Japán két legnagyobb punk színtere a ’80-as évek kezdetén Tokió és Oszaka környékére összpontosult. A tokiói szcéna volt a „normálisabb”, tágabb értelemben vett zenei teljesítménye szorosabb kapcsolatot ápolt a nyugati punk hagyományaival, és a nemzetközi trendeket is mélyrehatóbban követte. Ezzel szemben az oszakai underground volt a „furcsa”, ahonnan a japanoise is indult.
Számunkra a tokiói underground szcéna a maga devianciájával, furcsaságával és őrületével sokkolóan hatott volna. Ez a világ tele volt olyan megélhetési gésákkal, akik szabadidejükben punkokként élték az életüket, másrészről költők is voltak. Tokióban a queer és meleg közösség szervesen összefonódott a hardcore punk kultúrával, hiszen Japánban egészen másként kezelik ezeket a kérdéseket. Jó példa erre a hagyományos japán irodalom, például a Hagakure és más klasszikus művek, amelyek nyíltan tárgyalták a meleg szamurájok életét és viselt dolgait – noha ezeket a részeket a nyugati és magyar fordításokból gyakran teljesen kihagyták.
Fontos hangsúlyozni, hogy nem a punkok voltak az elsők, akik szembeszálltak a rendszerrel. A hetvenes években már léteztek olyan zenekarok, mint a Murahachibu vagy a Zuno Keisatsu (Gondolatrendőrség), amelyek nyíltan lázadó attitűdöt képviseltek. A Zuno Keisatsu első albumát betiltották, és a koncertjeikre látogató fiatalokat előbb megakadályozták a belépésben, később pedig megfigyelték és fényképezték. Az említett albumot egy kiotói gimnáziumban vették fel, borítóját pedig postai borítékra nyomtatták – mindezt 1972-ben.
Mi más is lehetne az első japán punkzenekar neve, mint Anarchy. 1978-ban alakultak, és rögtön be is tiltották őket két évre, a császár kritizálásáért. Így kell indulni. A kiotói SS zenekar már 1979-ben a punk ultragyors, lecsupaszított változatát játszotta, amelyet saját meghatározásuk szerint hardcore-nak neveztek. Egyes zenetörténészek szerint valójában az SS hozta létre a hardcore alműfajt, megelőzve a kaliforniai, New York-i és D.C.-beli zenekarokat, akiknek általában e stílus megszületését tulajdonítják.
A fukushimai The Stalin (amely később Tokióban vált igazán ismertté) szövegei nem egyszer a költészet határát súrolják. A Miser és az Allergy B személyes kedvenceim közé tartoznak, és ezek a dalok túlmutatnak minden kulturális klisén vagy „japánkodáson”. A zenekar lírájának egyik ikonikus sora így szól:
„Anyaország és papa diktátor is elárulnak téged, akárcsak
az összes embertársad. Ilyen egy rendezetlen nemzet.”
Nietzschéről beszélni egy punk zenekar szövegeiben talán nem annyira szokatlan, de az már igencsak meglepő, hogy a lengyel Szolidaritás mozgalom is helyet kapott a The Stalin egyik korai számában. Ez a fajta politikai érzékenység és globális perspektíva szokatlanul mélyrétegű gondolkodásra utal a punk műfajon belül.
A The Stalin énekesének (Michiro Endo) nemzetközi nyitottságát tovább erősíti az a tény, hogy a kilencvenes évek elején meghívta a lengyel Dezerter zenekart egy japán turnéra.
The Stalin: Bye Bye Nietzsche
Mintha nem lenne holnap, de jelen se
A japán punk korai időszakát áthatotta valamiféle féktelen kamikaze düh, amely szinte tapintható volt a bandák zenéjében és színpadi jelenlétében. Ez a nyers erő és kontrollálatlan energia különleges karaktert adott a színtérnek. Japánban a punk szinte azonnal a hardcore műfaj irányába robbant be, és érdekes módon az évek során inkább visszapuhult. A ska és az oi stílusok csak később, a hardcore dominanciája után jelentek meg.
„Minden, amit hallottál rólunk, igaz” – ez a régi urban graffiti tökéletesen leírja a japán punk vad, brutális koncerthangulatát. Sokáig magam is legendának tartottam a japán punk bulik elképesztő brutalitásáról szóló történeteket. Azonban, ahogy egyre mélyebben beleástam magam a témába, rá kellett jönnöm, hogy mindez nem túlzás.
Japánban a squat kultúra nem tudott igazán gyökeret verni, mivel a hatóságok rendkívül keményen és erőszakosan léptek fel ezek ellen a helyek ellen. Emiatt az efféle közösségi terek nem működhettek hosszú távon, ami rányomta a bélyegét a punk színtér fejlődésére is. Ennek ellenére a japán punk szcéna tele volt ikonikus zenekarokkal, amelyek rövid, de annál intenzívebb időszakok alatt alkottak maradandót. Olyan nevek, mint az Abdurako, Gauze, The Clay, Lip Cream, Zouo, Kuro, és még számos egyetlen albumot megjelentető banda, hozzájárultak a japán hardcore és punk örökségéhez.
A japán hardcore punk szcéna talán legfontosabb együttese a G.I.S.M. volt – nevüket Gizmu-nak kell ejteni, de hogy pontosan mit is jelent a mozaikszó, azt máig homály fedi, mivel minden albumon és interjúban más magyarázatot adtak. Egy koncertvideójuk például Gay Individual Social Mean néven jelent meg, ami csak tovább bonyolította a rejtélyt.
A G.I.S.M. úttörő módon keverte a hardcore punkot és a metál elemeit, olyan intenzív és mindent elsöprő crossover zenét teremtve, amely képes volt a tengerentúlon is utat törni. Az amerikai metál- és punk szcéna egyaránt felfigyelt rájuk, és relatíve népszerűvé váltak mindkét közegben.
A G.I.S.M. koncertjeik híresen ön és közveszélyesek voltak. Egyik legendás bulijukon például az énekes, Sakevi Yokoyama, láncfűrésszel rohangált a színpadon, majd megbotlott, és véletlenül saját combjába vágott.
És akkor még nem is beszéltünk a közönség hashajtóval való „megajándékozásáról”, amely tömeges hányást eredményezett.
„Vízözön hangzék, S tengert láttam, ahogy kitekinték. Mint az őrült, ki letépte láncát, Vágtatott Sakevi a Tisza rónán át.”
Az éneklő anarchista harcos, Sakevi Yokoyama, nemcsak Japán hardcore punk színterén hagyott mély nyomot, hanem a nemzetközi rockzenei világ is elismerte a jelentőségét: az amerikai Rolling Stone magazin az 50 legjobb heavy metal frontember listáján a 49. helyre sorolta. Sakevinek a sorstragédiája, hogy nem kamikazénak született, ennek ellenére mindent megtett, hogy ő maga megvívja a saját háborúját minden ellen. Jagatara és G.I.S.M. énekese Sakevi a trollkirály összeverekednek egy live tévéműsorban.
G.I.S.M: Frozen Dirt
Gauze rátétel, egy gondolat a Gauze-effektről
A Gauze zenéje feszes és gyors, akár egy szamurájkardos kivégzés – nincs velük nagy baj, de talán nem annyira kiemelkedőek, mint amennyire a róluk szóló angol nyelvű japán punk összefoglalók sugallják. Azért szerepelnek szinte mindenhol, mert a Gauze menni Amerika. Turnéztak, vettek fel és adtak is ki albumot az USA-ban. Tudnak róluk.
Gauze: Power
A Hi-Standard esete sokban hasonlít a Gauze-hoz, de ők még ismertebbek, köszönhetően annak, hogy angolul énekelnek, és a legendás amerikai Fat Wreck Chords kiadónál jelentek meg albumaik. Ez a nyelvi és kiadói kapcsolat megkönnyítette számukra, hogy a nyugati közönséghez is eljussanak, és szélesebb ismertségre tegyenek szert. Ezzel szemben Japánban rengeteg olyan zenekar van, amelyek még a lemezeiken szereplő információkat is kizárólag kanjival (a.k.a. krix krax) tüntetik fel. Vagyis se a nevüket, se a számcímeket nem találod meg sehol, és a YouTube is nehezen dobja fel.
A japán punkkal kapcsolatban nehéz nem észrevenni, hogy még a legkomolyabb zenekarok is előszeretettel nyúlnak a tupírhoz, arcfestéshez és extravagáns külsőségekhez – mintha ez kötelező eleme lenne a műfajnak. Ez az esztétikai irány kicsit anakronisztikusnak tűnik, különösen, ha az amerikai hardcore punk puritánságával vetjük össze.
Míg az Egyesült Államokban a rocker gitároperátorok sehova se tartó fallikus szólózásai a
túltolt tripek utórezgéseiként barokkos giccsbe fulladtak, addig Japánban a glamrockos,
habos kinézetet pitbull-keménységű, szikár punk és hardcore zenékkel párosult.
Ennek a jelenségnek az is oka lehet, hogy a nyolcvanas évek elején Japán popszcénája túlságosan steril és belterjes volt ahhoz, hogy a punk lázadását nyíltan felvállalja. Az áttörés csak a nyolcvanas évek végére következett be. Addig azonban a japán punkban az volt a lényeg, hogy minél extrémebb módon told ki a határaidat. A szcénát áthatotta egy játékos, mégis lázadó szellem: egyesek például úgy öltözködtek, hogy megszámozták a ruháikat, és dobókockával döntötték el, mit vesznek fel aznap. Ez a fajta önironikus káosz tökéletesen megtestesíti a japán punk szellemiségét: minden határon túlmenni, akár a kinézet, akár a zene terén.
A „betörés” időszaka
A japán punk színtér áttörésének időszaka jól körvonalazható három ikonikus formáció – The Blue Hearts, Boøwy és Mongol 800 – tevékenységével, akik különböző módokon, de mind hozzájárultak a punkkultúra szélesebb elfogadásához és népszerűsítéséhez. A Blue Hearts fellazította, a Boøwy népszerűsítette, a Mongol 800 learatta.
Az első igazán széles körben népszerű japán punk banda, The Blue Hearts, a mai napig kultikus státuszt élvez. Ők voltak az első punk zenekar, amely Japánban nem csupán underground körökben, hanem a mainstreamben is jelentős sikert aratott. Hatásukra olyan zenekarok, mint a Cobra és a Laughin’ Nose, már televíziós műsorokba is meghívást kaptak – egy szürreális jelenség, ahol punkok virágcsokrokat kapnak a show végén.
A Boøwy ugyan inkább popzenekarként volt ismert, ugyanakkor jelentős szerepet játszottak abban, hogy a „punkos kinézet” elfogadottá és népszerűvé vált a japán tömegek körében. Ők hidat képeztek a hardcore punk és a popkultúra között, ezzel megágyazva a punk esztétika elterjedésének a mainstreamben.
A Mongol 800, a japán Green Day-ként is emlegetett dallamos punk zenekar, 1999-ben tört be a japán zenei chartok első helyére. Az albumuk az első olyan függetlenkiadós produkció volt, amely meghaladta az egymilliós eladott példányszámot Japánban. Ez a siker egy új korszak kezdetét jelentette: a nagy kiadók felfedezték a punkban rejlő piaci lehetőségeket, és elkezdték tömegtermelni a „lakossági fogyasztásra szánt” fiú- és lánybandákat. A többit te is tudod. – Ez ITT eredetileg egy punk szám volt. Természetesen van még rosszabb verzió, még nagyobb nézettséggel!
De mi is a punk hozzáállás valójában?
Sakevi Yokoyama, a G.I.S.M. legendás énekese, úgy fogalmazta meg ezt, hogy a punk nem egyszerűen a kívülállóság póza, hanem egy mélyebb, radikális szembenállás. Szavai szerint: „Kívülállónak nevezni magad semmi értelme, csak egy póz, nem lehet, vagyis inkább nem szabad használnod önmagad leírására. Nem akkor válsz kívülállóvá, ha elutasítod a mainstream társadalmat, hanem akkor, amikor a mainstream társadalom utasít el téged. Itt elsődleges fontosságú a társadalom elutasítása.”
Sakevi rávilágít arra is, hogy a nyugati világ sokszor félreérti a japán punkot. A látszólag szabad és nyitott nyugati társadalmakban ritkán tapasztalható meg ugyanaz a fajta elnyomás, amely Japánban a punk szellemiségét táplálta. „Ez nemcsak zene, ez háború a japán társadalom ellen” – mondta. A japán punk nem egyszerűen egy zenei mozgalom, hanem egy totális elutasítása mindannak, amit a konformizmus, a hierarchia és a társadalmi elvárások képviselnek. Ebben rejlik a valódi punk esszencia: nem egy póz, hanem egy élet-halál harc a szabadságért.
Michiro Endo, a Stalin ikonikus énekese, a punk lényegéről egy mély társadalomkritikával teli gondolatot osztott meg: „Talán azért, mert megsérti azokat a normákat, amelyek fenntartása érdekében mindenki más keményen dolgozik, és mi meg nem, mert kényelmetlen nekik, jobb lenne, ha nem is lennénk. Ezt a szemedbe is mondják. De ez aljas trükk… Mi vagyunk azok, akik, ha nem dolgoznak keményen, akkor rosszat tesznek az országnak, mi vagyunk a hibásak, ha rosszul mennek a dolgok. Mindig rajtunk spórolnak, ha meg jól mennek a dolgok, mi szinte semmit nem nyerünk ezzel. Ez a japán társadalom hazugsága.”
Roni, egy zainichi koreai japán punk, még személyesebb perspektívát adott ehhez: „Nem volt más választásunk. Legyél yakuza (gengszter), vagy csinálj valamit… Rajzolj valamit, vagy fess valamit, vagy zenélj, vagy bármi más.”
Szabad e betörnöm (buldózerrel) új időknek új dalaival?
A japán punk és new wave egyik legizgalmasabb gyermeke kétségtelenül a kísérleti zajzene, vagyis a japanoise. Ez a brutális, szinte kaotikus zenei műfaj kiválóan tükrözi Oszaka szellemiségét, amely hagyományosan lazább, szabadabb és egyedibb hely Nipponon belül. Nem véletlen, hogy Oszakát az „ország konyhájaként” is emlegetik, hiszen nemcsak kulináris, hanem kulturális értelemben is kreativitás és bőség jellemzi.
Oszaka történelmileg is külön utas megoldásairól híres. Például 1930-ban még nagyobb volt Tokiónál, és gazdag kereskedőrétege miatt bőven volt pénz lóvéra. Oshio Heihachirō, Oszaka egykori rendőrfőnöke és konfuciánus filozófus, legendás alakja a város történelmének: egy válságos időszakban szétosztotta vagyonát a szegények között, majd lázadást robbantott ki, ezzel is demonstrálva a társadalmi igazságtalanság elleni harcot. Ez a hagyományos oszakai szellem – a konformizmustól való eltérés és az innováció – mélyen átitatta a város kulturális szövetét.
Ezt az egyediséget képviseli például az Inu (Kutya) nevű zenekar frontembere, Kō Machida, aki mára hazájában nagyobb sztár, mint a legtöbb másik punkzenész, de nem zenei tevékenysége miatt, hanem mint író. Japánban szinte minden jelentős irodalmi díjat elnyert, és kivételes helyet foglal el a kortárs irodalom világában. Érdekesség, hogy a punk- és irodalmi öröksége mellett Machida is feltűnt a legendás Burst City című filmben, ahol többek között a Stalin zenekar is szerepelt. Tényleg van valami Oszaka levegőjében mert aztán Machida is bezajosodik.
A noise műfajt kezdetben kevés lemezkiadó volt hajlandó megkockáztatni. Netán az üvöltés és
a sikoly is politizálásnak számít? Ez azt jelentette, hogy a zenekarok kénytelenek voltak saját
maguk finanszírozni, terjeszteni a nem zene zenéiket. Ez a D.I.Y. szó szerint maga a punk.
Oszaka noise szubkultúrája annyira kiterjedt és gazdag, hogy szinte lehetetlen minden fontos szereplőt megemlíteni – ez a tény különösen furcsán hangzik, ha Budapestről próbáljuk elképzelni. Hijokaidan mindenképp az egyik úttörő a sikolyok földjén. Kedvenc videóm, amikor egy olasz tévécsatornára meghívták őket a szintén alapbanda CCCCC-vel. 3. perctől a boldogság! Bár ez már inkább a postpunk, vagy még inkább az industrial műfajába sorolható.
A taknyos orrú nedves szemű faltüsszentő Hanatarash
A Hanatarash (ami japánul „taknyos orrú”-t jelent) a japán noise szcéna talán legkaotikusabb és legveszélyesebb formációja, amit Yamataka Eye (vagy „könnyező szem”) alapított egy barátjával. Ha szereted a „zúzda zenét”, akkor ez minden értelemben az: a szó szerint.
Fellépéseik nem csupán zenei, hanem fizikai élmények voltak – a zenekar gyakran építette le szó szerint a koncerthelyszíneket vagy az adott épületeket. Az élő fellépéseiket legendák övezték, részben azért, mert a résztvevőknek gyakran alá kellett írniuk egy szerződést, amelyben kijelentették, hogy a „taknyos orrú” semmilyen felelősséget nem vállal a testi épségükért. A történeteik között szerepel, hogy Molotov-koktélokat dobáltak a közönségre „társadalmi céllal”, és egy-egy koncertjük több millió forintos károkat okozott. Ezek a cselekmények részben a show részei voltak, de ha lebontják a falat melletted azért elgondolkozol. Sokáig úgy tűnt, hogy a buldózeres koncertjük csak egy városi legenda, de néhány évvel ezelőtt előkerültek a fotók, amelyek igazolták a történetet: Hanatarash valóban egy buldózert hajtott be a színpadra.
A japán zajszcéna egyik legikonikusabb alakja és egyben a BDSM szubkultúra sztárja Akita Maszami, művésznevén Merzbow. Ő 1979-ben indította el a projektjét, amely mára monumentális életművé nőtte ki magát: 326 nagylemezt és számtalan egyéb albumot foglal magában. Maszami nemcsak zenész, hanem zenei teoretikus és popkulturális esztéta is, akinek munkássága túlmutat a zajzene határain.
A nyolcvanas-kilencvenes években kezdett publikálni szado-mazo tematikájú könyveket, cikkeket és fotóalbumokat, amelyek szintén nagy figyelmet keltettek. A BDSM szubkultúrában Maszami nem csupán teoretikusként, hanem gyakorlati szakértőként is elismert figura. A Nihon Kinbaku Shashin-Shi (A Photographic History of Japanese Bondage) című könyve például egy ideig nehezen beszerezhető ritkaságnak számított, míg nemrég újra ki nem adták. A shibari, vagyis a japán kötözési technikák egyik kiváló ismerője, és ahogy mondani szokták, nem csak vizet prédikál, ha érted mire gondolok.
Maszami nemcsak a BDSM és a zajzene világát kötötte össze, hanem zenei ajánlásokat is adott arra, hogy mit érdemes hallgatni egy shibari-performansz közben – például ha valakit éppen fellógatsz egy szemöldökfára. Zenei munkásságával Merzbow segédkezett a harsh noise műfajának létrehozásában, amely a ritmus és dallam teljes hiányára, az elektronikus hangok intenzív manipulációjára épül. Annak ellenére, hogy zenei világa nehezen befogadható, Merzbow művészeti jelentőségét nemzetközileg is elismerték. Számos művésszel dolgozott együtt szerte a világon, köztük egy magyar nábobbal is, akit nemsokára felfedünk. Ez a nemzetközi jelenlét és az általa képviselt radikális esztétika biztosította helyét a zajzene és a modern avantgárd művészet panteonjában.
Magányos zenei Szinbádok a japán punk határán.
A japán punk zene hatásai a helyi kultúrára felbecsülhetetlen, hiszen olyan egyedi hangot találtak maguknak, amely egyszerre progresszív és elsöprő. A színtéren belül akadnak azonban olyan előadók, akik annyira behatárolhatatlanok, hogy nem váltak iskolateremtővé, mégis mindenki elismeréssel adózik előttük. Íme a japán zenészek kedvencei. Kivéve Sakevit (a G.I.S.M. énekese), aki pont annak az Edo Akeminek ment neki, aki 1979-ben ezt a zseniális Jagatara albumot alkotta barátaival.
Edo Akemi maga sem volt puhapiskóta. Maxon csapta szét magát a színpadon. Úgy látszik Japánban nem vesznek komolyan a punkok, ha nem eszel kígyót, és nem hadonászol teljesen meztelenül véres fejjel szamuráj karddal a színpadon. Ezek nem egyedi esetek voltak. Teljesen behatárolhatatlan csapat még a Polysics, akik zenei stílusukat „technicolor pogo punknak” nevezik. Igazából nekik köszönhetem, hogy beleástam magam a japán punk világába. Mert nem lehet semmihez sem hasonlítani. Electrobreak surfrock new wave punk? Mi? csak hallgasd és ne gondolkozz.
Polysics: How are you?
A magyar kapcsolat
A magyarok és a japánok furcsa módon már az első világháborúban is keresztezték egymás útját, méghozzá harctéren: a kínai Csingtao (Quingdao) környékén, ahol japán csapatok ostromolták a német védelmi állásokat. Az ostrom után számos magyar tengerész került hadifogolyként Japánba, és csak évekkel a háború vége után térhettek haza. Nekik köszönhetik a japánok a punk zenét. Az utolsó mondat igazság tartalmára azért ne fogadjatok, de a többi igaz.
Nevét William Gibson sci-fi író cyberpunk tematikájú regényéből adaptáló budapesti The Idoru zenekar tulajdonképpen már névválasztása miatt is érdekes lehetett a japánoknak. Tegyük hozzá, hogy 2003 környékén anime dvd-ket egy egyetemista ismerősöm, mint egy drogbiznisz szereplője, óvatosan a pad alatt adta át, hogy ne röhögjék ki a többiek. Akkor még nem volt ez a trendi Japán/Dél-Korea mánia, ami most begyűrűzött ide is. A könnyűkeményzenét (ezt a kifejezést loptam, de hasznos fogalom) játszó Idoru igazából egy komoly menedzsmenttel akár a Marson is népszerű lehetett volna.
Daiki Takeda, aki a külföldi megjelenésekre specializálódott kiadónál (Alliance Trax) meglátta a potenciált a The Idoru-ban. Ennek köszönhetően a magyar zenekar kétszer is turnézhatott Japánban – ami hatalmas eredmény egy olyan csapat számára, amely az undergroundból, szinte nulláról építkezett.
The Idoru: Old Songs
Sokan úgy vélik, hogy durvább zenékkel nem lehet megindulni, de az igazság az, hogy azokkal lehet csak igazán. Azok, akik a popzenében utaznak, ritkán kötődnek egy közösségként működő szubkultúrához. Ezzel szemben az underground világát az emberről emberre, személyes átadás filozófiája mozgatja – akárcsak a zen tanításait.
A Human Error története is ezt bizonyítja: a zenekar levelezések és beszélgetések során került kapcsolatba a World Downfall-ban is zenélő Yusuke Adachival, miközben egy közös, új grindcore „világrend” tervét szövögették. A nyers, feszes crust és grindcore zenék világában Japán nemcsak résztvevő, hanem a műfaj egyik epicentruma, hiszen ők maguk indították el a grindcore cunamit. A Human Error Another Bloody Intervention című anyagát az Eclipse Records is terjesztette, és a zenekarnak még egy közös albuma is megjelent a cseh Lycanthrophy-val. Ez a globalista grindcore összefonódás egészen abszurd magasságokba emelkedett, amikor japán nemzetközi hardcore/grindcore válogatásokon is szerepeltek – és nem egyedül. A kiskunhalasi Jack zenekar például ugyanúgy helyet kapott ezen a válogatáson, bizonyítva, hogy a magyar grindcore is képes határokat átlépni.
Mivel a magyarok a Siriusról érkeztek (Kásler biztosan), útba kellett ejteniük Japánt is. Innen nézve talán nem is olyan meglepő, hogy a hazai underground zenei színtér egyik legizgalmasabb figurája, Pándi Balázs, valamiképp összefonódott a japán zajzene legendás alakjaival. Pándi, aki újabban „önmegtámadás” névre keresztelt frizurájával a haját nem, de a kedélyeket továbbra is borzolja, nemcsak a Human Error dobosaként hagyott nyomot, hanem számos más „társadalomellenes bűncselekmény” is fűződik a nevéhez.
Ezek közül az egyik legnagyobb dobása az volt, amikor elhívta Magyarországra Akita Maszamit, vagyis Merzbow-t. Az együttműködésük eredménye valóságos zenei kitörés lett: kiszabadultak a tempóbörtönből, miközben szabadfogású zenei képződményekkel molesztálják a bolygó lakosságát.
A koncert után Maszami mosolyogva ült a backstage-ben, és annyit mondott: „Good.”
Azóta együtt játszunk. – meséli Pándi Balázs, az együttműködésük kezdeteit felidézve.
„Végül az is kiderült vagy tíz közös lemez után, hogy az első koncert egy félreértés volt, mert ő azt hitte, hogy én alapból duózni hívtam el.
Merzbow / Keiji Haino / Balázs Pándi
Amúgy ha eljutottál idáig jár a jutalom. Körösi Csoma Sándornak VAN több szobra is Japánban. Ez most már ezek után természetes remélem. Kőrösi Csoma, a tibeti-angol szótár megalkotásával és a buddhista irodalom fordításaival örökre beírta magát a világ kulturális történetébe.
J.L.P. RULEZ! avagy a Japán Lány Punk KIRÁLY vagyis bocs KIRÁLYNŐ!
A japán punkzenekarok között mindig is jelentős számban képviseltették magukat női zenészek, de sok esetben a színteret meghatározó alakok is ők voltak. Példák sora bizonyítja ezt: a GISM-ben, a Maximum the Hormone-ban, vagy a Boredoms-ban egyaránt játszanak női zenészek, és a Hijokaidan is bővelkedik női tagokban. Ha valaki eldob egy shurikent a japán undergroundban, nagy eséllyel egy lányt vagy akár egy burakumint (társadalmi kirekesztettségben élőt) talál el.
A japán lánypunk zenekarok számának és láthatóságának oka talán az, hogy a japán lányok egymás között felszabadultabbak, merik vállalni önmagukat és ötleteiket. Mondom én. Nem találtam semmit, ami erre magyarázatot adna. Lehet, hogy ez a természetes. Lehet, hogy nem is kell túlmagyarázni a dolgokat. Az viszont biztos, hogy Japánban a női punk/rock zenekarok száma kiemelkedő a világon belül.
Az első százszázalékos csajpunk zenekar, az OXZ (ejtsd: OX-Zed) Oszakából indult, és már 1981-ben fellépett. Gyorsan a színtér egyik alapkövévé váltak, előzenekarként szinte minden jelentős punkbanda előtt játszottak. Ők példát mutattak a következő generációknak, megmutatva, hogy a punk nemcsak a fiúk terepe, hanem mindenkinek a szabadságot és az önkifejezést jelentheti.
OZX: Boy Boy
Szintén innen indult már az OXZ hatására a második lánybanda a Sekiri, ami mindig lazán adja be a garage punkot. Oszaka leghíresebb lánybandája mégis a lájtosan késelő Shonen Knifelett. Ők már követik azt a trendet, hogy angol nyelvű dalokat és számcímeket adnak. Gyerünk késelni!
Shonen Knife – Let’s Knife
2000-es évektől a japán zeneipar valóban nagyüzemivé tette a punkrock zenekarok gyártását, gyakorlatilag klónhadseregként helyezve őket a piacra. Ez egy rendkívül szisztematikus folyamat: a zenekarokat gyorsan pozicionálják sorozatok, animék és filmek főcímzenéjéhez, illetve márkák arcaivá teszik őket. A zene itt gyakran már nem cél, csupán eszköz, a promóció szerves része – a termékek reklámozásának kelléke. A lázadás tehát jó üzlet.
A japán zeneipar ezen oldalát a recorder.blog.hu is részletesen taglalja egy cikkében, amely a zenekarklónozás perverz pápájáról szól. Ez a modell hatással volt a koreai k-pop formációkra is, hiszen a j-pop volt az, amely mindezt először tökélyre fejlesztette. Ezeket a zenekarokat punknak nevezni azonban sértés lenne a műfaj valódi szellemiségére nézve, de tény, hogy tökéletesen hozzák a lázadó esztétikát: a haj befestve, a névválasztás provokatív, és a megjelenésük botrányt színlel. Mindez azonban csak látszólagos határfeszegetés, hiszen a zenei tartalom uniformizált, és ha egyet hallottál, gyakorlatilag mindet hallottad.
Nem meglepő, hogy a lány punkbandák közül is ezek a formációk a legismertebbek, hiszen a japán anime sorozatok elviszik a hírüket külföldre is. Ezáltal a globális közönség ezekkel az ipari termékekkel azonosítja a japán punkot, miközben az underground színtér valódi, nyers kreativitása sokszor rejtve marad.
A furcsán aranyos Chai szép lassan meghódítja a világot. Nardwuar-interjú kötelező. Most értettem meg pontosan mit jelent az a szó hogy infantilis. Már ezért megérte.
Chai: N.E.O.
A személyes kedvencem a Limited Express (has gone?, ahol bár csak az énekes leányzó, de ez így tökéletes. Experi meg mentális.
Az Otoboke Beaver végre nem Oszakából, hanem Kiotóból támad. Gimis osztálytársak voltak. Nevüket, egy khmm, „szerelem hotelről” kapták, ami közvetlenül a gimnáziumuk mellett volt, ahová akkor jártak. Többet ne akarj tudni, mert az már hentai.
Az a baj, hogy nem lehet abba hagyni, mert a japán lánypunk kawaaaaiiiiiiiii!
The Let’s Go
Aki még többet szeretne tudni a japán undergroundról ajánlom a HELL BENTO-t!
Sayonara! Nincs többé Sayonara! A sayonara szót a japánok 80%-a már nem használja a mindennapokban, mert túlságosan végleges érzést hordoz magában – mintha azt sugallná, hogy soha többé nem találkozunk., úgyhogy nem használjuk.” Mata Ne az új Sayonara!
