Nem, nem egészen, de sokat tettek azért, hogy te tudjál róla. Jamaikára tényleg igaz, hogy a kultúrák olvasztótégelye. A spanyol, latin, afrikai, angolszász zene keveredése Jamaika esetében eléggé köztudott, de a kínai hatás tán nem annyira ismert. Igazság szerint nagyon is sok közük volt a jamaikai zenekultúra és hangzás kialakításához. Még inkább az elterjesztéséhez. Miközben a világ a Rastafari színekben pompázó hangzásra figyelt, a háttérben egy csendes, ázsiai diaszpóra építette fel a modern jamaikai zene infrastruktúráját: stúdiókat, lemezboltokat, hangrendszereket. Ők voltak azok, akik a helyi zenei kreativitásnak keretet, technológiát és elérhetőséget adtak.
Soundsystem of the China?
A kérdés, hogy miként hatott a kínai-jamaikai közösség a klasszikus reggae fejlődésére? A válasz valahol a szerénység és a történelem torz tükrében rejtőzik. Ezek az emberek ritkán tolták magukat előtérbe, inkább hagyták, hogy a zenéjük beszéljen helyettük. De ha ma reggae-t hallgatsz, az ő kezeik nyoma is ott rezeg minden basszusban és echo-delay-ben. Valójában az őket megillető elismertség a történelem alakulásának köszönhető. Ismertség és elismertség. Ennek járunk most utána.
A ma ismert jamaikai zene (a mentotól a ska-ig, a rocksteady-től a reggae-ig, a dancehalltól a dubig) viszonylag jól dokumentált. De ezeken a műfajokon belül is létezett az újítók egy kicsi, de annál befolyásos csoportja, akik nélkül ez a történet nem teljes. Vincent (Randy) Chin és Patricia Chin, Clive Chin, Mikey és Geoffrey Chung, Byron Lee, Justin Yap, Leslie Kong, Ernest, Jo Jo, Kenneth és Paulie Hoo Kim – ők voltak a lemezbolt- és stúdiótulajdonosok, hangmérnökök, a soundsytemépítők, producerek és sessionzenészek, akik mindegyike alulértékelt, ugyanakkor kiemelkedően fontos szerepet játszott az általunk ismert jamaikai zene fejlődésében. A hangzás kialakításában kimondottan nagy szerepük volt. Külön érdekesség, hogy valamennyien a kínai Guangdong tartományból származó hakka nép leszármazottai voltak.
Jamaikában kínaiak?
Ha ma végigsétálsz Kingston zsúfolt utcáin, a jerk csirke illata mellett talán fel sem tűnik, hogy a reggae hazájában milyen mély kínai gyökerek rejtőznek. Pedig a történet egészen az 1850-es évekig nyúlik vissza — oda, ahol a brit gyarmati gépezet új munkaerőt keresett a felszabadított afrikai rabszolgák helyére. A megoldást Dél-Kínában találták meg: a hakka közösség tagjait szerződéses munkásokként Jamaikába szállították.
A valóság azonban távol állt a „szerződéses” ígérettől. A kínaiak ugyanolyan megalázó bánásmódban részesültek, mint a fekete jamaikaiak — adósrabszolgaság, bányamunka, kiszolgáltatottság. Hasonló történetek zajlottak a tengerentúlon is: az Egyesült Államokban kínai bevándorlók ezrei dolgoztak a vasút- és bányaépítéseken, gyakran éhbérért, jogok nélkül.
A 20. század közepére azonban a kínai diaszpóra újra útra kelt. Az 1950-es években számos hakka család próbált menekülni a kommunista Kína elszigeteltsége és bizonytalansága elől – oda, ahol még volt remény a szabad életre, legyen az jószerivel bárhol – köztük Patricia és Vincent Chin ősei is. Jamaika akkor épp az angol gyarmati uralom utolsó éveit élte, és a kínai közösség szorgalmával, fegyelmével hamar a sziget gazdasági életének motorjává vált. Az első generáció még kisboltokat, fagylaltozókat, fogadóirodákat nyitott — ezekből a hétköznapi helyekből nőtt ki később a jamaikai zeneipar alapstruktúrája. A pult mögött álló fiatalok közül sokan lettek később lemezbolt tulajdonosok, stúdióvezetők és producerek. Ők voltak azok, akik a reggae-hez nemcsak ritmust, hanem rendszert is adtak.
Kínai a reggae anyja?
Patricia Chin – más néven Miss Pat, más néven „a reggae anyja” – volt az egyik ilyen vállalkozó, aki először üzletet nyitott, hogy a kiselejtezett lemezeket árulja, amelyet férje, Vincent zenegépjavító munkája során összegyűjtött. A pár kis üzletet nyitott, ahol ezeket a lemezeket újra árusították – így született meg a Randy’s Record Mart, amely nemcsak bolt volt, hanem egyfajta kulturális olvasztótégely: hely, ahol zenészek, DJ-k, producerek és kíváncsi tinédzserek találkoztak. A bolt felett hamarosan megszületett a Studio 17, ahol a jamaikai zene új hulláma formát öltött. Itt készültek azok a felvételek, amelyek később meghatározták a ska, a rocksteady és a reggae arculatát. A Randy’s nem csupán lemezbolt volt – ez volt Kingston kreatív szívverése.
Miss Pat ma már New Yorkban él, és bár 87 éves, továbbra is ő vezeti a VP Recordsot,
a világ legnagyobb független reggae-kiadóját – egy birodalmat, ahonnan olyan ikonok
indultak, mint Bob Marley, Bunny Wailer, Dennis Brown, Gregory Isaacs vagy az Israel Vibration.
Pat Chin
A VP Records ma már akkora árnyékot vet a jamaikai zenei kultúrára, hogy külön fejezetet is megérdemelne. Talán még az Island Records hírnevét is túlnőtte. De fontos tudni: ők csak egyek voltak azok közül, akik a reggae történetét formálták.
Még több kínai
Ha igaz az, hogy minden ötödik ember kínai, akkor Jamaikában ez különösen kihallatszik – szó szerint. Viccet félretéve: tényleg nyakig benne voltak a kis szigetország zenei forradalmában.
A Randy’s Studio 17 és a VP Records csupán a jéghegy csúcsa volt. A kínai–jamaikai vállalkozók egész hálózata segített abban, hogy Kingstonból zenei forradalom szülessen. Ott volt például Hoo Kim és legendás Channel One Stúdiója, amely legalább akkora jelentőségű, mint Miss Pat birodalma. Ha két nevet akarsz megjegyezni a cikkből, Miss Pat és Hoo Kim legyen az – két teljesen különböző karakter, akik mégis ugyanarra a hullámra hangolódtak. És ott volt még Leslie Kong, a Beverley’s Records alapítója, valamint Herman Chin Loy, az Aquarius Records mögött álló úttörő, akik nemcsak lemezeket adtak ki, hanem kulturális központokat teremtettek: klubokat, stúdiókat, közösségi tereket.
A kínai–jamaikaiaknak akkoriban nem volt bejárásuk az angolszász elit által uralt zenei körökhöz, ezért saját terepet kerestek – és megtalálták azt Trenchtown és Kingston poros sikátoraiban. Ez lett az ő világuk, az ő piacuk. Ami akkor még csak a helyi klubokban és udvarokon szólt, később világhírű hangzássá nőtt. Ennek egyik oka, hogy a kínai közösség mesterien használta ki, amit a britek hátrahagytak: a BBC stúdiók leszerelt eszközeit, a szalagos magnókat, keverőpultokat. Ezekből a maradványokból teljesen új hangzás született – erőteljes basszusvonalak, jazzes fúvós riffek, pulzáló ritmusok és a dub ikonikus visszhangjai. Túlzás lenne azt állítani, hogy a kínaiak tanították meg a fekete jamaikaiakat a technikára, de az biztos, hogy a keverőpultok mögött együtt alkották meg a modern reggae nyelvét.
VP Records
A VP Records története ennek az összefonódásnak a betetőzése. A kiadót 1979-ben alapította a néhai Vincent „Randy” Chin és felesége, Patricia Chin, a legendás Randy’s Records és Studio 17 tulajdonosai Kingstonból. A cég hamar hidat épített Jamaika és New York között, és mára a világ legnagyobb független reggae-kiadójává nőtte ki magát. Aki látta az 1978-as Rockers című filmet, már láthatta a kezdeteket: a háttérben, Miss Pat és Vincent Chin birodalma már ott volt – csak még senki nem sejtette, hogy épp egy zenei legendát néz.
A Chin család az 1970-es évek közepén új fejezetet nyitott: New Yorkba költöztek, magukkal hozva Kingston ritmusát és az évtizedek alatt felépített tudásukat. 1975-ben Brooklynban megnyitották első amerikai üzletüket, ahol jamaikai lemezeket árultak és terjesztettek – ez lett a reggae új otthona a Nagy Almában. Néhány évvel később, 1979-ben, az üzlet Queensbe költözött. Ott élnek ma is.
A VP címke egy monogram, Az alapítók nevének kezdő betűi. Na, most ezt kicsit emésztgesd, minden idők legnagyobb jamaikai zene orientációjú kiadójának a neve két kínai ember monogramja.
A VP Records 2002-ben és 2003-ban elnyerte a Billboard „Legjobb Független Kiadója” díját, három egymást követő évben pedig a „Legjobb Reggae Label” elismerést.
Az általuk kiadott albumok több Grammy-díjat is hoztak – és ami talán még fontosabb: a VP gondozásában született lemezek vitték el Jamaika hangját a világ legtávolabbi pontjaira.
Vincent “Randy” Chin 2003-ban hunyt el, de az általa épített örökség nem zárult le vele. A VP Records ma is családi vállalkozás: a kiadót fiai, Randy Junior és Christopher Chin irányítják, miközben Patricia „Miss Pat” Chin továbbra is aktívan részt vesz a cég életében – pontosan úgy, ahogy egy anya őrzi a családi tűzhelyet.
A 2000-es évek közepén a VP nemcsak fennmaradt, hanem új korszakot nyitott. 2007-ben elindították az 1970-es és ’80-as évek klasszikus reggae-albumainak újrakiadását, majd 2008-ban jött az igazi nagy dobás: felvásárolták a legendás Greensleeves kiadót. Ha nem vagy reggae-fan, ez olyan, mintha Def Jam megvette volna a Death Row kiadót. Óriási fegyvertény.
A Greensleeves katalógusa több mint 12 000 dalt tartalmaz – gyakorlatilag maga Jamaika hangzó története. A vásárlással a VP nemcsak a legnagyobb reggae-kiadóvá vált a világon, hanem a műfaj örökségének legfőbb letéteményesévé is. A kiadó azóta is folyamatosan formálja a reggae jövőjét: a Strictly the Best című válogatássorozatuk ma már több mint 50 kötetet számlál, és minden egyes kiadás egy újabb fejezet a karibi zene globális krónikájában.
A 2000-es évek elején a VP Records állt a riddim-hangzás globális robbanása mögött. Ez volt az az időszak, amikor a dancehall végleg betört a nemzetközi piacra – és a világ hirtelen Sean Paul, Elephant Man vagy Beenie Man ritmusára mozgott. A VP ezzel világsikert ért el – és nem mellesleg komoly pénzt is keresett, amikor a dancehall a karibi kluboktól eljutott az MTV-ig és a Billboardig. Azonban a Chin-család nem a pénzszórós menedzsmentről volt híres. Ez egy kínai-jamaikai vállalkozás volt a szó legjobb értelmében: fegyelmezett, hosszú távra gondolkodó, és minden dollárt visszaforgató. A VP a sikereit nem limuzinokra, hanem a Greensleeves katalógus bővítésére költötte.
A cég időközben új mottót is választott: „Miles Ahead in Reggae Music.” Nem szerénykednek – és nincs is miért. A VP ma már nemcsak egy kiadó, hanem a karibi zene globális központja, egy kulturális erőközpont, ahol a reggae, a dancehall és az afrobeat egyaránt otthon van. Mondj be találomra egy jamaikai nevet, biztos, hogy adtak ki valamit tőle. Itt tudod az összeset csekkolni.
Történelem, szociológia, divat és persze zene
Ahogy a jamaikai zene évtizedről évtizedre új irányokat vett, úgy formálódott az ország öntudata is. A ’60-as évek végén és a ’70-es évek elején Jamaika már nem a függetlenség eufóriáját élte, hanem a kiábrándulás korszakát. Az utcákon politikai feszültség, erőszak és gazdasági bizonytalanság uralkodott – és mindez beleivódott a zenébe.
A dalok nemcsak a jelenről szóltak, hanem távoli utópiákról, olyan helyekről, ahol talán majd béke lesz. Andrew Jones professzor „A távol-keleti hangok Jamaikán” című előadásában így írja le a kínai és afrikai diaszpórák hatását: „A zene birodalmat hoz létre önmagának, egy földrajzilag homályos elmozdulási zónát, amely nincs itt Jamaikán. […] létrejön olyan képzeletbeli földszoros, ahol egy távoli afrikai kontinens szomszédságába kerül Chin-Loy, Hoo Kim elődeinek Távol-Kelete.”
Ebben az összefüggésben észrevehető a moll hangjegyek, pentaton skálák és az egymást követő kvartokat és kvinteket használó harmóniák (mindegyik sztereotipikusan „keleti” hangzás) finom jelenléte. Ez mind kimutatható az olyan művészek munkásságában, mint a The Skatalites, Don Drummond, Byron Lee, The Revolutionaires és Augustus Pablo.
1971-ben Herman Chin Loy egy újabb tehetségre bukkant: felfedezte a fiatal Horace Swabyt, akit a világ később Augustus Pablo néven ismert meg. Kettejük együttműködéséből született meg a jamaikai zene egyik legkülönösebb és legszebb fejezete – a Távol-Kelet hangzásának esszenciája. Ennek csúcspontja az 1977-es nagylemez, az East of the River Nile, amely máig egyedülálló módon olvasztotta össze a keleti spiritualitást a karibi ritmusokkal.
Ez nem a pénzről szólt
Ha idáig eljutottál, valószínűleg már észrevetted: a kínai–jamaikaiak valóban jó érzékkel mozogtak a zeneiparban. Ott voltak mindenhol, ahol lehetett – buliszervezésben, stúdiókban, lemezboltokban, mindenhol, ahol zene szólt és egy kis pénz forgott. De nem ez volt a lényeg. A reggae és a dancehall világában nem a pénz volt nagy, hanem a szenvedély. Gondolj bele: Jamaika lakossága a ’60-as években alig kétmillió fő volt. Még ma sincs hárommillió. Ez volt az egész piac. A reggae nem a tőzsdéről indult, hanem hátsó udvarokból, apró stúdiókból, és konyhákból, ahol a magnószalag mellett pattogott az olajban a sült banán. Most ne kapkodj a telefonod után, felfelé kerekítettem, valójában 2021-ben három milla se volt a lakosság. Szóval ekkora pénz volt benne. Kicsi.
És ebben a világban ott volt Miss Pat is – nemcsak kiadótulajdonosként, hanem DJ-ként, vagy ahogy Jamaikán mondják, selector-ként.
Ahogy egyszer visszaemlékezett: „Túl forradalmi volt – a zenénket a saját hangrendszereinken kellett lejátszanunk – azokon, amiket mi magunk építettünk. Az emberek ereje, a közösség és a soundsystemek vitték el a zenét az utcára. Ez tette népszerűvé. Nem a média.” Egy pillanatra megáll, majd mosolyogva hozzáteszi: „Húsz évig, 1958-tól 1977-ig álltam a pult mögött. DJ-ként, vagyis selector-ként dolgoztam – közben pedig lemezeket árultam. A kettő ugyanaz volt: adni a zenét, kézről kézre, szívről szívre.”
Miss Pat Speaks On The History Of VP Records And How Reggae Music Spread Across The World
Nem lehet elmenni Herman Chin-Loy mellett sem. Ő volt az, aki nemcsak rögzítette a hangzást, hanem alakította is. Zenészként, producerként és hangmérnökként egyaránt jelen volt, és ami nála készült, az nemcsak megszólalt – másképp szólt. A jamaikai zene egyik leginkább alulértékelt, mégis legnagyobb hatású alakja volt: az a fajta ember, aki nem beszélt sokat, csak a potméterek mögül formálta a történelmet.
A legendás ütőhangszeres, Larry McDonald, aki 88 évesen ma is aktív, így emlékezik rá: Ő így beszélt Loy hatásáról: „Az emberek azt mondják, hogy sok keleti hangzást idézek fel a játékomban. Ez nem tudatos – ez tudatalatti. Ha figyelembe vesszük, hogy a kínai jamaikaiak az ötvenes évektől a hetvenes évekig úttörők voltak a jamaikai zene minden műfajában, fontosságuk egyértelművé válik.”
Amikor megkérdezték, tisztában volt-e akkoriban azzal, mekkora szerepük volt a kínai jamaikaiaknak, csak nevetett: „Hogyne lettem volna! De akkoriban mindannyian a zenével voltunk elfoglalva. A többit hagyjuk a szociológusokra.”
Nyugati Távol-Kelet
A „távol-keleti” hangzás nem egyik napról a másikra jelent meg a jamaikai zenében – lassan, rétegenként épült bele a sziget akusztikus DNS-ébe. Az 1950-es évek közepétől a ’70-es évek végéig hallható, ahogy a kínai–jamaikai zenészek és producerek finoman áthangolják a karibi ritmusokat. Ivan Chin volt az egyik első kínai jamaikai, aki komoly hatást gyakorolt a sziget zenéjére. Saját zenekara, a Chin’s Calypso Sextet, a mento műfaj egyik úttörője volt. A „Peakapeow című dal a korszak jamaikai tánczenéjének egyik legkorábbi példája – nyers, játékos és mélyen helyi, mégis már ott bujkál benne a távol-keleti melodika árnyalata.
Lord Creator: Ethiopia
Lord Creator Trinidad és Tobago szülötte volt, aki Jamaikán találta meg új otthonát és hangját. A calypso énekes gyakran dolgozott együtt Vincent “Randy” Chin producerrel – igen, Miss Pat férjével. 1962-ben közösen hozták létre az Independent Jamaica című dalt, amely a sziget függetlenségének nem hivatalos himnusza lett. Egy évvel később született az Ethiopia, egy spirituális, keleties felhangokkal átszőtt felvétel, amely már előrevetítette, merre tart a jamaikai zene.
Lord Creator – Independent Jamaica
Don Drummond & The Skatalites: Chinatown
Ha van zenész, akinek a neve egyet jelent a ska hajnalával, az Don Drummond. A The Skatalites harsonásaként Drummond nemcsak játszott, hanem irányt is mutatott: zenéjében ott feszült a klasszikus képzettség és az utca nyers energiája. Gyakran dolgozott együtt Justin “Phillip” Yap kínai–jamaikai producerrel, és közös munkáik egy új zenei dimenziót nyitottak meg. Elég csak a dalcímeket olvasni: Chinatown, Confucius, Far East – ezekben már önmagában benne van a keleti–nyugati fúzió ígérete. A ska tempója, az afrikai ritmusok és a keleti hangzásvilág találkozása olyan volt, mint egy kulturális időzített bomba: felrobbant, és mindent megváltoztatott.
A Skatalites első nagylemeze, a Ska Authentic sem akárkik keze alatt született. A produkcióban ott volt Leslie Kong, Vincent Chin, Philip Yap, és a felvételek egy részét a legendás Hoo Kim’s Channel One stúdióban rögzítették. Hoppácska!
Stephen Cheng: Always Together
A zene néha önmagát írja át – és Stephen Cheng esete pontosan ilyen.A sanghaji születésű énekes, aki életének egy részét az Egyesült Államokban töltötte, 1967-ben épp Jamaikán élt, amikor felvette az Always Together című dalt. A szám különös, mégis magától értetődő házassága két világnak: a dallam az ősi tajvani népdalból, az „Alishan Maiden”-ből származik, a ritmust pedig a rocksteady lüktetése adja.
A produkció mögött ott állt Byron Lee, a kínai származású producer, aki már ekkor a karibi zene egyik legfontosabb alakja volt. Az Always Together az első olyan jamaikai felvételek egyike, amely nyíltan és tudatosan ötvözte a keleti dallamvilágot a nyugati – pontosabban karibi – ritmusokkal.
The Revolutionaries: Kunta Kinte Version One
A The Revolutionaries neve hallatán minden reggae-rajongó tudja, hogy itt nem „egy” zenekarról van szó, hanem a jamaikai stúdiózene gerincéről. Ők voltak a Channel One házizenekara. A West Kingstonban lévő Channel One stúdió házizenekara volt. 1976-ban a banda felvette a Kunta Kinte Version One című számot – egy alapvetést, amit nem lehet csak simán „dalként” kezelni. Ez volt az a pillanat, amikor a jamaikai zene egyszerre nézett vissza és előre: vissza Afrikára, a rabszolgaság és az ellenállás gyökereire, miközben technikailag és hangzásban a jövőt építette.
Augustus Pablo: East of the River Nile
A jamaikai zenében a távol-keleti hangzás legszembetűnőbb megvalósulása és egyben tudatos továbbépítése kétségtelenül Augustus Pablo nevéhez fűződik. Az East of the River Nile nem egyszerűen egy album – ez maga a metszéspont, ahol a kínai és az afrikai diaszpóra hangjai találkoznak. Pablót nem kellett semmiről meggyőzni. Ő az a ritka művész volt, aki ösztönösen hallotta a világ egységét a hangokban. A melodika, amit kezében tartott, egyszerre szólt reggae-t, dubot, jazzt, kínait és jamaikait – mintha egyetlen hangszerben olvadt volna össze öt földrész rezgése.
A lemezt 1977-ben rögzítették a dub két keresztapjának keze alatt: Augustus Pablo és Herman Chin Loy. A East of the River Nile nemcsak egy korszak lezárása, hanem egy zenei univerzum születése is. Egy album, amelyben a Nílus és a Dél-kínai-tenger ugyanabba az áramlásba torkollik, és ahol a ritmus végre valóban világnyelvvé válik.
Száz kínai szónak is egy a vége: jamaikai zene. Ilyen, amikor a kultúrák nem egymásból merítenek, hanem egymást felemelve szólnak – ugyanabban a ritmusban.
