Barion Pixel

A „Hey Joe” ballada születésének története

Radnai Balázs

2023.04.26.

10.5 perc

Rendszeresen szoktunk anyagokat készíteni legendás zenekarokról és zenészekről, ezúttal azonban valami egészen új dologba vágtuk a szekercénket: egy klasszikus népdal majd kétszázéves történetét kíséreljük meg felgöngyölíteni. A megannyi lehetséges melódia közül hosszas tanakodás után elsőként Jimi Hendrix balladájára a „Hey Joe”-ra, minden idők egyik legsikeresebb dalára esett a választásunk.

Mielőtt mélyebben elmerülnénk a témába ide is pattintjuk gyorsan, hiszen aki szereti nem tudja elégszer meghallgatni, no de lehetnek köztünk fiatalabb olvasók is, akiknek esetleg kimaradt az életéből ez a klasszikus.

The Jimi Hendrix Experience – Hey Joe (1967)

Manapság a dal szövege önmagában is kicsapná a biztosítékot
Kezdjük a dal írásos feldolgozását mindenekelőtt azzal, hogy szövege az elsődleges jelentéstartalom alapján arról szól, hogy egy férfi meggyilkolja hűtlen kedvesét, ám mindenki megnyugtatásért gyorsan leszögezzük, hogy a dal készítése során egyetlen hűtlenkedő asszony sem kapott golyót. Legalábbis a Jimi Hendrix Experience zenekar ballada feldolgozása során bizonyosan nem. A zseniális gitáros azonban több jelentésréteggel is felruházta a feldolgozott balladát és egyes verziókban a fegyverhasználat mellett kokainfogyasztásra is enged asszociálni, ami nem ritka a 60-as évek korszakának rockbandái között.

Az eredeti verzió felleléséhez mélyre kellett ásnunk magunkat a folkzenében
A Hey Joe eredetének kutatásakor szokás szerint a Wikipedia tematikus oldalán kerestük a kiindulási pontot, ám itt rögtön pontatlansággal találkoztunk, hiszen az online enciklopédia szerint a szám Billy Roberts szerzeménye. Ez azonban korántsem igaz, hiszen bár 1961-ben az ő felvétele inspirálta Hendrixet, a ballada ennél sokkal régebbi gyökerekkel rendelkezik, ráadásul erősen pletykálták, hogy a számot egy kortárs előadótól lopta. Az alább halható felvételen azonban még nem puskát lóbálva kérdezik Joe-t, hogy hova készül, hanem pénzzel a kezében indul fegyverért:

Billy Roberts „Hey Joe” (1961/62)

Számos változatban énekelték a balladát szerte a vadnyugaton
Az amerikai folkzenében nem ritka, hogy egy ismeretlentől származó ballada elterjed az országban és ahány verzió, annyi cím, ráadásul a dalszövegek gyakran csak alig néhány szóban hasonlítanak egymásra a különböző feldolgozásokban. Persze nem csak a népzenében jellemző ez a fajta feldolgozás, hanem a modern zenében is, amire számtalan példát lehetne hozni, de szemléltetésül most Willie Mae „Big Mama” Thornton „Hound dog” című R&B számát hoztuk el illusztrációnak, amit Elvis Presley úgy dolgozott fel, hogy a végén alig egy marék szó maradt meg csupán az eredeti szövegből.

Kanyarodjunk vissza a gyilkosság-ballada eredettörténetéhez
A hőskori népdalok folyamatosan változnak, így minden egyes előadó feldolgozása más-más történetet mesél el a hallgatósága számára, gyakran olyan változtatásokkal, amelyek a legkevésbé sincsenek köszönőviszonyban az originál verzióval. Az eredeti dalnak a magja, vagyis a központi mondanivalója azonban általában változatlanul megmarad. Mint például Stagger Lee: „Shooting Billy in the Bar” száma a századfordulóról, amely ugyan arról a vadnyugati zenei tőről származtatható, mint a Hey Joe, aminek sikerén felbuzdulva Lloy Price 1959-ben a Billboard lista első helyére énekelte magát ennek a verziónak a feldolgozásával. Ezen történet szerint azért lövik le Billy-t, mert pókerezés után egy vita során leveri Stagger Lee kalapját a fejéről, aki hazamegy a 44-eséért és kitáraz belőle, majd végül a gyilkosságért 25 év fegyházat kap. Amerika egyes tájain azonban Billy helyet Al-t illetve Hammelt is énekelnek. Vélhetően a Billys verzió a Billy a Kölyök legendák és mozifilmek miatt terjedhetett el később. Mi ehelyett az eredeti Lloy Price szám helyett inkább Hugh Laurie, alias Doktor House mai verzióját hoztuk el, mert zeneileg, szövegileg és hangszerelésileg sokkal jobb minőséget képvisel az eredetinél.

Hugh Laurie – Stagger Lee (From Ocean Way Studios)

A bendzsós ballada
Ennél is korábbra visszakanyarodva tucatnyi dalszövegre bukkanhatunk, melyben egy férfi lelövi csalfa házastársát – egyes történetekben revolvert, más dalokban puskát használva – és elmenekül az igazságszolgáltatás elől egy Jericho nevű városba, más verziókban a mexikói Juavez városába vagy GPS koordináták megadása helyett egyszerűen csak egyenesen déli irányba. Az első lemezfelvételt erről a ballada verzióról Clarence Ashley rögzítette 1929-ben egy korabeli dal formájában, amely az ő feldolgozásában a „Little Sadie” címet kapta a keresztség során.

Clarence Ashley – Little Sadie

A féltékenységet a kokainmámor követte a tematikában
A „Little Sadie” gyilkossági drámája mellett a 30-as években Blues-os körökben divatos volt a kokainhasználatról énekelni, a „Don’t take away from me” című dal alapmotívumait rengetegen dolgozták fel a legendás zenészek közül, mígnem jött Roy Hogsed, aki az asszonygyilkosságot már nem a féltékenységre, hanem a túltolt kokainhasználatra vezette vissza slágerében, mielőtt Mexikó felé vette volna szaporán az irányzékot „Cocaine Blues” című dalában:

Roy Hogsed – Cocaine Blues (1948)

A börtönbüntetés megéneklése felé is tettek egy kanyart a zenészek
Mint láthatjuk az asszonygyilkosság elég népszerű volt a korszak dalszövegeiben Mose Allison azonban a „Parchman Farm” című dallal hozott egy új megközelítést, mégpedig azáltal, hogy egy börtönbünetését töltő fickó énekli vidáman, hogy „Itt ülök a kilences cellában, pedig csak annyit tettem, hogy elástam az asszonyt.” Igaz a szám elején itt is van utalás egy a hátán pihenő 12-lövetű shotgunra és halványan céloz arra is, hogy az biza hamarosan el fog sülni. Majd az utolsó verszakban, mikor megtudjuk tőle, hogy élete végéig ott fog ülni, végül ki is böki, hogy mindezt azért kapta, mert agyonlőtte a feleségét.

Mose Allison – Parchman Farm (1958)

Johhny Cash sem akart lemaradni a bulihajóról
Jóllehet a példaként felhozott zenészek nem tekinthetők a fősodrású zenehallgatók kedvenceinek, Johnny Cash nevére azonban még a kevésbé „whitefülüek” is felkapják a fejüket. Persze nem véletlenül említjük meg a féktelen zenészt, hiszen ő is elkészítette a maga felvételét a vadnyugati legendáról, méghozzá két különböző verzióban, a „Cocaine Blues” és a „Transfusion Blues” címekkel és ezzel vissza is hozta gödör alján megfeneklett karrierjét a süllyesztőből, mikor 1968 januárjában előadta ezeket elítélteknek egy szigorú, amerikai fegyházban, kiegészítve az alkalomhoz írt „Folsom Prison Blues”-zal, amely egy elítélt rab börtönnapjait meséli el, akire azért szabtak 99 év büntetést, mert lelőtt egy férfit Renóban csak, hogy lássa azt ahogy megpusztul, későbbi verziókban azonban már azt énekelte, hogy „lelőtte a komisz ribancát”. Érdekesség, hogy a bakelitre végül a börtönben készített élő felvétel hangsávjai kerültek fel.

Johnny Cash – Folsom Prison Blues – Live at San Quentin (1969)

A The Byrds feldolgozása tette világszerte ismertté a nótát
A fentiekben bemutatott Billy Roberts Hey Joe verziója főként amerikai country-zenész körökben volt ismert, de jött a Los Angeles-i The Byrds rock banda és az ő feldolgozásukban már a tengeren innen is – elsősorban az Egyesült Királyságban – ismertté vált a dal.

The Byrds – Hey Joe (1966)

És akkor jött Jimi Hendrix és elénk tárta a felülmúlhatatlan feldolgozást
Közel 800-féle feldolgozása ismert összességében az egykori vadnyugati balladának, hiszen Jimi Hendrix halála után rengeteg adóztak tisztelettel az ő feledhetetlen emléke előtt azzal, hogy feldolgozták a számot. Ezek bemutatására, még nekünk sincsen elég terjedelmünk, de szubjektív véleményem szerint egy feldolgozás említhető csak egy napon a Jimi Hendrix Experience előadásával, mégpedig a Deep Purple 7 és fél perces verziója – mely Jon Lord zseniális kétperces klasszikus zenei Bolero-feldolgozás betétjével indul – mindenképp megérdemel egy meghallgatást.

Deep Purple – Hey Joe (1968)

A Hobo Blues Band a magyar zenerajongóknak is elhozta a vadnyugati fílinget
Földes Lászlónak a zenéi mellett rengeteg vers és dalfordítást is köszönhetnek a magyar zeneimádók, hiszen nem csak Vlagyimir Visszockij vagy mondjuk Jim Morrison munkásságát magyarította, a Hey Joe magyar változatát is neki köszönhetjük. A szám előadásánál kifejezetten jól áll a párbeszédben a megszokott öblös dörmögése, amit jól ellenpontoz Deák Bill Gyula világszerte páratlan és egyedülálló hangszíne.

Hobo Blues Band – Hey Joe (1980)

Hobo végül dupla-CD-nyi dalt írt a Hey Joe-ból
Lassan már négy évtizede annak, hogy Hobo lefordította és koncertjein rendszeresen előadja a vadnyugati folkzenéből indulva világszerte ismert és szeretett balladát. Nemrég azonban újabb inspirációt merített Jimi Hendrix klasszikusából és „Hé, magyar Joe!” címmel egy 27 dalt tartalmazó albumban énekelte meg a képzeletbeli Magyar József kitalált történetét. A hétköznapi kisember sztorija felcseperedéséről, zenével való találkozásáról, első szerelméről, házasságáról, megcsalatásáról, a gyilkosságról majd börtönéveiről szóló története, azonban mindezen túl leginkább lelkiismeretfurdalásáról szól, amiért megölte szeretett feleségét. A 2018-ban készült album meghallgatható a Spotify-on.

Befejezésül két formabontó modern feldolgozás
Utolsó felvonásunkban valami egyedit és modernebbet szerettünk volna választani, de Seal-től kezdve, Bob Dylan-en, Ice-T-n és Slash-en át egészen Gary Moore-ig, mindenki olyan tisztelettel nyúlt a számhoz, hogy az szép-szép, de valójában nem túl izgalmas. Utolsó két zenei betétünknek a sokszáz közül így egy zúzós illetőleg egy hipnotikusan belassult lírai feldolgozást választottunk. Előbbit a The Offspring zenekar csapatja, utóbbit Charlotte Gainsbourg angol-francia színésznő suttogja el egy Lars von Tier művészfilmben,

The Offspring – Hey Joe (2010)

Charlotte Gainsbourg – Hey Joe (2014)

Tisztelt Olvasó!
A magazinnak szüksége van a segítségedre, támogass minket, hogy tovább működhessünk!

A 4BRO magazint azért hoztuk létre, hogy olyan egyedi és minőségi tartalmak születhessenek, amelyek értéket képviselnek és amik reményeink szerint benneteket is érdekelnek.

Az ilyen tartalomalkotás azonban időigényes és egyben költséges feladat, így ezen cikkek megszületéséhez rátok, olvasókra is szükség van.
A magazin működtetésére nagylelkű és folyamatos támogatásotok mellett vagyunk csak képesek. Kérjük, szállj be te is a finanszírozásunkba, adj akár egyszeri támogatást, vagy ha megteheted, legyél rendszeres támogatónk.

Amennyiben értékesnek érzed munkánkat, kérlek támogasd a szerkesztőséget a cikkek megosztásával.
Kapcsolódó cikkek

J Dilla – egy zenei fenomén örök ragyogása

Eddie Vedder belső utazása és a Pearl Jam öröksége

DJ Muggs, a beatek ura

Kérdezz-felelek a festővel és a halottal

Blood of Abraham, a zsidó rap-csapat Eazy-E védőszárnyai alatt

A nagy punkkorszak kisemberei