A már-már krisztusi performansz azonban megköveteli az alany feltámadás előtti elhalálozását, melyből logikusan következik egy azt megelőző születés-felnövés-kiteljesedés hármaskombináció. Ahhoz, hogy kellő jelentőséget rendeljünk a hosszú hiátus utáni visszatéréshez, jöjjön a jellegzetes Vintage dzsekit újra magára öltő Vincent Belorgey gyorskisokos.
Felgyorsult világunk egyik megközelítéstől függően kellemes/kellemetlen, de mindenképp elkerülhetetlen velejárója mindennek és bárminek a hirtelen feltűnése, rapid kiteljesedése és szempillantásnyi idő alatt bekövetkező eltűnése.
A hírek ahogy jönnek, úgy mennek, a hírnév és elismerés vizében korábban még évtizedekre alámerülő sztárok helyett a mai hirtelen percembereknek többnyire már csak egy apró lábujjmerítésre futja. Trendek bontakoznak ki és vesztik el jelentőségüket minduntalan, gyors egymásutánban, hogy az arra szuperérzékenyek pislogni se merjenek. Épp ezért tűnhet sokak számára, de legalábbis egyvalakinek, konkrétan nekem olyan távolinak az elmúlt évtizedet úgy, ahogy van leuraló láz, a rég volt, tán igaz sem volt nyolcvanas évek iránti nosztalgikus el/visszavágyódás.
Ha nem is hirtelen, de fokozatosan minden elkezdett neonfényben úszni, rég nem használt szintetizátorok bújtak elő még a legapróbb kövek alól is, az aktuális divattrendekre érzékeny nők önkéntelen tikkelésbe kezdtek, valahányszor szaglás útján detektálták egy-egy, köldök alatt viselt farmernadrág közelségét, a férfiak pedig gyors hirtelen letették az anyagszegény farmereket és a szarrászegecselt meg összevissza rikító pólókat, mint más a lantot, csakhogy pont úgy kezdjenek el öltözködni, mint Michael J. Fox a Vissza a jövőbe első részében.
Charlie Chaplin egyszer benevezett egy Charlie Chaplin hasonmásversenyre, és harmadik lett.
Hasonlóan járna a nyolcvanas évek is, ha benevezne egy nyolcvanas évek hasonmásversenyre,
mert ha más versenyzőtől nem is, a 2010-es évektől csúfos vereséget szenvedne.
Ennek a nyolcvanas éveket elejétől a végéig kiszipolyozó trendnek pedig, ha nem is kizárólagos, mindenképp az egyik legjelentősebb forrása Kavinsky Nightcall című számának és Nicolas Winding Refn 2011-es rendezésének, a Drive-nak egyfajta egyszer az életben történő eggyé válása, ami instant kultstátuszt és világsikert fialt mind a francia zenésznek, mind pedig a dán filmrendezőnek.
A film premierjét követően Kavinsky hirtelen a legjelentősebb elektronikus és kevésbé elektronikus fesztiválok kiemelt fellépőinek listáján találta magát, ha csak 259 másodpercre is, de hatalmas csarnokokat, tereket, sátrakat és klubokat töltött meg, tömegek ordították várostól, országtól és földrésztől függetlenül, hogy:
„There’s something inside you
it’s hard to explain
They’re talking about you, boy
But you’re still the same
Amikor valakinek egyszerre ismeri meg a nevét az egész világ, ott a háttérben jó eséllyel egy kiemelkedő kreatív alapzatot szörnyű erőfeszítések árán kihasználni igyekvő hajlam, és évek áldozatos munkája bújik meg, így nyilván senki sem vágódik hanyatt attól, hogy Kavinsky esetében sem egy fecske csinálta meg a nyarat.
Első önállója, a Testarossa Autodrive még 2005-ben jelent meg, amit egy évvel később a Teddy Boy című EP követett. A kellően karakterisztikus hangzásvilág és a kezdetektől fogva tudatos alkotói attitűd egy már rögtön a pályája elején szilárd elképzelésekkel bíró alkotó képét mutatta (első kiadói gondozásban megjelent szerzeménye még 2013-as albumán is helyet kapott), a pillanatok alatt felismerhető mintázatok pedig ha nem is pillanatok alatt, de viszonylag hamar a francia elektronikus zenei színtér egyik húzónevévé avanzsálták, amit csak még tovább tetézett az ekkoriban felfutó, reszelésközpontú, torzítókkal és földrengésszerű refrénekkel operáló French House széllel szálló elterjedése.
A Justice, SebastiAn, Mr. Oizo, Breakbot, Busy P, Dj Mehdi egytől-egyig a francia elektronikus zenei iskola elitdiákjaivá váltak, oldalukon Kavinskyvel, aki ugyan nem csatlakozott a nebulókat egy tanterembe terelő Ed Banger Recordshoz, egészen 2011-es kitöréséig együtt nyomult a legtöbbjükkel.
Ha eltérő mértékben is, zenéjükben azért folyton-folyvást tetten érhető a nyolcvanas évek auditív hatása, nyíltan, teljes értékű audiovizuális koncepcióvá azonban csak Kavinsky tette a vonatkozó évtized iránti rajongást, amire már-már pofátlanul beszédes példa a klipjeiben rendre visszatérő zombikarakter, aki miután 1986-ban K.O-zik egyet ropogós Ferrarijával, 2006-ban találja magát, és ha már ott van, elkezd elektronikus zenét csinálni. Mert ugye mi mást csinálna egy zombi 2006-ban, ha nem elektronikus zenét a jónépnek. Ha béna is a sztori, ürügynek azért ürügy, saját bevallása szerint arra azért elég, hogy legyen valamilyen bármilyen oka a zenekészítésre.
Az 1986-os Sega játék nyomán elnevezett debütáló lemez, az OutRun című korong 2013-as megjelenése a Kavinsky munkássága iránt érdeklődők legnagyobb örömére végre egy csokorba szedte a szakmán kívüli megjelenéseket tekintve visszahúzódó zenész hanghullámokról alkotott elképzeléseit.
A karmester mellett SebastiAn és a Daft Punkból ismert Guy-Manuel de Homem-Christo által istápolt lemez szinte úgy, ahogy van váltotta be a hozzá fűzött reményeket, röpültek a zenei listás helyek, franciaországi arany minősítés, kritikai és közönségsiker. Tízből kilenc esetben ekkortájt kezdenének el durranni a pezsgők, menne a kokainhegyekben történő arconpörgés, fullos luvnyák legyeznék az alanyt pálmalevelekkel az ibizai tengerparton, az arc pedig akkorára püffedne, hogy nincs az a nyakszirt, ami megtartsa, mert a laikus számára valahogy így néz ki a popszakma.
Kavinsky azonban az őt ért népszerűségre és konstans köztudatban pörgésre úgy válaszolt,
ahogy tízből kilencen biztosan nem, de talán még az a maradék egy sem – visszavonult.
Nem egy drámai, könny áztatta bejelentés közepette, inkább csak a lehetőségeihez mérten észrevétlenül, a radar alatt, amolyan Daft Punkosan. A sokáig bizonytalan kimenetelű visszavonulással kapcsolatos kérdőjeleket aztán 2021 nyarán oszlatta el végleg, mikor évek óta befagyasztott vagy eleve nem is létező közösségi médiás platformjain megjelent a zenei újjászületésével kapcsolatos első hintek egyike.
Az elmúlt néhány hónapban aztán a megszellőztetett visszatérés még több eleméről hullt le a lepel, Reborn című albuma március 25-én jelenik majd meg a Record Makers gondozásában, a türelmetlenek addig is a „Renegade” és a „Zenith” című trekkekkel gondoskodhatnak a napi ajánlott Kavinsky-bevitel megfelelő forrású és összetételű fedezéséről. Mindenesetre az elvárások nagyok, egyszer már megcsinálta, hogy egy évtizedes trend alfája legyen, ha a komoly művészi ambíciókat sejtető visszatérés most „csak” a következő kilenc évet fogja valamilyen módon tematizálni, már megérte bevágódni a Ferrari Testarossa volánja mögé.
