20 éves az Ed Banger kiadó
Fura kimondani, mintha tegnap lett volna és ma már történelem, idén húsz éves a francia electro legendás kiadója. Hogy miért kell róluk írni, az akár lehetne személyes is, bár minden ízlés kérdése. Az mindenesetre nagy fegyvertény, hogy minden vagy szinte minden előadójuk világhírű lett. Mindezt úgy, hogy popzene szempontból nem kimondottan befogadható, és gyakran kísérletező és vad zenékkel rukkoltak elő.
Egy francia ha megérint – France Touch-tól a fejrázásig
Pierre Winter serdülőkora egybeesett a párizsi elektronikus klubzene aranykorával. A hetvenes évek funkja belefolyt a nyolcvanas évek szintifutamaiba, ami a franciáknál tulajdonképpen véget sem ért. A következő évtizedben organikusan folytatódott a szinti, electro és funkzenék egybeépítése.
Pierre, akit te inkább Pedro Winterként ismerhetsz, a gördeszkázás, a zene és a bulik nagy rajongója volt. Alig töltötte be a 18-at, amikor DJ-ként és partiszervezőként kezdte el karrierjét. Ma már az elektronikus tánczene miatt ismerjük, de óriási Beastie Boys és hardcore punkzenerajongó is. Ez az időszak, amikor a francia house-zene legnagyobb nevei feltűntek, még jóval az ismertségük előtt. Többek között Étienne de Crécy, Dimitri From Paris.
Ezektől az arcoktól nem csak bulizást, hanem ízlést is tanult. Különösen két akkor még kevésbé ismert csapattal lett emberileg is jóban. Az egyik a Cassius, a másik valami Daft Punk nevű csapat. Bár fiatalabb volt náluk, a jó hangulat és az összhang miatt mindkét csapat elfogadta menedzserüknek. Ez azért nem gyenge karrierkezdet. Pedro Winter ráadásul sokkal jobban belefolyt a Daft Punk életébe, mint azt gondolnánk. A csapat karrierjének egyes koncepciói az ő érdemeit dicsérik, különösen az anonimitás választása. A bukósisakos robotkoncepciót is együtt dolgozták ki.
Pedro Winter, más néven Busy P, azonban nemcsak a menedzseléshez értett, hiszen maga is zenélt. Nem is akárhogyan, személy szerint ez az egyik kedvenc Ed Banger bangerem.
Busy P: This Song
1998-ban Pedro/Busy P megismerkedett DJ Mehdivel, akit szintén ő menedzselt, és aki amúgy az évek során a legjobb barátja lett. A kilencvenes években a francia house és egyéb sokszor nehezen kategorizálható, de szinte mindig funkelemeket használó tánczene elkezdte a nagyvilág felé is nyitogatni kapuit. Ezt a világ a „francia érintéseként” nevezte el.
A French house, más néven French touch, filter house és tekfunk, a house-zene egyvelege. Ne is menjünk a millió egy alstílusba bele, ha hallod érted. A lényeg, hogy eredetileg francia zenészek kezdték az 1990-es években. Ez az Euro disco egyik formája volt, ami az 1990-es évek végén és a 2000-es évek tánczenei színterének népszerű vonulata lett. A Modjo – Lady (Hear Me Tonight) című slágere nem csupán egy francia dal, hanem a kétezres év egyik leghíresebb dala világszerte. Valami ezzel ért véget, és valami ezzel kezdődött el.
A hangzás meghatározó jellemzői az 1970-es évek végi, mind az 1980-as évek eleji amerikai vagy európai diszkóminták és filterek. A műfaj előfutára Giordo Moroder.
A francia house hasonló a future funk-hoz, bár azért van néhány lényeges különbség. A future funk jobban kapcsolódik a hiphophoz és a nyolcvanas évek hangzásához. De a lényeg a francia house akkori beszállítói világhírűek lettek: a Daft Punk, Stardust, Cassius, Modjo elérte, hogy az egész világ a franciákra figyelt. Most a Detroit mániások meg a német techno hívei ne kezdjenek sápítozni, a franciák rohadt poposak voltak és a fülbemászó szót az ő zenéikre találták ki.
Pedro Winternek csak annyi volt a dolga, hogy minél több bulit kössön le, de ő ennél többet akart. A kétezres évek elején az electro és az éjszaka világának szakembere fő tevékenységét egy cégbe, a Headbangers Entertainmentbe összpontosította. Ennek volt egy amolyan hobbi leányvállalata, amely fiatal művészeket gyűjtött maga köré. Ez lett az Ed Banger.
2003 – Ed Banger begyújta a kanócot
Az Ed Banger egy alulról szerveződő D.I.Y (csináld magad) kiadó volt, kézműves és hozzáférhető, felhívható elektrokiadók mintapéldánya volt.
Amikor elindult senki sem gondolta, hogy ők termelik ki a French Touch második hullámának legnépszerűbb előadóit. Ez egyben váltás volt, hiszen nagyrészt egy sokkal agresszívebb, vadabb vonalat képviseltek, ez már nem puha francia house volt, hanem karcos electro.
Montmartre, 2003. március: három ember beszélget, Pedro Winter, Dj Mehdi és egy akkor még ismeretlen francia grafikus, So Me. Akkor senki sem tudta, hogy kinek mit hoz a jövő, hihetetlen sikert és tragédiát egyaránt. Az Ed Banger Records létrehozásakor természetesen a So Me lett a felelős a vizuális részért. Stílusát graffiti és a gördeszka-illusztrációk ihlették.
Bertrand Lagros de Langeron, művész nevén So Me, francia grafikus, animátor, rendező és zenei producer. Ő az Ed Banger Records művészeti vezetője, és saját számait is kiadja ennél a kiadónál. Őt azért is illik megemlíteni, mert nagyon sokat köszönhet neki az Ed Banger, főleg az elején, amikor még nem volt meg a hype.
So Me tehetségét mi sem bizonyítja jobban, mint az a világsztár-felhozatal, akikkel együtt dolgozott. Videókat készített DJ Mehdi, Kanye West, Kid Cudi, Justice és az MGMT számára is. 2005-ben elnyerte az MTV Európai Díját a Justice vs. Simian című dalhoz, a „We Are Your Friends” című videóklipjéért. A Club 75 ruházati cég fő tervezője is. 2010-ben Bertrand rendezte az Atrak által grundolt Duck Sauce Barbra Streisand című dalának videoklipjét. Sorolhatnám végtelenségig.
So Me rajzai az Ed Banger alapító Pedro Winterről, azaz Busy P-ről.

Ed Banger berobban
Justice elhozza az igazságot
A kiadó nem siette el, elsősorban kislemezeket és maxikat dobtak piacra. A cél az volt, hogy olyan ismeretlen előadókat fedezzenek fel, akik kiterjesztik a francia hangzások szellemiségét, miközben új esztétikával keverik. Ez rögtön a második kislemezzel sikerült. 2003 márciusában kiadták Mr. Flash-től a Radar rider/ F.I.S.T. című számokat és júniusban egy remixet. Ez a remix volt a Justice vs. Simian Never Be Alone című dala. Az Ed Banger kalandja így fordulatot vett. A Never Be Alone és a We Are Your Friends című számok vírusként terjednek, slágerré válnak. Ettől kezdve az elektroszcéna dicsérte a duót, Ed Banger pedig megsokszorozta az eladásokat.
Justice vs. Simian Never Be Alone
Justice vs. Simian – We Are Your Friends
2006 az Ed Banger éve
Akkoriban még lassabban őröltek a fogaskerekek ugyanis 2003-tól hihetetlen, de 2006-ig tartott a Justice számainak felfutása. A kislemez klipje 2006-ban elnyerte a legjobb videó díját az MTV Europe Music Awards-on. A Never Be Alone akkora sikert aratott a klubokban, hogy tulajdonképpen világszerte minden slágerlistára felkerült. Fontos tudni, hogy ez organikus terjedés volt, nem egy nagy kiadó állt mögötte, és igen, majd három év kellett hozzá. Nagy idők. 2006 több szinten is hatalmas év a kiadónál. Ekkor szerződik hozzájuk Mr. Oizo, akit remélem nem kell bemutatni és ekkor robbantja albumát a tragikus sorsú DJ Mehdi is. A Lucy Boy a stílus kedvelőinek mérföldkő, és a DJ Mehdi feat. Chrome I Am Somebody c. dal is megjárta a maga útját, filmzene lett, slágerlistákat lovagolt meg. De ez még messze nem a sztori vége. Volt még robbanó töltet az Ed Banger-tárban. Ekkor lövik ki az éterbe a szokatlan old school-hiphop-electro hangzást keverő Uffie számát, a „Pop the Glock”-ot is. Bang! Ed megint Bangert hozott. A Pop The Glock kislemez minden jobb sorsú zenei kultúrával rendelkező országban megasláger lett.
Uffie: Pop The Glock
Érdemes hozzátenni, hogy ebben az időszakban olyan számok is jelentek meg a kiadónál, mint a japán producer Zongamin Bongo song című örökbecsűje.
2007-2010 egy pillanat csak
A következő évek tényleg arról szóltak, hogy Ed Banger a menő szinonimája lett. Mindenki velük akart dolgozni. Bármi, amihez hozzáértek, arannyá vált. A kiadó hírneve drámaian megnőtt, csak az nem tudott róluk, aki nem akart. A hozzájuk szerződött előadók többsége mainstream sikert aratott, a többiek csak sima sikert. Igen, minden a Justice-ról szólt, mindenhonnan Uffie szólt. Mindenhonnan Cassius szólt.
Cassius: I Love U So
Nem is tudom kit emeljek ki, mert akkora sztárok voltak mind, hogy egyenként két oldalt érdemelnének. Sokan mondják, hogy Cassius ezerszer fontosabb Justice-nál. Mr Oizo ekkoriban már régen legenda számba ment, mégis képes volt 19-re lapot húzni egy filmrendezői váltással, ráadásul a szerzői filmesek között rögtön az élbolyba került. Quentin Dupieux, művésznevén Mr. Oizo, neked az alábbi szám miatt lehet ismert, de sokak által mégis filmrendezőként van számontartva.
Mr Oizo – Flat beat
Wrong/Gázos, a Rubber, Az őrsön/Au Poste, Deerskin olyan feketehumorú, szürreális komédiák, amit nem lehet hova tenni és nem lehet hová sorolni. Hogyan írjam le a Kerék (Rubber) című filmjét, aminek hőse Rubber, akinek neve Robert, ő egy autóabroncs, aki öntudatra ébred és felfedezi pusztító telepatikus erejét és egy sivatagi városban keresi áldozatait.
A kiadót nem lehet annyiban beskatulyázni, hogy elektrókiadó, mert DJ Mehdi és a French Touch szellemisége megtalálja a francia rapet is. Mehdi a 113 csapatnak és Rohffnak is csinált néhány rapslágert. Emellett, amit nem szoktak tudni, hogy az Ed Banger gondozásában kilenc filmzene album is kijött, amiből csak három Mr. Oizo film.
Múlt jelen, jövő
Megtorpanások és továbblépések
Never Be Alone, We are your Friends és A Cross The Universe vagyis egymaga Justice lehetővé teszi a kiadó fellendülését, ez utóbbi túlmutat a francia elektronikus zene mikrokozmoszán. A világ nagy fesztiváljai és éjszakai klubjai nyitják meg kapuikat a kiadó művészei előtt, hiszen a díjátadó slágerek és jelölések egymást követik, Uffie-ról nem is beszélve. Mindezek tetejébe az Ed Banger nem csak popban utazik, lévén nagyon sok őrült és autentikus figura gyűjtőhelye. Ennek köszönhetően mindig van, amit lehet náluk csemegézni.
Olyan művészek csatlakoztak a kiadóhoz, mint BreakBot, SebastiAN, Myd és Vladimir Cauchemar, Gaspard Augé,
Krazy Baldhead és még Squarepusher, valamint Laurent Garnier is adott ki náluk zenét.
Róluk mind külön lehetne írni, mert kivétel nélkül egyéni hangok. Azért egy kis csemegetálat felszolgálunk, nehogy azt hidd csak Justice meg Cassius létezik. Az Ed Banger vizuális megjelenésére mindig jellemző volt valami franciás szürreális humor.
Vladimir Cauchemar: Aulos
Gaspard Augé: Belladone
Myd: Moving Men (feat. Mac DeMarco)
2011 a legsötétebb év
Az Ed Banger azért is fontos kiadó, mert pont körülbelül 2010 utántól eredeztethető egyfajta még durvább Amerika-mánia a világban. Fura ezt leírni, de olyan szinten van hatása az amerikai zenének ránk, ami eddig nem volt. Vajon tudna ma már egy francia szubzsáner világhódító útra indulni? Ki tudja! A franciáknak sikerült.
De ne feledjük, míg 2008-ban Kanye a Daft Punkot mintázta (Stronger) hangzásban, 2010 után már mindent vitt a traphangzás. Ezzel háttérbe szorultak az amúgy továbbra is üdítő Ed bangerei is.
Ami miatt igazából szomorú ez az év, Dj Mehdi értelmetlen és sokkoló halála. Mehdi 2011. szeptember 13-án halt meg, amikor bedőlt párizsi otthonának teteje, miközben születésnapját ünnepelte egy baráti társasággal a tetőn. Az egyetlen halálos áldozat Mehdi volt, három másik barát csupán megsérült. Igazán fura és értelmetlen halál egy fiatalembernek.
Dj Mehdi olyan neves művészekkel dolgozott együtt, mint a Daft Punk, Cassius, MC Solaar, Futura 2000, Asian Dub Foundation és sorolhatnánk még.

2003-2023 avagy Ed 20 éves lett
Ed Banger eljutott a nagyközönséghez. Sztárok voltak a „French Touch 2.0” szóvivőivé váltak. Egy új generációt képviseltek. Az Ed Banger és köre, amíg bírják sosem fog eltűnni, mert sosem félt azt csinálni, amihez kedve van.
Fennállásának huszadik évfordulója alkalmából a kiadó a föld alá költözött, visszament az undergroundba. 13 óriásplakátot állítanak ki a metróban, a híresebb albumaik borítóit. A plakátokon Cassius, Justice, Mr Oizo, Breakbo, Mehdi albumborítóit fedezhetjük fel 4 méteres szélességben. Ezzel együtt Párizsban január 20-án, 21-én és 22-én megrendezésre kerülő Hyper Weekend Fesztivál keretein belül az Ed Banger Records kiadó a Pigalle állomáson bulisorozatot is tartott. Így kell egyszerre mainstreamnek és undergroundnak lenni. A példa adott. Szép kis 20 év volt, köszönjük Pedro!