Avagy kis dolgok a nagyvilágban. Slinkachu utcára kirakott pici szobrai az egyik legkülönösebb street art-megnyilvánulás.
A modern világ egyik legnagyobb ellentmondása, hogy minden eddiginél jobban kapcsolódunk egymáshoz, ugyanakkor magányosabbak vagyunk, mint valaha. Ez nemcsak a társadalomtudósokat foglalkoztatja, hanem számos kortárs alkotó számára is inspirációt jelent. Köztük van Slinkachu, a brit utcai művész és fotós, aki leginkább a Little People Projectjéről ismert. Ez a street art-installáció a modern életet helyezi mikroszkóp alá, miközben új perspektívát ad társadalmunkról.
A mini emberek világa tükröt tart nekünk, valójában mi vagyunk. Slinka kisméretű emberinstallációi a modern élet elidegenedettségét ábrázolja, ám ezt mindig humorral teszik. Slinkachu rövid életű pici alkotásairól készült fényképek erőteljes, sokszor mulatságos szcenáriókat eredményeznek. Ezért az alkotásai a street art, a fotóművészet, valamint a szobrászat mezsgyéjén csalinkáznak. Egyik se, de mégis mindegyik egyszerre.
A kis emberek világának istene
Slinkachu Stuart Pantoll néven született 1979-ben Budleigh Saltertonban, egy kisvárosban, a Devon déli partján, az Egyesült Királyságban. Devonban nőtt fel, 2002 óta pedig Londonban él.
Slinkachut mindig is lenyűgözték az apró dolgok. Gyerekkorában apjával modellvasutat, vonatszerelvényt és hozzá tartozó terepasztalt is készítettek. Stuart elmondta, hogy már ekkor is inkább a miniatűr figurák, fák és házak érdekelték. 2002-ben Slinkachu Londonba költözött, hogy a kereskedelmi művészet és design területén folytassa karrierjét. A Little People Project ötlete négy évvel később fogalmazódott meg benne, miközben a kereskedelmi munkán kívül a kreatívabb kifejezési módokat kereste maga számára. Vett néhány egyszerű makett vonatokhoz való mellékfigurát, és az utcára helyezte őket, hogy újrateremtse a tipikus londoni életet. Lenyűgözte az a lehetőség, hogy apró beavatkozásaival történeteket meséljen el, és empátiát keltsen velük a kisembereket ért igazságtalanságokért.
Slinkachu 2006-ban lett főállású művész, amikor elindította Little People-projektjét. Érdekesség, hogy egy csapásra híres lett. Ez jórészt annak is köszönhető, hogy maguk az alkotások nagyon jól vannak fotózva, és kimondottan humorosak is. Sokan fotósnak tartják vagy konceptuális művésznek, nem utcai művésznek.
Munkái a street art, a szobrászat, az installációművészet és a fényképezés elemeit ötvözik, így nem meglepő, hogy nagyon hamar galériákban is megjelentek világszerte. Az utcán elhelyezett életképek fotóiról három albumot adott eddig ki: Little People in the City (Boxtree, 2009), Big Bad City (Lebowski, 2010) és Global Model Village (Boxtree, 2012). Ezek együttesen több mint 300 000 példányban keltek el.
A művész nyilatkozata
„A miniatűr street arttal 2006-ban kezdtem el foglalkozni. Munkám során leggyakrabban miniatűr vonatmodell-karaktereket alakítok át és festek, amelyeket aztán elhelyezek és az utcán hagyok. Nem minden sorozat épül egyforma méretű karakterekre. Más maketteket is alakítok át vagy magam öntök 3D-nyomtató segítségével. Ez egyszerre szobrászat, street art-installáció és fényképezés. Az általam felállított jelenetek a fotózáson és a jelenetek címein keresztül, a nagyvárosi élet magányát és melankóliáját kívánja tükrözni. Figyelmen kívül hagyott, elveszett és túlterhelt kisemberek, egyfajta metafora is. De emellett mindig van humor is a műveimben. A modern világ sokszor egy ostoba hely az élethez, ezért empátiára buzdítok a kis emberek felé, akik nehezen boldogulnak.”
Album art vs street art
Pantoll művészete már egy nagyon modernkori dolog, hisz kis alkotásai, nem feltűnőek, és ha észre is veszed, nem biztos, hogy jó szögből fogod látni. Gyakori az is, hogy rátaposnak véletlenül. A fényképezés azonban kulcsfontosságú része művészetének.
Alkotásai efemer jellege miatt a művészi módszere kulcsfontosságú részévé tette a fotózást. Az általa elképzelt kép elkészítéséhez Slinkachunak több fázist kell végigvinnie. Először is meg kell találnia a helyszínt és testre kell szabnia a karaktereit a történetnek megfelelően. A figuráinak beszerzéséhez különböző forrásokat használ – modellboltoktól az online vasútmodell-oldalakig és az eBay-en át mindent. Amint megérkeznek a figurák, Slinkachu lefesti, gyakran átalakítja és áthelyezi őket, megváltoztatva a lábak és a karok helyzetét. Egyes figurák új funkciókat és kellékeket kapnak, mint például kapucni, köpeny, öltöny stb. Ezek a módosítások leginkább a Whatever Happened to the Men of Tomorrow? c. sorozatban jönnek ki leginkább, amely idős, kiöregedett szuperhőskaraktereket ábrázol, akiket elfelejtett a város, ahol egykor hősök voltak.
Miután berendezte a jelenetet, és kiválasztotta a megfelelő helyszínt, Pantoll közeli, nagy látószögű képeket készít. Itt sokszor rendesen, akár egy filmben, be kell világítania a jeleneteket. Munkái miniatűr jellege és trükkös fókusza miatt a művésznek esetenként akár 300 fotót is el kell kattintania installációnként, hogy a megfelelőt megtalálja.
Igazából sokat mozgatja a kis figurákat, de amint lő egy számára tökéletes felvételt, otthagyja miniatűr installációit a járda repedéseiben, csak egy csepp pillanatragasztót tesz a lábukra. Messziről nézve a kis munkái, szinte felismerhetetlenek, közelről azonban egy új univerzumot tárnak fel, amelyben miniatűr férfiak, nők és gyerekek élnek, saját életükkel és történetükkel a hátuk mögött. Érdekes, hogy a picinység egyszerre előny és hátrány. Van, ami szinte azonnal elpusztul, mások pont a kis méretük és észrevehetetlenségük miatt évek óta ugyanott vannak. Sokan próbálnak Londonban és más fellelhető helyeken elzarándolkoni a mini Slinkachu-világokhoz.
Valamiért elterjedt az internetek földjén, hogy munkái csak Londonban készülnek, ez annyira nem igaz,
hogy mint a graffitisek, bárhova is utazik mindenképp visz egy kis installációt. A mini-monománia mestere
nem áll le. Igazából a kis lények, mint Amélie törpéi a filmben, behálózták az egész világot.
Slinkachunak számos egyéni és kollektív kiállításon jelentek meg fényképei, nyomatai és installációi többek között az Egyesült Királyságban, az USA-ban, Németországban, Ausztriában és Svájcban. Egyik jelentős önálló bemutatójára 2015 márciusában került sor a londoni székhelyű Andipa Contemporary-ban. A Temze menti Miniaturesque c. kiállítás a londoniak és a természet kapcsolatát tárta fel. Ezzel együtt teljesen újraértelmezi, ahogy a térről gondolkodunk, ezek az apró, rejtett tájak, melyek sokszor szemetesek, gazosak, közelről fényképezve gyönyörűnek tűnnek. Valójában a mi világunk is fentről nézve ilyen katyvaszos. Slinkachu békaperspektívája érdekes módon önreflexióra késztet minket, hogy tágabb összefüggésükben lássuk a világunkat. Ha van oldal és Insta-profil, amit érdemes átböngészni, ez az: https://slinkachu.com.
