folyik.” – ahogy Joan Miró mondta. Mindenki nagyon céltudatos, racionális és művi lett, a szürrealizmus felvette a kesztyűt, de csak azért, hogy végleg eldobja. „A szürrealisták és köztem az a különbség, hogy én szürrealista vagyok” – mondta Dali, és ezzel verbálisan is eljutunk azokhoz a paradoxonokhoz, logikai bukfencekhez, ami maga szürrealizmus játéka. Játék, aminek nincsenek szabályai, vagyis az a szabálya, hogy nincs neki. A szürrealizmus egyik legismertebb idézete André Breton-tól származik: „A léleknek olyan zavartalan önműködése (tiszta automatizmus), melynek célja szóban, írásban vagy bármi más módon kifejezni a gondolkodás valódi működését.
A szürrealizmus dióhéjba csomagolt mogyoróhéjban: a modern művészet és irodalom egyik olyan stílusirányzata, amely az első világháború utáni Párizsban bontakozott ki. A szürrealisták célja az volt, hogy felszámolják a logika uralmát, elmosva a határokat a mindennapi valóság és a fantasztikum között, s így a tudatalatti energiákat felszabadító asszociációs játékokon keresztül egy sokkal gazdagabb, érdekesebb világot teremtsenek. Műveiket gyakran a térhatású, anyagszerű festészeti technikák, illetve a részletek fotografikus pontosságú kidolgozása jellemzi. Időtlenek – épp ezért ma is aktuálisak.
Az irányzat nagy mesterei, legendás alakjai közé tartozik Hans Arp, Hans Bellmer, Brassai, Giorgio de Chirico, Salvador Dalí, Paul Delvaux, Max Ernst, Alberto Giacometti, Paul Klee, Wifredo Lam és René Magritte. Bár Pedro Friedeberg is ide sorolható – róla már ITT írtunk korábban –, most mégis azt szeretnénk megmutatni, hogy ez az irányzat továbbra is élő, virulens és inspiráló. Ezért hozzuk az újakat is, mint például Mendezmendez-t.
Ki az a Mendezmendez?
Mendezmendez valódi neve Chema Mendez. A Dominikai Köztársaságban született és nőtt fel. Művészetére erőteljesen hatottak dominikai gyökerei: munkáiban gyakran jelennek meg élénk színek, vibráló minták és a karibi vizuális kultúra elemei. Bár egy időben New Yorkban is élt, tudatos döntést hozott, amikor Európába, Spanyolországba költözött, mert úgy véli, ez a kontinens nyugodtabb és békésebb otthon számára.
Hivatását tekintve digitális kollázsművész, aki szürreális és absztrakt kompozíciókat hoz létre. Az utóbbi években az AI és a Midjourney megjelenése jelentősen felforgatta a digitális művészek világát, ám ő továbbra is ragaszkodik emberi alkotói látásmódjához. Bár sokak számára mindegy, hogyan készül egy kép, és nem is tudják megkülönböztetni az emberi és gépi alkotást, Mendez művészetében mégis érezhető a humán kézjegy és gondolatiság.
Chema Mendez már 2009 óta dolgozik vegyes digitális technikákkal. Gyakran ötvözi régi festmények részleteit modern forrásanyagokkal, így hozva létre egyedülálló szürreális kompozíciókat. Gyakori munkamódszere, hogy a digitálisan megalkotott képeit kinyomtatja, majd kézzel ráfest vagy belefest, és az így létrejött alkotást újra beszkenneli. Ez a hagyományos festészethez szokott ember számára talán furcsa megoldásnak tűnhet, de ez a fajta alkotói szabadság jól mutatja, merre tart a jövő vizuális kultúrája – a mai fiatal generációk számára pedig ez már magától értetődő kifejezésmód.
Az NFT-láz idején Mendezmendez alkotásai jelentős népszerűségre tettek szert, de számára a digitális technika nem divathóbortot jelentett, hanem a végtelen lehetőségek birodalmát.
„Sok éven át maximalistaként dolgoztam: heteken keresztül formáltam minden egyes részletet egyetlen festményen belül. 2024 elején azonban új megközelítést választottam, és a munkafolyamatomat napi alkotási gyakorlattá alakítottam át, egy sokkal áramlóbb, szabadabb módszert követve. Ma már hagyom, hogy minden koncepció minimális túlgondolással bontakozzon ki, és egyszerre több képen is dolgozom. Nem tudnám megmondani, mikor lesznek készek – egyszer csak elkészülnek.”
Alkotásaihoz az évek során számos forrásból gyűjtött inspirációt; M.C. Escher precíz geometriai világából, René Magritte kifinomult szürrealizmusából, Miles Johnston érzelmekkel telített festményeiből és Eduardo Recife klasszikus digitális kollázsesztétikájából is. Ezeknek a hatásoknak az ötvözete formálta azt a rétegzett, összetett megközelítést, amely ma is meghatározza munkáit.
De idézzük inkább őt saját szavaival: „Autodidakta digitális művészként már a kezdetektől azt tapasztaltam, hogy a következetesség és a kíváncsiság fontosabb bármilyen eszköznél vagy trendnél. Számomra maga az alkotói folyamat az igazi inspiráció – nap mint nap leülni, kipróbálni valami újat, és bízni abban, hogy minden egyes mű, legyen az briliáns vagy tökéletlen, közelebb visz ahhoz a művészethez, amelyet meg kell alkotnom.”
Mendezmendez nem a trendhez rendez
Chema Mendez munkái egyszerre lebegnek különböző korszakok, a klasszikus festészet és a jelen hipertechnológiái között. Ez a találkozás gyakran időbeli súrlódást, olykor vizuális káoszt vagy ízléskarambolt okoz, ugyanakkor éppen ez formál belőle rétegzett, sokdimenziós vizuális nyelvet. Ő maga így fogalmazta meg alkotói szándékát:
„A célom időtlen művek létrehozása. Több száz évvel ezelőtti forrásanyagokat keverek modern képekkel, hogy megragadjam azokat az alapvető emberi érzelmeket, amelyek az 1700-as években ugyanolyan relevánsak voltak, mint ma. Olyan műalkotások létrehozására törekszem, amelyek nincsenek egy adott időszakhoz kötve. Ez persze csak egy általános irányvonal, nem szigorú szabály, hiszen gyakran alkotok a saját tapasztalataimra és megfigyeléseimre alapozva, így sok művem a modern életet illusztrálja.”
A szürreálisan hosszú szürrealista felvezetés nem véletlen: Chema gondolkodásában erősen jelen van a társadalmi és politikai érzékenység, ami műveiben is gyakran visszaköszön. Mint minden valódi szürrealistának, neki is vannak forradalmi gondolatai, és korántsem elégedett azzal, ahogyan világunk alakul. Erről így nyilatkozott:
„Fajként olyanok vagyunk, mint a béka a forrásban lévő fazékban, vagy a kutya a ‘this is fine’ mémben… Ha összehasonlítjuk egy mai átlagos ember napját azzal, ahogy 100 évvel ezelőtt éltek, olyan, mintha egy sci-fi történetben lennénk – csak épp észre sem vesszük. Szuperszámítógépekkel a zsebünkben járkálunk, hozzáférünk az emberiség történelmének teljes tudásához, és mindezt normálisnak tartjuk. Néhány évtized alatt 100%-ban függővé váltunk az általunk létrehozott technológiától, és mostanra a mentális folyamatainkat is kiszervezzük a gépeknek. Nemrég olvastam, hogy sok embernek az AI a pszichológusa, egy algoritmus a legjobb barátja. Nem vagyok technológia-ellenes – épp ellenkezőleg, a munkáimból ez egyértelműen látszik –, de úgy gondolom, a következő évtizedekben sokkal kiegyensúlyozottabb és szabályozottabb megközelítéssel kellene cselekednünk. A társadalom technológiai fejlődése rengeteg furcsa és veszélyes következménnyel járhat. Végső soron még mindig szerves, emberi lények vagyunk, akik egy bioszférában élnek. Néhány évtized leforgása alatt azonban képernyőalapú organizmusokká váltunk, akiket algoritmusok által válogatott, ultra-feldolgozott tartalommal etetnek – és mégis úgy teszünk, mintha mindez teljesen normális volna.”
„A Running Out of Time című festményemmel azt az egzisztenciális szorongást igyekszem vizualizálni, amelyet ma oly sokan átélnek. Számomra ez rendkívül személyes téma. Az érzés, amikor állandóan úgy érezzük, hogy le vagyunk maradva – mintha egy végtelen, a teendők soha véget nem érő listájának rabjai lennénk. Ez a lemaradástól való örökös félelem, a végrehajtói funkciók zavarainak nyomasztó élménye. Valójában mi, emberek nem arra fejlődtünk, hogy nap mint nap ennyi döntést kelljen meghoznunk. A minket körülvevő világ már jóval túlhaladta azt a pontot, amit az agyunk képes lenne maradéktalanul feldolgozni – és talán éppen ez magyarázza, miért válik egyre nehezebbé számunkra a kontroll érzésének fenntartása.”
Chema Mendez, azaz Mendezmendez, amikor interjút ad vagy kiállítást nyit a világ különböző pontjain, többnyire nem a művészetéről beszél – legfeljebb technikai részleteket említ meg. Sokkal inkább a környezeti problémáink foglalkoztatják, hiszen a szürrealizmusról beszélni olyan, mint építészetre táncolni.
„Remélem, hogy a műveim megtekintése önvizsgálatra és elmélkedésre készteti a nézőt. Talán megkérdőjelezi azokat a modern életmódbeli szokásokat, amelyek csak felszínesen tűnnek normálisnak, és elkezd egyensúlyt keresni a technológia és a természet között. Bízom benne, hogy munkáim az emberi interakciót helyezik előtérbe a képernyő előtt töltött idővel szemben.”
Tudom, hogy ezeket a sorokat is a képernyőd előtt ülve olvasod. Mégis, remélem, hogy néha lesz bátorságod kikapcsolni a telefonodat, és eltűnni – legyen az egy sűrű erdő vagy a városi betondzsungel mélye. Mondd azt mindenkinek, hogy lemerültél – különben tényleg le fogsz merülni.
