Japán szakkörünk újabb állomásához érkeztünk. Shintaro Kago a meghatározhatatlan furaság nagymestere: olyan pszichedelikus illusztrációkat varázsol, amelyek egyszerre hipnotikusak és teljesen szokatlanok. Történetei nálunk nem igazán ismertek, pedig író is. A fantáziája tényleg elég sajátos, rémálmainak szellemkastélyába kalauzolunk el most benneteket. Vigyázat, 8 napon túl gyógyuló vizuális támadás!
Ero guro guru
Shintaro Kago Japán guro manga művész. Kago stílusát „fashionable paranoia” („divatos paranoiának”) nevezik, bár a szerző több alkalommal is megjegyezte, hogy a kifejezés a nyugati médiából ered, és ő maga ezt soha nem használta. Munkássága a horror, a sci-fi és a pszichedelikus erotika sajátos keveréke, igen, pszichedelikus erotika. Ne kérdezd mi az! A japánok imádnak ilyen alműfajokat létrehozni Shintaro az Ero guro nansensu kései nagymestere. Az Ero guro Nansensu: groteszk erotikus nonszenszet jelent. A stílus a huszadik század elejére nyúlik vissza. Bár én nem szeretem a „fura japánok” mémet, mégis ő az egyik olyan szerző, akinek ez a kétes hírnév részben köszönhető.
Eredetileg – magyarázta többször is Shintaro – művészete a japán közönséget célozta meg, és nem gondolta „külföldiek számára” befogadhatónak a világát. Van egyfajta tényleg létező japán humor, amit nehéz európaira fordítani. Valamiféle vizuális abszurditás. Az internet azonban oly módon bővítette közönségét, ahogyan azt régebben elképzelni sem tudta, ezáltal Olaszországban, Franciaországban, Spanyolországbsan és Görögországban komoly rajongótáborra tett szert. Az USA-ban is ismerik, bár a művei egy része le van fordítva angolra, meglepő módon ezeket a képregényeket jórészt Európa szerte adják el nagy számban. Ilyen fura kulturális mozgások közt élünk.
Hogyan születik a rémségek kicsiny boltja?
Shintaro Kago nem igazán ad interjúkat Japánon kívül. Saját bevallása szerint kényelmetlenséget okoz neki a gondolat, és zavarba jön, hogy ha magáról vagy művészetéről kell beszélnie. Életéről keveset tudunk, nem egy bulvárarc.
A videós interjúkban is sokszor nagyon röviden beszél, írásban meg egysoros, párszavas válaszokat ad, amelyek titokzatosságot sugároznak. Valójában arról van szó, hogy nem akarja megmagyarázni a megmagyarázhatatlant. Gyerekkoráról nehéz sok adatot fellelni jórészt hasonló infókat találni mindenhol. Gyermekként Shintaro folyton a Monty Python ismétléseit nézte a tévében (japán szinkronhanggal), szürreális és abszurd humort nem értette de tetszett neki.
„Mindig azon kaptam magam, hogy nevetek olyan dolgokon, amelyeken tabu volt nevetni.” – mondta.
SHINTARO KAGO（2／2）| POST-FAKE
12 évesen Shintaro nem mangaka (mangarajzoló), hanem rendező akart lenni. Bár arról álmodott, hogy filmrendezőként fog dolgozni, elképzeléseit már a forgatókönyvet támogatandó illusztrációként rajzolta meg. Később rajztanára meglepően érettnek és fantáziadúsnak találta a rajzait. Az iskolában ezért a tanár javaslatára csatlakozott a mangaklubhoz. Igen, Japánban van olyan, hogy a gyerekek rajzórák keretében képregényt raknak össze. Shintaronak azonban az osztálytársai képregényei túlságosan egyszerűnek és szimplának tűntek, ezért úgy döntött, hogy az ellenkező irányba indul el, így a sötét humora előtérbe kerüt. Egyedül dolgozva, kötöttségektől mentesen felszabadítva magát bármiféle kérdő tekintettől.
Shintaro később már nem járt művészeti iskolába. Úgy vélte, önmaga is képes kialakítani egy egyedi stílust – és nem kellett sok idő ahhoz, hogy ez a hozzáállása kifizetődjön. 1988-ban debütált a COMIC BOX magazinban 19 évesen. A nagy kedvencei, akik hatással voltak rá: Shigeru Mizukit precizitása, Fujiko Fujiot történetmesélése, Katsuhiro Otomot zsenialitása miatt irigyelte. Érdekes módón az általunk is feldolgozott Juni Itot nem említi hatásaként, pedig kortársak, és mindketten a horror és a szürrealitás ködös határvidékén eveznek. Az akkori konzervatív Japán társadalmi berendezkedésében azonban ez nem volt olyan egyszerű út. Az „ero guro nansensu” eredetileg egy kicsi, de nagy hatású mozgalom volt, amely az 1930-as években az ellenkulturális időszak nihilista formájaként indult. Eredetiségükhöz nem fért kétség, ám abban a korban gyakran betiltották a műveket, a szerzőket pedig bántalmazták. De nem annyira, hogy abbahagyják, ugyanis a művészetekhez nem értő, de a fura, erotikus dolgokat kedvelő japán elit titokban vásárolta a betiltott remekműveket. Ezt az iskolát vitte tovább a saját stílusában Kago. Aztán a kilencvenes években számos felnőtteknek szánt mangamagazinban publikált, aminek köszönhetően jelentős népszerűségre tett szert egy szűk körben.
„Harminc évvel ezelőtt azok a művészek, akik a régi erotikus vagy horrormangákból merítettek ihletet, munkáikkal gyakran botrányokat okoztak.” – mondja. „Volt egy időszak, amikor a horrormangák megrajzolása nagyon nehéz volt… Nem érte meg, ráadásul kiközösítettek. Azt mondták, tegyek magamnak egy szívességet, és hagyjam abba az ilyen jellegű képek rajzolását. Tényleg azt hitték, hogy valami mentális bajom van.” – nyilatkozta egyszer Shintaro.
Ez most furcsa lehet első olvasatra, és ezért mondtam, hogy Japán nem az, aminek gondoljuk. Egyáltalán nem volt olyan szabad kulturális tér, mint ahogy sokan képzelik. Noha művészcsaládban nőtt fel (édesapja illusztrátor volt, aki kromatikus színekkel való olajfestésre specializálódott), Shintaro saját munkáit nem szívesen osztotta meg velük. Nem akart apjának magyarázkodni. Szülei már befutott művészként ismerték meg csak a munkáit.
Formanyelv kiöltve
Shintaro Kago tulajdonképpen minden alkotásával a normák határát feszegeti. Az, hogy miket rajzol egy dolog, de a formanyelve, a történetei is faldöntögetők. Néha szó szerint is. Gyakran áttöri a „negyedik falat”, és szeret extrém módon játszani az oldalelrendezéssel, leginkább komikus hatás érdekében. A „fourth wall” áttörése az a művészi technika, amikor kiszól a történetből hozzánk, az olvasóhoz. Konkrétan nekünk.
Sok mangája erősen szatirikus felhangokkal rendelkezik (ugye a Monty Python erősen befolyásolta), gyakran parodizálja a japán és az orosz politikát. Külön-külön is kiterjedten foglalkozik groteszk, extrém, bizarr témákkal a katológia és a testmódosítás a fornifília mértékéig. Ezek sokszor csak rajzon képzelhetőek el. De írt-rajzolt nem guro sci-fimangákat, leginkább a Super-Conductive Brains Parataxist és a Weekly Young Jump számára.
Művészete vizuális részét tudjuk megmutatni, de illik beszélni a történeteiről is, mert van pár elég sajátosan felépített sztori. Hagyományosabb történeteken kívül, gyakran alternatív valóságokat és invenciózus sztorikat eszel ki.
A Demencia 21 például Yukie Sakai történetét meséli el. Yukie egy fiatal házhoz kijáró egészségügyi asszisztens, aki kisebb feladatokban is szívesen segít idős ügyfeleinek. De ami egyszerű feladatnak tűnik, az apránként egyre szürreálisabb és bizarrabb kalandok sorozatává válik, amelyek próbára teszik Yukie elméjét! Ugye ez az alapszituáció már eleve nem a tipikus sorozatgyilkosos, szörnyes, szellemkastélyos sztori. Na, ha már kastély, egy nagyobb történetmesélési irányzatot is fel lehet ismerni Kagonál.
Párhuzamos valóságok a végtelenben találkoznak
Az egyik sztoriépítési technikája a sajátos történelem felfogás. A Mi lett volna ha…? maxra turbózva.
Erre több példa is van.
The Princess of The Never-Ending Castle (A véget nem érő kastély hercegnője)
(A történet bórítója nem túl Facebook-kompatibilis, ezért ezt te keresd meg privátban.)
A végtelen kastély hercegnője is egy alternatív idővonalon játszódik a japán egyesülési háború idejében. A valódi történelemben Oda Nobunaga hadúrat legközelebbi tábornoka, Akechi Mitsuhide elárulta és meggyilkolta. Ez a történet azt vizsgálja, mi történt volna, ha Nobunaga legyőzi Mitsuhidet és folytatja uralmát.
Sine! Greater East Asia Co-Prosperity Sphere már sokkal elborultabb. Kago korai alkotása a II. világháború alternatív víziója, amelyben a harcoló nemzetek felfedezik hogyan lehet a nőket (igen, a nőket) óriási méretű biomechanikus fegyverekké (tankok, tengeralattjárók stb.) alakítani, és a hadviselés elsődleges eszközeként használni. De ennél is van kacifántosabb története.
Ultra Power Mongol Invasion (超動力蒙古大襲来) (12 fejezet egy köteten keresztül). Ebben a történetben több rejtély is fellelhető. Kész ténynek veszi, hogy régóta léteznek óriások ezen a világon. Eszközként használták őket, miközben fontos szerepet játszottak a történelem fordulópontjaiban. A titok kulcsa Mongóliában rejlik.
A föld alatt lévő (egy hegy van rájuk borítva) kimászni szándékozó óriások kezét levágják, de az újra kinő, sőt, a régi sem hal el, hanem jóideig, akár évekig is elél, és lehet irányítani. Ezért a mongolok betörik, és felnyergelik a kezeket, és Dzsingisz kán és seregei ötlábú, -ujjú kézfejeken lovagolva hódítja meg a világot. De itt nem ér véget a kézmotívum. James Watt kidobja a szánalmas gőzgépét, és kézgépet talál fel, hogy utána tenyerén hordozza a világ az angolokat. Igazán szellemes kis őrület.
The Bizarre Manga Art of Shintaro Kago
Art és egyebek
Nem beszéltünk Shintaro őrületeinek a pop art-kultúrában elfoglalt szerepéről. Ő nem csak rajzokat készít, hanem nyomatokat, grafikákat és fura mütyüröket is. Ezek nem nagyon tűrik a digitális nyomdafestéket, de ITT egy link.
2006-ra már világsztár volt, ekkor nyílt meg munkáiból egy összkiállítás, Unsanitary Condition Exhibition (Egészségtelen állapot kiállítás) néven. Ugyanebben az évben tartotta filmkonvenciójának megnyitóját: a Shit Filmfesztivált. IMBD-re is felkerült viszonylag hosszú rövidfilmje, a Shintarou Kago: Sakuhin Shuu, Hopscotch.
Ismertségén az is nagyot lendített, hogy a Flying Lotus felkérte Shintarot, hogy illusztrálja 2014-es You’re Dead! című albumát, és nemcsak a borítóhoz, hanem az album 19 dalához is egy-egy hátborzongató rajzot választott ki. „Hallottam, hogy követte a művészetemet, de akkor még nem tudtam, ki ő.” – mondja.
Ezen kívül Kago tervezte az Offset Bent Benevolence című albumának borítóját is.
2022. június 17-én Kago bejelentette első animéjének, az Abstractionnek az elkészítését. Az animációs film a Biblia történetei alapján készül. A munka finanszírozására Kago digitális kiállítást rendezett Dessication néven, azzal a céllal, hogy eladja munkáinak NFT-jét. A film egy nagyon új rendszer alapján készül, a világ első blokkláncalapú filmjének finanszírozását az emberek adják össze. Az Abstraction az első olyan projekt, amely a digitális művészeti értékesítést a „művészeti világ közösségi finanszírozásaként” használja, így a gyűjtők, a kisbefektetők részesednek a film végső jogdíjaiból. Kíváncsian várjuk az eredményt.
Shintaro amúgy nem tartja magát sikeres művésznek, és ragaszkodik hozzá, hogy még hosszú út áll előtte. Azt tervezi, hogy új határok felé indul el, mint például a film és a szobrászat, de addig is megelégszik azzal, hogy mangáival meglepje az embereket.
„A legjobb vélemény, amit valaki mondhat nekem, az az, ha meglátja egy képemet, és elképesztő ötletnek tartotta, és azon töpreng, hogy vajon mi a fenéért rajzol valaki ilyet.” – mondja vidáman. „Ez boldoggá tesz. Az élet túl rövid, hogy ne legyen humorunk. Az enyém ilyen.” – Shintaro Kago.
