A jövő a múltban rejtőzik
Ha azt szeretnéd, hogy céged, márkád vagy terméked menőnek, hősiesnek, modernnek és áramvonalasnak tartsák, akkor hívd Tavis Coburnt. Minden alkotása kirobbanó dinamikát és sikert sugároz, miközben sejtelmesen retrofuturista hangulatot áraszt. Művein az amerikai ötvenes évek és a komcsi propaganda plakátok legszebb pillanatai találkoznak. Minden atomtöltet egy zászló alatt.
Amerika Kapitány és gördeszka
„Amikor a gyerekeim hazaérnek az iskolából, a műtermem káoszba fullad. De nekem nem kell több mint egy hárommonitoros Mac-beállítás, egy hangrendszer, egy tévé és néhány gördeszka. Egy tökéletes világban teljes munkaidőben gördeszkás grafikával foglalkoznék.” – mondja.
Eddig az Element, a Stereo és a Santa Cruz számára tervezett deszkákat, valamint Chris Rasman Lib Tech snowboardjának dizájnját is ő készítette. Coburn tinédzser kora óta gördeszka-fanatikus, és ezt a szenvedélyt sikerült átadnia fiának, Beau-nak, valamint lányának, Gray-nek is. A család olyan gyakran látogatja a közeli gördeszkaparkot, hogy még saját gördeszkafesztivált is szerveztek a szomszédokkal közösen. „Az, hogy gördeszkás vagyok, szeretem a gördeszkás grafikákat és rendszeresen olvastam gördeszkás magazinokat, óriási hatással volt a munkámra” – mondja Coburn, aki, ha teheti, még mindig kiszökik a parkba. „Ez egy kis visszamenekülés a múltamba” – jegyzi meg nevetve.
Az első lépés a „menekülés” felé, ahogy sok más hetvenes években felnövő gyerek esetében is, a képregények világán keresztül valósult meg. „Sokat költöztünk, és végül mindig egy vadonatúj, üres házban találtam magam. Mivel az iskolában senkit sem ismertem, magamnak kellett szórakozást találnom” – meséli. „A francia Tintin számos alkalommal került a kezembe, és bár nem tudtam olvasni, teljesen elmerültem a lapokban, próbálva követni a történetet.„
Az ontariói Londonban született Coburn édesanyjával és bankár édesapjával gyakran költözött Kanada-szerte, mielőtt véglegesen Mississaugában, Toronto egyik külvárosában telepedtek le. „Mindig is képregényművész akartam lenni, ezért rendszeresen eltekertem a BMX-emmel a legközelebbi képregényboltba, ahol felkaptam egy csomó képregényt, és panelről panelre lerajzoltam őket, majd csalódottan tapasztaltam, hogy nem tudok olyan jól rajzolni, mint a kedvenceim” – meséli.
Ennek ellenére nem hagyott fel terveivel, a művészeti programjáról ismert Cawthra Park-i középiskolában folyamatosan képregényes sketcheket rajzolt. Végül kiábrándult az ötletből miután felfedezte, milyen erős együttműködést igényel a képregénykészítés folyamata. „Azt gondoltam magamban: »Nem hiszem, hogy azt akarom, hogy mások hozzányúljanak a művészetemhez!«” Ekkor fogalmazódott meg benne, hogy akár illusztrátor is lehetne. Már gyerekkorában sejtette, hogy valamiképp ezzel fog foglalkozni. Ezt egy interjúban így fogalmazta meg: „Onnan tudtam, hogy más vagyok, mint a többi fiú, hogy engem jobban érdekelt a G.I. Joe játékok dobozán lévő illusztrációk és rajzok, mint maga a valódi játék.” – mondja.
Meggyőzte a szüleit, hogy küldjék a tekintélyes Art Center College of Design-ba, a kaliforniai Pasadenába. „Szüleim azt gondolták: »Rendben, talán egy év, meglátjuk, hogyan megy ez neked.« Aztán egy évből két év lett, a kettőből három, majd a háromból négy év.” – mondja.
Coburnt az akkoriban virágzó A&M Records kérte fel, hogy illusztrációkat készítsen új zenei projektjeik reklámanyagaihoz. A kilencvenes évek végét írjuk, a kézzelfogható analóg lemezeladások történelmi csúcson voltak. „El voltam foglalva a lemezekkel, és ez nagyszerű módja volt a karrierem elindításának.” – meséli. Az elkövetkező néhány évben számos posztert és albumborítót készített olyan előadók számára, mint Melissa Etheridge (Lucy) és a Lifehouse (Almeria). Portfóliója gyorsan átalakult diákmunkákból professzionális munkákká.
Futurista retropropaganda
„Mindig azt mondom, hogy ha belépsz egy illusztrátor szobájába, képesnek kell lenned azonosítani őket a munkájuk alapján.” – mondja Tavis Coburn.
Coburn célja, hogy munkái révén nosztalgiát ébresszen a CGI előtti idők iránt,
amikor a képregények letisztult stílusa uralkodott. Képeit nézegetve úgy érzed,
mintha az 1950-es évek Amerika Kapitány képregényeinek lapjairól vagy az
orosz avantgárd propagandaplakátjairól léptek volna elő.
Alkotásai nem csak magazinok oldalain, hanem hatalmas stadionok falain is megjelennek. Ez őt magát is meglepte, hiszen amikor parodizálta a propagandaplakátokat, nem gondolta volna, hogy egy nap az ő rajzai is hatalmas méretben fognak az emberek fölé emelkedni.
Coburn jelenlegi ügyféllistája hihetetlenül változatos, a BMW-től az Adidas-on át a Dysonig, az autós és sportcégek, magazinok kézről kézre adják. „Imádom a stílusát. Merész és grafikus, szép retrocsavarral. Ráadásul tud konceptuálisan alkotni és gondolkozni.” – mondja Ken DeLago, a Golf Digest tervezési igazgatója. Először a GQ magazin egyik havi rovatában dolgoztak együtt, ahol Coburn élénken illusztrált világa jobban megmaradt az emberekben, mint a fotók.
Coburn munkamódszere kezdettől fogva teljesen digitális, ami ellentétben áll alkotásainak analóg jellegével. Ellentétben sok művésszel, kritikus a legmodernebb programokkal szemben, mivel véleménye szerint nem felhasználóbarátok, noha hobbijává vált az újabb és újabb szoftverek elsajátítása. Coburn részmunkaidőben illusztrációt oktat abban az iskolában, amit annak idején félbehagyott.
Véleménye szerint a legnagyobb probléma, hogy sokan megélnek a másolásból, így nem alakul ki saját stílusuk. A piac sokszor ezt nem is igényli. Másrészről nem tart attól, hogy a mesterséges intelligencia elveszi a munkáját, de ha valaki az ő stílusát másolja AI segítségével, azt perelné. Szerinte az ötletnek, atartalomnak és a formának mind értéke van, és ezt valakinek meg kell fizetnie.
Tavis egyik kedvence munkája a közelmúltból, a Downforce nevű autóverseny témájú társasjáték. Itt szabadkezet kapott, így a teljes koncepciót az ő jellegzetes stílusában képzelték újra.
„A kulcs az, hogy elfogadd azt, aki vagy, és ezt lefordítsd a művészetedre. Mert ha ezt teszed, a művészet olyan egyedi és különleges lesz, mint te.” – Coburn.
