Az 1969-es Woodstocki Fesztivál történelmi jelentősége vitathatatlan. Ráadásul egy dologban szinte mindenki egyetértett: a zenészek hangzása nagyszerű volt. Köszönhetően többek között a McIntosh MC3500 csöves erősítőknek, melyek a Woodstockban használt hangrendszer alapjait képezték. Ennek az ikonikus erősítőnek az újragondolt változatát dobta most piacra a McIntosh, mintegy 15.000 dolláros áron.
Charlie Randall a McIntosh elnöke még 2019-ben a Woodstock 50. évfordulóját ünneplő rendezvényen – felismerve az MC3500 történelmi jelentőségét – álmodott előszőr arról, hogy újra gyártásba veszi ezt a legendás eszközt. Ez már első látásra sem bizonyult könnyű feladatnak, lévén hogy több mint 50 évvel ezelőtti termékről van szó. Végül több mint két évnyi fejlesztés után ez az álom valósággá vált. A McIntosh piacra dobja az MC3500 Vacuum Tube Amplifier Mk II-t.
Az újragondolt MC3500 egy hagyományos 350 wattos monoblokk, amely az eredeti 1968-71-es MC3500-ból merít ihletet, és magában foglal mindent, amit az 1960-as évek óta a vákuumcsöves erősítők tervezéséről tudunk.
Mai szabványok szerint és modern alkatrészekkel frissítették, hogy olyan hangteljesítményt
nyújtson, amely méltó elődjéhez és a közös típusszámuk örökségéhez.
Az eredeti MC3500-hoz hasonlóan az MC3500 Mk II is az Unity Coupled Circuit kimeneti transzformátorokat használja, amely lehetővé teszi a teljes 350 watt biztonságos leadását gyakorlatilag bármilyen hangszóróhoz, függetlenül attól, hogy az 2, 4 vagy 8 Ohm impedanciájú.
Mitagadás, ezt a csövest mi is szívesen látnánk a nappalinkban.
The wall of sound
A fenti kifejezés ez esetben egy színpadi audioszörnyet takar, amit a Grateful Dead zenekar hangmérnöke, a “Medve” becenévre hallgató Owsley Stanley alkotott meg 1973-ban. A legenda szerint az egyik próbával egybekötött pszichedelikus utazás során (utóbbit szintén a Medvének köszönhetően, aki vállalkozó szellemű kémikusként egyedül gyártotta a tagoknak az alkotói elixírt, vagyis LSD-25-öt) Stanley megvilágosodott.
„Tudjátok, a megoldás a hangrendszerben van.
Annak az együttes mögött kell állnia, és minden hangszert külön kell erősíteni.”
Ott és akkor senki sem vette komolyan, de az elv miután leülepedett a fejekben, nagy hatással volt az összegyűltekre. Ez volt a kiindulási alapja egy addig soha nem látott építmény – “The wall of sound” – létrehozásának.
1972-re Owsley Stanley (Medve) befejezte a „Fal” tervezését. A kidolgozásban részt vett Rick Turner, Ron Wickersham és John Curl is.
Végül 1973-ra a “The wall of sound” felépült.
A banda minden tagja és minden egyes hangszer saját erősítést és hangsugárzókat kapott.
A hatalmas szerkezet 27 000 Watt RMS, azaz szinuszos teljesítményre volt képes és 103dB hangnyomást produkált kb. 800 méter távolságban. A zenészek a fal előtt léptek fel, és nem használtak monitor hangszórókat, így a zene kivételesen tisztán szólt, és egyformán hallották az emberek a színpad előtt és a zenészek a színpadon állva. A zenekar tagjai hogy nem süketültek meg, azt senki nem tudja.
És itt jön a lényeg: a hangfalak meghajtását 89 darab 300W RMS teljesítményű tranzisztoros, valamint három darab 350W RMS teljesítményű McIntosh csöves erősítő alkotta.
A „The wall of sound” megjelenése idején a planéta legerősebb koncert hangrendszere volt. Összehasonlításképpen a The Beatles 800 W összteljesítménnyel lépett fel, és Woodstock sem lépte túl a 4 kW-ot. A nagy fal folyamatosan nőtt, 10 méteres magasságot és több száz tonna súlyt ért el 1976 végére. A 80-as évek elejéig használták, ezután már a magas költségek miatt nem érte meg, ráadásul addigra születtek kényelmesebb és praktikusabb megoldások.
