Barion Pixel

Legendás albumborítók nyomában

Benedek Csanád

2023.04.25.

21 perc

Sok esetben bele se gondolunk, hogy mennyire fontos egy album borítója. Többnyire még maguk a zenészek se. Azonban akik hagyták, hogy hozzáértő kezek diszponáljanak zenei víziójuk látványvilága felett, azok jó esetben egy műalkotással gazdagodhattak. Tudvalevő, hogy az albumborítók gyakran maguk is önálló műalkotásként értelmezhetők, adott esetben egy egész korszak jelképévé válnak. Hatásuk a kultúra más szegleteire is kiterjed. A témát körüljáró első cikkünkben egy kis alapozást tartunk a legendák csarnokából.

The Velvet Underground and Nico
A The Velvet Underground és Nico német énekesnő debütáló albuma, amely 1967. márciusában jelent meg, talán az egyik legismertebb borító. 1966-ban készült, miközben a banda Andy Warhol Exploding Plastic Inevitable turnéján szerepelt. Az album a kísérletező előadói hozzáálláson túl ellentmondásos témákat jár körbe, beleértve a kábítószerrel való visszaélést, a prostitúciót, a szadomazochizmust és a szexuális devianciát. Maga a zenekar neve is egy bizarr BDSM-tematikájú könyv címéből ered. Tehát nyilvánvalóan nem mainstream albumnak szánták. A popkulturális kísérlet mégis bevállt. Szerencsére Lou Reednek annyira erős a saját mentális banánja, hogy ki tudott bújni Andy-jének árnyékából. Niconak pedig sajnos más dolga nem volt, mint hámozni azokat.

Az album első kiadásánál a hátsó borítófotóra Eric Emerson színész képe került, méghozzá fejjel lefelé kivetítve a zenekar mögötti falra. Emersont akkoriban épp letartóztatták kábítószer-birtoklás miatt, és kétségbeesetten hajtott bármiféle bevételért. Fényképének jogosulatlan használata miatt perrel fenyegetőzött, amennyiben nem fizetnek neki. Az MGM kiadó ahelyett, hogy eleget tett volna a kérésnek, leállította az album terjesztését, majd Emerson fotóját a későbbi nyomtatások során retusálták a képről. A már kinyomtatott példányokon a színész képét nagy fekete matricával fedték le. Ma már ezek is gyűjtői relikviák, miközben Lou Reed tett egy utazást a vad oldalra.

Never Mind the Bollocks, Here’s the Sex Pistols
A Sex Pistols egyetlen stúdióalbuma 1977-ben látott napvilágot, majd az évek során számos zenekarra és zenészre, és úgy általában véve az egész zenei iparágra hatással volt. Különösen az album nyers energiáját, Johnny Rotten gunyoros előadásmódját és „feléneklését” tartják tabudöntögetőnek. Gyakran nevezik, ha nem is a legjobb, de a leghíresebb punkalbumnak, és mint ilyen, minden idők legjobb… zenei listáin bérelt helye van.

Az album eredeti címe God Save Sex Pistols volt. A történethez hozzátartozik, hogy többek között Vivien Westwood is készített terveket a Sex Pistols-nak. Végül Jamie Reid borítókoncepciója nyert. Az eredeti tervben, ami most rózsaszín, vörös lett volna, de Amerikában rózsaszínű zöld Sex Pistols-borítóval adták ki. Végül az angol is ez a neonrózsaszín lett. 1977-ben egy modern, szokatlan szín volt. A mai napig is frissnek hat.

A Bollocks-balhé
A bollocks szó szerinti jelentése heregolyók, de leggyakrabban a hülyeség, hülyék, tökfejek értelemben használják. Mintha magyarul azt mondanák: „Ne foglalkozz a f…ságokkal!” Hasonlóan a bollocks is leggyakrabban nem eredeti értelmében használatos. Johnny Rotten úgy magyarázta a jelentését, mint egy munkásosztálybeli kifejezést, hogy: Ne beszélj itt nekem hülyeségéket!, Ne nyomd a kamut!

Johnny Rotten – 1977. Fotó: Ray Stevenson

Egy angliai felmérés többek között azt vizsgálta, hogy a beszédükben milyen gyakorisággal fordulnak elő különféle káromkodások. Végül arra a megállapításra jutottak, hogy az összes káromkodás 81%-át mindössze tíz káromkodás teszi ki, és ezekből a „bollocks” volt a hetedik leggyakoribb szitokszó.
1977-ben még más szelek fújtak. A londoni rendőrség felkereste a város Virgin Records fiókjait, majd közölte velük, hogy az 1899-es Indecent Advertisements Act értelmében szeméremsértés miatt vád alá helyezik őket, amennyiben továbbra is kihelyezik az albumborító plakátjait. Mindezek értelmében volt aki nem árusította, volt aki egy tapasszal kitakarta a „bollocks” szót, és olyan is akadt, aki a büntetés tudatában szembeszállt az ítélettel.

Chris Sealet, a Virgin Records menedzserét négyszer is letartóztatták. Ezekből aztán hatalmas sajtóvisszhang és per kerekedett. Geoffrey Robertson védőügyvéd felidézte, hogy a Biblia korai angol fordításai szerint a „bollocks”-ot használták a herékre, ezt aztán később a „kövek” szóval helyettesítették a King James Biblia-verzióban. Ekkor Rotten átadott Robertsonnak egy cédulát, amelyben ez állt: „Ne aggódj! Ha elveszítjük az ügyet, a Never Mind the Stones, Here’s the Sex Pistols-ra átnevezzük az albumot. Az ügyben keletkezett eljárás végén a bírói kar elnöke így zárta le az ügyet:

Bár kollégáim és én teljes szívünkből elítéljük az emberi természet legrosszabb ösztöneinek vulgáris kiaknázását kereskedelmi haszonszerzésre, amit bizony ön és a cége olcsó hírverés keltése miatt elkövet, ennek ellenére vonakodva kell megállapítanunk, hogy: nem bűnös.”

A kereskedelmi hálózatok értékesítési tilalma ellenére is az album financiálisan sikeres lett. Egy héttel a megjelenést követően 125 000 példányos előzetes megrendelést kaptak. Néhány héttel később, november 17-én, már aranylemez státuszba lépett. Közel egy évig bestseller maradt, miközben 48 hetet töltött a legjobb 75 között. Az albumot a RIAA végül platinalemeznek minősítette. Számos újrakiadást élt meg, a legutóbbit 2017-ben. 1983-ban a The Bollock Brothers kiadott egy nagyon hasonló lemezt: Never Mind the Bollocks néven. De ez a borító is abszolút mém lett.

Most nem megyek bele a téma elemzésébe, de egy külön cikket megérne, hogy milyen művészeti közeg vette körül a The Velvet Undergroundot és a Sex Pistols-t. Tulajdonképpen egy olyan trendi és menő arcok halmaza, ami eleve sikerre predesztinálta őket. Itt erősen kihangsúlyozom a trendit. Természetesen ez mit sem von le az albumok zenei értékéből.

Joy Division: Unknown Pleasures
Itt aztán nincsenek trendi arcok, csak egy szuicid hajlamait beteljesítő énekes és egy minden tekintetben legendás album. Mondom mindezt úgy, hogy nem vagyok egy nagy Örömhadosztály-fan. A zenekar névtörténete magában is elég kemény. A Joy Division a nácik által prostitúcióra kényszerített nők koncentrációs táborának foglyaira vonatkozó kifejezése volt.

1979-ben jelent meg az Unknown Pleasures az angol Joy Division rockzenekar debütáló stúdióalbuma, amely az egyetlen Joy Division-album, amelyet Ian Curtis énekes életében adtak ki. Az albumot mindössze három egymást követő hétvégén vették fel. A borítót Peter Saville művész tervezte, egy rádiópulzár jeleinek adattáblázatát felhasználva. A borítón használt fotó, a CP 1919 pulzár rádióhullámainak képén alapul, a Cambridge Encyclopaedia of Astronomy-ból. A képet eredetileg Harold Craft rádiócsillagász készítette az Arecibói Obszervatóriumban az 1970-es doktori disszertációjához. Saville az eredeti fehér-fekete képet inverzzé változtatta, szemben a banda javaslataival.

Attól tartottam, hogy fehér alapon kicsit gagyinak tűnik. Meg voltam győződve arról, hogy feketében sokkal szexisebb, mivel az űrből érkező jelet szimbolizálja.” – mondta. Saville tetejébe az album eredeti változatához a terveket texturált dombornyomott kártyára nyomtatta. A zenekarnak azonban nem volt pénze ezt a technológiát alkalmazni a borító tömeggyártásához.

A borítókép szorosan összekapcsolódott a zenekar rajongóival a ’80-as évek gót, darkos összejövetelein, miután a Joy Division meglévő tagjaiból megalakult a New Order. Egyébként ez a grafika csak 2000 után kezdett külön utat bejárni. Az albumot pedig mára hatalmas kultusz övezi, de akkor „egy sivár rémálom filmzenéje”-ként jellemezték. Az albumborító meg talán az egyik legismertebb vizuális mémjátszótérként funkcionál. Kiscicás, Disney, minden verziója van.

Raf Simons, majd később a Supreme is együttműködött Saville-lel egy ruházati kollekción. 2012-ben a Disney vállalat a borítóképet egy Miki egérrel ellátott pólóhoz használta. Vince Staples 2015-ös Summertime ’06 című albumának borítója is az Unknown Pleasures képen alapszik.

Metallica: Black
A Metallica 1991-es Black albumának valójában nincs címe. A lemeznek egy időben a Five nevet szánták, de rájöttek, hogy az ötös sorszámnál még egyszerűbb, ha nem vacakolnak vele. Sokan azt gyanítják, hogy a szintén nagyon fekete borítós 1972-es Soft Machine – Fifth című albuma miatt skippleték az ötletet.
A szakértők szerint akkoriban a zenekar fénye valamelyest kezdett megkopni. Ezzel az albummal tértek vissza és váltak élő legendává. A coveren a zenekari logó mellett ott sejlik a Gadsden-zászlón is látható kígyó. Az amerikai függetlenségi háború idején használt lobogón, a Don’t Tread On Me (Ne taposs rám) felirat olvasható, amely az album hatodik felvételének is a címe. A Gadsen-zászló alapvetően az elnyomottak ellenállásának a jelképe. Ma az Egyesült Államokban gyakran használják a jobboldali libertarianizmus, a kiskormány szimbólumaként; a hatóságokkal és a kormányzattal szembeni bizalmatlanság vagy dac jelképeként. Ezért is hordják sokan ennek az albumnak a pólóverzióját. A Metallica persze ennek korántsem örül, hogy belerángatták aktuálpolitikai diskurzusokba.

Sok híres fekete borítós „black album” lézetik, de a Metallica hírnevét erősíti, hogy white albumként a Beatlesre, black albumként pedig a Metallicára hivatkoznak. Minden más csak utána jön. Maguk a metálos fiúk a Status Quo Hello című albumborítóját jelölték meg inspirációnak. Jay-Z black albumánál meg a Metallicát. Így megy ez.

Black albumok témakörben nem lehet elmenni az AC/DC Black in black-je mellett. Az egyszerű, de nagyszerű mintapéldánya. Nekem pedig az a gyanúm, hogy a Metallicát leginkább a már említett The Velvet Underground második albumának borítója, a White Light / White Heat coverje inspirálta. Különösen, mert azon is egyfajta tetoválásszerű minta jelenik meg a sarokban.

Geto boys: We Can’t Be Stopped
A We Can’t Be Stopped a Geto Boys harmadik stúdióalbuma, amelyet 1991. július 9-én adtak ki. Az egyik legsikeresebb lemezük volt. 1992 elején platinabesorolást kapott.

Az album borítója Bushwick Bill (Geto Boys-tag) képe a kórházban. Bill azért került oda, mert szemen lőtték, miközben barátnőjével egy pisztollyal dulakodott. Bushwick Bill azt kérte barátnőjétől, hogy ölje meg őt. A dulakodás során véletlen elsült a fegyver. Bill akkor PCP (angyalpor) hatása alatt volt. Az eset után elvesztette a jobb szemét.

A kép készültekor bár fennállt a fertőzés veszélye, a Geto Boys másik két tagja mégis kivitte Billt a kórházi szobából, hogy elkészítse a fotót, közben eltávolítva a szemtapaszt és az intravénás csepegtetőt. Ez a borító a mai napig vitákat vált ki a tengerentúlon. A kép egy hajszálvékony határmezsgyén mozog a hatásvadászat és a megrendítő erejű bevállalóság között. Magyarán mi ilyenek vagyunk, „megállíthatatlanok” és nem viccelünk. Ez az albumborító sokak szerint messze túlmegy a jó ízlés határán, egyfajta önkiárusítás. Másfelől meg nem árulnak zsákbamacskát. Ez egy hardcore rapcsapat, sosem akartak senki kedvencei lenni.

Bill később sajnálatát fejezte ki az album borítója kapcsán, és azt mondta: „Még mindig fáj, ha ránézek arra a borítóra, mert ez egy elég személyes dolog volt, amin keresztülmentem… Még mindig gyakran érzek fájdalmakat, iszonyatos nyilalásokat, hiszen egy golyó van az agyamban… Szerintem elég helytelen volt megcsinálni, mitagadás nem voltam valami jó állapotban.”

Pink Floyd:Ummagumma
Még véletlenül sem hagynám ki a Pink Floydot egy ilyen listáról, hiszen akkor az életemmel játszanék. A Pink Floydnak nem rajongói, hanem szektája van. Ez egy vallás, ami egy életen át tart. Hozzá kellő mennyiségű zenével.

Pink Floyd-borító. Hmm. Na, de melyik? Igazából mindegyik Pinkie-albumnak komoly koncepció alapján felépített borítója van. Elég csak a Pulse pulzáló CD-jére gondolni. Ki csinált ilyet akkor?

Legyen mégis az Ummagumma!
Bár a megjelenéskor az albumot jól fogadták, azóta maga a banda kevéssé értékeli, több interjúban is negatív vélemény fogalmazódott meg róla.
Az Ummagumma dupla lemez. Az első lemez élő felvételeket tartalmaz. A második lemezt négy részre osztották. Mind a négy zenész kapott fél lemezoldalt, hogy azt csináljon, ami eszébe jut. Angliában megjelenésekor bekerült a top 5 albumba. Amerikában 1974 februárjában aranylemez, 1994 márciusában platinalemez minősítést kapott. És ez egy olyan Pinkie-lemez, amiről alig beszélünk, mert tényleg van hat még fontosabb. Igen ám, de ez egy ilyen erős életmű.

Az album címe állítólag a cambridge-i szlengből származik, amely a prütykölésre utal. A szó ummagumma vagy az unga-bunga, amit mi is ismerünk, és Berlusconi is khmm, nem véletlenül hasonló. A Pink Floydnál semmi nem véletlen, sőt, még a véletlen is megrendezett. A borító elkészítéséhez a londoni székhelyű Hipgnosis kollektívát kérték fel, akik Droste effektust használták, melynek a lényege, hogy a képben ismétlődik ugyanaz a kép a végtelenségig. Ez egy hurkot hoz létre, amely elméletben örökké tarthat, de a gyakorlatban csak addig tart, ameddig a kép felbontása megengedi.

Az Ummagumma-borítón a falon egy kép lóg, amely ugyanazt a jelenetet mutatja, kivéve, hogy a zenekar tagjai pozíciót cseréltek, majd ezt még kétszer megismétlik. Ez már önmagában elég vagány, de a Pink Floyd mindig képes tovább csavarni egyet a dolgokon, amit aztán újabb és újabb követ. Esetünkben ennek az albumnak követhetetlenül sok verziója látott napvilágot, maga a zenekar sem tárta fel soha hány létezik belőle.

A legtöbb régebbi kiadáson a Droste-minta kellős közepén a banda előző nagylemezének, az A Saucerful Of Secrets-nek egy apró bemutatása is megtalálható; az újabb kiadások a Droste-mintát már a végtelenségig ismétlődően ábrázolják. Az eredeti nagylemez borítója a brit, egyesült államokbeli, kanadai és ausztrál kiadások között is változó. A brit kiadáson a Gigi-filmplakát egy példánya a falnak támasztva látható, az amerikai kiadáson azonban szerzői jogi akadályok miatt már nem látszik (viszont a CD-kiadás füzetében ott van). A hátsó borítón (vagy az első lemez borítóján) a zenekar felszerelése látható a Biggin Hill Airfielden. Egyik CD-kiadáson sem látható viszont Waters első feleségének a képe, pedig az eredeti lemez belső borítóján még rajta volt.

2015 decemberében a tudósok az Umma nemzetséghez tartozó újonnan talált rovart – Umma gummának nevezték el az album után. Szóval akkor a Pink Floyd már rovarként is tovább él.

Tool
Ha van zenekar a Pink Floydon kívül, akinek majd minden lemezborítójáról külön lehetne írni, az a Tool. Utolsó 2019-es albuma, a Fear Inoculum is úttörő, ami az LP-csomagolást illeti. Ötödik albumuk speciális, limitált kiadású CD-változata HD újratölthető képernyőt tartalmaz exkluzív videófelvételekkel, töltőkábellel, két wattos hangszóróval, egy 36 oldalas füzettel és egy digitális letöltőkártyával. Nem meglepő, hogy a csoport ekkora erőfeszítést tett egy jellegzetes fizikai termék létrehozására. Monumentális zenéiken túl a Tool hírnevet szerzett magának albumborítóik és csomagolásuk innovatív, egyedi megoldásaiért is. Az elismerés nagy része a csoport gitárosát, Adam Jones-t illeti. A zenész, képzőművész és különleges effektus-tervező, még sminkesként és maszkmesterként is dolgozott a Predatorban.

Jones-t kétszer jelölték a legjobb zenei csomagolás Grammy-díjára, 2006-ban pedig a Tool 10 000 Days című albumáért meg is kapta. Az LP emlékezetes csomagolásba épített sztereoszkópikus szemüveget tartalmazott, amely lehetővé tette az album grafikájának 3D-s megtekintését.

Valahol szomorú jelenség, hogy a fizikai hanghordozók háttérbe szorultak, így az új generációk számára elveszett az új CD, kazetta, lemez kicsomagolásának, boncolgatásának élménye. A Tool esetében ez szó szerint is igaz. A Lateralus (a Tool harmadik stúdióalbuma) borítója igazából kézbe fogva érthető meg igazán.
A CD füzetke áttetsző és kinyitható, miközben felfedi az emberi test különböző rétegeit. A bőrön át a csonton keresztül a lélekig hatol. Az utolsó rétegen az agy-anyagban az „Isten” szó található. Az alkotást Alex Grey művész készítette, aki később megtervezte a 3D-s kiadás borítóját is.

Sose bánd, ha egy borítón vagy!
Amikor 1991-ben megjelent a Nirvana Nevermind albuma, egyfajta földrengésszerű árhullámot gerjesztett a zenei világban. A grunge-ot behozta a mainstreambe, és szinte egyik napról a másikra a Nirvanát a világ legismertebb zenekarává tette. A lemez több mint 30 millió példányban kelt el, és széles körben minden idők egyik legmeghatározóbb albumaként tartják számon. A Nevermind sikerének egy része szinte bizonyosan a Robert Fisher által készített ötletes borítónak volt köszönhető. A borító mára a Modern Művészetek Múzeumának gyűjteményében is megtalálható, hovatovább a design klasszikusának számít. De a Nevermind megjelenése előtt a Nirvana egy ismeretlen zenekar volt, Fisher pedig egy hasonlóan ismeretlen művész. Fisher azt mondta, hogy „Kurt mindenképpen azt akarta, hogy egy baba a víz alatt szülessen meg.” Egyébként ez a baba és az anyaméh valamiért nagyon érdekelte, az In utero is erre utal. Cobain egyébként imádta a Sex Pistols-t, a Nirvana második albumának, a Nevermindnak a címét a Sex Pistols albuma ihlette, amely akkoriban feldühítette Rottent.

Kurt és Fisher végül társadalmunk pénz iránti hajszáját stilizálta. Fisher erről így beszélt:
Négy vagy öt különböző szülőt kértünk meg, hogy adják kölcsön nekünk a babáikat, és felváltva adják át őket a kamera előtt. Ha alaposan megnézed a végső képet, láthatod az anyuka kézlenyomatát a baba mellkasán, ahol tartották, mielőtt elmozdultak mellőle. A képeket a víz alatti fotó specialistája, Kirk Weddle készítette.

A borító további része is teljesen analóg volt, ma már szinte hihetetlen mennyire.

A számítógépek előtt a fényképészek sötét szobákban ültek, és rengeteg pénzt kaptak azért, hogy azt csinálják napokig, amit most a Photoshopban csinálunk egy óra alatt. Be kellett szkennelni a fényképet, majd megjelölni ceruzával, hogy mutasd mit szeretnél csinálni, például „Adj ide egy dolláros bankjegyet” vagy „Tegyél ide néhány buborékot, vedd ki a medence alját”. Minden verzió, változtatás között négy-öt nap is eltelt.” […] „Aztán magam is beledolgoztam. Azt akartam, hogy a Nevermind szó víz alattinak és hullámosnak tűnjön. Így kinyomtattam egy sima bold betűtípust, és egy Xerox scanner gép alá tartottam. A pásztázás közben megmozgattam a képet, és ez hullámokat hozott létre rajta. Aztán újra és újra. Így kaptam ezt a hullámos betűtípust. Most egyszerűen számítógéphez ülsz, és szűrőket vagy bármi mást használsz, egyszerű dolog. De annak idején ez áttörő volt!”

A képen a négy hónapos Spencer Elden látható, aki többször beperelte már a Nirvanát, személyiségi jogainak megsértése végett. És ez hatással volt a személyiségfejlődésére. A pert nem nyerte meg. Ellenben a borító továbbra is nyerő. Nevermind és jé, a „bollocks” is látható.

Tisztelt Olvasó!
A magazinnak szüksége van a segítségedre, támogass minket, hogy tovább működhessünk!

A 4BRO magazint azért hoztuk létre, hogy olyan egyedi és minőségi tartalmak születhessenek, amelyek értéket képviselnek és amik reményeink szerint benneteket is érdekelnek.

Az ilyen tartalomalkotás azonban időigényes és egyben költséges feladat, így ezen cikkek megszületéséhez rátok, olvasókra is szükség van.
A magazin működtetésére nagylelkű és folyamatos támogatásotok mellett vagyunk csak képesek. Kérjük, szállj be te is a finanszírozásunkba, adj akár egyszeri támogatást, vagy ha megteheted, legyél rendszeres támogatónk.

Amennyiben értékesnek érzed munkánkat, kérlek támogasd a szerkesztőséget a cikkek megosztásával.
Kapcsolódó cikkek

Chopper rap: gyorsabb a gondolatnál

Magyar punkok, akik bevették a világot

Ki a legjobb MC? Minden idők legjobb rapperei

DJ Premier plánban

Az Alchemist-sztori: az alkimista, aki azon kísérletezik, hogy önmaga legjobb verziója legyen

Elfeledett kincsek: The Baby Huey Story