Újabb 4 elektronikus album amit kár lenne kihagynod

Asa Moto – Martino EP
Rendben, elfogadom, hogy 5 szám még nem egy album, de a két belga srác annyira ritkán jelentkezik anyaggal, hogy nem mehetünk el szó nélkül az új cuccuk mellett ami, mint minden a DEEWEE kiadónál megjelenő lemez a Soulwax / 2 Many Djs genti központjában kapta meg az utolsó polír réteget.

Ez a stúdió egyébként egyfajta kreatív központ is, ahol a masszív lemez archívum mellett minden fontos analóg elektronikus cucc és felvevő stúdió is rendelkezésre áll. A fekete szentélyből kizárólag a legmagasabb minőségű anyagok érkeznek, amiket a két főni természetesen valamennyire a saját képére formál, de ez inkább előny, mint hátrány.

A Martino EP egy szépen csiszolt analóg mennyországból szól hozzánk és nem akar túl sokat, ámde roppant szórakoztató. A “Cacao” hangzása és ritmikája igazi mestermunka, jobbra balra folyó szinyók és szépen sztereotizált vokóderes ének csücsül egy határozott, de mégis légies alapon, mastervibe a legjobb fajtából.
A “Veleda” egy melankólikusabb darab, akárcsak a “Connexion á Liége” ami egy valószínűleg dolgos stúdió nap utáni kocsikázás emléke a Ghent – Liége viszonylatban. A “Missing Teeth” jópofa sztori a környékbeli pék fogazatáról és kifejezetten táncolható darab, az EP-t záró In My Body pedig egy hangszerek nélküli hatalmas oktatás, amit minden rendes szakspecialista dj-nek illik bevállalni egyszer az életben.

Coloray – Future Static
Raynoor nem véletlenül adta fel a Tunnelvisions projektet és hagyta magára Emiel-t (Milio) a progresszív house-al; a tilburgi születésű holland multifunkcionális és diszciplináris művész újra emelte a tétet nemrég megjelent Future Static című albumával.

Bár egy kicsit egocentrikus projektről van szó – a 3D modellé transzformált Ray forgó feje maga a megvásárolható NFT – mind a tartalom mind a tálalás nagyon rendben van, és kellemes egységet alkot. Lírai synth pop (Broken Mirrors, Kill The Ego, Face Of Value), suhintósabb techno (Moire) és csavarós breakbeat (Echoes) egyaránt megférnek az átvezető Line Break-nek keresztelt interludeokkal tagolt lemezen, hiszen összeköti őket a kissé sci-fis hatású szintetizátor világ hol egyszerűbb, hol komplikáltabb megoldásokkal. Ray szinte minden számban énekel, készen van a live act a számok előadásához, és állítólag még interaktív VR élményként is magunkévá tehetjük a teljes anyagot hamarosan, szóval Coloray-t talán már csak ételként nem tudjuk elfogyasztani ebben a régi-új digitális univerzumban.
Nagyszabású és összetett anyag, ami hangzásban és technikai szempontból egyaránt kiemelkedő, nagyon magas szint, de a mondanivaló valahogy nem annyira jön át. A Depeche Mode fan klubnak feltétlenül küldeném, és persze mindenkinek, aki szereti.

Mano Le Tough – At The Moment
Az ír származású, jelenleg Zürichben élő producer-dj új albuma egy ízig-vérig indie dance lemez, amit szigorúan tilos kihagyni egy esős vasárnapi délutánon. A keserédesség, mint védjegy átitat minden szintifutamot és riffet, a vokálokról nem is beszélve, ennek ellenére mégis sokkal inkább fel- mint lehozó az élmény, ami nagyban köszönhető a Dj Koze által vitt kiadó (PAMPA) mottójának.
Ezt idemásolom, mert sem lefordítani, sem összefoglalni nem érdemes: ,,…dedicated to releasing music that’s seriously danceable without recourse to the tried and tested ingredients. A home for tunes that will conquer hearts and take root there forever, music that’s brave and not afraid to break with convention.”

A lemezen inkább hallgatós, és kevésbé tánc orientált darabok dominálnak, ellenben ha buliról van szó a pattogós “Fadó Fadó”, a könnyedebb “Pompeii” vagy a single-ként is megjelent sláger az “Aye Aye Mi Mi” az abszolút favoritok.Ha pedig mégis inkább elmerengenénk a “No Road Without A Turn” raggae-s színezésével egy gyönyörű darab, ahogy az “Empty Room” sikitó szinyójával is rabul ejt arra a három és fél percre legalább.
A lemez dedikáltan nem akart semmilyen elvárásnak vagy számításnak megfelelni és ez tett igazán jót neki; a szabadon áramló gondolatok, a végtelen kreativitás, és a valódi zeneiség miatt ereszt gyökeret a szívünkben, köszönjük szépen Mano.

Bawrut – In The Middle
A zsíros és ropogós, őrjítésig csavart house eposzairól hírhedté vált olasz-spanyol Bawrut egy legjobb értelemben vett zeneiparos, akinek napi rutinját – ül, gyárt, kutyát sétáltat, ül, gyárt – egy elcsípett rádióinterjú alapján nem annyira változtatta meg a pandémia, bár ez persze sokkal inkább a fizikai, mint a mentális énre vonatkoztatható következtetés.
A folyamatosan bomba remixeket és EP-ket komponáló Borut novemberben érkezik egy nagyon erős lemezzel a londoni Ransom Note kiadón, amelyre szerencsére a fél fülemet már ráhelyezhettem a megjelenés előtt.
Érdekes vonás, hogy a korábbi megjelenésekkel ellentétben a melankólia most kap némi szerepet a jól megszokott súlyos basszusok, váratlan csavarások, és a kiszámíthatatlan ritmika mellett, új arcát ismerhetjük meg Bawrutnak, és ez nagyon jó hír.

Hatalmas terű drámai eposzok (Isno Memoriae), popos hangulatok (JE O TTENG E T’O DDONG 1644,Eurocasbah) és rafinált döngölések (Out Of The Blue, Sol En La Cara, Crossing For A Golden Blanket) között evezünk a mentőcsónakkal, és a metafóra most valós alapokon nyugszik; az inspirációt saját, multietnikus gyökerei – az olasz-szlovén határvonalon fekvő Gorizia-ban született, jelenleg Barcelonában él – , és a mediterráneum mentén a magasabb minőségű élet reményében zajló népvándorlások adták.