Értékes festményeket nem csak menő galériákban, múzeumokban találhatunk, megesik néha az is, hogy egy jelentős műalkotás a nagyszülői ház falán lóg, esetleg a porlepte padláson lapul évtizedekig magányosan arra várva, hogy valaki végre felfedezze.
A globális műkincspiac értékét hozzáértők nagyjából húsz trillió forintra becsülik. Nem elírás, valóban trilliókról van szó, ami számokkal leírva még látványosabb. Íme: 20 000 000 000 000 000 000. Ez az adat speciel tavalyi, így lehet, még némileg alá is lőttünk vele. Sebaj, néhány trillió ide vagy oda, ki számolja? Szóval a műkincs nagy biznisz, nem csoda hát, hogy sokan álmodoznak arról, hogy egyszer a régiségpiacon szemlélődve belefutnak egy értékesebb darabba. Sajnálatos módon ez a legritkább esetben fordul elő, de találtak már Degas képet buszon, szóval semmi sem elképzelhetetlen.
Következzen most néhány festmény, melyek nem várt helyeken bukkantak fel.
Edgar Degas a buszon
A francia impresszionizmus egyik legismertebb alakjának Les choristes (Kóristák) című pasztellképét 2009. december 31-én emelték el ismeretlenek a marseille-i Cantini Múzeumból. A lopást követően a francia múzeumok szövetsége 800 ezer euróra becsülte az 1877-ben készült alkotást, melynek eltűnését Francoise Nyssen kulturális miniszter „a francia impresszionista örökség súlyos veszteségének” titulálta.
Hiába tettek meg a hatóságok mindent a kép felkutatása érdekében, az hosszú ideig semmiféle életjelet nem adott magáról, mígnem kilenc évvel az eltűnése után, 2018-ban francia pénzügyőrök megtalálták egy távolsági busz csomagterében. Az élesszemű vámosok egy Párizstól 20 kilométerre fekvő autópálya-pihenőhelyen végeztek rutinellenőrzést, mikor egy bőröndben Degas aláírásával ellátott műre lettek figyelmesek. Mivel a busz utazóközönsége közül senki sem „tartott igényt” a bőröndre, a festményt lefoglalták, majd nem sokára eredeti tulajdonosa, a párizsi Orsay Múzeum által beazonosításra került.
„Szinte biztosan” eredeti Caravaggio a padlásról
Egy csőtörés sosem kellemes. Úszik a ház, kárba megy minden. De mi van, ha mindeközben előkerül egy állítólagos Caravaggio? Akkor úszhatunk majd pénzben…
Hozzávetőlegesen 150 évig rejtőzködött egy Toulouse környéki ház padlásán egy 400 éves Caravaggio olajfestmény, mire egy csőtörés következtében 2014-ben felfedezték azt. A nem mindennapi padlásleletről aztán több szakértő, köztük Nicola Spinosa volt nápolyi múzeumigazgató is véleményt formált. A verdikt szerint a bibliai jelenetet ábrázoló, Judit lefejezi Holofernészt című kép nagy valószínűséggel eredeti, ám azért az sem teljesen kizárható, hogy valójában a lombard mester kortársa, bizonyos Louis Finson németalföldi festő és műgyűjtő jegyzi az alkotást, aki jó pár Caravaggio képről készített egykor másolatot.
A „csaknem biztosan” eredeti képet potom 150 millió euróra becsülték fel, hogy aztán 2019-ben egy Toulouse-ban rendezett nagyszabású aukció keretein belül értékesítsék. Simán elment a fenntartások ellenére is, habár a leütési árat, illetve a vevő személyét azóta sem hozták nyilvánosságra.
Középkori műremek a mama konyhájának falán
Újfent Franciaország felé vesszük az irányt, ezúttal az északon található Compiègne városába. Egy idős hölgy konyhájában hosszú évekig függött a rezsó felett egy megfakult, viseltes festmény, melyről a véletlen folytán kiderült, hogy kész vagyont ér. Sőt, inkább kettőt.
Konkrétan egy rég elfeledett Cimabue-festményről van szó, mely 1280 körül keletkezhetett. Előkerülése annak az ószeresnek köszönhető, aki az asszony antik bútoraiból szerette volna néhányat megvásárolni, ám egyezkedés közben megakadt a tekintete a konyhában lévő kisméretű képen. Nem tudta ugyan, pontosan mivel van dolga, de mindenféleképpen érdekesnek találta a művet. Rövid kutakodást követően bizonyítást nyert, hogy az „egyszerű ikon” az itáliai festő, Jézus kigúnyolása című alkotása lehet, mely egy sokszárnyú oltárkép része. Később több vizsgálat, köztük infravörös fénnyel végzett analízis is kimutatta, hogy a kép kétséget kizáróan a reneszánsz festészet atyjának tartott Cimabue keze munkája.
Ennek megfelelően csillagászati összegért, 24,180 millió euróért cserélt gazdát 2019-ben az Actéon aukciósház árverésén.
Amikor anya kedvenc képéről kiderül, hogy egy Rembrandt
A három Landau testvér, Ned, Roger és Steven gyakran csinált viccet édesanyjuk New Jersey házának étkezőjében lógó, fura férfialakokat ábrázoló, sötét tónusú, nyomasztó festményéről a közös ebédek során. A családi emlékezet szerint a képet a néhai nagymama hagyta örökül, ezért is volt tulajdonképpen érinthetetlen, nem pedig azért, mert annyira szerették volna Landauék.
Édesanyjuk halála után a testvérek szinte mindent eladtak a ház berendezéséből, de a képet az anyjuk iránt érzett tiszteletből inkább nem abajgatták. Némileg méltatlanul, egy sosem használt ping-pong asztal alatt talált új menedékre a pincében, mígnem 2015-ben hirtelen ötlettől vezérelve Landauék elvitték a helyi becsüshöz, aki ismeretlen eredetű 19. századi festményként, 250 dolláros kikiáltási áron kínálta online eladásra.
Majd’ egy millió dollárért ment el, miután kiderült, hogy a holland Rembrandt van Rijn festette valamikor 1640 körül.
Mexikói modernizmus a kuka mellett
„Ami az egyik embernek szemét, a másiknak drága kincs.” – tartja a régi angol közmondás, és a következő sztori sem tud éppenséggel rácáfolni.
Manhattanben bármi megtörténhet, még az is, hogy egy értékes festmény a szemétből kerül elő. Elizabeth Gibson 2003-ban az előkelő Upper West Side utcáit járta gyanútlanul, mikor egy az útszéli szemetes mellé kirakott absztrakt festményre lett figyelmes. Megtetszett neki a jobbsorsra érdemes kép, ezért kiszabadította a lomok közül, és hazavitte.
Négy évvel később tudta meg, hogy a mexikói modernista, Rufino Tamayo 1970-ben készült, Tres Personajes (Három ember) című képét guberálta ki anno. A festmény valószínűleg kalandos utat járt be, mire Manhattanben otthonra lelt: az előkerülését megelőzően 26 évvel, 1987-ben egy houstoni gyűjtő házából lopták tudniillik el. Gibson emberségből jelesre vizsgázott azzal, hogy bármiféle jutalom ellenében visszaszolgáltatta a művet eredeti tulajdonosainak, akik aztán 15 ezer dollárral honorálták a gesztust. Továbbá megígérték neki, hogy részesedést is kap abban az esetben, amennyiben a festményt valaha eladnák. Erre 2007-ben került sor, az 1 milliós dolláros végösszegből Gibsonnak is csurrant-cseppent.
Bagoly bujkál a padláson
A csőtörés mellett szintén roppant bosszantó tud lenni, ha valamiféle állat költözik a padlásra, tetőtérbe. Ennek non plusz ultrája, ha egy baglyot találsz a tetőn, csőtöréskor. A szitut azért árnyalja, hogy kimondottan értékes és szép bagolyról beszélünk.
Valamikor a kétezres évek elején, az angliai Hampshire-ben járunk. Jane Cordney tanárnő nagy elánnal takarítja a tetőteret, jön ugyanis a vízvezetékszerelő, meg amúgy is, szivárgás van. Pakolás közben a különböző kacatok között egy festményen akadt meg a szeme, melyről egy elegáns, fehér színű bagoly nézett vissza rá.
A nő lefényképezte az alkotást és elküldte a neves Christie’s aukciósháznak, ahol megállapították, hogy William James Webbe egyik régóta lappangó műve, az 1856-ban készült White Owl, azaz a Fehér Bagoly került elő a tanárnő padlásáról. Hamarosan árverésre bocsájtották, alacsonynak mondható, 70 ezer fontos induló áron. Ennek aztán a többszörösét, egészen pontosan 589 ezer fontot sem sajnált valaki érte záráskor.
Renoir az internetről
Ha már Franciaországban kezdtük, fejezzük is be ugyanott. A lyoni-i illetőségű Ahmed Zian egész életében szerelőként dolgozott. Amolyan hobbi gyanánt, szabadidejében viszonylag olcsó műtárgyakat vásárolt, melyeket minimális haszonnal értékesített az interneten. Adott-vett, ment minden, mint a karikacsapás. Legalább szerzett némi mellékest, az meg sosem árt. Egy napon, 2016-ban mindössze 700 eurórért egy általa Claude Joseph Vernet-nek hitt, szignó nélküli leharcolt olajfestményhez jutott hozzá. Könnyedén keres majd rajta néhány száz eurót, gondolta. 11 éves kisfia azonban – szerencséjére – közbeszólt. Kiszúrt egy alig kivehető, de mégis olvasható aláírást a kép sarkában: A. Renoir. Volt még egy dátum is mellette; 1864.
A Soir d’Eté, vagyis a Nyári Éjszaka Pierre-Auguste Renoir egy korai zsengéje, amely 1865-ben tűnt el nyomtalanul a Párizsi Szalon egyik kiállítóterméből.
