Egy pimasz kölyök, aki átvette Andy Warhol futószalag-szerű üzleti modelljét és az 1980-as években gúnyt űzve a New York-i művész világból berobbant annak legnépszerűbb bugyraiba. Felismerte, hogy a festmények piaca legális üzleti játszma és fejest ugrott bele. Mark Kostabi megtalálta a módját hogyan népszerűsítse műveit, mint árucikket és hogyan kerüljön reflektorfénybe saját maga, mint művész fenegyerek. A jövedelmező karrier érdekében meglovagolta a média hullámait; interjúkat készített magával, saját Show Műsort készített és tanácsadói portált vezetett. Nem rettent vissza a botránytól. Saját márkajelzésű képeit festőasszisztensekkel készítteti és köszöni jól van.
Mark Kostabi nemcsak marketing guru és festő, hanem író, zeneszerző, zongorista és producer is. Nemcsak festményeket vagy falképeket arctalan, időtlen, univerzális nyelvezetű figurákat festett, amelyek akár mindannyian lehetnénk vagy épp egyikünk sem, de készített lemezborítókat, órákat a Swatch-nak , sőt még számítógépes kiegészítőket is.
„Gyermekként néha órákig rajzolgattam, és úgy éreztem, hogy az ujjaim képesek irányítani az emberek
szemét, elméjét majd a pénztárcájukat is, mert már általános iskolásként rajzokat árultam.”
Mark Kostabi észt bevándorlók gyermekeként született 1960-ban Los Angelesben. Warholhoz hasonlóan szerény körülmények között élt családjával, nem volt autójuk, sem tévéjük, ezért, és szülei erős akcentusa miatt társai megkülönböztették, kívülállóként kezelték.
A Fullertoni Kaliforniai Állami Egyetemen tanult rajzot és festészetet. 1982-ben New Yorkba költözött, és 1984-re az East Village művészeti szcénájának vezető alakja lett. Ezalatt az idő alatt provokatív médiaszemélyiséget fejlesztett ki azáltal, hogy öninterjúkat tett közzé, amelyek a kortárs művészet áruvá válását kommentálták. 1988-ban megalapította a Kostabi World-t, a nagy New York-i stúdióját, amely arról volt ismert, hogy nyíltan foglalkoztatott festőasszisztenseket és ötletgazdákat művei elkészítéséhez.
Úgy érzi, ha csak egy évvel hamarabb költözik New Yorkba, akkor megelőzhette volna Keith Harring-et vagy Basqiat-ot. Kostabi nem csupán hisz önmagában, hanem ismeri magát. Szerinte a tehetség után ez a második legfontosabb tulajdonság.
Az 1990-es években munkáit széles körben kiállították New York-i galériákban, szerte az Egyesült Államokban, Japánban, Németországban és Ausztráliában. Több mint 160 önálló kiállítása van szerte a világon. Kostabi munkája a Modern Művészetek Múzeumának állandó gyűjteményeiben található, valamint sok más között a Metropolitan Művészeti Múzeumban, a Guggenheim Múzeumban, a Brooklyn Múzeumban, a Nemzeti Modern Művészeti Galériában Rómában és a Groninger Múzeumban Hollandiában.
Az elmúlt tíz évben Kostabi New York és Róma között osztotta meg idejét, és ennek következtében munkáinak már amúgy is erős jelenléte az olasz művészeti szcénában jelentősen megnőtt. Úgy látja, az olaszok szeretnek márkás amerikai műalkotásokat vásárolni.
A művészet ipari kelendőségéről
Az Artnet egyik cikke szerint 2019-ben a globális műkereskedelem 63,8 milliárd dollárt termelt. Ebből egyedül az Egyesült Államok tett ki 27,3 milliárdot, ami a teljes összeg közel fele. Bármekkora hangsúlyt is fektetünk a művészet kreatív és társadalmi szerepére, mindig szem előtt kell tartanunk a vállalkozás üzleti oldalát, valamint azt az összeget, amelyet világszerte emberek ezrei számára termel. Számos olyan művészt tartunk számon, akik vagyonokat kerestek művészként, a legnagyobb közülük Andy Warhol volt, akinek munkája a populáris kultúrát ünnepelte, és a tömegfogyasztásra szánt termékekhez hasonló módon készült. Mark Kostabi követte Warhol példáját, és a végletekig fejlesztette, jövedelmező karriert csinálva magának festőként, franchise-stílusú értékesítést dolgozott ki. Olyan híres emberekről készített portrékat, mint Bill Clinton, II. János Pál Pápa, David Bowie, Brooke Shields, Mario Cuomo, Sophia Loren és Pavarotti.
A művész, aki elmosta a határokat művészet kereskedelem és szórakoztatás között
Képein a jellegzetes arc nélküli neutrális szereplők Salvador Dali festményeire emlékeztető, színes, szürreális tájakon jelennek meg. Olykor nagyszerű műalkotásokra, például Leonardo Da Vinci Utolsó vacsora című művére reflektálnak. Ügyfelei között olyanok szerepelnek, mint Bill Gates, Axl Rose és Arnold Schwarzenegger. Ennek ellenére Kostabit gyakran éri kemény kritika, nem festményei minősége miatt, hanem a festmények elkészítésének módja miatt. Ahelyett, hogy bezárkózna a stúdiójába, körülbástyázva magát ecsettel és festékekkel, Kostabi egy kreatív asszisztenscsapatot alkalmaz, akik a munka nagy részét helyette végzik el a stúdiójában: a Kostabi Worldben. Miután végeztek, megvizsgálja, jóváhagyja és aláírja a nevét a kész termékre.
Kostabi Show
Televíziós showműsort hozott létre képei reklámozására, aminek első körben a „Adj címet neki!” (Title This) elnevezést adta, később lett csak szimplán „The Kostabi Show” a címe. A vetélkedőben neves művészek, tekintélyes művészeti kritikusok és hírességek versengtek egy-egy Kostabi kép elnevezésének megtiszteltetéséért és némi pénzjutalomért. Olyan neveket hívott meg, mint Michel Gondry és Spike Jonze filmrendezők, míg kollégájuk, Jim Jarmusch egyszer azt mondta, hogy ez a kedvenc műsora a televízióban.
Manhattanben készített egy kábeltévés műsort „Inside Kostabi” címmel.
2000 és 2010 között Kostabi tanácsadó rovatot írt művészeknek, „Kérdezze Mark Kostabit” az Artnet Magazine számára, melyben marketing és PR tippeket adott feltörekvő művészeknek.
Öninterjúi az 1980-as évek közepén kialakította az imázsát. Provokatív nézetét a kortárs festészetről és a szobrászatról megosztotta Oprah Winfrey-vel, szemtől szemben Connie Chunggal a CNN és MTV számos műsorában, valamint nyomtatott formában The New York Times, People, Vogue, Playboy, Forbes és más rangos lapok tőle voltak hangosak. Számos könyve jelent meg, köztük a „Mark Kostabi: Korai Évek” (The Early Years) és a „Beszélgetések Mark Kostabi-val.”
Amire a legbüszkébb
Mindamellett, hogy remek kereskedő, fontos méltatnunk munkásságát. Jó néhány említésre méltó eredménnyel büszkélkedhet, így a Bloomingdales bevásárlótáskatáska 1986-os tervezése, a Guns N’ Roses „Use Your Illusion” albumborítójának megtervezése és az Ornette Colemannel való közös zenélés. Emellett tervezett órát a Swatch-nak és számos neves zenei előadónak is készített album borítókat, mint a The Ramones. Jó néhány állandó köztéri alkotása van, amire méltán lehet büszke, így egy Arezzoi falfestmény Palazzo dei Prioriban, egy nagy bronzszobor San Benedetto del Tronto főterén, valamint II. János Pál pápa bronzportréja Velletriben.
Kostabi a Zeneszerző
Édesanyja zongoratanárnő volt, Kostabi volt az egyik legjobb tanítványa és testvére Paul Kostabi, aki maga is zenei pályára lépett. Kostabi saját dalokat szerzett és adott elő, valamint neves zenekarok és vezető szólisták játszották zenéjét szerte a világon. Szerzeményeit az Észt Nemzeti Szimfonikus Zenekar is előadta. Egyik 1998-as szólózongora CD-je címe I Did It Steinway.
„A művészet inspirálja a zenét, a zene pedig a művészetet. Az én esetemben ez oda-vissza működik.
Mindig zenét hallgatok, amikor festek vagy rajzolok. Amikor zongorázom színeket látok. Szinesztéziám van.
Mikor játék közben gondolkozom, nem arra gondolok, hogy C-t kell ütnöm, hanem hogy most jön a zöld.”
A botrány hasznos a hírnévnek
A Vanity Fair magazin 1989-es számában sértő módon nyilatkozott a homoszexuális múzeumi kurátorokról és kritikusokról. Egyebek mellett okolta őket és jellegzetes ízlésüket a sok rossz alkotásért a világon. A kijelentéséért előbb bocsánatot kért, aztán később visszavonta.
Kiállításain önreferens darabok jelennek meg, például egy reklámfilm, amely egy lányt mutat be, aki Kostabiról olvas a New York Post pletykarovatában. A másik Kostabi művészettörténeti tudását illusztrálja Piet Mondrian festményeire való hivatkozásokkal.
Kostabi Word
1988-ban megalapította saját műhelyét, ahol elmondása szerint reneszánsz koncepciójú alkotócsoportot hozott létre, aminek lényege, hogy a művészek, asszisztensek és hallgatók együttműködnek egy alkotás elkészítésében, ez lett a Kostabi Word.
Ez egy háromszintes, 15 000 négyzetméteres mega-stúdió a West 38th Streeten, közvetlenül Manhattan ruházati negyedének a szívében. Ahelyett, hogy öltönyöket és ruhákat gyártott volna, Kostabi festményeket és nyomatokat készített. A tematikus sablon egyszerű volt: arctalan próbababák, akik a kapzsiság, a szenvedély és az elszigeteltség által meghatározott világban rekedtek. A festési stílus is egyszerű volt: a Giorgio de Chiricótól és René Magritte-tól kölcsönzött jellegzetes elemek halmaza, amelyek ecsettel laposnak tűntek, de a sfumato néven ismert klasszikus festékkeverési módszerrel életre keltek.
Amerikai műtermében egy nagy csapat festő dolgozott. Kidolgozzák az ötleteket, amelyeket aztán vázlatosan továbbítanak a „gyárba”, hogy festményekké alakuljanak át.
„Amikor Giotto nem tartózkodott Assisiben – meséli a művész –, munkatársai haladtak tovább, akiknek munkáját a műhelyvezető néhány küldötte irányította. Már nincs értelme megkülönböztetni az általam közvetlenül vagy a műhely által festett festményt. Egyenértékűek.”
A futószalag
A Kostabi World szigorúan szabályozott munkamegosztása a következő volt: Az első emeleten, amelyet „gondolkodónak” neveztek, az „ötletemberek” kitalálták és felvázolták azokat a nagykoncepciós tablókat, amelyeket olyan híres ügyfelek rendeltek meg, mint Sylvester Stallone, Axl Rose, Domenico Dolce és Stefano Gabbana.
A legjobb vázlatok felkerültek a második emeletre, ahol a „rajzolók” finomították a képeket, és vászonra rajzolták őket. A legfelső emeleten a termék legördült a sorról. Ez volt a festő birodalma, ahol a művészeti akadémia végzősei dolgoztak, akik közül sokan Oroszországból és Kelet-Európából jöttek, és a rossz nyelvek szerint körülbelül 5 dollárt kaptak óránként azért, hogy különböző színű és formátumú akrilfestékkel másolják le a legjobb városi jeleneteket. Útközben az ikonográfiát módosították: eltávolítottak egy kalapot, kijavítottak egy kezet, adtak hozzá pár dollár jelet. Miután egy festmény átment az összes ellenőrzésen és szűrőn, Kostabi aláírta. A címek (szintén fizetett, darabonként 20 vagy 50 dollárért) később jelentek meg.
A ’80-as éveket legjobban összefoglaló kép címe:
Szomorúság, mert a Videókölcsönző bezárt.
Anyagi biztonság és bevételek
„Az anyagi biztonság szempontjából jelenleg pályafutásom csúcsán vagyok.” Amikor Kostabi ezt mondja, inkább megkönnyebbültnek, mint büszkének tűnik. „A 80-as években sem kerestem több pénzt. Csak fajsúlyosabb lettem. Kivettem a részem a gazdagok és híresek életmódjából, de minden pénzem ráment. Ma kevesebb sajtót kapok, de több pénzt keresek.”
A Kostabi World személyzetének 40-ről 10-re való egyszerűsítése (9 Amerikában, egy Olaszországban) megerősítette ezt az eredményt. A költségelszámolási trükkök és az összes nyikorgó PR-kerék beolajozása ugyancsak költséges számára. Bruce C. Loch műkereskedő és Kostabi bizalmasa beszél a számokról „A gyártás mértéke továbbra is évi 600 festmény, az átlagár pedig 5000 dollár. Ez bruttó 3 millió dollár. Költségei körülbelül 1-1,5 millió dollár. A többi a profit. A legtöbb ember nem tudja, de a nagy szobrai akár 300 000 dollárt is elérhetnek.”
Egyszó mint száz. Jól csinálta! Bárcsak mindenki vagyonokat szerezhetne abból, amiben tehetséges. Mark Kostabi iskolapéldája annak, hogy miként érvényesülhet valaki ebben a kicsi, de zsúfolt világban annyi könyök között eredményesen.
