Idén talán utoljára lép fel a Guns N’ Roses Magyarországon. Ez adja az alkalmat, hogy beszéljünk róla. Relevánsak-e még? A kimondottan bulváros cím nem véletlen. A zenekar egész működését botrányok és a média torzításai övezték, amikből nagyon szaftos pletyócikket lehetne írni. De mi nem ezzel fogunk foglalkozni, hanem a Lies, avagy a Hazugságok című GNR-albummal, ami nem kapott soha elég figyelmet, és amit kapott, azt is egy rossz mondat miatt. Ennél sokkal érdekesebb és értékesebb albumról van szó.
Hogyan kerültek egymás mellé a fegyverek és a rózsák?
Profi gánszosok ugorják ezt most át! Egy kis alapozás következik. Fontos a Lies-album szempontjából is.
A zenekart 1985-ben alapította Axl Rose énekes és Izzy Stradlin gitáros, akik a Hollywood Rose tagjai voltak. A többi tagot az L.A. Guns zenészei tették ki. 1985 márciusában vették fel a Guns N’ Roses nevet, miután elvetették a Heads of Amazon és az AIDS zenekarnév ötleteket. A dán Ole Beich-et közös megegyezéssel kirúgták, helyére a punk Duff McKagan került. Ole amúgy megérne egy misét, hiszen Dániából csak azért költözött Los Angelesbe, hogy rockzenész legyen. Végül tisztázatlan körülmények között 35 évesen egy koppenhágai tóba fulladt.
Zenéjükben legfőképp a hard/glam rock, a blues és a punk egyesül, de bizonyos számaikra gitáros, barokkos popzeneként is tekinthetsz. Nehéz őket hova tenni. Amit mi már nem látunk, hogy abban az időszakban nagyon sok ilyen zenekar volt. WASP, T-Rex, New York Dolls, Kiss, Bon Jovi, Poison, Twisted Sisters, Van Halen, Def Leppard, Aerosmith, Skid Row, Mötley Crüe. Mai fejjel el se tudjuk képzelni milyen népszerű volt a Mötley Crüe. Vagy ki emlékszik még Sebastian Bach-ra a Skid Row-ból? Ő akkoriban szupersztár volt, még a Bravo magazinban is szerepelt.
Érdekes amúgy, hogy az idő végül kigyomlálta a felesleget. Ezen zenekarok legtöbbjének az életművét nagyrészt le lehet húzni a WC-n. Persze lehet ezen felhördülni, de amikor egy zenekartól 2 szám jut eszedbe, miközben nettó 6-7 albuma van, az azért ciki. Ráadásul ezek a zenekarok folyton szerelmes rockslágereket akartak írni. Nem beszélve arról, hogy a nyolcvanas években a glam rock már igazából unalmas is volt. Népszerű volt, de ciki. A metálzenekarok, a pszichedelikusabb vagy jazzesebb rockbandák, és a punk, hardcore zenekarok vadabbak voltak, hitelesebbek, jobb szövegeket írtak és sokszor technikásabban is játszottak. Aztán a progresszív metál meg grunge az utolsó szeget is beleverte a glam rock koporsójába.
Magyarán azt akarom ebből kihozni, hogy a Guns N’ Roses-t egy Aerosmith-szerű
ikszedik glam copy zenekarnak szánták. Az, hogy sokkal több lett ennél, elsősorban
maguknak köszönhetik. Na, és annak, hogy nagyon sok jó számot írtak.
Hozzáállásukat hedonista lázadás és punkattitűd jellemezte. Így sokan hasonlították őket a korai Rolling Stones-hoz. Hírhedtek voltak az állandó botrányok és a mértéktelen drog- és alkoholfogyasztás miatt is. Ez azért nagy szó olyan zenekarok, mint a WASP vagy a Mötley Crüe mellett.
„1987-ben a Geffen kiadónál megjelent első nagylemezük, az Appetite for Destruction, a rockzene történet egyik legsikeresebb debütálása, világszerte több mint 50 millió eladott példánnyal. Az albumról három dal is bekerült a Top 10-be, közülük a Sweet Child O’ Mine listavezető lett.” Így hangzik a wikipédián és copy paste újságírók cikkeiben lévő Guns-alapsztori, de ez közel sem így történt. Konkrétan lefedi azt a kifejezést, hogy igaz, de nem ebben a formában.
Az album nem keltett különösebb feltűnést. Tulajdonképpen majdnem megbuktak, egy évig egyszerűen nem foglalkoztak velük. Mint mondtam a glam rock örvényben csak egyek voltak a millióból vagyis a miliőből. Underground körökben azonban sikeres lett a banda, ami betudható egyfelől az állandó botrányoknak, és annak, hogy a zenészek kedvelték őket. Amíg híresek nem lettek, he-he!
Na, de hogy lettek akkor híresek?
A debütáló lemez egy évre rá sem szerepelt valami fényesen, ezért Alan Niven konkréten megkereste a Geffen Records alapítóját, David Geffent, hogy támogassa a zenekart, azaz mozgassa meg a kapcsolatait.
A Welcome to the Jungle videóját az MTV eredetileg csak vasárnaponként 1x adta,
ami annyit tesz, hogy egész évben összesen kb. 50x szerepeltek a zenetévében,
akkor is késői holtsávban, de így is felfigyeltek rá a rock és punkrajongók.
A zenekar magától a Welcome to the Jungle számát erőltette, a kiadó azonban arra kötelezte őket, hogy a Sweet Child O’ Mine-hoz csináljanak klipet. A szerelmes szám sablon bejött, mint majdnem mindig. Azután, hogy David Geffen „odatelefonált” az MTV rendszeresen műsorára tűzte őket. Az igazi bomba (amit senki nem ért utólag, hogy eleve miért nem ezzel kezdtek) a Paradise City volt. Az, hogy már kaptak egy kis figyelmet, lángra lobbantott mindent. Talán az évtized egyik legfontosabb rockhimnusza lett.
Így akkor már egyszerre három daluk is szerepelt a Top 10-ben (Paradise City, Welcome to the Jungle, Sweet Child O’ Mine), melyek az albumot is elindították a siker útján. Az első album 1991-re túllépte a 16 millió eladott példányt, manapság pedig már 38 millió felett értékesítettek belőle. Igen, a mai napig veszik. Ki vesz ma Skid Row vagy WASP-albumot? Az Appetite for Desctruction az Egyesült Államokban 18-szoros platinalemez lett. Az 1988-ban kiadott G N’ R Lies a Billboard lista 2. helyén nyitott, így a Guns N’ Roses volt az egyetlen olyan csapat a 80-as években, melynek egyszerre két albuma szerepelt a Top 5-ben. Mielőtt a „hazugságokba” belemegyünk, egy kis GNR-érdekesség.
A Sweet Child O’ Mine volt az első zenei videó az 1980-as évekből, amely elérte az egymilliárd megtekintést a YouTube-on. Jelenleg másfélnél tart.
Guns N’ Roses a legfurább előzenekar
Úgy is feltehetjük a kérdést, hogy Guns, akit minden zenész szeretett? A korai GNR-t sokan nem tudták hova tenni. Glam rocknak túl vad volt, főleg az élő koncertjeik, punkrocknak túl puha. Volt benne valami popos, de mély is. Egészen furcsa, hogy kiknek volt az előzenekara a kezdő Guns.
1986-ban, halloweenkor felléptek az UCLA’s Ackerman Ballroomban, a Red Hot Chili Peppers-nek nyitottak. Tehát, hogy értsd: a még ismeretlen Guns N’ Roses-nál az undergroundban a Red Hot Chillinek nagyobb neve volt, pedig ők sem voltak még sztárok abban az időben. Mint írtam az album több mint egy évig nem keltett különösebb feltűnést, zenész körökben azonban beszédtéma volt. A lemez Ian Astbury-nek, az angol Cult énekesének is megtetszett, így felajánlotta, hogy zenekara elviszi őket észak-amerikai turnéjukra. Ezt követően felkérést kaptak az Iron Maiden Seventh Son of a Seventh Son turnéjára előzenekarként. Itt mindenki a közönség reakciójától félt, hogy a GNR túl puha lesz a metálosoknak, de nekik bejött. Ellenben az Maidennel összevesztek. Egészen érdekes, de még Alice Cooper társaságában is lebonyolítottak egy rövidebb turnét. A sok turnézás meghozza gyümölcsét, szokták mondani. Az ő esetükben ez még egy turnét jelentett, de ide bekerülni már önmagában egy siker hiszen a népszerűsége csúcsán lévő Mötley Crüe előzenekaraként léphettek fel. A turné egyik hírhedt incidense volt Nikki Sixx kábítószer-túladagolása, akit Steven Adler mentett meg a haláltól. Ezt követően tényleg beindult valami a Guns körül is.
Hazugságok, hazugságok, hazugságok
A Lies-album
A második GNR-album, a Lies, valójában az első, így a harmadik. Hogy is van ez?
Úgy, hogy a bandának az Appetite előtt volt egy kvázi élő EP-je. Ez a Live ?!*@ Like a Suicide. A lemez mindössze 10 ezer példányban jelent meg, vinyl és kazettaformátumokban. Eredetileg a dalokat nem élőben vették fel, a közönség hangjait csak később keverték alá a felvételekhez. Ez egy kamu élő album volt.
A Rick Rubinos cikkben nem mentünk bele, de sok ilyen stúdióbűvészkedést láthatunk. Sok a jól hangzó stúdióban felvett „élőzés”, ahol a közönséget úgy keverik hozzá. Ez is ilyen volt.
A közönségzajt egy ’70-es évekbeli Texas Jam fesztiválról keverték alájuk. A banda egyébként kimondottan viccesnek találta, hogy soktízezres tömeg üvölt a dalaik hátterében, miközben a felvételek készítése idején még csak a helyi klubok párszázas közönségének játszottak.
A négy dalt két feldolgozás Nice Boys (Rose Tattoo) és Mama Kin (Aerosmith) és két saját szerzemény (Move to the City és Reckless Life) teszi ki. Ezeknek a nyers stúdióváltozata alkotja a Lies-album felét.
A zenekar köré igazi bulváripar épült ki, állandóan velük foglalkoztak, ugyanis még akkori szemmel is durva dolgokat műveltek. Különösen nagy botrányt kavart, amikor a Monsters of Rock fesztiválon, ahol velük együtt fellépett még a KISS és az Iron Maiden, a színpad közelébe előrenyomuló rajongók közül kettőt halálra tapostak.
A média nagy mértékben hibáztatta a zenekart a tragédia miatt. Ekkor aggatták rájuk „A világ legveszélyesebb zenekara” címet. Ezen túlmenően a zenekar viselkedése is negatív visszhangot váltott ki a médiában, ugyanis Duff, Slash, Izzy és Adler állandóan kábult állapotban jelent meg a színpadon. Most finoman fogalmaztam meg azt, hogy herkáztak és gyakorló alkoholisták voltak. A nőkkel való viselkedésüket tudjuk be a kornak és az akkori morálnak, de az is botrányos.
1988. december 6-án a Geffen kiadta a G N’ R Lies című albumot. Az eredeti címe: Lies! The Sex, The Drugs, The Violence, The Shocking Truth lett volna, de valaki a Geffennél megjegyezte, hogy a név túl hosszú. Így aztán G N’ R Lies-ra keresztelték át. Az első négy dal megegyezik az 1986-ban megjelent Live ?!*@ Like a Suicide című EP dalaival. Az utolsó négy dalt pedig akusztikus gitárral vették fel. A borító voltaképp a bulvárlapok és azok címlapjának a paródiája.
Az LP több módosításon ment keresztül az anyag kiadása során. A legalsó, bal sarokban a „LIES LIES LIES” felirat látható, ott eredetileg a „Wife-beating has been around for 10,000 years” mondat volt olvasható. A „Elephant gives birth to midget” felirat helyén pedig a „Ladies, welcome to the dark ages” szöveg szerepelt. Néhány LP-kiadás belső borítóján egy cenzúrázatlan kép található, amin egy meztelen nő pózol. A borító feltűnő hasonlóságot mutat John Lennon Some Time in New York City lemezével. A Lennon-album tartalmazta a „Woman Is the Nigger of the World” című dalt, ezt később GN’R Lies bizonyos verzióira is rátették.
Ezzel a dallal védekezett Axl Rose, mikor megvádolták, hogy a „ni…er” szót használta a „One in a Million” című dalban. Innentől kezdve elment a fókusz az album igazi erényei fölött. Mindenki a botrányos szavakon rugózott. Nem törődve a lényeggel, hogy van egy különleges, nyers rockalbum, aminek az egyik fele gyors, punkos rock ’n’ roll, a másik fele akusztikus hangzás. Soha ilyen természetes GNR-album nem született. Nyers volt és őszinte.
A média rasszizmussal és homofóbiával vádolta Rose-t, mivel a One in a Million című dalban a létező összes
sértést elmondja, bevándorlók, feketék, melegek, mindenki kap. A „One in a Million” az album nyolcadik száma.
A sztori Axl azon tapasztalatain alapul, amiket először látott és élt át Los Angelesbe érkezve.
Rose 1990-ben egy MTV-nek adott interjúban kifejtette, hogy az állítások alaptalanok, különösen annak ismeretében, hogy Slash is félig fekete. Elmondása szerint a szöveg a faji és társadalmi problémákra hívta fel a figyelmet. Egy fehér vidéki redneck fiú érzéseit írta le, amikor feljön a nagyvárosba és elveszettnek érzi magát. Axl több interjúban is hangsúlyozta, hogy nem általánosságban a feketéket akarta megsérteni a ni..er szó használatával, a *uzizásra pedig a gyermekkorában mostohaapjától elszenvedett szexuális bántalmazást hozta fel indokként.
„Axl: „Eredetileg csak egy tréfának indult az egész, a refrén pedig úgy született, hogy egyszer valaki az arcomba vágta: hé, te is csak egy vagy a millióból! Ez valahogy megragadt bennem, megírtam a refrént”
Slash, akinek az édesanyja fekete, megjegyezte ugyan, hogy nem nézte jó szemmel a dalt, mégsem ítélte el bandatársát emiatt. A történteket az 1991-es Rolling Stone-interjúban így kommentálta: „Amikor Axl először előállt a dallal, én nagyon szerettem volna megcsinálni, most azt kéne mondanom, hogy nem akartam, de akkor polgárpukkasztásnak éreztem…nagyon komoly nézeteltérésünk volt a szöveg miatt, és minél többet vitatkoztunk rajta, Axl annál eltökéltebb lett, hogy minden úgy maradjon, ahogy megírta. Ez elég sokat elárul a kapcsolatunkról is… De nem bánom, hogy megcsináltam az „Egy a millióból”-t, csak azt sajnálom, amin keresztülmentünk emiatt értelmetlenül és ahogy az emberek személyes érzéseit megsértettük.” Sok kritikus arra hívja fel a figyelmet, hogy ezt a kiadó kiengedte. Tetejébe egy akkor aranytojást tojó zenekarának. Valószínűleg direkt hagyták, hogy botrány legyen, más kérdés, hogy ma már ebbe egy karrier is belebukna.
„This song is very simple and extremely generic or generalized, my apologies to those who may take offense.” / „Ez a dal nagyon egyszerű és rendkívül általánosító, elnézést kérek azoktól, akik esetleg megbántódnak.” Az album belső borítóján szerepel ez a felirat, valószínűleg részben ez is mentette meg a karriert, mert egyébként jogosan hivatkozhattak arra, hogy a dal csak egy szerep, egy karakter élményei.
Ezek a fölösleges dolgok helyett arról kéne beszélni, hogy az utolsó négy dalt akusztikus gitárral vették fel. Csak néhány stúdió óra alatt írták meg, és aztán még melegében rögzítették is. A helyszínen lévő Mike Clink producer ezt „az egyik varázslatos rock and roll történeti pillanatnak” nevezte. Mivel közel volt a zenekar mindennapjaihoz, gyakran emlegette azt, hogy mi lehetett volna Guns-ból, ha nem drogoznak annyit. Erre Slash amúgy azt reagálta, hogy még kevésbé bírták volna ki Axl zsarnokoskodását, és még hamarabb lépnek le.
Amikor megjelent az album, sokan nem tudták hova tenni, tölteléknek kezelték. Pénzcsináló albumnak csúfolták. Sokan egy albumos bandának gondolták a Guns-t és dörzsölgették a kezüket, hogy na, kifújtak. A Lies után az Use your Illusion meg olyan monstre és grandiózusra sikerült, hogy ehhez képest csendes kis lemez a Lies. Mégis nagyon fontos. Akkoriban ezt kevesen vették észre. Akik azt az elképzelést támogatják, hogy csak gyorsan ki akart valamit dobni a kiadó azoknak mondom, hogy az Use your illusion több dalát a banda korai időszakában írták, és megtalálhatók a korai demókazetták között, és a népszerű bootleg albumon a „The Rumbo Tapes”-en is.
„A második Guns N’ Roses album rendkívül egyedinek számít – minden értelemben.” – a Metal Hammer, de sok más magazin ír most ilyeneket a második albumról. Elő kell venni és egybe meghallgatni. Vagy kettőbe, egy pörgős és egy chilles pillanatukban. 33 perc az egész, igazán rövid és már-már punkos.
Az Ultimate Classic Rock magazin írta ironikus módon: „A G N’ R Lies bulvárstílusú borítóképe profétikusan
is utalt a szüntelen botrányokra és az ebből fakadó paranoiára, amely hamarosan elnyeli a zenekart.”
Addig még „használták az illúzióikat”, kétszer is, aztán jött egy „spagetti baleset”, aminek a vége egy értelmetlen kínai demokrácia lett. A többi „pusztítási vágy” és „hazugságok”.
