Max Löffler német gigaposzterművész. Igen, van ilyen. Természetesen egy német miben is gondolkodna, ha nem nagyban. Annyi azonban bizonyos, hogy nem sok grafikus mondhatja el magáról, hogy az óriás koncertplakát munkáiból meg tud élni. Max egy ilyen mázlista fazon. Persze ez nem véletlen. Stílusa egyedi és magával ragadó. Ezek elcsépelt szavak, de nézd meg, szinte azonnal bevonz a kis világába.
Sportgyalogló és szabadúszó
Max Löffler szabadúszó illusztrátor és grafikus, Frankfurt közelében, Aschaffenburgban él.
2017-ben diplomázott a Hochschule Darmstadt grafikus szakán. Már ekkor kis név volt a nagy nevek között. A flyerek, koncertplakátok, albumborítók emelték be a nevét a köztudatba. Munkáját nem munkának érzi. Csak úgy kedvtelésből nem létező zenekari logókat tervezett az íróasztal fióknak. Szívesen készít okos és koncepcióvezérelt grafikákat albumborítókhoz, pólómintákhoz, koncertplakátokhoz, gördeszkákhoz és sok máshoz. Mindezt egy szürreális, párhuzamos univerzum esztétikájába csomagolva. Ezen kívül magasan képzett olasztésztafaló, sportgyalogló és hardcore kutyasétáltató.
Újságok és folyóiratok számára is dolgozik, valamint egyedi grafikai albumokat ad ki. Ügyfelei listája igazán tekintélyt parancsoló. Hangsúlyozom, hogy nem a nagy márkák német kirendeltségeinek dolgozik, hanem magáról a főhadiszállásról rendelik meg az alkotásait. Mert igen, egy Max-cucc az elsősorban alkotás. Az ismertebb ügyfelei között van az Apple, Google, Warner Bros, BMW, New Yorker, The New York Times és rendszeresen dolgozik a deszkás vonalon a Globe-bal és a Volcommal.
Ha nincs csapatod, rajzolj magadnak!
Max elmondás szerint a legkorábbi gyerekkori emlékei közé tartozik, hogy rajzol.
A szokásos „mindig sokat rajzoltam” mantrától eltekintve emlékszem, hogy aprólékosan lerajzoltam minden egyes szereplőt olyan tévéműsorokból, mint a Dragonball vagy olyan könyvekből, mint a Hobbit. Akiről nem volt rajz, arról én találtam ki. Majd szépen beraktam őket egy nagy piros mappába. Még olyan origami kivágásokat is készítettem, amelyek lehetővé tették, hogy Vegitát a szőke Super-Sajajin formájára alakítsam át egy papírszíj meghúzásával.” – Löffler.
Studio Tour with Max Löffler
Érdekes módon a grafikai munkához való kapcsolatát mégsem innen eredezteti. Tinédzser korában csatlakozott szülővárosa kosárlabdacsapatához, ami magával hozta a sport iránti rajongást.
„Emlékszem, kétségbeesetten kerestem kedvenc NBA-csapatom pólóit a helyi boltokban, sajnos hiába.
A megoldásom az volt, hogy a Photoshoppal magam újraépítettem a logókat, és rávasalható
fóliára nyomtattam. Azt hiszem, valahogy innen indult minden…” – Löffler.
A következő nagy lépést a véletlen hozta, ugyanis a barátai körében fokozatosan jelentek meg zenekarok, akik első megjelenéseiket tervezték. Kézenfekvőnek tűnt, hogy megkérdezze tőlük, akarnak-e grafikát, mert gyerekkora óta rajzolt. A többi már plakáttörténelem.
Olyan gyorsan felkapták a nevét, hogy az egyetemet is majdnem otthagyta. Egyszerűen nem volt ideje bebizonyítani, hogy jó grafikus, mert az életben kellett, hogy bizonyítson. Tanárai biztatták, hogy adjon már be valamit. „Lassan rá kellett találnom arra, amit saját stílusnak lehet nevezni, a diplomamunkámat arra akartam használni, hogy felfedezzem, illetve megalkossak, létrehozzak egy vizuális nyelvet.” – Löffler.
Mind tudjuk, a vizuális nyelveket nem adják olyan könnyen. Az azonban határozottan kijelenthető, hogy Maxnak van stílusa.
Több Magritte, kevesebb Dalí
Már abból lehet sejteni, hogy szereti a szürreális megoldásokat, hogy magáról is így beszél:
„Egy parttal nem rendelkező óceán van bennem, részmunkaidős rosszkedvű vagyok, aki megpróbálja megérteni ezt a furcsa dolgot, amit modern életnek hívnak.”
Nagyon látványosak a plakátjai, pólógrafikái, de személyes munkáiban mutatkozik meg az igazi zsenije. Lehet-e olyat mondani egy szürreális alkotónál, hogy még jobban elengedi a fantáziáját, mint alapból? Lehet. A DAYMARE BOOGIE vagy a PSYCHIC VAULT kis grafikai albumok. Igazi képzőművészeti alkotások. Limitált példányszámban kerültek kiadásra. Szerencsére Max oldalán megtalálhatók. Mindenképpen érdemes belelapozni.
Hatás és ellenhatás
Max stílusát egyértelműen befolyásolták a szürrealista művészek. Magritte hatása annyira látványos, hogy néha mintha egy Magritte festményt látnánk. A stílusa ellenben nem vezethető le Magritte-ból, sokkal inkább a hatvanas-hetvenes évek krautrock, spacerock irányzatok stiláris elemeiből. Minden rajza mintha most lépett volna ki a hippi korszak orientalista időszakából. Az oldalunkon hasonló stílusú ausztrál alkotó, Jake Foreman is ezt a vonalat követi. Érdemes együtt nézni őket. Ugyanannak az időszaknak az ihletése mentén, mégis mennyire más a két alkotó. Max Löffler egészen biztosan ismerte a hetvenes évekbeli Moebius, Richard Corben, Milo Manara fémjelezte Heavy Metal képregénymagazint. Minden képe bármikor elmenne egy elszállt rockzenei albumborítónak.
Természetesen tervezett több borítót is. A Together, Big Scenic Nowhere, a Pseudo Mind Hive és az Elderband zenekaroknak is illusztrált zseniális cover képeket.
Amiben nagy az a giga
Sokan temetik a poszterműfajt, de nem így Max. Annyira erősek az ötletei, hogy a legnagyobb zenekarok és rendezvényszerző cégek dolgoznak vele. Elton John, Pearl Jam, Dave Matthews Band, Red Hot Chili Peppers, Turnstile, Pixies, Wu Tang Clan. Mindnek készített már koncertplakátot. Ezek nem pusztán egy adott bulit hirdető promóciós képek, önálló alkotásként is megállják a helyüket.
W.E.I.R.D S.H.I.F.T (Featured Artist: Max Loeffler)
A Volcom deszkás cég már 1995-ben elindította a Featured Artist Series sorozatát, amiben, mint a neve is mutatja, kortárs művészekkel működik együtt. Ezek általában pár pólómintára vonatkoznak csak. Max ezt is kimaxolta. Ugyanis szinte a Volcom állandó képzőművésze lett. Rendszeresen ad ki velük közösen egészen fura dizájnokat. Ezek túlmutatnak egy vagány grafikán, keretbe téve ki lehetne rakni a falra.
Ha van világ, amiben érdemes elveszni, az maximálisan ez. Szinte nincs rossz alkotása. Ez a gomba elszórta a spóráit. A hatása egyértelmű. Mintha egy neogótikus sci-fi díszleteiben sétálnál. Letűnt jövők korai nagymesterével van dolgunk. Itt a szavaknak már nincs helye. Nehéz is szavakkal visszaadni. Csak nézd!
