Ha hiszed, ha nem, létezik olyan, hogy lengyel szürrealisták, és Jacek Yerka csupán egy közülük.
Úgy véltük, célszerűbb, ha nem egy átfogó antológiában, hanem egyenként mutatjuk be a kortárs művészeket, így mindegyikük egyéni látásmódja és hangulata kellő figyelmet kaphat.
Jacek Yerka azon kevésbé ismert, ám annál különlegesebb művészek közé tartozik, akiket az internet időről időre felfedez magának – majd újra elfelejt. Érdekesség vele kapcsolatban, hogy számos félkész vázlata és ötlete is elérhető online. Ezek sokszor önálló műalkotásnak tűnnek, holott valójában mégsem készült annyi befejezett festménye, mint azt első pillantásra gondolnánk. Ezt majd lentebb kibontom, hamár a végtelenbe való kibomlás alkotónk egyik trükkje.
Kinyílik az első kapu – megérkezik ebbe az univerzumba Jacek Yerka
Jacek Yerka, eredeti nevén Jacek Kowalski, lengyel képzőművész családba született 1952-ben, Toruńban. Legkorábbi emlékei festékekről, tintákról, papírról, radírokról és ecsetekről szóltak. Ezekkel játszott. Nála tényleg lehet mondani, hogy a festékszagot már a bölcsőben magába szívta, vagy a hígítót – a képei alapján mindkettő megeshetett.
Iskolát ad az iskoláknak
Gyermekként nem vonzotta a szabadtéri játék, sokkal szívesebben rajzolt ceruzával, és saját, képzeletbeli világokat épített fel, amelyeket aztán újra és újra benépesített és felfedezett. E különös viselkedés már általános iskolás korában is szociális nehézségeket okozott számára – gúnyolódás és zaklatás kísérte mindennapjait. Yerka ezt az időszakot később „szürke és rémisztő valóságként” írta le.
A középiskolában azonban fordult a kocka: rajztehetségével „érinthetetlenné” vált. Gúnyrajzaival és karikatúráival – amelyek az őt zaklató diákokat célozták – hamar népszerűségre tett szert, és elismert figurává vált az iskolai közösségben.
Bár szülei révén jól ismerte a művészi pálya kiszámíthatatlan természetét, Yerka kezdetben mégsem ezt az utat választotta: csillagász vagy orvos szeretett volna lenni. Egy év orvosi egyetem után azonban végleg a művészet felé fordult, és a képzőművészet, valamint a grafikai tervezés területén folytatta tanulmányait.
Elmondása szerint az egyetemi évek során többször is próbálták rávenni, hogy a kor divatjának megfelelően mellőzze a részleteket és a realizmust. Yerka azonban makacsul kitartott saját látásmódja mellett: ragaszkodott a klasszikus flamand mesterek aprólékos technikájához – stílusához, amely azóta is védjegyévé vált. Kitartása végül meghozta gyümölcsét, és tanárai idővel briliáns tehetségként ismerték el.
Enter the Yerka
1976-ban Jacek Yerka sikeresen diplomázott a toruńi Kopernikusz Egyetem Képzőművészeti Karán. Pályafutása kezdetén elsősorban plakáttervezéssel foglalkozott – munkáit rangos kiállításokon is bemutatták, többek között a Katowicei Lengyel Plakát Biennálén, a finnországi Lahti Biennálén, valamint Varsóban.
1980-tól már teljes munkaidőben művészként dolgozott. Sajátos, álomszerű világa és részletgazdag képi világa remekül passzolt akár egy mesekönyv-illusztrációhoz, vagy egy sci-fi magazin vizuális világához. Ennek köszönhetően hamarosan több varsói galéria is szerződést ajánlott neki, majd egyre több egyedi megrendelés is érkezett.
A szocialista realizmus dogmatikus esztétikája nem tudott mit kezdeni Yerka szürreális látásmódjával.
Művészete kilógott a kor sablonjaiból, így nem is illeszkedett a hivatalos művészeti irányvonalakba.
A vasfüggöny leomlása azonban új távlatok nyíltak előtte: 1990-ben megkereste Rene Daalder, Hollywoodban dolgozó holland író, rendező és producer, és megbízta egy különleges projekt vizuális világának megteremtésével. A tervezett Strawberry Fields című sci-fi film koncepciója szerint Yerka képi világa találkozott volna a Beatles zenéjével – szürreális tájak, bizarr gépszörnyek és képzeletbeli figurák elevenedtek volna meg. Yerka részt is vett az előkészítési fázisban, ám a film végül sosem készült el. Daalder 2019-ben bekövetkezett halála után projektje félbemaradt, bár hivatalos honlapján a mai napig olvasható: a film még mindig elkészülhet.
Jacek Yerka festményei önmagukért beszélnek – csak nem mindig értjük azt a nyelvet.
1995-ben Jacek Yerka elnyerte a rangos World Fantasy Award díjat, amellyel végérvényesen kilépett a nemzetközi művészeti porondra. Ugyanebben az évben jelentette meg a Morpheus International kiadó The Fantastic Art of Jacek Yerka című albumát, amely nem csupán gyűjteményes kötetként, de igazi vizuális revelációként mutatta be művészetét a nagyvilágnak.
Yerka alkotásai mély benyomást tettek a legendás sci-fi és fantasy íróra, Harlan Ellisonra is, aki harminchárom rövid történetet írt Yerka festményeihez. Az ebből született Mind Fields című közös kiadvány különleges szimbiózisként ötvözi a képi és az irodalmi fantáziavilágot. A festő munkái azóta is rendszeresen visszaköszönnek zenei albumok borítóin, könyvkiadványokon, és több rangos kiállításon is szerepeltek Lengyelországban, Németországban, valamint Monacóban.
Bár sokan leginkább mesekönyv- vagy fantasy-illusztrátorként tekintenek rá – ez a megközelítés ugyan nem bántó, de kissé lekezelő –, Yerka messze túlmutat ezen a kategórián. Nem követi az aktuális trendeket, mégis (vagy épp ezért) megkerülhetetlen. Jacek igenis pacek.
Maga a művész elsődleges inspirációi között említi Hieronymus Bosch, Pieter Bruegel, Cagliostro, Jan van Eyck és Hugo van der Goes nevét – olyan mestereket, akiknek részletgazdag, gyakran misztikus világai visszaköszönnek az ő munkáiban is. Témája a különös állatoktól a különleges építészetet magában foglaló szeszélyes tájakig terjed, melyek sok gyermekkorából származó emlékképet tartalmaznak. Egyik visszatérő motívuma például a nagymama konyhája – ismerős, otthonos hely, amelyet a fantázia dimenzióiban újraalkotott.
Yerka így vall erről:
„Számomra az 1950-es évek és az azt megelőző idők esztétikája egyfajta aranykor volt… Ha például egy hipermodern számítógépet festenékk, annak is mindenképpen század eleji megjelenést adnék.”
A 2B-től a 4D-ig
Jacek Yerka elképesztő mennyiségű vázlatot készít – többnyire ceruzával és zsírkrétával –, ám ezeknek csupán töredékéből lesz valódi olajfestmény. Ennek ellenére a félkész munkák is önálló életre kelnek: gyakran felkerülnek az internetre, ahol sajátos gyűjtői piaccal rendelkeznek. Ami azonban még mindig hiányzik, az egy átfogó, általa szerkesztett rendszer vagy katalógus, amelyben a számára is kiemelten fontos művek kapnának hangsúlyt. Úgy tűnik, erre még várnunk kell – talán egy következő évtized feladata lesz.
Yerka maga így mesél sajátos munkamódszeréről:
„Minden fejben kezdődik, és a bal kézen keresztül, puha 2B ceruza által néhány hüvelykes rajz formájában ölt formát a vázlatfüzetembe.”
Amennyiben úgy érzi, hogy egy ötlet méltó a továbbfejlesztésre, zsírkrétával színezi ki, új részletekkel gazdagítja, majd áttér egy jobb minőségű, 14×11,5 centiméteres színes papírra. Ezek a részletgazdag miniatúrák alkotják Yerka „középmezőnyét” – olyan műveket, amelyek gyakran önálló alkotásként is megállják a helyüket, még ha sosem válnak is belőlük végleges festmények. És bár ezekből van a legtöbb, éppen ezért érdemes elmerülni köztük – keresni azokat, ahol az ötlet már-már átlép a negyedik dimenzióba. Mert egy „átlagos” Yerka-kép is gyakran többet mond, mint más művészek legjobb pillanatai.
Jacek Yerka munkamódszere jól körülhatárolható, ugyanakkor szinte szertartásos precizitással zajlik. Az alkotás grafitvázlattal indul, majd zsírkrétával színezett rajzzá alakul, ezt követi a pasztellfestmény, és végül – ha az adott kompozíció különösen fontos számára – akrilfestményként teljesedik ki.
Erről így vall: „A pasztellszínek szolgálnak alapul az akrilfestmények elkészítéséhez. Csak ecsettel és festékkel tudom megmutatni a színek és a vizuális effektusok minden árnyalatát – ez jelenti nálam a munkakoncepció formailag és tartalmilag vett lezárását. Sokan a stílusom pasztellárnyalatait dicsérik – holott azok sokszor csupán a vázlataim.”
Ami talán meglepőbb: Yerka családja aktívan részt vesz az alkotói folyamatban. Négy lánya és felesége nem csupán támogató háttérként van jelen, hanem konkrét ötletekkel is hozzájárulnak az egyes munkákhoz. A festő kifejezetten kéri tőlük a véleményt, különösen a vázlatok továbbfejlesztésénél – bár természetesen a végső ecsetvonásokat mindig ő viszi fel.
Yerka talán legismertebb irányzata az úgynevezett képzeletbeli tájak műfaja – olyan álomszerű, szürreális világok, ahol az emlékek, a fantázia és a valóság határai elmosódnak. Ezek a tájak nemcsak látványként működnek, hanem afféle belső térképként is: a művész személyes univerzumának kézzel fogható leképezései.
A 4oldalasok tökéletesek a kirakós játékokhoz, és néha szaküzletekben kaphatók puzzle-verzióban is.
Kreatúrák, terek, titkok – Yerka világai belülről
Jacek Yerka képeinek vizsgálatakor hamar szembetűnik: különös vonzalmat érez az épített terek, különösen a házak ábrázolása iránt. Festményei újraértelmezik a lakás, az otthon és a városi tér fogalmait – a mindennapi élet kulisszái álomszerű, mégis pontosan kidolgozott formákban jelennek meg.
Visszatérő motívumai között ott találjuk a különös, tárgyakkal keresztezett élőlényeket, a hullámszerűen áramló formákat, és az organikus módon alakuló fákat. Ezek a stílusjegyek könnyen rokoníthatók René Magritte sejtelmes világával, Hieronymus Bosch zsúfolt látomásaival vagy épp Moebius futurisztikus vízióival – utóbbiról cikkünk ITT olvasható. Yerka különös örömét leli abban, hogy festményeiben apró titkokat, rejtett részleteket helyezzen el – képei ezért nemcsak esztétikai élményt, de meditatív időtöltést is kínálnak. Érdemes alaposan szemügyre venni őket, mert minden sarkon új történet, minden árnyék mögött új asszociáció rejtőzhet.
A szürrealizmus – és maga Yerka is – előszeretettel helyezi megszokott tárgyainkat új, meglepő kontextusba, hogy ezzel önmagukon túlmutató jelentést kapjanak. Ez az új jelentés azonban nem magától értetődő: a néző saját élményein, emlékein és érzékelésén keresztül épít fel egyéni értelmezést. Így válik a kép nemcsak látvánnyá, hanem megfestett gondolattá. A szürrealizmus célja sohasem az egyértelműség. Inkább az, hogy felsejtsen valamit a valóság mögötti valóságból – és meghívjon téged, nézőt, hogy ezt a valóságot te magad fejezd be.
