Letizia Battaglia az élet krónikása akart lenni, mégis a halálé lett. Úgy is mondhatnánk, hogy jókor volt rossz helyen. Bár fotói a szicíliai élet széles spektrumát dokumentálják, leginkább mégis a maffiával kapcsolatos munkáiról ismert.
A szicíliai születésű Battaglia az elnyomó családi körülmények elől menekülve vált a világ egyik legkülönlegesebb fotográfusává, aki karrierje nagy részét a maffia életének és bűneinek dokumentálásával töltötte. Egy korszak és annak hangulata, ami tán elmúlt, vagy mégsem. Ezt az olaszoknál sosem lehet tudni.
Battaglia csatái
Első élet
Letizia 87 évet élt (1935. március 5. – 2022. április 13.) a huszadik század vérzivataros korszakaiban. Noha palermói születésű, családjával nyolcéves koráig a lazább felfogású Triesztben éltek. A szicíliai fővárosba való visszatérés azonban kulturális sokkot okozott számára, mivel apja az iskola után délutánonként bezárta a lakásba. Annak idején ugyanis Palermóban a helyi hagyományok nem engedték, hogy lányok a szabadban játszanak. 14 éves korában apja bentlakásos iskolába küldte, miután megtudta, hogy lánya érdeklődik egy fiú iránt. Battaglia, hogy kitörjön apja zsarnoksága alól, már 16 évesen férjhez ment egy kávépörkölő, -gyártó család örököséhez, akitől aztán három lánya született. Franco Stagnitta saját kávéüzlettel rendelkező világlátott emberként tudta mi történik a nagyvilágban. Letizia ezért joggal hihette, hogy a férfi megengedi neki tanulmányai folytatását. De férje, mint az arab sejkek, egyedül képzelte el a világjárást. Letiziara a hagyományos feleség szerepkör várt. Sőt, ha ez nem lenne elég, még azt is szigorúan megtiltotta, hogy írjon, így ezen ambíciói is meghiúsultak. Boldogtalan volt a házasságában, végül egy szerető karjaiban talált vigasztalást. Amikor férje ezt megtudta, több alkalommal is rálőtt. Ekkor szökött meg tőle. Elvitte a lányaikat, és Milánóba költözött.
Második élet
Battaglia 1971-es válása után kezdett riporterkedni, miközben három lányát nevelte. Praktikussági okokból vett fényképezőgépet, amikor rájött, hogy jobban el tudja adni cikkeit, ha fényképekkel is illusztrálja. Idővel szép lassan feltámadt benne a fotózás iránti szenvedély. Ne feledjük, negyvenéves kora után kezdte el igazi pályafutását, és egyben azt az életet, amit mindig is élni szeretett volna. 1974-ben a milánói időszak után régi élettársával, Franco Zecchinnel visszatért Szicíliába, ahol a L’Ora újságnál kapott állást és egészen 1992-ig, a magazin bezárásáig ott is maradt.
Az ólom évei
Battaglia mintegy 600 000 képet készített, miközben a L’Ora-nak dolgozott. Ezalatt dokumentálta a maffia ádáz belső csatáit, a karhatalommal szemben folytatott háborúit. Maga a civil társadalom e két világ közé rekedt. Ők voltak az igazi áldozatok. Ebben az időszakban néha megesett, hogy egy nap leforgása alatt négy-öt különböző gyilkosság helyszínén találta magát. Battaglia és Zecchin számos ikonikus képet készített, amelyek Szicíliát és a maffiát Olaszországon kívül is ismertté tették.
Fényképeivel azt szerette volna elérni, hogy az állam a nemzetközi visszhang hatására több pénzt áldozzon
a helyi bűnüldözésre. Szicília véres múltjának ezen időszakát az olaszok „az ólom éveinek” nevezik.
Blood archive
Olyan gyakran fényképezte az áldozatokat, hogy egyszer azt mondta: „Egyszer csak azt vettem észre, hogy képeim tetemes részét ez a téma adja ki, volt egy vérarchívumom, egy halál képtáram.” Fekete-fehérben készítette a halottakról készült fényképeit, mivel úgy gondolta, hogy ez tiszteletteljesebb, miközben egyfajta vizuális csendet kínált. Érdekes módon, bár képeket készített, a fura szagok maradtak meg benne leginkább.
„Most, amint erről a fényképről kérdezel, visszatér a szag hozzám. Szinte érzem a halál légkörét. Több mint 40 évvel később az a szag maradt meg bennem, amely aznap a nyári levegőben szállt. Nagyon meleg volt, és néhány napja halott volt már szegény.” – mesélte Battaglia.
Az egyik nem annyira közismert fényképen több maffiózó látható, amint egymás mellett ülnek a tárgyalóteremben. A legfiatalabb arrogánsan bámulja a kamerát, ujjával a szája felé mutatva. „Azt mondta nekem: »Ha kijövök, kiloccsantom az agyatokat.«” – meséli Letizia.
Fényképeinek elterjedése miatt sok éven át félt a maffiától. Battaglia két évtizeden át rendszeresen halálos fenyegetéseket kapott. 2017-ben azt mesélte a Guardiannek: „Már nem tudtad, kik a barátaid vagy az ellenségeid. Reggel kijöttél a házból, és nem tudtad, hogy visszajössz-e este.”
Meglepő módon Battaglia sosem attól félt, hogy valami klán vezér elrendeli a halálát.
A profik, a nagyok nem foglalkoztak ilyesmivel. Inkább attól tartott, hogy valami piti kis gengszter
felvágásból vagy valamelyik drogos maffiózó egy rossz döntés hatására csak úgy lelövi.
A képek utóélete pro és kontra
Képei bejárták a világsajtót. Különösen szomorú apropó a híressé vált fényképei közül a meggyilkolt Giovanni Falcone (maffiaellenes) vizsgálóbíróról készült sorozat. Letizia elsőként érkezett a helyszínre, amikor felrobbantották Falcone autóját a Palermo–Punta Raisi autópályán. Véletlennek köszönhette, hogy lencsevégre kapta Leoluca Bagarella maffiavezér letartóztatásának pillanatát is.
1993-ban, amikor a palermói ügyészek vádat emeltek Giulio Andreotti ellen, (aki hétszer volt Olaszország miniszterelnöke), a rendőrség átnézte Battaglia archívumát, és talált két 1979-es fényképet Andreottiról egy fontos maffiavezérrel, Nino Salvóval. Ez azért volt fontos, mert mindketten tagadták, hogy ismerték volna egymást. A beszámolókon kívül ezek a képek voltak az egyetlen kézzel fogható bizonyítékai a politikusnak a szicíliai maffiával való kapcsolatáról. Maga Battaglia elfelejtette, hogy készített ilyen a fényképet. Potenciális jelentősége csak 15 évvel a felvétele után vált nyilvánvalóvá.
Mindemelllett Letizia egyáltalán nem volt optimista a képei hatását illetően. Míg élt az utolsó éveiben is szenvedélyesen foglalkozott városa (Palermo) társadalmi és politikai életével. A sztoicizmus, a harag és a düh keverékével beszélt az „ólom éveinek” örökségéről. „A fotózás semmit sem változtat. Az erőszak folytatódik, a szegénység folytatódik, és még mindig gyerekeket ölnek meg az ostoba háborúkban.” – mondta.
A másik Battaglia
A tanár, a feminista ikon, a környezetvédő, a politikus és a könyvkiadó, a filmsztár.
Ha megismerjük Battaglia életét, abból nyilvánvalóan látszik, hogy a kamera fegyver volt számára. A gyengék, az elnyomottak és a női jogok védelmének eszköze. Ma ezek a témák már elérik a fősodrású média ingerküszöbét, de ne feledjük az ő idejében úttörő kezdeményezések voltak.
Battaglia a környezetvédelem mellett is kiállt. És nemcsak úgy ímmel-ámmal, teljes gőzzel beleállt azokba az ügyekbe, amiben hitt. Konkrétan évekig abbahagyta a fényképezést, és hivatalosan is belépett a politika világába. 1985 és 1991 között a Zöld Párt Palermo városi tanácsának tagja volt, 1991 és 1996 között pedig a Hálózat szicíliai regionális közgyűlésének volt helyettese. Közreműködött továbbá Palermo történelmi központjának megmentésében és újjáélesztésében. Egy ideig az Edizioni della Battaglia kiadót vezette, és társalapítója volt egy nőknek szóló havi folyóiratnak, a Mezzocielo-nak. Részt vett a nők és a börtönben lévő emberek jogaiért végzett munkákban is. Szinte hihetetlen, de egy fotósiskolában is adott órákat mindemellett.
Letizia élete regénybe illő, habár könyv nem, de film kettő is készült belőle. 2019-ben bemutatták az életéről szóló dokumentumfilmet, a Shooting the Mafia-t. Ezt érdemes megnézni. Kim Longinotto rendezésében végigveszik Battaglia karrierjét, de itt is elsősorban azt, amely a maffia életét dokumentálja Palermóban és környékén.
Készült róla egy kissé didaktikus játékfilm is. A Fény a sötétben – Letizia Battaglia fotográfus címmel.
Annak ellenére, hogy sajtófotói a tragédiákról, szociofotói pedig a maffiáról híresültek el, nem csak emiatt jó fotós. Battaglia az élet, a humánum és a felszínén túli érzelmek fotósa, aki mélységesen tiszteli az emberi méltóságot. Véres évtizedek tanúja. Az olasz társadalomnak szentelte tehetségét, különféle ügyek szolgálatába állítva. Battaglia a társadalmi lelkiismeret fotósa, nem tehetett mást. Olyan mintha egy sakktáblán a feketével lépne a sötétség, a gonosz, a maffia világa, és neki, a fehér királynőnek is reagálnia kéne, mert a bástyák korruptak, a lófej az ágyban hever, a futó a halakkal alszik, a gyalogok pedig korlátoltak.
Letizia képei fekete fehéren megmutatták, sakk-mattolták a témát elkenő politikusokat. A veszély valós, a maffia mindenhol ott van. A kis ügyek nem kis ügyek, hanem súlyos társadalmi problémák. A Cosa Nostra a „mi ügyünk” is. Ha mi nem lépünk, ők biztos, hogy fognak újra és újra.
A végére egy fokkal vidámabb Szicília, ahol a fehér áll nyerésre.
