Pár éve egy MINKA & Bernathy koncerten hallgatva őket, a következő gondolatok kavarogtak a fejemben: „ez az egész maga a harmónia, miközben mennyire izgalmas és kiszámíthatatlan is egyben.” – Szeretem ha nincsenek konkrét refrének, vagy verzék és itt bizony nincsenek. „De szép hangja van Rozinak. Még nem tudom milyen formában és hol, de szerintem fogunk mi még együtt dolgozni valamin…”
Zsiga barátom révén azóta tényleg összejött a közös munka, egy merőben új és izgalmas formáció keretében. Az a gondolatom támadt, hogy Zsiga live act-je és Rozina gyönyörű hangja, valamint szuggesztív előadásmódja mellé jó lehetne a Honvéd Férfikar, a maga őserejével. Talán működhetne.
És mint kiderült, működött. Túlvagyunk a premieren, amelyet az Akváriumban tartottunk és azóta is szövögetjük terveinket a jövőre nézve.
Míg a produkció újra alakot ölt, ismerjétek meg Pátkai Rozit kicsit közelebbről – higgyétek el, megéri, hiszen annyira sokrétű művész, hogy az ő esetében szinte mindegy, hogy éppen melyik, általa kedvelt művészeti közlésformával fejezi ki önmagát, mindenképp érdemes a közönségévé válni.
Mesélnél a szüleidről és a szülői házról? Milyen környezetben nőttél fel?
Szüleim művészetszerető emberek, édesanyám szakmáját tekintve is művészeti újságíró, testvérem pedig kurátor, író, így otthon mindig is középpontban állt a kreativitás, az alkotás, a művészetek szeretete – társulva a sporttal, amely a testvérem és az én életemben is meghatározó jelentőségű volt. Pátkai Marcell huszonnyolcszoros magyar snowboard-bajnok, én pedig a magyar női párbajtőr válogatott keretének voltam a tagja tizenéves koromig.
Gyerekkorodban, vagyis inkább a fiatal éveidben mikor jött a felismerés, hogy művészeti területen szeretnél majd kibontakozni? Volt ezzel kapcsolatban egy konkrét élmény, vagy valami más inger, ami nagy hatással volt rád?
Gimnáziumban alapítottunk zenekart “Rakéta” néven, főleg házibulikon játszottunk. Sokan az akkori felállásból megmaradtak a zenélésnél, a mai napig játszanak hobbi vagy professzionális szinten. Sokat improvizáltunk, inkább performance-ként emlékszem vissza a színpadi jelenlétünkre, erősen hatott ránk a nyolcvanas évek avantgárd pop zenéje: leginkább a Bizottsághoz tudnám hasonlítani, amit akkor csinálni akartunk. Később húszas éveim elején Londonban jártam, ahol véletlenül megismerkedtem a Bossa Novával, egy bolhapiacon vásároltam az első Gilberto-felvételeket, amik aztán egy évtizedig hatottak a zenei világomra.
Az intermédia művészeti szak – az egyes technikák elsajátítása mellett – mit adott neked, mi az a tapasztalat, tanulmány, amit magadévá tehettél és a legjobban megmaradt benned? És az ott szerzett tapasztalatokat milyen típusú projektekben szeretnéd alkalmazni?
Az intermediális kifejezésformákkal eltöltött idő számomra egy önmegismerési folyamat, az új látásmódok számtalan olyan problémára irányítják rá a figyelmemet, amikre korábban nem is számítottam, hogy foglalkozni fogok. Nem gondoltam volna például, hogy egyszer majd az experimentális, érzékenyítő társasjátékok fognak a látóterem középpontjába kerülni. Az egyik ilyen művem egy női mellekből készült memóriajáték, a Mammary, ami tulajdonképpen a piaci társadalom tökéletes testideáljával szemben megfogalmazott provokatív állásfoglalás.
A másik játék egy sokkal nehezebb témakört érint. A Zikaron emlékezet-társasjáték formájában a holokauszt társadalmi felelősségének kérdéseit veti fel. A játék hátterét a saját családom, a Pátkai-Herczegh család fotóalbuma adja. A játékosok a kártyák hátoldalain szereplő életutakat a szabályokat betartva vagy azokat megszegve rendezik paklikba.
Nagymamám, azt hiszem, örülne, ha látná, hogyan él tovább ez a fantasztikus képgyűjtemény, hiszen nagyon szépen elrendezte ezeket a fotókat. A legrégebbi kép az 1880-as évekből való, és dédanyámat ábrázolja. A fotóalbum különlegessége, hogy a vizitkártyák hátoldalán nagymamám kézírásával találhatóak a családtagok élettörténetei. Ezeket használtam fel a játék készítése során, emléket állítva a holokausztban elhunyt családtagoknak. Ahogyan a rokonok történetei után kutattam, nagynénémmel, dr. Pátkai Györgyivel is készült egy hosszabb beszélgetés, amit rögzítettem. Óriási öröm számomra, hogy megőriztem a hangját ezeken a felvételeken, ahogyan az is, hogy a Firgun Alapítvány podcastpályázatán különdíjat nyert az interjúból készült rádiójáték. Azon dolgozom most éppen, hogy legyen egy szép kísérővideó is a hanganyaghoz.
A bossa nova időszakot követően (amikor még ebben a stílusban énekeltél) váltás következett az életedben, egyfajta megújulás. Ebben a megújulásban vetted az irányt az elektronikus zene tág spektrumot adó világába és a versekhez. Magyar verseket dolgozol fel egyedi módon elektronikus zenei alapokra. Ezen projekten belül nincs hiányérzeted ? – Itt a szövegírásra gondolok, a saját szöveg írására. Mert ez a része így kikerül a képletből ugye?
Kedvenc bossa nova kompozícióim szövegei is nagyon erős költemények, nem okoz gondot számomra, hogy nagy műveket interpretálhatok, ha társul az interpretáció mellé az a szabadságfaktor, ami akár az előadásmódot akár a zeneszerzést illeti. Versmegzenésítéseinkben olyan szövetet próbálunk az alkotótársaimmal létrehozni, amelynek zenei elemei reagálnak a versekre, párbeszédet folytatnak velük: nem a versek passzív szemlélőjeként lépek fel, hanem aktív kapcsolatot keresek a szövegekkel az alkotófolyamat során illetve a színpadon is. Olykor saját szövegeimet is könnyebben írom meg azzal a tapasztalattal a hátam mögött, amit a Nyugatos költők, Pilinszky vagy Tandori verseinek megzenésítése jelent: olyan nagyságok szövegei után fel sem merül bennem a mintakövetés vagy akár a saját szövegeim bármilyen felértékelése a nagy költemények mellett, nem vagyok költő, se dalszövegíró.
Pátkai Rozina: Tanuk nélkül / A tengerpartra (Pilinszky János)
Szövegeim ösztönösen jönnek és gyakran összefüggéseikben vagy összefüggéstelenségükben az önmegismerés folyamatát szolgálják számomra, ha születik egy saját szöveg, az inkább egy nagyfokú elengedést jelent, mint művészeti “teljesítményt”, jólesik őket elénekelni vagy elmondani a színpadon, vállalni őket erényeikkel és hibáikkal együtt.
Van/vannak példaképeid? Az is érdekelne, hogy melyek azok a dolgok amik teljesen kikapcsolnak, vagy éppen inspirálnak a saját művészetedben?
Huszonéves koromban Víg Mihálytól tanultam gitározni és dalokat előadni. A mai napig ő az egyik legnagyobb inspiráció számomra, akár a versek előadásáról, akár az alkotás folyamatáról, az alkotó és a mű viszonyáról van szó.
Kortársaimhoz képest elég későn váltam “főállású” alkotó emberré, ennek minden
küzdelmével együtt ez azt is jelenti számomra, hogy minden perc kikapcsolódás,
amikor szövegekkel és zenével, vagy egyéb kifejezésformákkal foglalkozhatok.
Próbálok berendezni egy olyan alkotóteret, ahol a hangszerektől a hangfelvétel technikai feltételeiig minden egyből rendelkezésre áll számomra, ha kedvem tartja gitározom, vagy elektronikus zenei elemekből loopokat, szintetizátorokon szekvenciákat gyártok, ezzel szeretek a legjobban foglalkozni szabad perceimben és amikor jut időm az ilyesmire, általában inspirált vagyok és tettre kész.
Ahogyan gondolkozol a világról, amilyen gondolatok kavarognak éppen benned és ezeket szeretnéd közölni művészként – ez befolyásol a versek kiválasztásánál? Például a Lélektől Lélekig album és koncert repertoár összeállításánál?
Nincs művész, akit ne érintenének érzékenyen a közhangulat negatív változásai. Nem direkt módon választok verseket az aktuális közéleti események tükrében, mégis időről időre észreveszem, hogy ösztönös szövegválasztásaim hátborzongatóan rímelnek azokra a közállapotokra, amiben alkotni próbálunk nap mint nap.
Lélektől lélekig: MINKA x Honvéd Férfikar x Bernathy
Igazán sokoldalú művészt ismerhettem meg a személyedben, tele vagy mondanivalóval és az önkifejezés fontossága, dominanciája nálad legalább olyan erős, mint egy tinédzsernél. A művészember egy örök gyerek marad szerintem, értem ezalatt a gyerekre/fiatalkorúra jellemző folyamatos kíváncsiságot a világ felé és az erőtejes önkifejezésre való késztetést. A zene mellett képzőművészként is aktív vagy. A két művészeti ág egyenlő arányban van jelen az életedben, vagy egyes periódusokban az egyik jobban előtérbe helyeződik?
Sokat gondolkodom azon, hogy miként tudnának organikusabban keveredni azok a kifejezésformák, amikhez időről időre nyúlok. A zenélő képek, a családtörténetet feldolgozó társasjáték és rádiójáték, a rajzok, montázsok, festmények és zenék, mind mind közös tőről fakadó dolgok számomra, nincs a fejemben az, hogy döntést kellene hoznom, mikor melyikkel foglalkozzam épp?
Ha erősebben húznám meg a műfaji és formai határokat, talán kevésbé lenne játék és szabadság
az alkotás számomra, így nem figyelek a tendenciákra, mikor mivel foglalkozom többet.
Bernathy Zsiga által ismerhettelek meg – vele korábban készítettem már interjút – ő live act előadó, akivel közös formációt alkottok. Jártam koncerteteken és akkor már éreztem, hogy fogunk együtt dolgozni. Szerencsére ez rövid időn belül megvalósult a Minka&Bernathy&Honvéd kórus projekt által. Mesélnél arról, hogy milyen irányba látod fejlődni a formációt, illetve mi lenne az álomszerű kifutása számodra?
Zsiga zenéje, látásmódja számomra nagyon inspiráló: rengeteget tanultam tőle az elmúlt években arról, hogyan kell felépíteni hosszú zenei folyamatokat, miként épül fel egy hosszú track dramaturgiája és milyen zenei elemek segítenek, hogy folytonosan fenn tudjuk tartani a figyelmet, a feszültséget a nézőtéren. Mindkettőnknek új helyzet volt egy énekkarral dolgozni, sokat gondolkodtunk mit tud egymásnak adni az eredendően két különböző entitás, a kórus és az elektronikus zene. Nem meglepő módon a legfőbb kötőanyag a vers lett, amelyhez mindenki feltételek nélkül elsőre tudott kapcsolódni.
A vers volt a híd, amin keresztül megszületett az átjárás a techno és a kórusirodalom között.
Fantasztikus formában keltek újra életre azok a dalok, amiken már hosszú idő óta dolgoztunk együtt Zsigával, de születtek újak is, amelyek könnyedsége azt hiszem mindenkit elvarázsolt az alkotófolyamat során. Nem könnyű mozgatni egy ilyen nagyméretű produkciót ma Magyarországon, stábbal és látvánnyal, de úgy érzem, nagyon fontos, hogy megtalálja a helyét a magyar zenei palettán ez a produkció, amelyhez hasonlót nem nagyon ismertem korábban a hazai zenei életben.
Három gyermeked van és művészként totálisan aktív vagy. Ez alapból egy sűrű életet feltételez, szerintem soha nincs semmi időd, ezt jól gondolom ugye? A férjed is művész, szintén nagyon elfoglalt. Hogyan tudjátok összehangolni a hétköznapokat? A nagyon precízen, előre tervező pár vagytok, vagy inkább spontán alakulnak a hétköznapok nálatok?
Szerencsére szabadúszóként most különösen érezzük a szabad időbeosztás előnyeit – és persze sokszor a hátrányait is. Folyamatosan alakul a családi dinamika, mióta legkisebb gyermekem megérkezett, sokkal kevésbé tudunk igazán előre tervezni, de ez mindenkit a családban arra ösztönöz, hogy jobban fókuszáljon – akár a munkára, a családra vagy az alkotásra, lehetőleg egyaránt. Férjem Fenyvesi Márton a hangmérnöki pályán találta meg az útját, nagyobbik lányom Kamilla szintén előadóművészként és képzőművészként keresi a saját hangját, színészként filmekben és színdarabokban aktív miközben a Képzőművészeti Egyetem hallgatója, középső lányom Panna pedig már most nagyszerű multi-instrumentalista dalszerző, első dala nemrégen jelent meg és éppen a kislemezén dolgozik. Mivel sokat dolgozunk együtt is a férjemmel, nehéz elválasztani a munkát a családtól, de igazából örülünk is, hogy a gyerekeink azt látják, aktívan, alkotó szellemben éljük az életünket, úgy érzem, ezzel tudunk példát mutatni számukra, hogy létrehozni jó és érdemes.
Tudom, hogy klisés kérdés, de egész egyszerűen engem érdekel a véleményed a világ, a társadalom mai állapotával kapcsolatban. Mit gondolsz, merre tart ez az egész? Jobb irányt vehet a Föld sorsa, vagy pesszimistán állsz a témához és azt gondolod, hogy a jövő menthetetlen már? Milyen a Te lelkiállapotod, mondjuk úgy, a 10 évvel ezelőtti Rozihoz képest?
Nem félek a jövőtől, de sokkal több kétség gyötör, mint tíz évvel ezelőtt. A 2010-es években nagyot változott az életem, úgy érzem megtaláltam számos dolgot, ami hosszú évtizedekre meghatározza majd a tevékenységemet, de mindeközben szétesett az ország, amiben élünk és ez nagyon elszomorít és dühít is. A legelkeserítőbb számomra a szolidaritás teljes hiánya, a hatalom cinizmusa: társadalmunkban olyan polgárháborús hangulat uralkodik, ami nehezen elviselhető.
Zárjuk a beszélgetésünket emelkedettebb témával, azaz egy premierrel, hiszen eljött végre a pillanat és debütálhatunk a Lélektől Lélekig album 4 dalával.
Marci elvégezte a végső simításokat, Zsiga és Balázs Soma pedig szintén elkészült a vizuál kiegészítésekkel, amelyekkel még hangulatosabbá, klipesebbé tették Varga Dániel koncertfelvételeit. Tehát zársásként, fogadjátok szeretettel a Lélektől Lélekig 4 számos premierjét.
MINKA x Honvéd Férfikar x Bernathy: Fekete ország (Babits Mihály)
MINKA x Honvéd Férfikar x Bernathy: Foncsor (Szabó T. Anna)
MINKA x Honvéd Férfikar x Bernathy: Magad vagy
MINKA x Honvéd Férfikar x Bernathy: Tanuk nélkül A tengerpartra (Pilinszky János)
