Az Észak-amerikai kosárlabdaligában, azaz az NBA-ben, mindent bajnoki címekben mérnek. Évtizedes, egyébként sikeres pályafutásokat áraz be a győztesként megvívott döntők száma, egyúttal az, hogy mennyi bajnoki gyűrű feszül, vagy nem feszül egy profi kosaras ujján. Karl Malone és Charles Barkley bővebben is tudna erről mesélni…
A tengerentúlon idestova már több mint száz évre visszatekintő hagyomány, hogy bizonyos sportágakban – leginkább csapatsportokban – nem holmi nyakba akasztható érmekkel, hanem különleges, gyémántokkal kirakott gyűrűkkel ajándékozzák meg az éppen aktuális bajnokokat. Az első ilyen ékszert 1893-ben kapta a kanadai amatőr jégkorongligában vitézkedő Montreal Hockey Club gárdája, ám akkor még senki sem gondolta, hogy ezzel valamiféle történelmi szokásjog vette volna kezdetét. Pedig mára az összes „major” sportligában; az NBA-ben, az NHL-ben, MLB-ben, valamint a NFL-ben is gyűrűket osztogatnak az adott szövetség bajnoki trófeája mellé. És a lényeg pontosan ez. Mivel a hokisok ikonikus Stanley-kupáját, vagy mondjuk a kosarasok Larry O’Brien-trófeáját a játékosok nem vihették csak úgy haza az otthoni vitrinbe porfogónak, ezért kellett valami olyan relikvia, amelyet ténylegesen megtarthattak maguknak, hovatovább még mutogathattak is az arra érdemes hétköznapi halandóknak.
(Az igazsághoz hozzátartozik, hogy nem csak a játékosok, hanem a győztes franchise összes dolgozója a szertárostól a gyúrón át egészen az edzői stábig kap gyűrűt, habár róluk jóval kevesebb szó esik, noha az ő munkájuk nélkül aligha lehetne sikeres egy-egy gárda. Így végül majd’ száz gyűrű talál alkalmanként gazdára, ami többmillió dolláros tételnek felel egyébként meg.)
Mint ahogy maga a sportág, a bajnoki gyűrűk is rengeteget változtak az elmúlt évek, évtizedek során, méghozzá előnyükre. Idővel egyre formabontóbbak és egyben formásabbak lettek, néha a giccs határait súrolva.
A legelső, 1947-ben kiosztott gyűrűk a mostaniakhoz képest „zavaróan” szolidnak, urambocsá’ puritánnak tűnnek.
Szimpla arany kivitel és egy gyémántocska közepén, amely köré a győztes csapat, a Philadelphia Warriors nevét gravírozták. Semmi extra, semmi színkavalkád.
Az elkövetkező 36 esztendőben szinte alig változott valamit az NBA bajnoki gyűrűk kinézete. Nagyjából mind egy kaptafára készült, egyfajta szabvány alapján: a fronton öles betűkkel szerepelt a „World Champions” titulus, illetve az „NBA” szócska, egyetlen kisméretű gyémánt társaságában, míg az oldalaira rendszerint az évszám, a csapat és a jogos tulajdonos neve került, immár drágakő nélkül. Ahogy aztán nőttek a gyűrűk, úgy fért el később egyre több hasznos információ, na meg drágakő rajtuk. Kötelező elem volt az NBA és a csapat logója, de olyanra is akadt példa, hogy a bajnok alapszakaszbéli mutatóját is felvésték rá, amolyan mementó gyanánt.
1984 fontos dátum a bajnoki gyűrűket tekintve. Ebben az évben Larry Bird vezetésével a tizenötödik bajnokságát húzta be a Boston Celtics, és a franchise valami egyedi megoldással szerette volna igazán emlékezetessé tenni jubileumi sikerét. Először fordult elő, hogy a megszokott, jól bevált elrendezésbe belenyúltak: a kötelező feliratokon, valamint a gyémánton kívül egy jókora, zöld lóhere is díszitette a gyűrű elejét, nem nehéz kitalálni, a Celtics logója kapcsán. Azóta a legbizarrabb, legmerészebb ötletek valósultak meg, tudniillik dizájn szempontjából az NBA semmiben sem szab korlátot, miközben nagyvonalúan állja a cehhet. A jattolást leszámítva tehát minden mást a győztes csapat intéz. Átlagosan 16-18 karátos aranyat és megközelítőleg 200 drágakövet, a leggyakrabban gyémántot, zafírt, smaragdot, illetve rubintot használnak az ékszerészek a tökéletes kompozíció megalkotásához, de ahogy az lenni szokott, mindig akadnak kivételek.
Abba sem szólnak bele fentről, hogy a csapatok kivel terveztetik, majd aztán csináltatják meg a gyűrűket. Többszereplős a piac e tekintetben, habár vannak menő vállakozások, akik kimondottan ezekre az értékes, általában 10-40 ezer dollár körüli relikviákra specializálódtak. Ilyen téren a Massachusetts állambeli LG Balfour, illetve a minnesotai székhelyű Jostens a legjobban csengő műhelyek, de az eddigi legnehezebb, 165 grammos (!) gyűrűt speciel a Baron Championship Rings készítette a Cleveland Cavaliers 2016-os bajnoki címéhez.
Szintén hozzájuk köthető a Toronto Raptors 2019-es, szintén rekorder darabja is, mely eleddig a legértékesebb az összes közül. Nem kevesebb, mint 650 darab gyémántot zsúfoltak bele, középen egy 6,9 milliméteres valóságos óriással. Egy példány ebből a gyűrűből nagyjából 100 ezer dollárt kóstál, de a rajongók is vehettek belőle replikát anno, akár már 13 dolcsis egységáron – tudniillik a gyártó forgalmazhatja az általa készített gyűrűk pontos mását. Naná, hogy Kanada büszkeségének, Drakenek is jutott belőle egy 150 ezres prémium darab. Hiába, a Raptors nem hivatalos kabalája nem éri be akármivel, repróval meg aztán végképp nem.
A 3D-s tervezéstől egészen az öntőformába kerülésig népes, megközelítőleg 40-50 fős ékszerész-brigád vesz tevékenyen részt egy-egy gyűrű megalkotásában, úgy négy hosszú hónapon keresztül. Ez idő alatt rengeteg mintát, motívumot vázolnak fel, melyekből a csapat bő keretének tagjai közösen kiválasztják a nekik leginkább tetszőt. Nem hangzik rosszul, de a döntés félig-meddig demokratikus csupán, hiszen a legnagyobb sztárok szava, jelen esetben ízlése, többet nyom a latba, miközben ők kicsit sem mellékesen amúgy is spéci, feltuningolt változatot kapnak szolgálataikért cserébe.
Ezen egyedi, kézműves alkotások közül Phil Jackson, illetve a néhai legendás center, Bill Russell mondhat(ott) magáénak a legtöbbet; szám szerint tizenegyet. Előbbi edzői, míg utóbbi játékos karrierje alatt vált a gyűrűk kizárólagos urává, két különböző korszakban. Russell halála után – sok más – ereklye mellett az első bajnoki gyűrűje is kalapács alá került egy aukción, ahol végül 706 ezer dollárt, megközelítőleg 250 millió forintot fizettek érte.
Volt azonban olyan egykori játékos is, aki kényszerűségből – ehhez képest – aprópénzre váltotta saját gyűrűjét, mert az élete rossz irányt vett, és az ékszerrel viszonylag nehéz lett volna jóllaknia. Randy Brown, Antoine Walker, Elvin Hayes és Julius Erving is hasonló sorsa jutott, csak hogy a leghíresebbeket említsük meg, pláne, hogy a sor sajnos majdhogynem végtelen. Kevésbé szomorú eset, mikor jótékonysági célra, netán alapítványoknak ajánlják fel bajnoki gyűrűiket a kosarasok, hogy rászorulókon segíthessenek.
