Barion Pixel

New Orleans, a bűn és a zene városa

Benedek Csanád

2024.09.30.

23 perc

Avagy mindig éjfél van a jó és a rossz kertjében?

Felülnézetből alulmérjük
Ha van város az Egyesült Államokban, amelynek hatása nemcsak az ország zenéjére, hanem az egész világ zenei fejlődésére is kiterjedt, az kétségtelenül New Orleans. A népességi adatok tükrében ez még inkább kimagasló teljesítmény, hiszen lakossága a 2020-as népszámlálási adatok szerint 383 997 fő, szemben Los Angeles, vagy New York millióival. A másik nagy zenei fellegvár Memphis, de az is majd kétszer annyi lakost számlál. Hogy lehet egy közel Kolozsvár-méretű város ennyire meghatározó? Miként lehet a mai napig ilyen nagy hatással a könnyűzenére? Mi New Orleans titka, és miért ennyire veszélyes hely? A titkot nem fejtjük meg – még maguk a helyiek sem tudják pontosan. Mi azonban megkíséreljük bemutatni azokat az elemeket, amelyekből ez a különleges város építkezik.

Új Orlán régi múltja
New Orleans francia gyökerei mélyen a város szövetébe ágyazódtak, ennek ékes bizonyítéka a ma is kiterjedt és élénk Vieux Carré, vagyis a francia negyed. Az 1980-as népszámlálás adatai szerint a lakosság több mint 20%-a (20,73%) büszkélkedhetett mindkét felmenője francia származásával. New Orleans azonban nem csupán a zenéjéről híres – bár a jazz szülőhelyeként gyakran emlegetik –, hanem pezsgő kulturális életéről, gasztronómiájáról, valamint híres fesztiváljairól is, amelyek még inkább emelik a város hírnevét.

A várost eredetileg La Nouvelle-Orléans néven a francia Compagnie du Mississippi alapította a csitimacsa indiánok földjén. Klasszikus sztori, elvették tőlük, ahogy az lenni szokott. Ekkortól indult útjára az a mai napig tartó kulturális kavalkád, ami annyira egyedivé tette ezt a helyet.

Az 1763-as párizsi egyezmény értelmében a város spanyol fennhatóság alá került, majd 1801-ben visszakerült a franciák kezébe. Ez azonban csak rövid ideig tartott, ugyanis 1803-ban Napóleon eladta a várost és a környező területeket a fiatal Egyesült Államoknak, ezzel új fejezetet nyitva New Orleans történetében.

Karikatúra az 1800-as évekből, amin Thomas Jefferson felvásárolja a keleti partvidéket

Az 1804-es haiti forradalom idején New Orleans jelentős menekültáradattal szembesült, miután számos ember hagyta el a karibi szigetet. A helyi kormányzó eleinte próbálta megakadályozni, hogy a színesbőrű menekültek belépjenek a városba, de a francia kreol közösség szívesen fogadta őket, ami jelentősen növelte a francia anyanyelvűek számát. A haiti menekültek 90%-a végül New Orleansban telepedett le, így a város már az 1800-as évek elején sokszínű közösséggel büszkélkedhetett, ahol fekete, spanyol, francia, angol, kreol, mesztic és mulatt lakosok éltek együtt. Mindazok, akik a Mexikói-öbölben vagy a Karib-térségben megfordultak, előbb-utóbb ide is eljutottak.

New Orleans forgalmas kikötőjének köszönhetően a rabszolga-kereskedelem egyik legjelentősebb központjává vált, miközben hatalmas mennyiségű rakomány érkezett ide a világ minden tájáról, amit a Mississippi folyón szállítottak tovább észak felé. Ebben az időszakban egy iskolázott, földbirtokkal rendelkező színesbőrű közösség is kialakult, akiket „gens de couleur libres”-ként, vagyis szabad színesbőrűek néven ismertek.

Yat dialektus
New Orleans mára sajátos nyelvjárást fejlesztett ki, amely sem nem cajun angol, sem nem az a tipikus déli akcentus, amit a filmekben és a televízióban gyakran tévesen ábrázolnak. A városban beszélt nyelv egyik jellegzetes változatát gyakran „yat” dialektusként ismerik, nevét a gyakori „Where y’at?” kifejezésről kapta.

Az 1830-as és 1840-es évek között a város lakossága megduplázódott, így New Orleans az
Egyesült Államok harmadik legnépesebb és leggazdagabb városává vált. Az országba behozott
mintegy egymillió rabszolga kétharmada a Mély-Délre, ezen belül is New Orleansba érkezett.

Deep South és egyéb bajok
A „Mély-Dél” elnevezés eredetileg azokra az államokra utalt, amelyek gazdaságilag nagymértékben függtek a rabszolgaságtól és az ültetvényektől. 1945 előtt gyakran „Gyapotállamokként” is emlegették őket: Louisiana, Mississippi, Alabama, Georgia és Dél-Karolina tartoztak ide, míg Texas és Florida a Mexikói-öböl partvidéke miatt kapcsolódtak hozzájuk.

The Deep South

Bár New Orleans sokak szemében lazább, bohém városnak tűnik, Louisiana államban a KKK jelenléte is érzékelhető volt – a város sem volt kivétel, ahol az égő keresztek mellett lengtek a fehér csuklyák. A város furcsa érdekessége, hogy híres volt az olasz ellenességéről, ami 1891-ben hozzájárult 11 olasz meglincseléséhez. Néhányukat lelőtték és megöltek abban a börtönben, ahol fogva tartották őket. Ez volt az Egyesült Államok történetének legnagyobb tömeges lincselése. 1900 júliusában a várost meg a fehér csőcselék dúlta fel, miután Robert Charles, egy fiatal afroamerikai megölt egy rendőrt, majd ezt követően még a börtönből is megszökött. A tömeg végül elkapta és megölte, valamint a becslések szerint még további 20 feketét is. A helyzet végül annyira elfajult, hogy a hadsereg beavatkozására volt szükség, mert a helyi hatóságok nem tudtak rendet tenni. Az állami iskolák fajilag elkülönített rendszerben működtek, és így is maradtak 1960-ig. Szóval ez is New Orleans múltja.

Canal Street, New Orleans – 1860

1860-ban New Orleans még az Egyesült Államok ötödik legnagyobb városa volt, csak New York, Philadelphia, Boston és Baltimore előzte meg. Jóval túlszárnyalta a többi déli várost, miközben a régió vitathatatlan központja volt. Azonban a 19. század közepétől a gazdasági növekedés az ország más részeire tolódott át, míg New Orleans relatív jelentősége folyamatosan csökkent. 1950-re olyan városok, mint Houston, Dallas, Atlanta és Miami, már megelőzték, mind gazdaságilag, mind demográfiailag.

A város legnagyobb keresztje a bűnözés mellett kétségkívül a hurrikánok,
amelyek pusztító ereje szinte minden alkalommal hatalmas károkat okozott.
A viharok következményei sokakat kényszerítettek arra, hogy végleg elhagyják
New Orleanst, hozzájárulva a lakosság folyamatos csökkenéséhez.

Great Storm – 1915

Azért itt akadnak jó dolgok is
Ami sok látogatónak azonnal szembetűnik, hogy New Orleans olyan, mintha nem is az Egyesült Államokban lennénk. A város atmoszférája egyedülálló keveréke Dél-Amerikának, Afrikának és Európának, egy megfoghatatlan, különös hangulattal, amit nehéz más amerikai városokhoz hasonlítani.

New Orleanst számos névvel illették már és mindegyik beszédes: A The Big Easy valószínűleg a 20. század eleji zenészek körében terjedt el, utalva arra, hogy könnyű volt itt munkát és könnyűvérű társaságot találni. A Crescent City (Félhold város) a Mississippi folyó alsó öblére utal, amely félhold alakban öleli körbe a várost, de egyben a pezsgő éjszakai életre is asszociálhatunk. A helyiek gyakran nevezik „A városnak, amely elfeledkezett magáról” – ez a kifejezés már 1938 óta használatos, utalva New Orleans időnkénti sajátos, gondtalan ritmusára. Az utóbbi időben pedig a filmes adókedvezményeknek köszönhetően a Hollywood South elnevezés is elterjedt.

New Orleans legismertebb turisztikai látványossága a farsang, avagy a Mardi Gras (franciául „kövér kedd”).

Mardi Gras, New Orleans – 1898

Mielőtt elmerülünk a déli zenék mocsarában, nem lehet elsiklani egy fontos tény felett. New Orleans a konyhájáról is világhírű. A New Orleans-i ételek a helyi kreol, az haute kreol és a francia konyhát ötvözték. A helyi konyha világkonyha: francia, spanyol, olasz, afrikai, indián, cajun, kubai ízek keverednek, és dominánsan jelen van a kínai és egy csipetnyi angol hagyomány is. Együttesen ezek egy igazán egyedi és könnyen felismerhető ízkavalkádot alkotnak. Az egyik legismertebb ételük a jambalaya, amely maga is tükrözi ezt a kulturális kavalkádot. De említhetjük a „Red Beans and Rice” egyszerű, mégis ikonikus fogását is, amely annyira népszerű, hogy Louis Armstrong gyakran így zárta a leveleit: „Red Beans and Ricely Yours”.

Miért itt lett a zene világa a világ zenéje?
New Orleans régóta mindenfajta, -féle zene központja, reprezentálva az egymásba fonódó európai, afrikai és latin-amerikai kultúrát. A város egyedülálló zenei öröksége az európai hangszerek és az afrikai ritmusok egyedülálló keveredéséből született.

Van egy alapvető ok, ami ezt szülte. New Orleans volt jóformán az egyetlen város, amely lehetővé tette a rabszolgák számára, hogy nyilvánosan összegyűljenek és játsszák saját zenéjüket. Magyarán itt sosem veszett el a nép hangja. Hamarosan afroamerikai fúvószenekarok alakultak, amelyek egy évszázados hagyományt elevenítettek fel.

New Orleans egyedülálló zenei kultúrája kimutatható a hagyományos temetésein is. A temető felé vezető úton szomorú zene, a visszaúton vidámabb zene (hot jazz) szólt. A 20. század elején megszületett egy korszakos, mai napig virágzó zenei stílus: a jazz. A dzsessz gyökerei a bluesban találhatóak meg, ami az Afrikából származó amerikai rabszolgák és az ő leszármazottjaik népzenéje volt. Ebben a zenében erősen érezhető a nyugat-afrikai kulturális hagyomány. Ezért nagyon fontos, hogy New Orleansban a rabszolgák, de egyáltalán a feketék összegyűlhettek, mert nem veszett ki az ősi hangzás, sőt továbbfejlesztették.

A francia és spanyol gyarmati területeken a rabszolgáknak valóban nagyobb teret engedtek a kulturális önkifejezésre, mint az angol gyarmatokon. Az afrokubai és brazil zene ezért épül nagyrészt ütős hangszerekre, mivel ezeken a területeken a rabszolgák megtarthatták és szabadabban gyakorolhatták az afrikai hagyományaikat. Ezzel szemben a protestáns közösségekben az afrikai zenét gyakran pogánynak ítélték, és igyekeztek elnyomni, míg Louisianában (ami francia gyarmat volt) viszonylag szabadon gyakorolhatták azt.

A dzsessz születése körüli legendák sokrétűek és ellentmondásosak. Maga a „jass” kifejezés valószínűleg szlengből ered, és kezdetben szexuális konnotációi is voltak. Azonban számos más elmélet is létezik a szó eredetére. A jazz elsődlegesen a mulatók, bordélyházak és a piroslámpás negyedek világából indult útjára, majd alig egy évtized alatt óriási utat járt be.

Úgy néz ki, hogy maga a jass/jazz szó sem New Orleans-ban született. Ők csak ragtime-nak, ratty, hot music-nak és dixie-nek nevezték. A dixie a tízdolláros bankjegyet jelentette eltorzított francia nyelven, így a dixieland kifejezéssel magára New Orleans-ra utaltak az Államok más városaiban. A jass szót meg a chicagóiak használták a New Orleans-i kupizenére. És magát a szexuális aktust is értették rajta. Az 1910-es évek végén New Yorkban alakult át a „jass” elnevezés „jazz”-re, részben azért, mert a „j” betűt néha letépték a plakátokról, így az „ass” maradt olvasható. Ezt az esetleges félreértéseket elkerülendő változtatták meg a szót „azz”-re, így megszületett a „jazz” ma ismert formája.

Zongorázott mindenki, ahogy az ujján kifért.”

Jelly Roll Morton

Minden dzsesszstílus legfontosabb jellegzetessége az improvizáció. Ez nagy valószínűséggel két dolognak tudható be. A bordélyházakban a zongoristák voltak a wurlitzer, csak élő zene létezett akkoriban. És már unták mindig ugyanazt a témát játszani, ezért mindent szétvariáltak, meg eleve ha 6-8 órákat kell játszanod, improvizálsz is. A másik forrás a temetési menetek, és a Mardi Gras-zenék, ahol egy adott ponton a hangszerek megőrültek, és mindenki beleadott apait-anyait, és persze válaszolgattak egymásnak a hangszerekkel. Ez mind nagyon spontán volt, azonban virtuóz technikai tudást igényelt.

Louis Armstrongot remélem nem kell senkinek bemutatni, de rajta kívül nagyon sok dzsesszzenész származott innen. El lehet a felsorolásban veszni, ráadásul a wikipédia is messze hiányos. Mondom, ez egy relatíve kis város, és mégis. Sőt, magának a dzsessznek olasz gyökere is van. Nick LaRocca 1916-ban megalakította Original Dixieland Band nevű együttesét, aztán amikor 1917-ben a jazz szó felbukkant, azonnal Original Dixieland Jazz Band-re nevezte át (ODJB). Ez lett a dzsessztörténet első jelentős fehér együttese. Mivel fehér muzsikusokból álltak, hamar lehetőséget kaptak lemezek készítésére is. Az első világháború is messze földre vitte a jazz hírét. Mondjuk konkrétan mindenhova. A shanghai-i jazz is a legkorábbi időkig nyúlik vissza.

Original Dixieland Jazz Band – 1917

New Orleans zenéjét jelentősen befolyásolta a cajun, a funk, a soul, a gospel,
valamint a delta blues is. Ezekből kínálunk most egy izgalmas vegyes jambalayát.

A régi Dél szépsége
Külön ki szeretném hangsúlyozni, hogy a dzsessz csak az egyik ága New Orleans-nak. A város a zene fővárosa, nemcsak a dzsesszé. És most tádám! Ezen szépen végig is megyünk. Kezdve a francia hatásokon át a gospelig és a lesz korai szó szerint rhytm ’n blues is.

Balfa Brothers: Les veuves de la coulee’

The Bathtub (feat. The Lost Bayou Ramblers): Les Bêtes du Sud Sauvage

Mahalia Jackson, minden idők egyik leginkább elismert gospelénekesnője, is a város szülötte.

Mahalia Jackson: Were You There When They Crucified My Lord?

The Dixie Cups: Chapel Of Love

Funk soul brotha’
Szerencsére nem ér el az orleans-i jazzmaffia keze Budapestre, ezért kimerem nyitni a lepcses szám. Szerény személyem úgy gondolja, hogy funk és soulzenében New Orleans komolyabb, mint jazzben. Remélem ezért nem fognak jazzhuligán szurkolók egy sikátorban összeverni egy dobverővel. Bizonyítékaim:

New Orleans Funk 1960/75: Soul Jazz

New Orleans Soul Mix: 1960/76

Dr. Johnról annyit, hogy Pressernek a példaképe, és ha beszél, róla már-már zavarba ejtően el van ájulva tőle. Érdemes tudnod róla, hogy a vokoder és a talkbox használata részben miatta terjedt el.

Dr. John: Revolution

Professor Longhair számainál nem is tudod hol a határ a jazz és a funk között. Gondolom ő sem foglalkozott nagyon ilyesmivel. Csak tette a dolgát, zenélt.

Professor Longhair: Mardi Gras in New Orleans

Aaron Neville maga a kúúúúúl.
Aaron Neville: Hercules

Mo”csárkész” rock
Ha még nem esett volna szó róla, Louisana a stoner rock, doom metal, blues rock, swamp rock, mocsár rock őshazája is. Mielőtt a súlyos feszítővasakat a füledhez csapnánk, a Radiators-t is meg kell említeni.

The Radiators: Like Dreamers Do

A többiek tényleg horzsolnak, és ha puha zenéket hallgatsz, vigyázz, mert sérvet kaphat a füled, itt súlyos témák húznak le a lápba! New Orleans szülöttje a Pantera énekese, Phil Anselmo is, aki természetesen visz zenekart a helyi tesókkal is. Ez a Down, ami szintén hozza a stabil stoner eldőlést.

Down: Stone the crow

CROWBAR: Walk With Knowledge Wisely

Eyehategod: Southern Discomfort

New Orleans-i hiphop: nem akartad, de lett…

Bounce, trap és a dirty south
New Orleans megtermékenyítette a funkzenét az 1960-70-es években, majd az 1980-as évek végére kifejlesztette a hiphop saját, lokalizált változatát, az úgynevezett bounce-zenét. Noha a Deep Southon kívül nem igazán lett kereskedelmileg sikeres, a bounce-zene rendkívüli népszerűségnek örvendett a szegényebb negyedekben az 1990-es években.

The Evolution of Bounce, From „Triggaman” to „Nice for What”

A New Orleans-i hiphop a bounce unokatestvéreként ért el kereskedelmi sikereket helyi és nemzetközi szinten: Master P, Birdman, Mannie Fresh állt a háttérben. A kasszát pedig nem megfúrták, hanem berobbantották. A pénzmosás gyanúja is gyakran felmerült, majd elmerült a lápban.

Cash Money Records és a No Limit Records
Rendszeresen írunk a 4BRO-n hiphopelőadókról. De messze nem azt nézzük, hogy mennyire népszerűek vagy financiális értelemben mennyire jöttek nagyot. New Orleans tényleg letarolta Amerikát. Platinaalbumhegyek, elég minimál trash zenékkel, végtelen, topa szöveggel. Minden trapfan tudja, hogy Memphis és New Orleans (és Houston) volt a forrás. Ha szerinted Atlanta, akkor kevesebb kodeines köptető szirupot tegyél a Sprite-ba!

Két nagy kiadó robbantotta be a lángot. A Mannie Fresh és Birdman vezette Cash Money végül is kettős szerepet játszott. Egyértelmű ma már, hogy drogpénzmosoda volt. Az már csak hab a tortán, hogy három előadójuk is hatalmasat ment. Juvenile volt az első, aztán BG, végül Kis Wayne, aki talán egymaga elindította a „Lil’” névmániát, és lett legendás rapper a maga szintjén. Mannie Fresh felelt a zenei oldalért. Birdman hozta a drogpénzt és vele együtt a bajt a nyakukba. A többi raptörténelem.

Juvenile: Ha

A másik nagy kiadó az első időkben sokkal népszerűbb No Limit Records volt.

Percy Miller szereti a gengszteroldalát kidomborítani, mi tagadás a testvérét tényleg lelőtték, ez igaz. Mint az is, hogy egy orvosi műhiba miatt elhunyt nagypapája után 10 000 dollárt örökölt, mellyel útnak indult a No Limit Records. Master P kiadója hetente ontotta az előadókat. Aki tényleg maradandót alkotott a kennelből, talán egyedül Mystikal volt. De ki emlékszik Silkk the Shockerre?! Ő szupersztár volt abban az időben. C-Murder meg tényleg kapott egy életfogytiglanit.

Mystikal: Danger

Ha azt hiszed ennyi volt a New Orleans-i hiphop, nagyon tévedsz. Most jön csak a java. Ott van ugye Kevin Gates, aki nálunk nem ismert, de az USA-ban platina-albumgyáros. Big Mike dirty south-legenda, aki amúgy Houstont tette naggyá, de szintén New Orleans-i. Azonban náluk is izgalmasabb a $uicideboy$, akik az újvonalas trap egyik úttörői voltak anno.

$uicideboy$: Paris

És persze Jay Electronica, aki azért már IQ-s szövegek terén is értelmezhető. Mit értelmezhető, top MC!

Jay Electronica: Ghost of Soulja Slim feat. JAY-Z

A bűn városa: Murda capitol
Sajnos ezek a kifejezések nem hatásvadász frázisok. A város, ahogy az amcsi szlengben mondják „Too Hot”: túl forró, forrong, állandóan a baj van vele.

A magas bűnözési ráta folyamatos és évszázados probléma New Orleans-ban. A csempészeten, a turisták által felpörgetett prostitúción és a drogkereskedelmen kívül az egyik legerőszakosabb városról beszélünk. Ne feledjük, az Easy Rider (Szelíd motorosok) is részben arról szól, hogy drogot csempésznek New Orleans-ból, majd buliznak. Az Egyesült Államok gettósodott városaihoz hasonlóan az emberölések és más erőszakos bűncselekmények előfordulása erősen koncentrálódik bizonyos elszegényedett negyedekre.

A New Orleans-i letartóztatott elkövetők szinte kizárólag fekete férfiak, akik elszegényedett közösségekből származnak: 2011-ben 97%-uk fekete és 95%-uk férfi volt. Az áldozatok 91%-a szintén fekete volt. A városban a gyilkosságok aránya történelmileg magas, ráadásul az 1970-es évek óta folyamatosan a legmagasabbak közé tartozik országos szinten is. 1994 és 2013 között New Orleans volt az ország „gyilkosság fővárosa” „murder capitol”), évente átlagosan több mint 200 gyilkosságot követtek itt el. Az első rekord 1979-ben dőlt meg, amikor a város elérte a 242 gyilkosságot. Valójában átlagban 300 feletti a szám. 1991 végére 345 és 1993-ra New Orleans-ban már 395 gyilkosság történt évente. 1994-ben a várost hivatalosan is „Amerika legveszélyesebb városának” nevezték el. 424 gyilkosság egy 400 ezernél kevesebb lakosságú városban. Ez történelmi csúcs. A gyilkosságok száma az egyik legmagasabb az egész bolygóra nézve is, ha a város méretét vesszük, és azt, hogy ez elvileg nem háborús övezet. Elvileg. Nem véletlen, hogy Chopper City a város egyik gúnyneve.

BG: Chopper City: 09 Wheel Chairs (Ft. Big Tymers & Ms. Tee)

2006-ban, amikor a lakosság csaknem fele eltűnt, elköltözött, a Katrina hurrikán miatti halálesetek és menekültek áttelepülése miatt, széles körben kialakult a zűrzavar. A város újabb gyilkossági rekordot döntött. Az ország legveszélyesebb városának minősítették. 2009-re 17%-kal csökkent az erőszakos bűncselekmények száma. Az emberölések aránya azonban továbbra is a legmagasabbak között maradt. 2017-ben New Orleans-ban volt a legmagasabb a fegyveres erőszak aránya, megelőzve a népesebb Chicagót és Detroitot. 2022-ben New Orleansban a gyilkosságok aránya az országos átlaghoz képest az egekbe szökött. Így a várost ismét „Amerika gyilkossági fővárosának” nyilvánították. 2022-ben a gyilkosságok száma 280-ra nőtt, ami 26 éves csúcsnak számít. A NOPD (New Orleans-i Rendőrség) létszáma 1000 aktív fő alá esett 2022-ben, ami azt jelenti, hogy országos szinten is a város lakosságához képest komoly létszámhiány áll fenn.

Szóval New Orleans tényleg egy veszélyes város. Elsősorban nem turistákra, hanem a helyi lakosokra. Rejtély, hogy miént tud a turizmus, a virágzó zenei kultúra a mindent elsöprő erőszak hullám mellett élni. Valószínűleg ez örökké a keserédes Dél titka marad, ahol szinte az összes zene született, ami ma meghatározza a nyugati zene képét. Bárhova nézel, ha kicsit megpiszkálod, szinte biztos, hogy egy kis darab New Orleans-ra bukkansz.

There is a house way down in New Orleans

They call the Rising Sun

And it’s been the ruin of many a poor boy

And God I know I’m one

Tisztelt Olvasó!
A magazinnak szüksége van a segítségedre, támogass minket, hogy tovább működhessünk!

A 4BRO magazint azért hoztuk létre, hogy olyan egyedi és minőségi tartalmak születhessenek, amelyek értéket képviselnek és amik reményeink szerint benneteket is érdekelnek.

Az ilyen tartalomalkotás azonban időigényes és egyben költséges feladat, így ezen cikkek megszületéséhez rátok, olvasókra is szükség van.
A magazin működtetésére nagylelkű és folyamatos támogatásotok mellett vagyunk csak képesek. Kérjük, szállj be te is a finanszírozásunkba, adj akár egyszeri támogatást, vagy ha megteheted, legyél rendszeres támogatónk.

Amennyiben értékesnek érzed munkánkat, kérlek támogasd a szerkesztőséget a cikkek megosztásával.
Kapcsolódó cikkek

Rakim, az ember, aki feltalálta a flow-t

Xzibit: Pimp my hiphop

Ketioz, One-Shot, Kool Kasko: a részecsketyósító fizikusai sugároznak nekünk

Egyik kutya, másik Snoop! Hogyan lett a gangsta rapperből mindenki kedvence

Trap Jazz: egy kísérlet története

Az igazi rocknagyi: Cordell Jackson