Moebius: Kalandor a képzelet világában

„A művészet korlátlan; és a művész mégis gátak között alkot. Köszönjük meg a művészetnek, hogy a sarka, tán 1%-a belóg a mi univerzumunkba.” – mondta Weöres Sándor.

Moebiusesetében úgy érzem, hogy szinte neki köszönhetően ez 1,1%. Kevés olyan impulzív és vizuálisan lenyűgöző alkotó van, mint Jean Giraud. A legtöbb grafikus a kétdimenziós lapon 3 dimenzió illúzióját varázsolja oda. Moebiusnagyobb mágus, ő a 4. dimenziót is behozza.

Jean Giraud-t, ismertebb nevén Moebius-t a három legnagyobb francia képregényrajzoló egyikeknt szokták emlegetni. Ezt annyiban módosítanám, hogy nyugodtan be lehet rakni Dürer, George Grosz és hasonszőrű grafikusok mellé. Nem kell csak a képregény szintjén értelmezni. Ő egy szabadgondolkodó volt, akinek a keze ki tudta bontani a tudata rejtett tekervényeit.

Korunk egyik legnagyobb hatású grafikusa, akinek a pszichedelikus fantáziája és a szürrealizmusba
hajló jellegzetes stílusa hozta létre a modern sci-fi képregények egyik utánozhatatlan csúcspontját.

A Tintin és Asterix által is népszerűsített, francia/belga letisztult bandes dessinées stílusban dolgozó Giraud munkái a képregények, és úgy általában a vizuális művészetek új korszakát nyitotta meg. Ha van ez az élet, amit most élünk, és van a látás lehetősége, mint érzéki tapasztalás, akkor érdemes a Moebius nevű kalandra befizetni.

Belépő a mi univerzumunkba
Jean Henri Gaston Giraud 1938. május 8-án lépett be édesanyja segítségével a mi kis háromdimenziós, testhez kötött valóságunkba. 2012. március 10-én ledobta az elhasznált testszkafandert, és visszatért oda, amit nem lehet szavakkal leírni, max rajzolni. Neki ez utóbbi sikerült.

2012-ben bekövetkezett halála után Jean Giraud-t olyanok gyászolták, mint Ridley Scott, Hayao Miyazaki, George Lucas és Stan Lee. De olyanok rajongtak a munkáiért, mint Katsuhiro Otomo (Akira), Fellini, Jodorowsky, David Lynch, Tarantino. Igazából majd minden komolyabb grafikus, képregényrajzoló imádta a munkáit. Az általunk is bemutatott Kilian Eng, Pascal Blanché szintén hivatkozott rá. Mignola de Jack Kirby, a Marvel-univerzum vizuális atyja, aki híresebb, idősebb volt nála, a legnagyobbnak nevezte a kortársai közül. Ezt a kis doksit mindenkinek ajánlom.

In Search of Moebius (BBC 4 Documentary)

A 20. század második felétől napjainkig Giraud jellegzetes stílusát olyan széles körben utánozták, hogy hatásának jeleit szinte lehetetlen megkülönböztetni a megszokottól. Ahogy Ridley Scott 2010-ben megjegyezte: „Mindenhol látható a befolyása, olyan sok mindent áthatott, hogy nem lehet kikerülni előle.”

Édesanyja válása után Mexikóba költözött, a nála tett látogatások meghatározták Giraud világlátását.

„Mexikó számomra egyszerűen varázslatos vidék, ami több radikális művésznek, írónak, költőnek és zsurnalisztának is otthont adott, és biztosította számukra az alkotáshoz szükséges bohém életteret. Ők képviselték a forradalmi kultúra folytatását.

Megtanultam, hogy művésznek lenni annyit jelent, hogy a saját történetedet
összekapcsolod egy nagyobb történettel, az emberiség történetével.

Beavattak a művészet praktikáiba, megismertettek a modern jazz-zel, a sakk szenvedélyével és a marihuánával, amit nem kifejezetten szórakozásból szívtak, sokkal inkább az alkotás eszközeként használtak. Nem rajzoltam, de a napjaim nagy részét sétálással, eszmecserékkel, megfigyeléssel és elmélkedéssel töltöttem. Úgy határoztam, hogy meghosszabbítom a vakációmat, és kihagytam az iskola harmadik évét. Úgy gondoltam, valami sokkal fontosabbat tanulok meg Mexikóban. Igazam is lett, az élmény véglegesen átformált.” – Giraud.

Giraud 1965-ös visszatérése Mexikóba szintén mérföldkőnek számított életében. „Megpróbáltam felvenni a kapcsolatot az ottani művészekkel, de ők egyszerűen eltűntek a föld színéről, és édesanyám házát sem találtam. Hat hónap alatt megtanultam, hogyan legyek egyedül a gondolataimmal, miközben megpróbáltam kialakítani saját egyéniségemet, amit függetlenné tettem a szociális interakcióktól. Sok embernek nem adatik meg egyszer sem az életében, hogy teljesen egyedül legyen. Ami engem illet, és csak ajánlani tudom a magányt, hasznos tapasztalat.” – Giraud.

Nem szeretem azt a közhelyes gondolatot, hogy az LSD, fű, stb. használatától az emberek inspirálódnak, mert akkor mindenki tehetséges művész lenne. De a legtöbb embertől, akik ezt várják a varázsszerektől, csak valami giccses másolásra futja. Azonban a fiatal alkotónak tényleg volt egy sajátos technikája, amit el is mondott: meditáció, varázsgomba, koplalás – mind új lendületet adtak Moebius művészetének a kora 70-es években. Az élmények végül a Métal Hurlant (Heavy Metal) elnevezésű magazin elindításának ötletében, a szárnyas gyíkján vándorló Arzach néma utazásaiban, és a teljes egészében rögtönzött, dimenzióközi utazást bemutató Airtight Garage sci-fiben kulminálódtak 1975-ben.

Áfonya és Nehéz fém
1963-ban Giraud megalkotta a Fort Navajot Jean-Michel Charlier belga forgatókönyvíróval. A főszereplő Blueberry – egy bevert orrú, szivart rágó cowboy – azonnali sikere arra késztette Giraud-t, hogy egy teljesen új képregényt alkosson, melynek központi főszereplője Blueberry. Bluberry radikális eltérést jelentett a hagyományos hős archetípusától. Maga is üldözött antihős volt, aki folyton bajba keveredik, aki gyakran hibás döntéseket hoz és a whiskey-t sem veti meg. Nem egyértelmű a hasonlóság, de maga Moebius vallotta be, hogy a karakter Jean-Paul Belmondón alapult, mert sosem értette miért nem kapott lehetőséget westernt is játszani. 1974-re már kezdte unni saját magát és Áfonya hadnagyot. Giraud új kihívásokat keresett, így született meg Moebius, és ezzel együtt a Métal Hurlant alternatív képregénysorozat.

Hara-Kiri és Fémsikoly, avagy Moebius születése
Giraud találkozását önmaga alteregójával így írja le: „Hogyan találkoztam a Moebius-szal? Nézd, azért akadtam rá Moebius-ra, mert történeteket és rajzokat küldtem be a Hara-Kirinek, ami akkoriban egy bizarr szatirikus magazin volt. Nem akartam, hogy a Giraud név és a Blueberry sikere befolyásolja őket.”

Akár egy film témája is lehetne, hogy miután befutott a Blueberry-vel, álnéven, más rajzstílusban
a Moebius-szal is befutott. Sokáig nem tudták maguk a franciák sem, hogy a két rajzoló ugyanaz.

Hozzá kell tenni, hogy először a Moebius név alatt vad dolgokkal is kísérletezett, és félt, hogy a Blueberry táborát eltántorítja. Például megrajzolt egy középkori kivégzést a Hara-Kiriben, ahol egy boszorkányt a harang nyelveként, fejjel lefelé fellógattak a harangba, és vele harangoztak. Ennek következtében a rezgésektől szétrobbant.

„Arra gondoltam, hogy vicces lehet a világgal szembeni agressziót elkövetni egy álnév mögött, így született meg a fordított énem. Moebius.”

A Métal Hurlant (francia szó szerinti fordítása: „Sikító metál”), egy sci-fi és horror-képregényantológia. Eredetileg 1974 és 1987 között létezett, de 2020-ban újjáéledt. 1974 decemberében hozták létre Jean Giraud /Moebius) és Philippe Druillet (aki szintén hatalmas rajzolózseni), Jean-Pierre Dionnet újságíró/író, és Bernard Farkas pénzügyi igazgató. A négyes kitalált egy nevet is maguknak: „Les Humanoïdes Associés” (Egyesült Humanoidok). A Métal Hurlant tartalmait a National Lampoon Heavy Metal címmel angol nyelven is megjelentette az Egyesült Államokban. Németországban is megjelent Schwermetall címmel.

A közreműködők között volt Moebius és Druillet, itt jelent Arzach és Lone Sloane. A későbbi számokban szerepelt Richard Corben, Alejandro Jodorowsky, Enki Bilal, Caza, Serge Clerc, Alain Voss, Berni Wrightson, Nicole Claveloux, Milo Manara, és még sokan mások. Ez egy elborult vizuális elitklub volt. A bonyolult grafikákat, egyedi képeket és szürreális történetszálakat hangsúlyozó képregény-válogatás nagy hatást gyakorolt az egész világon, mint a „felnőtt” képregény első kiforrott kifejeződése.

Akiket betemetett a Dűne, avagy megnyílik az Incal
Giraud részt vett Alejandro Jodorowsky mesés, de végül pusztulásra ítélt Dűne-projektjében, amelynek főszereplője Orson Welles lett volna Salvador Dalí mellett, a Pink Floyd filmzenéjével és H. R. Gieger terveivel. Miután ez nem sikerült financiális okok miatt, adódott, hogy kell kezdeni valamit a sok felgyűlt ötlettel. Jodorowsky nagy hatással volt Moebius-ra.

„Emlékszem, hogy mintegy fél évvel azelőtt néztem meg A szent hegy (1973) című filmjét, ami teljesen levett a lábamról, mert egy egészen új világlátásra ösztönzött. Közvetlen bizonyítékot szolgáltatott nekem arra nézve, hogy igenis lehetséges feltárni azokat a bizonyos belső kapukat.” – mondta Giraud.

Barátságuk és munkájuk eredménye lett minden idők egyik legjobb képregénye, az Incal, ami legalább két szinten is olvasható. Mi is írtunk róla, mert lehet film lesz belőle.

Moebius + Jodorowsky INCAL 1 – Epic Sci-Fi

Film amúgy lett belőle, hiszen az Ötödik elem szinte mindent innen koppintott. Pereskedtek is. Ha láttad Luc Besson filmjét, kicsit ismered az Incal világát.

A Blueberry westernvilágból kilovagolva Jean Giraud felszállt Arzach
karakterével az őslény pterodaktiluszra és megszületett Moebius mágia világa.

Moebius-mesék: A macska szemei, Arzach, Airtight Garage, Edena, Icaro

A macska szemei
Mindegyik képregény önálló alkotás, ami magában is megérne egy misét. Mindegyiknek saját világa van. A macska szemei (1978) a Métal Hurlant egy különösen jelentős kiadványa jól mutatta a kiadó közelségét a sötét, nyugtalanító, szürreális, cyberpunkstílusban elmesélt történetekhez. Sárga papírra nyomtatták, hogy kiemeljék a képek részletgazdagságát, a Macska szemei a 19. századi francia művész, Gustave Doré fametszeteinek stílusát követte. Az 54 oldalas mű komor cselekményével és apokaliptikus hangvételével a szerző életének pesszimista időszakát reprezentálta. A cselekmény egy fiatal, vak fiúról szól, aki egy elhagyatott álomvilágban bolyongott kedvenc sasával. A sasnak az a feladata, hogy keressen egy friss szempárt a fiúnak, amit végül elvesz egy kóbor macskától, és visszaadja gazdájának, hogy a fiú felfedje, hogy a látás túl sok neki. De sok értelmezés van. Mert az eredeti történetet úgy akarták folytatni, hogy egy életen át viseli a szemeket, majd odaadja valakinek.

The Eyes of the Cat (The Yellow Edition)

Az Arzach volt az eszköz, amivel Moebius elkezdte szürreális utazásait, főhősünk egy pterodaktiluszszerű lény hátán repülve egy távoli, részletesen kidolgozott, de el nem magyarázott világban fedezi fel maga is a bolygót. Utazásai akár belső utazások is lehetnek, az egész egy kicsit olyan, mintha a saját tudatalattinkat járnánk körbe. A szabad asszociációt pedig nagyban segíti, hogy a képregény nem tartalmaz szöveget, a képek beszélnek. Meglepő módon bármennyire is elvont, ez az egyik legnépszerűbb és leghíresebb munkája.

Arzach

A hermetikus intézet – Airtight Garage
„Őrült beszéd, őrült beszéd: de van benne rendszer.” – Hamlet.

Ha van kaotikus és briliáns képregény, az bizony az Airtigth Garage. A sorozatért íróként és rajzolóként is Moebius felelt. Teljesen kaotikus történet, de van benne logika. Egyébként fekete-fehérben és színesben is megjelent. Tulajdonképpen a világunk irányítóiról és a világ rejtélyeiről szól. Rögtön behajít a történet közepébe.

Moebius’ Masterpiece. Airtight Garage

The World of Edena
Az Edena története szintén egy olyan képregény, amit számos helyen felhasználtak mások. Ez egy modern bűnbeesés-történet. Az édenkert az egész bolygó, és a férfi és a nő van, hogy évekre elveszíti egymás nyomát. Az ördög is megjelenik, de amíg tud, rejtőzködik.

Discovering Moebius – The World of Edena

Icaro
Az Icaro azért speciális történet, mert itt Moebius, mint író szerepel. Képzeld el mekkora nyomás, amikor minden idők egyik legjobb rajzolója oda adja neked a történetét, hogy te rajzold meg. Jiro Taniguchi megugrotta ezt a szintet. A története egy Stranger Things-re hajazó eleven karakter életéről szól, aki ugye tud repülni, mint Ikarusz, és a tudósok persze kísérleteznének rajta. Egyben a művészet iparosításának is allegóriája.

Silver Surfer
Ha díjakra vágysz, akkor Amerikába kell menni. 1988-ban Moebius együttműködött Stan Lee-vel egy Silver Surfer-minisorozaton, amelyért a következő évben Eisner-díjat nyert (a képregény-Oscar megfelelője). Amikor megjelent a Giraud-féle változattal, az amerikai 1 bites képregényrajongók nem tudtak vele mit kezdeni. Később ez is idézett alkotás lett. Moebius Silver Surferjét később Tony Scott 1995-ös Crimson Tide című thrillerében hozták fel. Az egyik jelenetben vita alakult ki arról, hogy az Ezüstszörfös melyik interpretálása a legjobb: Jack Kirby-é vagy Moebius-é. A hivatkozás kétségtelenül részben abból fakad, hogy a Scott fivérek különösen értékelték Moebius munkásságát, de még jelentősebb volt a forgatókönyv egyik írója, bizonyos Quentin Tarantino, aki régóta rajongott a művészért. Ezzel át is repülhetünk a filmek és rajzfilmek világába.

Kép és regény, avagy film
Azért is említettem ilyen részletesen pár képregényét, mert a linkek alapján jól látszik, hogy ezek szinte kérik a megfilmesítést. Sajnos ebből kevés vált valóra, ellenben nagyon sokan használták a vizuális világát. Moebius egzotikus jövőképeket teremtett. A képzeletnek ezek a fantasztikus birodalmai H. P. Lovecraft és sokak munkáiból is merítettek, de észletesen megrajzolva egy olyan esztétikai stílust vezettek be, amely azóta sokak munkáiban visszaköszön. A Star Wars, a Mad Max, az Alien és a Blade Runner, valamint az anime klasszikusai, például Hayao Miyazaki Nauszika – A szél harcosai és Katsuhiro Otomo Akirája mind tartalmaz vizuális Moebius-idézeteket.

A The Long Tomorrow képregényét a cyberpunkműfaj atyja, William Gibson elsőszámú inspirációjának nevezte a Neurománc megírásánál. Ez a távoli jövőben játszódó történet egyesíti hatékonyan azt a sci-fis és noiros vonalat, amit aztán legszembetűnőbben az 1982-es Szárnyas fejvadász című kultikus film kapcsán mindenki megismerhetett. Ridley Scott Alienje (1979), a Blade Runner (1982) és Steven Lisberger Tron (1982) dizájnjainak megtervezésében játszott kulcsszerepet. Giraud Kaliforniába költözése a ’80-as évek közepén egészen sajátos dolog volt, mert teljesen másért kedvelték a franciák, és teljesen másért az amcsik. Az internet kora előtt még nem volt ilyen nagy az átjárás, és sok munkája vagy angolul vagy franciául jelent meg.

Cauchemar Blanc

1991-ben a Cauchemar Blanc című képregényét Mathieu Kassovitz a Gyűlölet rendezője filmesítette meg. Az Arzak Rhapsody animációs film készítői meg hát megmutatták, hogy kell bugyután feldolgozni egy klasszikust.

Az idő urai (Les Maîtres du temps)
A magyarok számára 1982-ben érkezett meg Giraud, ugyanis segített René Laloux-nak Az idő urai elkészítésében. A film látványvilágán nagyrészt magyar animátorok dolgoztak Moebius vázlatai és rajzai alapján Hernádi Tibor vagy a Macskafogó későbbi rendezője, Ternovszky Béla. A René Laloux által rendezett film alapját teljes egészében Moebius látványtervei alkották, a háttereket és a karaktereket is ő tervezte meg. Járt is Magyarországon és nagyon dicsérte a magyarok munkáját.

Egész estés film a Blueberry – A fejvadász címmel jött ki 2004-ben. A stílusa is sajátos, francia acid western, amit Jan Kounen rendezett. A filmnek kevés köze van a forrásanyaghoz, de annál több az anyaghoz. Ez az alkotás egy spirituális belső utat mutat meg, amit bizonyos szent növények fogyasztásával lehet megélni. Sokan nem is értik, a film végét érdemes nagy moziban vagy hatalmas képernyőn megnézni. Tulajdonképpen egy LSD-trip.

Magyarul sajnos kevés mű látható tőle. Azonban a Blueberry egy-két sztorija folytatásokban elolvasható a Fekete-Fehér Képregényantológia hat részében, és az újra kiadott Kockásban. A Silver Surfer-történet is megjelent magyarul. De a legcsodálatosabb és méltó csomagolásban kikerült Incal-történetnek tudunk leginkább örülni. Ezen kívül más sajnos nincs. Halála óta a régi képregényeinek árai megugrottak: ami 30 dollárba került, az mára 130 vagy még több.

Visszatérés a belső univerzumba
Jean Giraud nem csak grafikus, tulajdonképpen író és spirituális utazó is. Elég képletesen tudta elmondani hogyan rajzol.

„– Hogyan kerülsz kapcsolatba ezzel a belső univerzummal?

– Ó, ez nagyon könnyű! Csak ülj le az asztalhoz egy ceruzával és papírral, és hagyd, hogy az öröm munkába álljon. Nehéz is lehet néha, mert a dolgok alkalmanként úgy jönnek rád, mintha köd borította volna őket. A teremtéssel szembeni ellenállás, az emlékezet hiánya fedi őket. Amikor rajzolsz, rajzfilmet készítesz, valójában az emlék munkál. Ennek az emlékezetből felszabaduló anyagnak köszönhetően egyfajta képérzékenység jelenik meg, majd egy áramlat, amely áthalad a kézen, a szemen, az állványon, és hirtelen érzelmet vált ki. Valójában a rajz az érzelmek által hagyott nyomokból származik. Néha gyönyörű rajzok jelennek meg, mert titokzatos, nyugtalanító forrásokból merítettél. Megesik velem, amikor rajzolok, megkérdezem magamtól, vajon nem fogok-e megőrülni. Néha megijedek magamtól. Amikor olyan dolgokat kezdek el rajzolni, amelyeknek nincs felismerhető vonatkoztatási pontja. Azt tapasztalod, hogy nincs kapcsolatod önmagaddal. Látod, hogy valamit csinálsz, amit nem értesz, mintha hirtelen idegen nyelven beszélnél. Egyszerre ijesztő és nagyon izgalmas, mert idővel felfedezel egyfajta magabiztosságot. Tudod, hogy nem fogsz meghalni ebben az ismeretlen világban. Nincs többé félelem. Azt hiszed, hogy veszélyben vagy, de valójában nem, így folytatnod kell. Feltétlenül bíznod kell: úton vagy! Emellett a félelem érzése nem csökken az idő múlásával: mindig ugyanolyan intenzív lesz.” – Moebius.

Moebius – Expand Your Mind

Beszéljenek a képek is. Tényleg érdemes Giraud világában elveszni, mert a végén még magad találod meg. Nem véletlen, hogy a legnagyobbak voltak a rajongói. Bár sosem dolgoztak együtt, nagy fanja volt Fellini is. Őt idézzük zárszóként.

„Egyedülálló tehetség, aki rendkívüli képzelőerővel rendelkezik, amely folyamatosan megújul, és soha nem vulgáris. Moebius zavarba hoz és megvigasztal. Képes elvinni minket ismeretlen világokba, ahol nyugtalanító karakterekkel találkozunk. Teljes a csodálatom irányába. Nagyszerű művésznek tartom, olyan nagyszerűnek, mint Picasso és Matisse.”