A horror mestere kitüntető jelzővel gyakran Stephen King amerikai írót illetik. Nem minden ok nélkül. De biztos ez? H. P. Lovecraft rajongói egszerre ugranak fel, élesre fent és kiegyenesített szörnyekkel a kezükben. És igazuk is van. Sőt, ha elnézel távolabbra, mondjuk a Távol-Keletre, akkor felfedezhetsz egy író és mangarajzoló művészt, aki képes megfagyasztani benned a kakaót.
Junji Ito egy mangaka, aki jobban érti a fóbiákat, az egzisztenciális szorongásokat
és az ismeretlentől való rettegést, mint bármely más horroríró a Földön.
A határtalan és félelmetes képzelőerővel bíró Junji horrorírónak két nagy fegyvere van: Hogy járt orvosi egyetemre, és mert maga a manga rajzolója is, így a fejében lévő őrült terveket képes saját maga megvalósítani.
Az 1963-ban, Gifu prefektúrában született Junji Ito Japán legsikeresebb és legelismertebb horrorképregény-alkotója. Itot az teszi egyedülállóvá a horror világában, hogy nem a hagyományos értelemben vett regény- vagy novellaíró, ő egy mangaka. Rövid és hosszú horrortörténetei mind-mind szürreális, szokatlan, túlvilági kísértetiességgel vannak tele. A horror lekicsinylő jelző, Itonak kafkai világa van, ahol a szürreális megoldás is megszokott tájegység.
Kerüljük ki az első csapdát!
A Netflix csapdát. Ugyanis nemrég elindult egy anime sorozat a történeteiből a Netflixen. A Junji Ito Maniac: Japanese Tales of the Macabre 2023. január 19-én vált elérhetővé világszerte. A 12 epizódból álló sorozat összesen 20, egymástól javarészt független történetet tartalmaz. Az adaptált történetek címei megegyeznek az epizódcímekkel.
Az anime nem ér fel azokba az elborult, de szellemileg is izgalmas magasságokba, mint Ito eredeti művei, ráadásul nem is ő rajzolta őket. Ennek ellenére ajánljuk, de érdemes az igazi mangákkal kezdeni. Sajnos a torrent.eval.hu meghalt, ezért a jó öreg nCore maradt, ahol lehet még ilyen csemegéket találni. Sajnos az nCore közel sem olyan teljes, mint gondolnád. Ito feldolgozásaival azért óvatosan. Hasonló még a Junji Itô: Korekushon animesorozat vagy a Tomie történetek. De a mester mangái az igazi kincsek a feldolgozások már a hírnévre alapozott közepes megoldások.Az Itora jellemző body horror nem pusztán mezei ijesztgetés. A Cronenbergre hajazó Légy vagy Kafka Átváltozása is, ha akarom, horror, de van egy pszichológiai, szürreális szál is. Szóval többről van itt szó.
Jó helyre kell születni
Esetünkben ez azt jelenti, ha rémtörténeteket akarunk írni, akkor rossz helyre kell születni, mert az a jó.
Juni vidéken nőtt fel, egy Nagano melletti kisvárosban. A házban, ahol gyerekként élt, a fürdőszoba egy földalatti alagút végén volt, ahol hatalmas pókfészkek alakultak ki rendszeresen. Mivel egy régi, nem lakóháznak használt ipari épületben laktak, a tücskök, bogarak és mindenféle rágcsálók gyakori „vendégek” voltak. Az itt átélt élmények a későbbiekben a munkáiban is tükröződtek. Ito 4 évesen kezdett mangákat rajzolni, ihletet merítve a félelmeiből és folyóiratokban olvasott művekből. Sokáig hobbiként tekintett a rajzolásra, ennek megfelelően 1984-ben fogtechnikusként végzett, és még sokáig küzdött, hogy megtalálja az egyensúlyt a kettő között.
Ito debütáló története, amelyet mindössze 24 évesen írt, a Tomie volt, melynek vezérszálában egy fiatal nő dacol a halállal és az öregedéssel. A szép ámde gonosz lány újra és újra az őrületbe kergeti azokat a férfiakat, akik beleszeretnek. A siker ellenére Tomie nem repítette az alkotót azonnal a híres írók és művészek világába, hiszen Ito továbbra is fogtechnikusként dolgozott. Végül azonban maga mögött hagyta a „fogas pályafutását”. A Tomie egy fenomenális karrier kezdetének bizonyult, mivel Junji Ito egyre nagyobb nevet szerzett magának a rémmesék világában. Nemcsak Japánban, hanem világszerte.
A világ ahol a csoda létezik
De ki mondta neked hogy a csoda csak jót jelent? Ebben a világban a paranormális tevékenység létezik, de ezek a csodák csak tudományosan érdekesek, emberként veszélyesek ránk nézve. Az Ito által ábrázolt univerzum kegyetlen és szeszélyes; szereplői gyakran találják magukat természetellenes körülmények között, aminek áldozataivá válnak, mert nem értik a rendszert. Sajátosan japán, hogy sokszor beláthatatlan ok nélkül kell bűnhődniük, vagy aránytalanul megbüntetik őket egy ismeretlen és érthetetlen természeti rend elleni kisebb szabálysértésért. Szintén már irodalmi és meglehetősen posztmodern, de egyben ősi japán is az a gondolat, hogy nem kapsz választ. Nem magyarázzák el neked, mibe is tenyereltél bele. Isten, az univerzum, nem ad jelet. Ok nélkül, értelmetlenül történnek meg veled életed nagy eseményei. Nem igaz hogy célja van veled az univerzumnak. Vagy csak az célja hogy egy nagyobb lény tápláléka legyél. Ezek nem túl vidám de annyál érettebb gondolatok.
Hatás-ellenhatás
Ito munkái jelentős kultuszt alakítottak ki a mester köré. Sokan Lovecrafthez hasonlóan már-már vallásos áhitattal tekintenek rá, illetve elemzik a munkáit. Junji egyébként a képregényben szereti a misztikumot, a valóságban ezzel szemben a munkái körül igyekszik eloszlatni a lila gőzös ködöket. Szívesen elmeséli honnan ered a forrás, vagy kiktől merít ihletet. Az ismertebbek Kazuo Umezu és Hideshi Hino, valamint a már többször emlegetett legendás és lassan a betiltás szélére kerülő amerikai író és a kozmikus horror műfaj megalkotója, H.P. Lovecraft. Kazuo Umezu szintén egyik legnagyobb horror mangaka rajzoló, aki az Orochi: Blood manga megalkotásáért felelős. Hideshi Hino szintén képregény rajzoló, valamint filmrendező is. Legismertebb mangája a teljesen borult Hell Baby, de Guinea pig-filmeknek is nagy tábora van. Ez 6 ellentmondásos horrorfilmből álló sorozat. Ito tőlük is merít, ha ötletekről van szó. Ami az ő manga örökséget illeti, az meglehetősen kolosszális. Ugyanis mint minden japán, félelmetesen szorgalmas alkotó. Az interjúkban szelíd modorú, nyugodt, és kedves embernek tűnik, aki szöges ellentétben áll művészete és történetei témáival és tartalmával.
És, hogy mi különbözteti meg a többi írótól? Legfőképp az ötletei és azok kivitelezése. Az ő rajzos novelláiban láthatjuk legjobban a bodyhorror, a fizikai elváltozás a feszültség és a túlvilági természetfeletti rendellenességek keveredését. Junji a történetmesélés mestere is. Nagyon is érti, hogy a feszültség és a titokzatosság elrontásának leggyorsabb módja az, ha elmagyarázzuk a rejtélyt, legkésőbb a mű végén. Ito ezért ezt szinte soha nem teszi meg. Történetei gyakran normális mederben kezdődnek, természetfeletti, majd rémes őrületbe süllyednek, és soha nem oldódnak meg, így a borzongás fel-alá fut a hátadon még jóval a sztori vége után is.
Ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel.”
Nagyon sok Junji Ito könyv van. Hosszabb horrortörténetei – Tomie, Uzumaki és Gyo – önálló könyvként is elérhetők. Aztán ott van a Frankenstein fenomenális adaptációja, amely Shelley eredeti regényének talán legjobb feldolgozása, ami valaha készült. Végül a képregény novellák széles választéka áll az érdeklődő rendelkezésére. Junji Ito rövid történetei mutatják be a legjobban az alkotó sokszínűségét ötleteiben, írásaiban és művészeti készségeiben.
Amikor arról beszélünk, hogy Ito nemcsak rajzoló, hanem író is nem véletlen. Valószínűleg ha csak rémtörténeteket írna azzal is nagyot menne. Mert magában is erősek. Kedvcsinálónak a képek mellé, itt van néhány ötletes és eredeti body horror a borzongatás mesterétől.
A Hosszú álom (a Shiverben olvasható) egy kórházi ágyon fekvő férfi történetét meséli el, aki éveket él meg egy adott álmában – néha egész életeket – minden alkalommal, amikor alszik, és soha nem ugyanazt. Amikor felébred, az álomban töltött idő a bőrén kopásnyomot hagy, teste pedig lassan leépül, és valami idegenné és ijesztővé alakul. Ebben a történetben nincs semmi fenyegető – nincs szörnyeteg vagy túlvilági lény – csak egy ember, aki lassan átadja magát az örök álomnak, és arra ébred, hogy teste elsüllyedt és feloldódott. Úgy tűnik, hogy ezzel nem meghalt, hanem hallhatatlan lett, de ehhez el kellett veszítse a testét. Ez az, ami miatt a Hosszú álom az egyik legmegrázóbb és legkísértetesebb Ito-történet, miközben olyan furán és ügyesen statikus.
A Fashion Model szintén egy nem szokványos felvetés. A történet főszereplője megijed a saját kinézetétől, és értetlenül áll, hogy a stáb miért kérte fel őt modellnek. A hölgynek szörnyű több soros hegyes fogakkal ellátott predátor cápa szája van, amit ő csúnyának tart és szégyell.
A stáb, aki mi vagyunk képletesen, valami rémeset akar látni, valami meghökkentőt. A szerző valójában velünk élcelődik, hogy miért vágyunk a „rémes” élményekre. Olvasás közben mindvégig azon tűnődünk, hogy van-e mitől félni vagy sem – aztán lehet, hogy rájövünk, a baj sokszor velünk van.
Ito történetmesélő fegyvertára ott mutatkozik meg, hogy nem egy síkon viszi a történeteket. A Tomie egyik novellájában, többen elkövetnek egy gyilkosságot, feldarabolják az áldozatot, majd mindenkinek el kell rejtenie egy darabot. A sztoriban nem is csak a horrorisztikus bosszú szál a lényeg, hogy az emberek testében kis Tomie lények nőnek ki, hanem a lelkiismeret-furdalás. Egyfelől a fő elkövető hogyan próbálja a saját felelősségét másra hárítani azzal, hogy közös cselekményként állítja be az esetet. Másfelől akik részesek voltak, volt olyan, aki csak tudott róla, de nem volt ott, vajon ők mennyire felelősek? Ezek nem puszta horrortörténetek, ezek lélektani krimik is egyszerre.
Külön cikk témája lehetne, hogy mennyi zseniális szerző, író, képregényrajzoló nincs lefordítva magyarra. Messze nem ismerjük még a kanonizált szerzőket se. Junji Ito nem egy underground alkotó. Valójában a legnagyobbak és a legismertebbek egyike az Edgar Allan Poe vonalon. Vigyázz, mert szívesen karambolozik, ha gondolatokról van szó. Ha utálod a vidám nyári olvasmányokat, akkor itt van egy jeges olvasmány. Nyáron is garantált a lúdbőr és a borzongás.
