Barion Pixel

A művészet halott, de köszöni jól van! – Pedro Friedeberg eklektikus világa elfoglalja a miénket

Benedek Csanád

2023.07.19.

10 perc

Csodálok mindent, ami haszontalan, komolytalan és szeszélyes.” –írja Pedro Friedeberg a honlapján. „Utálom a funkcionalizmust, a posztmodernizmust és szinte minden mást. Nem értek egyet azzal a kijelentéssel, hogy a házaknak »gépeknek kell lenniük az élethez«. Számomra a ház és a tárgyai valami őrült helynek számítanak, amin nevetsz. Számomra az élet őrület és varázslat. Mindenki őrült kicsit. Aki normális, általában csak gyáva.”

Ilyen felvezetés után azt hihetnéd, hogy egy olyan művészről lesz szó, aki aktív a közéletben, megjelenik a nyilvánosságban, politizál vagy netán hajmeresztő dolgokat művel. Ezzel szemben Pedro a saját útját járja, ami meglehetősen szürreális. Képei minden előzmény nélkül is élvezhetőek. Pontosabban el lehet bennük veszni, különösebb kulturális háttértudás nélkül is.

Pedro Friedeberg
Pedro Friedeberg festő, szobrász, grafikus, kirúgott építész, úgy tűnik, határtalan képzelőerővel rendelkezik. Művészete az ikonikus kéz- és lábszékeitől és fura építészeti rajzaitól kezdve a kézjeles órákig és a „tetovált” próbababákig mindent magába foglal. A teret könnyedséggel és szeszélyességgel ruházza fel. Több mint öt évtizedes karrierje során kultikus rajongói tábort épített ki a gyűjtők és a laikusok körében szerte a világon. Festőként és szobrászként is számon tartják. Titkos vágya azonban hogy építészként is elismerjék, ám ez egyelőre várat magára. Hozzá kell tennem, ezen az sem segít, hogy olyan nyilatkozatok hangzanak el a szájából, mint: „szívesen terveznék egy olyan épületet, amibe bele lenne kalkulálva, hogy váratlanul összeomoljon.”

Azt mindenesetre érdemes tudni, hogy egy dadaizmussal kacérkodó szürrealistával van dolgunk, aki az életéről ezt tartja fontosnak elmondani: „Délután felkelek, és miután meglocsolom a piranháimat, korinthoszi oszlopokat reggelizem. Később a nap folyamán részt veszek egy ión ebéden, amelyet dór szunyókálás követ. Keddenként felvázolok egy-két volutát [görbe vonalú épületelemek], esetleg oromfalat, ha elkap a hangulat. A szerdát az antimeditációra szántam. Csütörtökönként általában pihenek, pénteken pedig önélek vagy önéletrajzokat írok.”

Pedro Friedeberget Mexikóban a valaha volt egyik legkiemelkedőbb, még élő
szürrealistaként tartanak számon. Művei tiszteletlenek, humorosak és színesek!

VICE Meets: Pedro Friedeberg

Élet és rajz
Friedeberg 1936-ban született Firenzében, Olaszországban. Apjával soha nem találkozott. Németországi zsidó származású édesanyja 1939-ben az egyik utolsó hajóval Mexikóba menekült. Nehéz évek következtek, mialatt csak a képzelőerő emelte ki a szürkeségből. Anyja és mostohaapja büszke ateisták voltak az asszimilálódott zsidók azon hosszú sorából, akik lenézték a zsidó közösség szerintük idejétmúlt, klános hozzáállását. Soha nem mondták meg Pedronak a származását Ezt csak később tudta meg, amikor professzora és későbbi barátja, Mathias Goeritz, német modernista szobrász, elmondta neki.

Gyerekkorában utált otthon lenni, miközben szülei hegedű tanulásra kényszerítették, továbbá arra ösztökélték, hogy több nyelven beszéljen. Nem zsidónak, inkább ateistának nevelték. Egyszer egy cseléd titokban elvitte a templomba, hogy megkeresztelkedjen. Friedeberg szerint ezeknek a tapasztalatoknak köszönhetően hét vallása van, a hét minden napjára egy. Fiatal korában magával ragadta a reneszánsz építészet és a pisai ferde torony, majd idősebb kamaszaként apja művészeti könyveinek képeiben veszett el, előnyben részesítve Canaletto, Piranesi és más 18. századi műveket. M. C. Escher rajzainak perspektíváit is kedvelte, ami a művein is érződik. Egy ideig Bostonban tanult, majd 1957-ben szülei nyomására beiratkozott az Universidad Iberoamericanára építészetet tanulni, de csak a harmadik évig jutott, mivel túlságosan sajátságos elképzelései voltak, így eltanácsolták.

Az Iberoamericanában eltöltött idő azonban lehetővé tette számára, hogy találkozzon Mathias Goeritz művésszel, aki nagyra értékelte a grafikai munkáit. Goeritz azt mondta Friedebergnek, hogy folytassa művészetét, és hagyja figyelmen kívül a szüleit. Nyaranta Friedeberg Goeritz titkáraként dolgozott, amibe beletartozott a művészeti projektek segítése is.

Friedeberg egy szürrealista művészcsoport tagja lett Mexikóban, amelybe többek között Leonora Carrington és Alice Rahon is tartozott, akik elutasították az akkoriban uralkodó társadalmi és politikai művészetet. Friedeberg különc hírnevet szerzett, azt vallva, hogy a művészet halott, mert semmi újat nem hoz létre. Ekkor mondta, azóta elhíresült jelmondatát, miszerint „A művészet halott, de köszöni, jól van!”

Friedeberg empátiával fordult nemcsak a szürrealista művészekhez, hanem más különcökhöz is, például Edward James-hez és Antonio Souzához. Friedeberg hajlamos volt megvédeni azokat, akik valami furcsaság vagy szokatlan cselekedet miatt elvesztették hírnevüket és vagyonukat. Pedro egyszer azt mondta, hogy „a világból ma hiányoznak a különcök, mert az emberek visszatértek a birkasághoz.”

A művészet halott, de köszöni jól van!
Pedro alkotásai túlnyúlnak a latin világ kultúráján. A szürrealizmus, a mexikói kultúra, valamint az európai történelem és mítoszok eklektikus keverékei. Nem szeret politizálni, semmilyen világnézeti klubhoz nem kötődik. Erre szokta rendszerint felhozni példaként, hogy szeretne „egy disznót lefesteni a fehér házban. De úgysem engednék neki. Meg mindenki belelátna mindent.” A szürrealizmus kifejezést sem szereti használni.

Friedeberg festett fali képeket mexikói és külföldi intézmények számára, könyveket és könyvborítókat illusztrált, bútorokat és díszletterveket is készített. Ő volt a művészeti igazgatója Terrence Malick Az élet fája című filmjének,

Az 1960-as években kezdett bútorokat tervezni, elutasítva az akkor uralkodó nemzetközi építészeti stílust. Fantasztikus, szecessziós, orientalista dizájnban tervezett székeket, asztalokat, kanapékat és ülőkéket. Leginkább a kéz-székeiről ismert, amelyből 1962-es létrehozása óta több mint 5000 különböző egyedi példány kelt el.

Pedro állítása szerint a pályafutása ötven évében hetente egy vásznat festett, évente 52 (hetente 1) szobrot és széket is tervezett. „Tichenortime” óraszobra kedves barátja, Bridget Tichenor, szürrealistafestő nevéből származik. Szobrai és bútorai nagyon divatosak voltak, az 1960-as és 1970-es években „sikkesnek” számított. Ma már festőként elismert.

A művészet nem tud köszönni
Ha ráköszönsz, nem köszön vissza. Ilyen ez a művészet.” Pedro ezt nem magától találta ki, tagja volt a „Bogarak” nevű összművészeti csoportnak.
A társaság célja az volt, hogy a művészet érdekében antiművészetet kell létrehozni, a politikai és társadalmi festészet elutasítása mellett. Friedeberg festményei soha nem voltak politikai jellegűek, mint a nagy mexikói kommunista művészek Diego Rivera és David Alfaro Siqueiros, akik a festészetet a társadalomkritika eszközeként használták. Pedro szerint „A festészet elvesztette jelentőségét.”

Művészete nem politikai, hanem l’art pour l’art (művészet a művészetért), és többször kijelentette, hogy elitista. Nem hisz abban, hogy „művészetet kéne az embereknek készítsen”, mert a legtöbb ember nem törődik ezzel. Művészetén nem mindig látszik, de Pedro szinte mindig szarkasztikus és cinikus.

Első kiállításától kezdve munkáinak karaktere könnyen beazonosítható, bár nem könnyen besorolhatóak. Gyakran használja az építészeti rajzot médiumként szokatlan kompozíciók létrehozásához, beleértve a haszontalan tárgyak terveit is, gyakran az unalom következtében. Élete során a szecessziótól az op artig tanulmányozta és beépítette különböző művészeti és formatervezési irányzatok elemeit. Munkásságának nagy része szimmetrikus, geometrikus jellegű. Van azonban egy álomszerű minőség is a képeiben, lehetetlen paloták és egyéb építmények, számtalan teremmel és helyiséggel, titkos átjárókkal és lépcsőkkel, amelyek gyakran abszurdak.

Az irónia és a túlzás általában az elemek szinte hallucinogén ismétlődésén és a formális zavarokon keresztül fejeződik ki, de ez a tudatos gondolkodás eredménye. Munkáit eklektikus és hibrid kategóriába sorolja, és gyakran elmondja, hogy fogyaszt rekreációs drogokat, de nem festés közben, az LSD-től senki nem lesz jó festő, ellenben seggfej elég gyakran.

Life of Pablo… izé Pedro
Szinte mind a mai napig vasárnaponként Pedro 50-100 dollárt költ bizbaszokra, eltörött játékokra és használt, sérült tárgy vásárlására a La Lagunillában, Mexikóváros hatalmas bolhapiacán. Bármit is talál ott – mondjuk egy pici Superman-figurát vagy egy Simpsons témájú sakk-készletet – azt vagy feldarabolja, vagy a babafejek, kabalisztikus rajzok közé helyezi. 82 évesen rájött, hogy soha nem fogja tudni megszervezni és bemutatni a „gyűjteményét”, bár talán a fia egy nap kész lesz rá. Vagy „az egészet kidobja a kukába”. „Zsibvásárnak tűnik, de van benne koncepció.” –állítja Pedro.

Ahhoz képest, hogy elég zizis forma, Friedeberg Latin-Amerika egyik legkiemelkedőbb művésze. Munkái a Chicagó-i, a New York-i, San Francisco-i Kortárs és Modern Művészeti Múzeum közgyűjteményének részeként szerepelnek. Festményei számos bennszülött, misztikus és modern hatásból merítenek. Escher-szerű és barokk jelenetei tarot-kártyákkal, héber szimbólumokkal és kínai tipográfiával telítettek. Friedeberg a házának második emeletén lévő stúdiójában dolgozik – ahol reggel 6 órától délután 14:30-ig alkot. Minden nap vázlatokat készít, festményeket fejez be vagy bizarr játékokat tervez. Állítólag egy feketére és aranyszínűre festett emberi csontváz lóg a mennyezetről.

Friedeberg elmondta, hogy nem tudja hogyan keressen utána valaminek az interneten. Minden ilyesmihez segítséget használ. Nincs televíziója, mobiltelefonja és számítógépe, irtózik a gépektől, kivéve az elektromos ceruzahegyezőjét. Amikor a napi nyolcórás munkavégzése véget ér, Friedeberg szívesen foglalkozik apró örömökkel. Őt idézve: „mint az alkohol, a beszélgetés és a macskák oktatása”.

Műveit bátran ajánljuk józan és rozzant életűeknek. Már, ha nem félnek, hogy ettől elitisták lesznek. Pedro óva int minket a művészetektől. De ne féljünk önellentmondásosnak lenni!

Tisztelt Olvasó!
A magazinnak szüksége van a segítségedre, támogass minket, hogy tovább működhessünk!

A 4BRO magazint azért hoztuk létre, hogy olyan egyedi és minőségi tartalmak születhessenek, amelyek értéket képviselnek és amik reményeink szerint benneteket is érdekelnek.

Az ilyen tartalomalkotás azonban időigényes és egyben költséges feladat, így ezen cikkek megszületéséhez rátok, olvasókra is szükség van.
A magazin működtetésére nagylelkű és folyamatos támogatásotok mellett vagyunk csak képesek. Kérjük, szállj be te is a finanszírozásunkba, adj akár egyszeri támogatást, vagy ha megteheted, legyél rendszeres támogatónk.

Amennyiben értékesnek érzed munkánkat, kérlek támogasd a szerkesztőséget a cikkek megosztásával.
Kapcsolódó cikkek

Banksy, aki bevitte az utcát a gazdagok otthonába

NYC sötétedés után a taxi hátsó ülésén, avagy Weideman utazása a városi élet mélyére

A rejtőzködés művészete Liu Bolinnal

Herzog a streetfotó hercege

Demsky, a spanyol street art polgára és mestere

Louis Blanc: Öntestképek