Barion Pixel

Elkeseredett szovjet plakátháború az alkohol ellen

Kiss Márk

2024.02.18.

6 perc

1985 májusában a még ugyan alig hallhatóan, de már recsegő-ropogó Szovjetunió Kommunista Pártjának Központi Bizottsága részleges alkoholtilalmi intézkedéseket vezetett be annak érdekében, hogy valamiként kijózanítsa a vodkában fürdőző fuldokoló társadalmat. Noha a végkifejlet teljes csőd lett, a harc hevében legalább született néhány olyan elrettentőnek szánt plakát, amely jócskán túlélte az SZSZKSZT-t, na meg az SZKP-t is.

A világ bármely népe közül az oroszok a legnagyobb ivók” – summázta tapasztalatait majd’ négyszáz évvel ezelőtt, 1647-ben Adam Olearius német humanista tudós, miután éveken át járta keresztül-kasul a cári Oroszország területét. Leírásaiban nyomasztó képet festett az akkor állapotokról; a mindenfelé részegen fetrengő pórnépről és az elegáns bálokon alpári módon lealjasodó gazdag elitről, akik bármiféle kontroll nélkül szüntelen vedeltek, mintha nem lett volna holnap. Azaz másnap. Pedig mindkettő volt bőséggel, ami épp elég indok volt a tivornyák folytatására. A helyzet nem sokat változott az elkövetkező évszázadokban sem, sőt, a modern korban inkább tovább romlott, méghozzá olyan mértékben, hogy a XX. század során kétszer is megpróbáltak államilag korlátozni az alkoholfogyasztást a teljes országban, ahogy mondani szokás, kevesebb, mint több sikerrel. Először II. Miklós cár nyúlt a tiltás eszközéhez 1914-ben, az I. világháború kirobbanásakor, majd Mihail Gorbacsov 1985-ben, a peresztrojka kezdetén.

Most utóbbi időszakról lesz bővebben szó, hiszen a cikkben szereplő plakátok nagy többsége is ekkor keletkezett.

Szóval, a ’80-as években a szovjet gazdaság javarészt stagnált, ráadásul azt sem lehetett igazán látni, hogy képes lesz-e a közeljövőben kikecmeregni a válságból. Gorbacsov, a Kommunista Párt 1985. március 11-én kinevezett főtitkára a hanyatlásért – többek között – a drasztikus méreteket öltő alkoholfogyasztást tette felelőssé.

Az volt a fáma ugyanis, hogy a melósok zöme részegen járt be a munkahelyére, vagy ha netán
tiszta fejjel érkezett is meg, hát ott tuti elázott, majd termelés helyett elsősorban arra ügyelt,
hogy szinten tartsa magát a műszak végéig. Mindeközben családok mentek tönkre a szülők
alkoholizmusa miatt, a társadalom pedig Bajkál-tó mélységű letargiába süppedt.

A köznyelvben csak száraz törvényként emlegetett friss intézkedésék értelmében délután 2 és este 7 között lehetett bizonyos mennyiségű szeszesitalt vásárolni a kijelölt boltokban, mérésekben – egyébként két üveg bort vehettek naponta. A közhangulatnak ez nem feltétlen tett jót, mert a kígyózó sorokban gyakorta alakultak ki kisebb-nagyobb verekedések, esetenként még tömegoszlatásra is sor került. Rövidesen megszokott látvány lett az üzleteket őrző rendőrök látványa. Az utcán iszogatókat összefogdosták a szervek, azután egyfajta kínvallatásnak beillő elvonószerűségre vitték, míg a háztáji pancsoldákat tetemes bírság kiszabása mellett bezárták, a tulajdonosaikat ugyanakkor akár 2 éves szabadságvesztésre is ítélhették. Már amelyiket persze le tudták fülelni. Nagy igyekezetükben megközelítőleg 140 ezer (!) hektárnyi szőlőtermő vidéket is ledózeroltak – az eszement pusztítást azóta sem sikerült tökéletesen helyrehozni.

Gorbacsov mindenképpen meg akarta fordítani a folyamatokat, bízott ugyanis abban, hogy a színjózan elvtársak majd újra az öreg Sztahanovot megszégyenítő tempóban kezdenek robotolni, hogy aztán az alkoholon megspórolt rubeljeiket egyéb fogyasztási cikkekre szórják el, amivel a gazdaságot is újra gatyába rázhatják. (Spoiler; de a nem túl életszerű elképzelésből aztán semmi sem valósult meg. Tényleg, abszolút semmi.)

A szigorú törvényeket, hogy jobban csusszannak, alkoholellenes plakátkampánnyal támogatták aztán meg. A jól bejáratott propagandagépezet ezer fokon pörgött: a két és fél évig tartó korlátozások alatt közel 400 ilyen tematikájú plakát készült el. Ezek nagyrésze a tömény vodkába áztatott néplélekre igyekezett hatni, különböző jellegű és témájú üzenetekkel, de a fő szempont mégis a kellő vizuális hatás elérése volt. Szereplőik legtöbbször lecsúszott ingyenélők és munkakerülők, kik nem csak magukra, hanem az egész nemzetre közvetlen veszélyt jelentenek. Szánalomraméltó kicsinyes figurák küzdenek démonjaikkal, valamint az üvegekkel a színes grafikákon, kollázsokon, közben részegen vezetnek, züllenek, meg ki tudja, még mi minden csinálnak, csak épp a szocializmust nem építik a mihasznák.

A szövegezés nem különösebben volt fontos, általában néhány szavas megfejtések voltak olvashatóak rajtuk, az egyik leghíresebb, mára mémé nemesedőn speciel csak a „Het” azaz „Nyet” szócska árválkodott magában. A képek önmagukban is elég beszédesek voltak, egy csomó közülük kimondottan ötletes, mai szemmel majdhogynem viccesnek hat. Hiába volt azonban művészi a kivitelezés, az elvárt hatás mégis elmaradt.

Pont úgy, mint ahogy az egész korlátozásnak, tudniillik szinte minden fordítva sült el az eredeti tervekhez képest. Az emberek nem hogy kevesebbet ittak volna, hanem, kis túlzással, látástól-vakulásig piáltak. Az alkoholfogyasztás meredeken nőtt, ha boltban nem jutottak hozzá, akkor a börtöntől sem tartva főzték maguknak, abból, ami éppen kéznél volt. Felhasználták a kölniket, szájvizeket, vagy a háztartásban fellelhető tisztítószereket, extrémebb esetekben a lakkozáshoz használt kenőanyagok sem voltak biztonságban. Végetlen a sor, a lehetőségeknek mindössze a fantázia, és persze a hiánygazdaság szabott határt. A megmaradt pénzükből amúgy sem tudtak volna mást venni, mivel az üzletek polcai kongtak az ürességtől, így a belkereskedelem sem lendült fel, ellenben sosem látott mértékben esett vissza a szeszesitalok tilalma okán kieső bevételek miatt.

1987-re a helyzet tarthatatlanná vált. A törvény beárnyékolta Gorbacsov reformjait, népszerűsége egyre csökkent. A vészjósló gazdasági mutatóknak hála az alkoholt 1988-ban újra csatasorba állították, hogy végül a korábbiaknál is nagyobb mennyiségben kezdjék gyártani.

Tisztelt Olvasó!
A magazinnak szüksége van a segítségedre, támogass minket, hogy tovább működhessünk!

A 4BRO magazint azért hoztuk létre, hogy olyan egyedi és minőségi tartalmak születhessenek, amelyek értéket képviselnek és amik reményeink szerint benneteket is érdekelnek.

Az ilyen tartalomalkotás azonban időigényes és egyben költséges feladat, így ezen cikkek megszületéséhez rátok, olvasókra is szükség van.
A magazin működtetésére nagylelkű és folyamatos támogatásotok mellett vagyunk csak képesek. Kérjük, szállj be te is a finanszírozásunkba, adj akár egyszeri támogatást, vagy ha megteheted, legyél rendszeres támogatónk.

Amennyiben értékesnek érzed munkánkat, kérlek támogasd a szerkesztőséget a cikkek megosztásával.
Kapcsolódó cikkek

Travis Chapman és az amatörizmus dicsérete

Banksy, aki bevitte az utcát a gazdagok otthonába

NYC sötétedés után a taxi hátsó ülésén, avagy Weideman utazása a városi élet mélyére

A rejtőzködés művészete Liu Bolinnal

Herzog a streetfotó hercege

Demsky, a spanyol street art polgára és mestere