De hogyan?
„A zene olyan fizikai „kábítószer”, amelyet semmi más nem tud helyettesíteni. Arányokat kapsz a füleden keresztül, konstrukciók szállnak beléd, melyek semmilyen más érzékszerven keresztül nem settenkednek beléd. Csak a füleden keresztül juthatnak el ezek a látszólag elemezhetetlen, furcsa hatások az arányok és törvények kinyomozhatatlan viszonylataiban.”
Hortobágyi László
Meg kell tanulnunk azt is, hogyan kell tanulnunk – tartja a fifikás köz(hely)mondás, de azért állapítsuk meg, hogy van benne valami. Mi most arra teszünk kísérletet, hogy elmondjuk, hogyan kell hallgatni. Zenét. Elsősorban.
A zenehallgatási szokások mára rendkívül szerteágazottan jelennek meg, ezért szükséges, hogy szóljunk erről, – és mint mindenhez -, térképezzük fel a lehetőségeket és igyekezzünk adaptálódni hozzájuk.
Az internet, az okostelefonok, a táblagépek és maga a laptophoz és számítógéphez-kötöttség, már nem feltétlenül a bakelitlemez aranykorának időszámítását idézi. Igen, elmúltak azok az idők mikor a frissen megvásárolt lemezekkel hazaérkeztünk és átadtuk magunkat a ropogó tiszta és meleg hangzásnak, miközben csodálhattuk az LP pufók termetű színes borítóját.
Míg régebben a zene és hallgató kapcsolata kifejezetten az erre a célra dedikált speciális eszközökön keresztül valósult meg, ma a telefonunk adatforgalma és a figyelmünk szab határt a zenehallgatási szokásainknak.
Kimondható, hogy a „streaming-szolgáltatók” elterjedésével jelentőségüket vesztették a zenei albumok. Így a technológiai újítások következtében, hallgató és előadó viszonya is végérvényesen átalakult, megváltozott.
A szélessávnak és a felhő alapú transzfereknek köszönhetően pedig eltűntek az adat mérete miatt felmerülő sebességkorlátok is.
Az újmédiával megérkezett a digitalizáció, az új fájlformátumok, a videómegosztók, a fájlmegosztó-rendszerek világa, mire oda jutunk, hogy már csak néhány „fanatikus futóbolond” vásárol vinyl-t, és az is abból a rétegből kerülhet ki, ami a zenehallgatással szorosabb kapcsolatot tart fent. Egyúttal, nincs túl sok ideje korunk emberének, hogy olyan rögeszméi lehessenek, mint a zenehallgatás. Talán kedvük is kevesebb, de ez már más kérdés.
A CD/discman-korszak után az mp3-galaxis (ami a mai napig töretlenül), olyan mértékben kiszorított minden más elgondolást, hogy némi túlzással kizárólagosan érvényesült. Mindenki odavolt a kis méretű, de ha kell jó minőségű digitális fájlokért, amiket könnyen és élvezetesen lehetett feltölteni az úgynevezett „mp3-lejátszóra”. Valóban fergeteges (volt).
A Youtube, mint a legnépszerűbb és legelterjedtebb videómegosztó felület, gyakorlatilag újraírta mind a zenehallgatási, mind a gyártási szokásokat. Ha úgy tetszik ez a videómegosztó is szabályozta a zeneipart, de meghatározta és elrendelte a felhasználói szokásokat is.
Ezzel párhuzamos a „streaming szolgáltatók” elterjedése hasonló eredményeket hoztak, úgy mint az „online zeneboltok”, melyek közül a Beatport elnevezésűt tekintik a legnépszerűbbnek.
Tehát a bakelit – és CD korszakkal szemben átvette az irányítást egy digitális, virtuális környezet, amely térben inkább a felhasználó – hallgató – alkalmazkodik az úgynevezett „digitális platformokhoz” és azok trendjeihez.
Így írásunk kisebb kalauz, ha úgy tetszik térkép, arra nézve miként igazodjunk el
ebben a digitális rendszerben ha zenehallgatók, zenefogyasztók vagyunk. Nézzük!
Minden a felhasználás módjától függ, de vegyük alapul azt az ideális esetet, hogy nem laptopon szeretnénk zenét hallgatni (bár még erre a későbbiekben kitérünk). Ehhez szükségünk lesz hangsugárzókra, fejhallgatóra, vagy egy úgynevezett „kis fülbedugós” fülhallgatóra – ami leginkább támogatja mobil zenehallgatást.
A hangfalak esetén tanácsos körültekintően választani, attól függően, milyen céllal tervezzük használni őket. Például kis helyiségben ideális választás lehet egy közeltéri monitorpár, de itt is számít, hogy miként szól, mi a „gyártó által feltüntetett” sugárzási spektrum. Vagyis, az a frekvenciatartomány, amit az adott eszköz „elviekben” képes lesugározni. Ebben az esetben is beszélhetünk lineáris, vagy non-lineáris lehallgató-rendszerekről.
A hifi hangfalak például ezzel szemben inkább arra koncentrálnak, hogy megteremtsék a „legtökéletesebb” megszólalás illúzióját. Ebben az esetben a hangzás jóval színesebben jelenik meg, sok esetben előre elrendelt paraméterek mentén. Például beépített hangszínszabályzókkal, vagy szűrőkkel érik el a gyártók a hangzásbeli modifikációkat.
A választás során fontos, hogy figyelembe vegyünk néhány lényeges paramétert, mint például a frekvencia átvitelt, vagy a teljesítményt – mint lényegesebbeket. Az előbbi azt a tól-ig határt fejezi ki, hogy a hangsugárzó mekkora frekvenciaspektrumon sugároz. Az utóbbi paraméter fejezi ki a maximális hangnyomás mértékét, ám ennél lényegesebb maga a hangnyomás fogalma amit dB/dBFS mértékegységekkel szokás kifejezni a hangtechnikában.
(Ügyelve rá, hogy írásunk inkább hasznosabb, élvezetesebb, és olvasmányosabb legyen, igyekszünk elkerülni a száraz fizika fogalmait, de néhány esetben ez elengedhetetlen).
A flat nem flat jelenséget figyelembe kell venni fejhallgató esetén is. Itt is léteznek olyan eszközök, amik kevésbé színezik a hangot – úgynevezett monitor-fejhallgatóként írják le ezeket a készülékeket, de vannak kifejezetten színesen szóló fülesek is. Ezen kívül a fejhallgatókat csoportosíthatjuk nyitott, illetve zárt kategóriák szerint is. Azt szokták mondani, a zárt fejhallgató nem engedi be – vagy csökkenti – a külső zajokat és hanghatásokat, míg a nyitott fejhallgatók alkalmasabbak lehetnek a hosszabb távú munkára, zenehallgatásra. Ebből következik, hogy zárt fejhallgatóban a fül hamarabb el is fárad. Előszeretettel használják dj-célokra a zárt verziót, míg a nyitott fejhallgatókat inkább egyéb környezetben preferálják.
Az emberi fül 20hz-től 20kHz-ig érzékel hangokat. Az e tartomány alá eső hangot, infrahangnak nevezzük, ami ezen a tartományon túl helyezkedik el azt pedig ultrahangnak – igen, amiket a denevérek is hallanak. Ez persze csak egy meghatározás, a valóságban ennél komplexebb és eltérőbb, mind a fül érzékelése, mind a szerteágazó emberi tényezők és specifikációk.
Nem mindenki hallja ugyanazt, nem mindenki hall ugyanúgy, és nem mindenki ugyanazt
érzékeli, és különböző esetekben, különbözőbb emberi percepciókkal is kalkulálhatunk.
(Úgy mondják Beethoven süketen komponálta legjobb műveit).
De térjünk vissza eredeti tárgyunkhoz, mi szerint fel kell tenni a kérdést: Hogyan hallgassunk zenét?
Először is a saját ízlés és a saját tapasztalás itt is nyerő választás lesz. Bízz magadban, ismerd meg a zenei kínálatot, merülj el, és szerezz ismereteket. Ma kijelenthető, hogy a szuverén kiadói és előadói hagyományok felszámolódtak, helyettük a „zenei platformok” diktátumának világa, és az ahhoz való humán alkalmazkodási jelleg figyelhető meg, mint tendencia és trend. Vagyis nem annyira érdekes ma már egy előadó személyes jellege, karakterek, ami miatt mondhatjuk hogy felületesebbé is vált a globális zeneipar. Röviden: Nem a felhasználó hoz döntést, hanem a virtuális felületek kényszerítik a „hallgatót” a sablonok, template-k elfogadásához, alkalmazásához. (Fel) használó lesz. Így a Spotify, a Youtube, és egyéb közösségi felületek, mind ezt a célt szolgálják.
A mesterséges intelligencia jelenléte és/vagy csodálata:
„Hú, mi ez a zene ami pont most szól?” – kérdezik a Shazam-ot.
A Shazam, egy főként okostelefonokra kifejlesztett zenefelismerő-alkalmazás, ami „hallás után” beazonosítja az aktuálisan – valós időben- érzékelt zenét, hanganyagot.
Korunk progresszív technológiai evolúciójában tobzódunk az ilyen „kiegészítő” jellegű alkalmazásokban. Akár okostelefonra is léteznek már zongoraoktató tanfolyamok, hallásfejlesztő appok, hangoló-alkalmazások, tuner-ek, pluginek, sőt már egyes digitális audió munkaállomások is megjelentek telefonos felületekre.
(A nyelvoktató, trénerképző, jógaoktató stb. applikációkkal párhuzamosan).
A LANDR cég például egy online automata mastering szolgáltatást üzemeltet, de ugyanígy megjelentek az automatizmusokkal dolgozó pluginek is, amik képesek zajszűrésre, keverési funkciókra, analizálnak, és sok egyéb más számítási feladatokra is kalibráltak.
Az eddigiek mellett találkozhatunk más jellegű definiáló eszközökkel is, amik információkat adnak egy adott dal tempójára (BPM), hangnemére (song key), dalszövegére, vagy kottázására (akkordbontások) vonatkozóan.
Néhányat megemlítve:
Szólni kell arról is, hogy egyre nagyobb eredményeket érnek el a multitrack felvételek estén a sávok szétbontásában is, ami szintén a MI okán válik lehetségessé.
Ezzel az eljárással javítható az egyes sávok minősége különböző beavatkozások által, így létrehozható egy – a korábbinál – jobb minőségű hanganyag. Az eljárást tekinthetjük egy olyan digitális rekonstrukciónak, ahol a minimálisra vannak szűkítve a hibalehetőségek, és a technológia révén egyre inkább a „legjobb” megoldásra való törekvés elve érvényesül (hangminőség és megszólalás szempontjából). Új lehetőségek, új megszólalások. Ezért is kevertek újra sok-sok lemezt, ellátva azokat a „REMASTERED” pecséttel, és ilyenkor az esetek többségében tényleg jobban is szólalt meg a korábban már megjelent album.
Az igazsághoz hozzátartozik az is, hogy elkerülve minden ez irányú boncolgatást, azt meg kell jegyezni, hogy bár a zeneipar felduzzasztódott és a csövön is kifolyt, a globális trendeket tekintve nem tudta megőrizni korábbi jegyeit, és talán vesztett is autonóm jellegéből, egyéni hangvételéből. Inkább sémák szerint felépülő modellek valósulnak meg, nehezen jön létre maradandó matéria. Ennek persze sok oka van, és ez csak a nagyobb tendenciákat nézve lehet érvényes. Azt szokták mondani: „A zeneipar felhígult”. Ezt a kitételt azért tettük, hogy rávilágítsunk, a technológiai fejlődés és minden ilyen jellegű „hókuszpókusz”, nem hozta el egyértelműen azokat az eredményeket a fejlődésre nézve, mint amit tőle elvártak.
A whathifi.com listáiból válogatva csokorba szedtünk néhány aranyat érő hallgatnivalót:
- Joe Cocker – Mad Dogs And Englishmen (1970)
- Daft Punk – Random Access Memories (2013)
- Pink Floyd – The Dark Side Of The Moon (1973)
- Jacky Terrasson – Reach (1995)
- Dianne Reeves – Never Too Far (1989)
- Isaac Hayes – Hot Buttered Soul (1969)
- Fleetwood Mac – Rumours (1977)
- Georg Solti – Wagner: Der Ring des Nibelungen (1965)
- The Beach Boys – Pet Sounds (1966)
- Jay-Z – The Black Album (2003)
- Radiohead – Hail To The Thief (2003)
- Miles Davis – Bitches Brew (1970)
- Pink Floyd – Wish You Were Here (1975)
- The Beatles – Abbey Road (1969)
- Daft Punk – Random Access Memories (2013)
- Stevie Wonder – Innervisions (1973)
- Frank Sinatra – In The Wee Small Hours (1955)
- Marvin Gaye – What’s Going On (1971)
- Gustav Holst – The Planets
- Nils Frahm – Spaces (2013)
- Boards Of Canada – Tomorrow’s Harvest (2013)
- Kiasmos – Kiasmos (2014)
- Nina Simone – Baltimore (1978)
- Dr. Dre – 2001 (1999)
- Brian Eno – Ambient 1: Music For Airports (1978)
- Aphex Twin – Selected Ambient Works 85-92 (1992)
- Nine Inch Nails – The Downward Spiral (1994)
- Charles Mingus – Mingus Ah Um (1959)
- J. S. Bach – Brandenburg Concertos (1721)
- Nick Cave & The Bad Seeds – The Boatman’s Call (1997)
