Ez egy hamisítatlan „valójában hogyan vannak a dolgok” könyv.
Miért olvassak indiános könyvet, kik ezek te?!
Az emberek itthon sok esetben szeretik valami távoli kis indián ügyecskének értelmezni a történteket. Hogy valami kis zónában ott kolbászolnak jobbra-balra a prérin a dakoták, aztán lett valami velük… meg rezervátum. Olyan vidékiesen kicsi az egész sokak fejében. Na, most ezt tágítsuk ki olyan négy Magyarországnyi területre.
Azt azért illik megemlíteni, hogy Dél-Dakota és Észak-Dakota állam körülbelül akkora, mint az Ibériai-félsziget. Az ott élő nép simán tud egy saját országot is alkotni. A terület 1889. november 2-án (a két állam együtt) csatlakozott az Egyesült Államokhoz. Egyáltalán nem olyan egyértelmű, hogy ez a fehér telepesek földje. 1989-ben még alig száz éve volt az Államok része. Az indiánok mára csupán az amerikai lakosság 1,3% százalékát teszik ki. Hova tűntek, mi lett velük? Megtudhatod, ha érdekel. Ezen kívül Lame Deer heyoka sámán mesél és mesél, többek között humorral is gyógyít. Mesél és mesél, és közben a mi életünkben is rendet tesz.
Ez a könyv úgy keletkezett, hogy Lame Deer, azaz Sánta Őz, polgári nevén John Fire lakota sámán egy tüntetésen megismerkedett az amúgy magyar származású Richard Erdoes-szel. Erdoes elsősorban festő- és fotóművész volt, akinek váratlan írói sikerét ez a szerzőtársi közreműködés hozta.
Neki köszönhetjük ugyanis, hogy az angolul nyelvtanilag rosszul beszélő (erre majd kitérünk miért) indián sámán visszaemlékezései irodalmi angol nyelven (esetünkben magyar) szólnak hozzánk.
Amire pedig Sánta Őz emlékezik, az sokféle szempontból érdekes és tanulságos, színes és eleven. Nemcsak bemutatja a sziú indiánok világát, hanem egyben mítosztalanítja is.
Tulajdonképpen az életét meséli el kíméletlenül őszintén. Ezen keresztül kibomlik az indiánok világa, azt is megtudjuk, hogy éltek a sziúk (lakota a sziúk egyik törzse) a rezervátumokban a huszadik század első hetven évében. Másfelől megmutatja a szabadságára, toleranciájára oly büszke amerikai társadalom olykor döbbenetes intoleranciáját az övétől gyökeresen különböző kultúrával szemben. Aztán arra is fény derül, hogy mit is jelent valójában sámánnak lenni.
Nevek, melyek védenek, nevek, melyek elfednek, nevek, melyek meghamísítanak
Először is kezdjük azzal, hogy egy indián igazi nevét sosem tudod meg, ezt csak a szűk családja tudja. Még a törzsed tagjai is egy felvett néven ismernek. Ennek vallási okai vannak, de az araboknál és a kereszténység előtti pogány Európában is ismert volt a szokás, hogy a neved az titok.
Az indiánokat megpróbálták angol nevekkel átkeresztelni, de ez felemás eredményre jutott. Lame Deer/ Sánta Őz igazolványába hivatalos papírjain a John Fire név szerepelt. De soha senki egy percig nem hívta így őt. Valójában Lame Deernek se hívták, mert Tahca Ushte a lakota neve. Tehát főszereplőnk, John Fire, azaz Lame Deer/Sánta Őz, Tahca Ushte de ezen kívül van egy titkos igazi neve is. Az amerikaiak nem tudtak mit kezdeni az indián nevekkel, mert oké, egy Sánta Őz még elmegy, de Deer apjának az igazi indián neve „Legyen elég” volt.
Egy oldalban a könyv fele – életút avagy életunt és az új kezdet
Sánta Őz 6-7 éves koráig a nagyszüleinél élt, majd tizennégy éves koráig az Indián Ügyek Hivatala által vezetet bentlakásos iskolába küldték. Ezeket az iskolákat arra tervezték, hogy az amerikai őslakosokat a domináns kultúrába asszimilálják, mert az előző projekt, a rezervátumokba kényszerítés alatt méltóztattak nem kihalni rendesen. Nem forgácsolódtak szét. Itt igen. Tulajdonképpen ezek átnevelő táborok voltak, ahol a törzsek gyerekeit összevissza keverték, és ha a saját nyelvüket, nevüket használták vagy a saját törzsükkel akartak csoportosulni agyba-főbe verték őket. Lame Deer az önéletrajzában leírja, hogy ezekben az iskolákban tanárnak is ciki volt lenni. A selejt maradt: alkoholisták, megkeseredett emberek, perverzek. Az iskolában a tanárok csak a 3. osztály szintjéig tanították a gyerekeket. Sánta Őz hat évig járt az iskolába, de nem tanult meg írni, olvasni, de a leginkább hihetetlen, még nyelvtanilag helyesen angolul beszélni sem. Mindezt az Egyesült Államok közepén.
Az iskolai éveiről később ezt mondta: „Nem tudtak belőlem almát csinálni
– úgy értem, ami kívül piros, belül fehér.”
Sánta Őz végül egész egyszerűen elszökött, dolgozott rodeóbohócként, majd 16 évesen azt hazudta, hogy 18 éves, így elvitte a hadsereg. Végül a második világháború alatt tanult meg írni, olvasni. Fura belegondolni, hogy 17 évesen a fronton volt. Persze indiánként nagyrészt a latrinatakarítást és egyéb hősies dolgokat bíztak rá. Sánta Őz élete fiatalként elég vad volt. A sereg után újra rodeóbohóc, majd klasszik rodeós lett. Később tagja lett a peyote egyháznak és törzsi rendőrködött is. Személyes beszámoló szerint a rodeóval keresett nem kevés pénzt elitta, elkártyázta, nőkre költötte. A többit egyszerűen elosztogatta. Egyszer pedig több napos ivászat és egy viccből elkövetett sorozatos autólopás végén épp hogy megúszta épp bőrrel. Egyik barátját le is lőtték. Akkor elgondolkozott, hogy mit is akar az élettől. Van-e ennek az állandó menekülésnek értelme? A válasz egyszerű: nincs értelme. Tehát szembenézett a démonaival. Akit érdekel egy archív, kicsit rossz minőségű videóban is láthatjátok az öreget.
Ami nincs a wikipédián – hözhely és szenthely-rombolás
Szenthely-rombolás
Lame Deer a Pine Ridge rezervátumban lakott és a környéken járva vált ismertté mind a lakota-heyoka gyógyitó sámán. Az őslakos kultúra akkor a spirituális újjászületés időszakát élte. Gyakran vett részt az Amerikai Indián Mozgalom rendezvényein, beleértve a Black Hills-i tüntetéseket, éhségsztrájokat.
A Black Hills egy olyan földterület, amely legálisan a lakoták tulajdonában volt egészen addig, amíg az Egyesült Államok kormánya illegálisan, ellenszolgáltatás nélkül lefoglalta miután aranyat fedeztek fel a területen. A Mount Rushmore elnök fejek pont ott találhatóak, arra sem adtak engedélyt. Különösen idegesítette őket, hogy pont az elnök fejeket vájták oda. Ez indián szempontból kimondottan hergelés. A Black Hills szent hely, a lakota, dakota sziú és számos más préritörzs számára is. Az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága nemzetszerződéses kötelezettségeit egyszerűen semmisé tette, vagyis nem őrizte meg a sziú terület integritását. Ugye, mint mondtam a cikk elején, 1889-ig ez nem volt az Államok területe. Egyáltalán nem olyan egyértelmű, hogy csak úgy elvették a sziúk földjét.
A hatvanas-hetvenes években (1960-70) folyamatosan tüntettek itt a sziú törzsek. Az Államok katonai erőt alkalmazott a Black Hills elfoglalására. Ebben az időben a hippik és az alternatív kultúrák hirtelen felfedezték maguknak az indiánokat és az 1960-as évek pszichedelikus mozgalmai is elődöt láttak bennük. Így került hirtelen a figyelem kereszttűzébe Sánta Őz.
Közhelyrombolás
Amit viszont mondott és tanított és megmutatott nem mindenkinek tetszett. Sem a hippiknek, sem a konzervatívoknak. Mert nem azt mondta, amit pont hallani akartak, vagy amit elvártak volna tőle.
Na, kezdjük a hippikkel és pszichedeliával! Mostanában is olvashattatok arról, hogy még Magyarországon is vannak ajahuaszka szeánszok, amit elvileg egy indián sámán vezet. Hát egy lópikulát. Sánta Őz elmondja, hogy eleve a sziúknál semmi ilyen nem volt. A sámánok, javasemberek, táncoltak, böjtöltek, elvonultak izzasztókamrába. Tulajdonképpen meditáltak. Csak dohányt fogyasztottak, de azt is inkább a füstje miatt körítésként. Sőt, tovább megy, elmeséli, hogy a peyote kaktusz, ajahuaszka, de a fű is délről jött és divathullám volt. Mármint még a fehérek előtt az indiánok körében, egy megelőző időszakban. Lame Deer fiatal korában elég sok mindent kipróbált és bár elismeri, hogy segítik az átlagembert is ezek a szerek egy kicsit a dobozon kívül gondolkodni, de határozottan tagadja, hogy a szellemek megjelennek egy beállt ember előtt. Az az ember fantáziája, mondja ő. A javasember a köreikben néha adott gombát, füvet a betegnek, ha azt látta, hogy az segíti az illetőt, de szó sem volt itt dimenziókapukról és megvilágosodásról. Azért tenni kell. Azt állította, hogy ezeket az indián praktikákat tulajdonképpen kiárusították, hétvégi matinévá tették az új élményekre vágyó unatkozó fehérek számára. Lame Deer az egyszerűség híve volt. Böjtölés és elvonulás.
A másik dolog meg a konzervatívoknál, főleg az ősi, tiszta dolgokat kereső idealistáknál verte ki a biztosítékot. Bár Sánta Őz maga heteroszexuális volt, de nyíltan elmondta, hogy az ő törzseik (itt egy országnyi területről beszélünk) abszolút tolerálták a melegeket. De nemcsak a sziúk, hanem más síksági indiánok, az arapahók, sájenek/cheyenne-ek, navahók, paunik is meglepően toleránsak voltak. Annyira, hogy még a melegeket és a travikat is külön megkülönböztették. Saját sátraik voltak, akinek ez bejött, odament és úgy élt tovább. Szóval ennyit az elmaradott törzsekről. Na, ezzel a valós valóssággal, a prűd, a „régen minden jobb volt”, a múltat idealizáló fekete-fehérben látó konzervatívok nem tudtak mit kezdeni. Ugye ezek az Amerikában soha nem járó Karl May-regényekben nem szerepelnek, hogy milyen színes is lehetett valójában egy apacs szerelem. Lame Deer az elsők között beszélt a hatvanas években ezekről az átlag amerikainak szokatlan dolgokról.
Nem csinált mást, csak elmondta az igazat úgy ahogy volt.
Mi is az heyoka sámán? Eszik vagy isszák?
A heyoka (más néven „haokah”) egyfajta szent bohóc az észak-amerikai síkságon élő sziúk (lakota és dakota nép) kultúrájában. A heyoka ellentmondásos, bolondozó, cinikus és szatirikus figura volt, aki ellentétes módon beszél, mozog és reagál a körülötte lévő emberekre. Csak azok vállalhatják a heyoka szertartásos szerepét, akiknek látomásaik vannak a nyugati mennydörgés lényeiről, és akiket a közösség ilyennek ismer el.
A leghíresebb lakota javasemberek nagy része heyoka volt. Black Elk, Lame Deer is heyokaként jellemezte magát. A mi nyugati kultúránkban ez olyan kategória, ami nincs, csak körülírható. Egyszerre sámán, bóhoc, valamiféle költő és gyógyító ember. A lakota mitológiában Heyoka a mennydörgés és a villámlás szelleme is.
Állítólag botként használja a szelet, hogy megverje a mennydörgés dobját. Érzelmeit a normákkal szemben mutatja ki: nevet, ha szomorú, és sír, ha boldog. Ez abban nyilvánul meg, hogy szokatlansággal, ellentétekkel játszanak. Például, ha kevés az élelem, egy heyóka eltesped és csámcsog, hogy jóllakott; a forró hőhullám idején didergést színlel, kesztyűt vesz fel és vastag takaróval takarja be magát. Hasonlóképpen, amikor fagy van, meztelenül mászkálhat, panaszkodva, hogy túl meleg van. Egyedülálló példa a híres heyókȟa, szent bohóc, akinek a neve „Kívülegyenesedés” volt. Mindig kalapáccsal rohant körbe-körbe, és megpróbálta lelapítani a kerek és íves dolgokat (leveses tálak, tojások, kocsikerekek stb.), így egyenessé téve azokat. Na, most ezt a nevet és karaktert, kultúrát magyarázd el egy fehér amerikainak az 1800-as években!
Sánta Őz ezt így magyarázta:
„A heyókha sámán fontos kérdéseket tesz fel bolondozás leple alatt. Olyasmit mondanak ki, amit mások túlságosan félnek kimondani. Viselkedésükkel abszurd kérdéseket vetnek fel, akárcsak a zen koánok. A sorok között olvasva a közönség képes olyan dolgokra gondolni, amelyekre általában nem gondolnak, vagy más szemmel nézni azokat.”
Ezenkívül a szent sámán bohócok fontos szerepet töltenek be a törzsi etikai kódexek kialakításában. A társadalmi korlátoktól független heyókȟa szabadon áthághatja a kulturális tabukat, és így bírálhatja a kialakult szokásokat. Paradox módon azonban e normák és tabuk megszegésével elősegítik az etikus és morális viselkedés elfogadott határainak, szabályainak és társadalmi irányelveinek meghatározását. Ők cinikus, íróniával, szatírával megkérdőjelezhetik a hatalmi pozícióban lévőket. Azoknak az embereknek, akik olyan szegények, mint mi, akik mindent elveszítettek, akiknek annyi halált és szomorúságot kellett elviselniük, a nevetés értékes ajándék. Amikor haldoklottunk, mint a legyek a fehér ember betegségeitől, amikor rezervátumokba kergettek minket, amikor nem érkezett meg a kormányadag, és éheztünk, áldás volt nézni a heyókȟák csínytevéseit.
Szent hatalmuk van, és ebből valamennyit megosztanak az emberekkel, de ezt vicces cselekedetekkel teszik. Amikor egy látomás érkezik a nyugati mennydörgés lényeitől, akkor olyan rettegés kíséri, mint egy vihar; de amikor a látomás vihara elmúlt, a világ zöldebb és boldogabb; mert ahol a látomás igazsága eljön a világra, olyan mint az eső. Megtisztít és új életet ad. Látod, a világ boldogabb a vihar réme után.”
Utolsó éveiben Sánta Őz örömét fejezte ki, hogy tanúja lehet ennek a kulturális változásnak, amikor a kisebbségek megtalálják a hangjukat és megszólalnak. Tahca Ushte (Sánta Őz), a látomások keresője 1976-ban halt meg, de leszármazottai továbbra is fenntartják küldetését és spirituális gyakorlatait. A könyvet mindenkinek bátran ajánlom elolvasásra. Az én példányomat Csáki Szilveszter 4 éve nem adja vissza. Szilveszter, mikor kapom vissza? Kiásom a csatabárdot és megskalpollak bro.
