Barion Pixel

Aki először kukoricázott a törvénnyel: Cornbread, az első graffitis

Benedek Csanád

2024.04.24.

10 perc

Cornbread kezdetben lépten-nyomon mindenhova felfirkantotta a nevét, majd idővel ki is színezte. Széles körben a világ egyik első modern graffitiművészeként tartják számon. Az 1960-as évek végén barátaival együtt Philadelphia-szerte a városfalakra, jelzőtáblákra írták beceneveiket, akkor még „writer” néven emlegetve magukat. A mozgalom hamarosan átterjedt New York Cityre, megalapozva a modern graffitiművészetet, ahogyan azt napjainkban ismerjük. Meglepetésre Cornbread később együttműködött a philadelphiai Graffitiellenes Hálózattal, valamint a Mural Arts Programmal, melynek keretében legál falakat biztosítottak, ezzel is támogatva a graffitik terjedésével szembeni küzdelmet a városban. Jelenleg ifjúsági jogvédőként tevékenykedik.

Az első graffiti?

Az, hogy ki az első writer, és mi az első graffiti szinte meghatározhatatlan. Aki azt állítja, hogy tudja, az csak a témában való járatlanságát árulja el. Cornbread minden bizonnyal tényleg az elsők között volt, az elsőség fogalma azonban számos szempontból értelmezhető, és megközelíthető.

A graffiti ősidők óta különféle formákban jelenik meg, kezdve az egyszerű írott szavaktól egészen a kidolgozott falfestményekig. Az ókori Egyiptomban, Görögországban és a Római Birodalomban is találunk rá példákat. Maga Cicero is tesz róla említést, és nem csak a politikai feliratokról, hanem a humoros megjegyzésekről is. A Brian életében látott geg tehát nem túlzás, akkoriban is voltak éjszakai falfestők. Az ókori politikai graffiti közé tartoznak az arab szatirikus versek is. Yazid al-Himyari, perzsa költő leginkább arról volt ismert, hogy politikai költeményeit a Szadzsisztán és Bászra falaira írta, kemény kritikát fogalmazva meg az Omajjád rezsimmel szemben. Egyiptomban pedig egészen biztosan emlékeznek a franciákra, ugyanis az 1790-es években Napóleon egyiptomi hadjárata során a francia katonák jó viccnek gondolták, hogy emlékművekre faragták fel a nevüket. Ezek a mai napig is olvashatók. Austin White által híressé tett graffiti nemcsak legendás, hanem egyben békeüzenet is lehetne. A második világháború végén, a verduni erőd falán találtak egy feliratot, pontosabban kettőt. A két felirat között 27 év telt el.

Austin White – Chicago, Ill – 1918, Itt jártam

Austin White – Chicago, Ill. – 1945, Most utoljára szeretném ide írni a nevemet.

Én személy szerint 1955-öt már a modern graffiti egyik korszakalkotó megjelenési pillanatának tartom. Ekkor halt meg ugyanis a jazz-zenész Charlie Parker. Röviddel Parker (becenevén „Yardbird” vagy „Bird”) halála után New Yorkban kezdtek megjelenni a „Bird Lives” / „A Madár él” feliratú graffitik.

Míg a graffitinek a korai időkben inkább leszólói és ellenzői voltak, már akkor is akadtak szószólói és méltányolói, köztük Norman Mailer kritikus.

A „graffiti” (általában egyes és többes számban is) az olasz „graffito” „graffiato” („karcos”) szóból származik. Ezt a kifejezést a művészettörténet régebben is használta olyan művészeti alkotásokra, amelyeket úgy állítanak elő, hogy egy mintát a felületbe karcolnak. Amúgy a mai graffitinek is van ilyen irányzata, a „scribe”.

A graffiti meglehetősen ellentmondásos téma. A legtöbb országban a tulajdon engedély nélküli megjelölését vagy felfestését az ingatlantulajdonosok és a hatóságok vandalizmusnak tekintik. És lássuk be, azért nagyon sok toy, gagyi alkotás, és vandalizmus keveredik töredéknyi jó rajzzal.

Az Egyesült Államokban hagyománya van annak, hogy az utcai bandák a területük megjelölésére vagy más bandákkal való kapcsolat jelzésére falfirkákat használnak. Az általunk ismert graffiti Philadelphiából és a New York-i metrórendszer vonalai mentén terjedt el az 1970-es évek elején. Később az Egyesült Államok többi részére is átterjedt, majd Európába és a világ más tájaira is eljutott.

New York City Subway – 1973

Cornbread 1965-ben már biztosan firkált, 1968-ra a pedig ismertté vált. Hírneve elsősorban a helyi fekete szubkultúrában terjedt el, mivel az igazi nagy hype-ot, a graffitimagazinok és az olyan filmek, mint a Style Wars csak sokkal később, a ’80-as években hozták el. Ezek már olyan híres writereket ábrázoltak, mint Skeme, Dondi, MinOne és ZEPHYR, ezzel megerősítve a graffiti szerepét a feltörekvő hiphopmozgalom egyik elemeként. Bár a New York-i rendőrség kimondottan bűncselekményre való felbujtásnak tekintette ezt a filmet, ma már kordokumentum. A Style Wars filmes reprezentációja annak, ami az 1980-as évek elején zajlott az akkor még fiatal hiphopkultúrában.

Kukoricakenyér és javítóintézet
1953-ban, a philadelphiai Brewerytownban született Darryl McCray-nek nem sok jót ígért az élet. Miután édesapja elhagyta, édesanyja és nagyszülei nevelték fel.

Darryl nagymenő akart lenni, ezért kisstílű lopásokba keveredett, mint minden zavaros hátterű tini, aki nagy gengszternek képzeli magát.

1965-ben McCray-t a jól csengő Ifjúsági Fejlesztési Központba (YDC) vezényelték, ami valójában egy fiatalkorúak számára fenntartott javítóintézetet takart. Darryl, aki nemrég szakadt el anyja szoknyája mellől, nem habozott megosztani panaszát az intézmény szakácsával, Mr. Swansonnal, miszerint ő csak fehér kenyeret kap, ugyanis McCray inkább a nagymamája házi kukoricakenyerét részesítette volna előnyben. Ezen a teljesen életszerűtlen mama kedvence naivitáson mindenki hatalmasat derült. Így lett Darryl McCray teljes kiőrlésű Cornbread. Mivel a YDC-n már mindenki így hívta, rajtamaradt a becenév.

Darryl McCray aka Cornbread

Az YDC tele volt philadelphiai bandatagokkal, akik felírták a gengjük nevét a létesítmény falaira. McCray elmondása szerint soha nem volt tagja egy bandának se, de eleinte csupán heccből, ő is felírta új becenevét a falakra a bandatagok mellé. McCray a mai napig határozottan állítja, hogy ő volt az első, aki a saját nevét jelölte meg, nem pedig egy banda nevét vagy szimbólumát. Noha ezt így egy az egyben nem lehet bebizonyítani, de tény, hogy általában a csoport nevét írták ki akkoriban, és ha valaki fel is tüntette a saját nevét, nem olyan következetesen tette, mint Cornbread.

Szívecskék, elefántok, névbitorlók

Az 1960-as és 1970-es években a graffiti még nem rendelkezett egységes szótárral; minden környék saját terminológiát használt. Stílusok és hagyományok még nem alakultak ki. Cornbread szerint volt olyan korai időszak, amikor a mennyiség számított, nem pedig a stílus. Miután McCray-t kiengedték a YDC-ből, visszatért a Strawberry Mansion Junior High School-ba, ahol beleszeretett egy Cynthia Custuss nevű lányba. Hogy felkeltse a figyelmét, Észak-Philadelphiában, ahol a lány járt, kábé mindenhova felírta a „Cornbread Loves Cynthia” szöveget. Ezt úgy kell érteni, hogy reggel és este is majd egy órát szánt rá, hogy mindenhova kiírja. Nem állítom, hogy ez nem egy súlyos monománia és grafománia keveredése.

Cynthia kegyeinek elnyerése után sem hagyta abba, folytatta Észak-Philadelphia megjelölését. A Cornbread felirat oly sok helyen tűnt fel, hogy a rendőrség nem is egy emberre gondolt, hanem egy új bandaként azonosította.
Miután 1971-ben a helyi bandaháborúban Cornelius Hosey-t agyonlőtték, a philadelphiai újságok tévesen Cornbreadként azonosították. Ehhez hozzájárult az a hamis rendőrségi információ is, miszerint Cornelius, aki maga Cornbread, a banda vezetője volt. Az igazi Cornbread úgy érezte, hogy a graffitis identitását ellopták tőle, így különös módokon próbálta bizonyítani létezését. Úgy döntött, hogy az egész philadelphiai állatkertet szétbombázza a nevével. Mikor éjszaka bemászott, úgy elszemtelenedett, hogy végül egy szelíd elefántra is ráírta, hogy „Cornbread Lives”. Ezen akció miatt később letartóztatták, és közmunkára ítélték.

Az Anti-Graffiti Hálózat és a Mural Arts

1984-ben Wilson Goode polgármester megalapította az Anti-Graffiti Hálózatot, és beszervezte McCray-t, hogy segítsen neki visszafogni a belvárosi fiatalok graffiti mániáját. Ebben az időben Cornbreadet sokan árulónak tartották, ezért is nem szerepel a nála kvázi majd 10 évvel fiatalabb korosztály legendáriumában. Tulajdonképpen ez a korosztály tette híressé a graffitit. Ne feledjük, hogy Cornbread 1983-ban már 30 éves volt. Az Anti-Graffiti Network végül a Mural Arts Programmá változott, az Egyesült Államok legnagyobb nyilvános művészeti programjává nőtte ki magát.

Ahogy a graffiti szubkultúrából kultúrává fejlődött, egyre mélyebben kutatták annak gyökereit és alakulását. Cornbread neve szinte mindig az egyik legelsőként bukkan fel. Sean McKnight 2007-ben elkészítette a Cry of the City 1. részét, melynek címe The Legend of Cornbread volt. Cornbread története emellett kiemelt szerepet kapott a Bomb It című dokumentumfilmben is, mely a graffiti történetét járja körül.

2013-ban McCray egy elég szürreális kitüntetésben részesült a Graffiti Hall of Fame-ben, East Harlemben. A hiphopkultúrához való hozzájárulásáért díjazták. Egy ember, akit először az átlagpolgárok utáltak, majd a graffitisek is, végül megkapta a tiszteletet. Bár megítélése továbbra is meglehetősen vegyes. Manapság McCray ifjúsági mentorként tevékenykedik. „Kukoricakenyérre lehet kenni”, olyan jó ember. Motivációs előadásokat tart a fiataloknak, a fiatalkoráról, a törvénnyel való értelmetlen harcairól és a drogokkal való küzdelméről. Cornbread ma már egy ismert aktivista, miközben szép csendben ikonná vált. A graffiti továbbra is ellentmondásos, mert mindig lesz illegális része, és nem lehet becsatornázni. De ez így van jól. Egy biztos, már az ókorban is volt, tehát a legújabb korban is lesz. Jaj!

Tisztelt Olvasó!
A magazinnak szüksége van a segítségedre, támogass minket, hogy tovább működhessünk!

A 4BRO magazint azért hoztuk létre, hogy olyan egyedi és minőségi tartalmak születhessenek, amelyek értéket képviselnek és amik reményeink szerint benneteket is érdekelnek.

Az ilyen tartalomalkotás azonban időigényes és egyben költséges feladat, így ezen cikkek megszületéséhez rátok, olvasókra is szükség van.
A magazin működtetésére nagylelkű és folyamatos támogatásotok mellett vagyunk csak képesek. Kérjük, szállj be te is a finanszírozásunkba, adj akár egyszeri támogatást, vagy ha megteheted, legyél rendszeres támogatónk.

Amennyiben értékesnek érzed munkánkat, kérlek támogasd a szerkesztőséget a cikkek megosztásával.
Kapcsolódó cikkek

Davide Bonazzi: kortárs talján grafika nagybetűvel

Rockwell, aki lefestette a boldogságot, de megélni nem tudta

Tavis Coburn: a retro modernitás mestere

Szándékosan véletlen: szürreális Budapest Varga Balázs képein

Vhils, a vakolatvandál

Bicicleta Sem Freio: a fék nélküli brazilok, akik elvarázsolták a világot