A lélek nyara
A Summer of Soul avagy A lélek nyara egy 2021-ben bemutatott dokumentumfilm, amely az 1969-es Harlemi Kulturális Fesztivált örökíti meg. Különlegességét az adja, hogy az eredeti felvételeket majdnem 50 évig elveszettnek hitték, továbbá hogy a rendezői székben a Roots dobosa, Ahmir „Questlove” Thompson ült.
Az 1969-es Harlemi Kulturális Fesztivál egy különösen felfokozott évben zajlott, amikor Martin Luther King halálát követően az országban zavargások törtek ki, és a társadalmi feszültségek szinte tapinthatóvá váltak. Ráadásul ugyanazon a nyáron rendezték meg, mint a híres Woodstock Fesztivált, innen ered a „fekete Woodstock” elnevezés. A fesztivál célja az volt, hogy a zenei és kulturális programok révén egyfajta gyógyírt nyújtson a fekete közösség számára, amely politikai és társadalmi megosztottság szélén állt. A film a Sundance Filmfesztiválon debütált, ahol kapásból elnyerte a zsűri nagydíját, valamint a közönségdíjat is. Később egy Oscart és egy Grammy-t is behúzott. Összesen 73 fesztiválon nyert díjat, és további 43 jelölést szerzett. Ezek az elismerések nemcsak a film minőségét, hanem annak társadalmi és kulturális jelentőségét is tükrözik. A filmzene albuma szintén elérhető, így egyszerre nyújt zenei és kulturális élményt.
SUMMER OF SOUL | Official Trailer
Amikor a forradalmat nem merte a TV közvetíteni
Summer of Soul (…Or, When the Revolution Could Not Be Televised) a doksi teljes címe.
A film címének második fele a néhai Gil Scott-Heron által írt „The Revolution Will Not Be Televised” című 1970-es versből és dalból származik. Éles és szatirikus kritikát fogalmazott meg azzal kapcsolatban, ahogy a média figyelmen kívül hagyja a polgárjogi aktivizmust, valamint az Amerikában az utcákon és az egyetemeken zajló valós változásokat és forradalmat. A dal és a kifejezés egyaránt az 1960-as évek politikai átalakulásának himnusza lett.
Gil Scott-Heron – Revolution Will Not Be Televised
Úgy tartják, hogy 1969 a változás éve volt. Talán igazuk van. Az 1968-as diáklázadások, a polgárjogi mozgalmak és Martin Luther King tiszteletes meggyilkolása mind hozzájárultak ahhoz, hogy a változások szükségszerűvé váljanak. Maga a fesztivál erkölcsi győzelemként is értelmezhető. „Nézd, így emlékezünk, nézd, ezt tudjuk adni.” Az amerikai kultúra nem csupán vérontásról, háborúról, üzletről és pénzről szól. Egy ilyen forrongó ország hatalmas kulturális értéket is hordoz. Ez a fesztivál egy ilyen erőteljes pillanat megtestesítője volt.
1969 nyarán a Mount Morris Parkban több hétvégén keresztül zajlott a Harlemi Kulturális Fesztivál, amelynek egyik időpontja egybeesett Woodstockkal. Annak ellenére, hogy a fesztiválon a becslések szerint 300 000 ember vett részt, mégis feledésbe merült. A koncertek környékén békés, felemelő hangulat uralkodott, zavargások nélkül. A programot úgy állították össze, hogy mindenki találjon benne valamit, amit szerethet, a Motown-slágerektől a The 5th Dimension napfényes pop-souljáig.
Az fesztivál valódi népünnepély számba ment, olyan legendás művészek fellépésével, mint Stevie Wonder, Nina Simone, Sly and the Family Stone, Gladys Knight & the Pips, Mahalia Jackson, Abbey Lincoln, Max Roach és B.B. King. Az eseményről végig készültek felvételek, de ezek csak kétszer kerültek rövid összefoglaló formájában adásba 1969-ben. A nyers felvételek több mint 50 évig egy pincében hevertek, lévén nem mutatkozott érdeklődés a „Black Woodstock” iránt. Még néhány jelenlévő is nehezen hitte el, hogy újra láthatja ezeket a felvételeket. A film interjúkat tartalmaz a még élő zenészekkel és más ismert személyiségekkel, de a legmeghatóbb pillanatokat azok a névtelen résztvevők hozzák, akik egy olyan eseményről készült felvételeket néznek, amelyeket túl szépnek hittek ahhoz, hogy igazak legyenek. Úgy vélték a múltat csak ők színezték ki emlékeikben.
„Elteszed az emlékeket, és néha azt sem tudod, hogy valódiak-e.” – mondja Musa Jackson könnyeit törölgetve, miközben Questlove-val beszélget. „Szóval ez nekem megerősítés, hogy amit képzeltem, az valóságos. Tudtam, hogy nem vagyok őrült, testvér. De most már tudom, hogy nem.”
Nem kell a múltat megszépíteni, mert szép volt
Rég volt, szép volt, tán igaz sem volt – tartja a mondás.
A harlemi feketék egymás között mesélték a történeteket, de az idő múlásával úgy tűnt, mintha az öregek megszépítenék az emlékeket, és a nagy történelmi eseményeket is belefűzik, miközben kiszínezik a sztorikat. Aztán előkerültek a felvételek, és mindenkinek leesett az álla. Tényleg Martin Luther King kedvenc dalát énekelte a kedvenc énekese, aki a temetésén is ezt a dalt adta elő. A történet teljes megértéséhez fontos tudni, hogy King meggyilkolása előtt utolsó szavait Ben Branch zenészhez intézte, aki aznap este egy olyan eseményen lépett volna fel, amelyre King is meghívást kapott. „Ben, mindenképp játszd el a ‘Take My Hand, Precious Lord’-ot. Találkozzunk ma este.” – mondta King tiszteletes.
Jó barátja, Mahalia Jackson, a temetésén és ezen a harlemi koncerten is elénekelte King kedvenc gospel himnuszát, a „Take My Hand, Precious Lord”-ot. Minden kétséget kizáróan ez egy igazán felemelő pillanat volt. A soul valóban a lélek zenéje, és egyetlen szem sem maradt szárazon.
Precious Lord, Take My Hand (Summer of Soul Soundtrack – Live at the 1969 Harlem Cultural Festival)
Tony Lawrence felkérésére Hal Tulchin televíziós producer az 1969-es Harlem Kulturális Fesztiválról körülbelül 40-50 órányi felvételt rögzített. Ezekből 1969-ben, amolyan színes zenei blokként, mindössze két alkalommal sugároztak részleteket: júliusban a CBS-en és szeptemberben az ABC-n. A szalagok ezt követően egy pincében porosodtak, ahol az elkövetkezendő 50 évben érintetlenül maradtak. Tulchin éveken át próbálta felkelteni a műsorszolgáltatók érdeklődését a felvételek iránt, de nem járt sikerrel. Ugyanakkor a Nina Simone-ról készült felvételek egy részét végül felhasználták a róla szóló dokumentumfilmekben.
A dokumentumfilm mélyrehatóan bemutatja, hogyan vált a Harlemi Kulturális Fesztivál a fekete közösség számára a remény és az ellenállás szimbólumává. Óriási mázli, hogy a legtöbb felvétel hanganyaga is elképesztő minőségben megmaradt. Amit a filmben hallasz, az a fesztivál eredeti hanganyaga. A forgatás analóg minősége olyan színvonalú volt, hogy igazából semmit sem kellett helyreállítani. Ez külön ritkaság. Mark Kermode brit kritikus szerint ez a legjobb zenei dokumentumfilm, amit valaha látott. Hogy igazat adsz-e neki, azt majd eldöntöd te magad – ezért is írjuk ezt a cikket.
Uptown (Summer of Soul Soundtrack – Live at the 1969 Harlem Cultural Festival)
A tekercsek kálváriája
Röviden szólva, 2004-ben kezdődött el az 1969-es esemény feldolgozása, hogy 2021-ben végre megvalósuljon. Egészen abszurd, hogy ilyen hosszú ideig kellett várni a megjelenésére, de legalább elkészült. 2004-ben Joe Lauro, a Történelmi Filmarchívum munkatársa, egy más jellegű kutatás során fedezte fel a felvételek létezését. Ezt követően vette fel a kapcsolatot Hal Tulchinnal abban a reményben, hogy dolgozhat rajta. Digitalizálta és katalogizálta a felvételeket, majd 2006-ban szerződést kötött a film elkészítésére. Azonban a projekt soha nem látott napvilágot, mivel Tulchin felmondta a Lauróval kötött megállapodását. Tulchin nem adta át a felvételeket, mivel több pénzt akart kicsikarni értük, pedig ha korábban kijött volna a film, még sok akkor ott megforduló emberrel lehetett volna interjút készíteni. Hihetetlen, hogy még további 15 évig tartott a huzavona. 2016-ban került a képbe Questlove és a Radical Media. Ahmir „Questlove” Thompson hatalmas alázattal fogott hozzá a feldolgozáshoz. Rendezői debütálása nemcsak a zenei világban szerzett tapasztalatát tükrözi, hanem a dokumentumfilmes műfaj megújításának szándékát is, amely egyértelműen megmutatkozik a végeredményben.
„Öt hónapon keresztül éjjel-nappal folyamatosan mentek a felvételek a lakásom minden képernyőjén. Még alvás közben is. Ha felébredtem, rápillantottam és jegyzeteltem. Én fordítva közelítem meg a projekteket. Az első kérdésem mindig az, hogy milyen élménnyel szeretném, hogy a közönség távozzon. Mi lesz az utolsó 15 percben? Így álltam neki, visszafele raktam össze. Az első verzió három és fél órás volt. Innentől kezdve fájt bármit is kivenném belőle.” – Questlove a LA Times-nak.
Az egész folyamat öt hónapot vett igénybe, majd további egy évig profi vágók és filmesek segítették a munkát. A filmet külön dicséret illette a felhasznált felvételek és képek restaurálása terén is. A Summer of Soul összesen 3,7 millió dolláros bevételt hozott, ami igen szép eredmény egy dokumentumfilmtől. Eredetileg a Hulu platformján volt elérhető, később pedig a Disney+ és az Apple TV is átvette. Ha egyik szolgáltatással sem rendelkezel, bátran menj utána, innen-onnan le lehet szedni, nem lesz kidobott idő. Engedd be a napfényt – ez a lélek nyara lesz.
Aquarius / Let the Sunshine In (Summer of Soul Soundtrack – Live at the 1969 Harlem Cultural…)
